Ezt kell tennünk, hogy ne vérezzünk el a globális technológiai háborúban

·2020.11.25

Biztonságérzetünk hamis, ameddig kontinensünk lényegében teljes lakossága kínai és amerikai techóriások termékeinek van kiszolgáltatva, de a lemaradás néhány stratégiai lépéssel ledolgozható – írja esszéjében Fehér Gyula. A ma már IBM Budapest Labként működő Ustream és az Oktogon Ventures befektetőcég társalapítója szerint egyebek mellett működő összeurópai kutatási ügynökségre, digitális közös piacra és sokkal okosabb közpénzfelhasználásra lesz szükség. Miért is nem európai számítógépeket, telefonokat használunk? Mit tudnak az amerikaiak, amit mi nem? A technológiai háború új csataterei, második rész.

Egy október 15-én megjelent hír szerint az EU tagállamai új, 10 milliárd eurós alap létrehozásáról döntöttek. A forrásokat egy tisztán európai számítógépes felhő-infrastruktúra létrehozására fordítják majd. Ugyanezen a napon a francia és a holland kormány digitális miniszterei közös nyilatkozatokat adtak ki. A nyilatkozat szigorúbb szabályozást irányoz elő a technológiai óriáscégekre, és még feldarabolásukat is lehetőségként említi. November 11-én Margrethe Vestager EU-biztos trösztellenes eljárást indított az Amazon ellen. E lépésekben közös, hogy az amerikai techóriások: az Amazon, Apple, Facebook, Google, Microsoft és társaik túlsúlyának megtörését célozzák.

Az utóbbi időben Európa tehát kezd határozottabban fellépni saját technológiai és digitális szuverenitása védelmében. Bár a technológiai szektor erősebb kontrollja Washingtonban is népszerű téma, az ilyen jellegű ötleteket aligha Európából várják. Ha az EU valóban kemény intézkedéseket hoz az említett cégekkel szemben, okkal számíthat majd amerikai válaszlépésekre. Ezek a lépések azonban aligha a szankcionált amerikai óriások európai megfelelőit fogják megcélozni – ilyen cégek ugyanis nincsenek.

Bár népesség és GDP tekintetében az EU Amerikához hasonló erőt képvisel, a technológiai versenyben messze lemaradt. Az USA technológiai cégei uralják a világ digitális piacait. Az Apple egymaga értékesebb, mint a 30 legnagyobb német vállalat összesen.

Az amerikai techszektor tőzsdei értéke pedig nagyobb, mint az összes európai cégé együttvéve. Az európai felhasználók amerikai és kínai eszközökön és szolgáltatásokon keresztül bonyolítják életük digitális részét, töméntelen mennyiségű adatot és információt bízva rájuk. A jelenség zavarja az európai vezetőket, de európai alternatívák hiányában csak jogszabályokkal tudják akadályozni a folyamatot. Láthatóan kialakult az igény a változtatásra, Európa mégis mintha egyre inkább lemaradna.

A jelenség megértéséhez és a lehetséges kitörési pontok feltérképezéséhez érdemes összehasonlítani az amerikai és európai innovációs környezet alakulását. Mégis, mit tud Amerika, amit mi, európaiak nem? Miért Amerikából terjedtek el a félvezetők, személyi számítógépek és az internet? Van-e reprodukálható recept a sikerek mögött?

Az amerikai „titok”

A tengerentúli tech-világcégeket a köztudatban élő történetek szerint fiatal, öntörvényű zsenik hozták létre, akik szüleik garázsából indulva forradalmi újításaikkal meghódították a világot. A filmesek és a kommunikációs szakemberek is nagyon szeretik az ilyen hőstörténeteket, de ezek csupán következményei egy másik, jóval árnyaltabb sztorinak, amely a múlt század közepéig nyúlik vissza.

A napjainkban a technológiai szektor akadémiai hátországát jelentő egyetemek (MIT, Stanford, Harvard stb.) kutatói a második világháború alatt az amerikai kormányzat projektjein dolgoztak. A legismertebb ezek közül az atombombát kifejlesztő Manhattan-terv volt, de jelentős kutatások zajlottak a légi- és tengeri hadviselésben kulcsfontosságú rádió- és radartechnológiák terén is. Utóbbiakon 850 tudós dolgozott a Stanford Egyetem későbbi dékánjának vezetésével.

A háború végeztével a tudósok visszatértek egyetemeikre, az új főellenség pedig a Szovjetunió lett. A két nagyhatalom versengése a csúcstechnológiákra is kiterjedt, ezért a hadseregnek továbbra is szüksége volt a kutatók tudására. Az egyetemek jelentős összegekhez jutottak a védelmi célú kutatási projektekből, a létrejött innovációkat pedig az egyetemek mellett létrehozott ipari parkokban letelepedett cégek hasznosították. Az ötvenes években megszületett amerikai félvezetőipar legnagyobb ügyfele sokáig a Pentagon volt, amely rakéták vezérlésére használta a kezdetleges chipeket. A hadi beszerzések hátszelének köszönhetően egy évtized alatt rengeteg félvezetőkkel foglalkozó vállalkozás indult. Többségük a Stanford Egyetem közelében koncentrálódott, innen ered Szilícium-völgy elnevezés is.

Az amerikai innovációs fölény létrejöttében a legnagyobb szerepet az 1958-ban létrehozott Fejlett Kutatási Projektek Ügynöksége (ARPA, később DARPA) játszotta. A DARPA-t az 1957-ben fellőtt Szputnyikra válaszul hozták létre. A szovjet műhold sikere sokkolta az amerikai közvéleményt és a vezetést egyaránt. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy kommunista diktatúra megelőzze Amerikát a tudomány terén, mégis a szovjetek jutottak ki először az űrbe.

A Pentagon alá tartozó DARPA feladata lett, hogy szavatolja Amerika technológiai előnyét ellenfeleivel szemben. Hogy ezt elérje, az új ügynökség formabontó, máig érvényes működési modellt alakított ki. Meglevő technológiák továbbfejlesztésével egyáltalán nem foglalkozik, kizárólag új, még nem létező találmányokra koncentrál. Olyanokra, melyek valamilyen fontos stratégiai dilemma megoldásához visznek közelebb. Így született többek között a mai internet elődje, az ARPANET is, melynek eredeti célja a nukleáris parancsnoki hálózat szó szerinti bombabiztossá tétele volt.

„Elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy kommunista diktatúra megelőzze Amerikát a tudomány terén.” A moszkvai metró Rizsszkaja állomása, előtte a Szputnyik-1 műhold építőinek állított emlékmű 1967-ben. Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

A DARPA a kutatások nagy részét nem maga végzi. Megoldandó kihívásokat fogalmaz meg, melyekhez programokat ír ki és költségvetést biztosít. A programokat az ügynökségen kívülről toborzott szakértők vezetik, akiknek csak az adott programra szól a megbízatásuk. A projektekre az akadémiai és a magánszektorból is jelentkeznek szervezetek, a pályázatok közül pedig a programvezető választ, akár többet is versenyeztetve párhuzamosan. Gyakran előfordul, hogy a DARPA nyilvános versenyt ír ki egy témára. Ilyen volt például az önvezető járművek 2004-2005-ben zajlott versenye, melyen a Stanford csapata nyerte meg az egymillió dolláros díjat kezdetleges önvezető járművével.

Egy program sikerének ismérve nem az akadémiai publikáció vagy a mérföldkövek igazolása, hanem kizárólag az alkalmazhatóság: sikerült-e megoldani a stratégiai dilemmát az új innováció segítségével? Az életképes találmányokat a lehető leghamarabb elkezdik élesben használni. A GPS elődjének számító NAVSTAR hálózatot a 70-es évek végén kezdték fejleszteni, és az amerikai hadsereg az 1990-es Öböl-háborúban már ezzel tájékozódott a sivatagban.

Az ügynökség nagyon fontos összekötő az innovációs lánc szereplői között. Programjaival összekapcsolja a hasonló kutatásokon dolgozó csapatokat és egyben első fizető ügyfelük is.

Mivel csak új technológiákra fókuszál, rengeteg olyan bizonytalan kimenetelű fejlesztést felvállal, amely nem tartozik az épp divatos akadémiai fősodorba, vagy üzletileg túl kockázatos lenne a magánszektornak. Bár amerikai viszonylatban nagyon kis létszámmal és költségvetéssel működik (2019-ben 300 fő és 3,5 milliárd dollár), az egész technológiai szektorra nagy hatással bír.

Az internet és a GPS mellett szintén DARPA-programokból jött létre a számítógépes egér, a grafikus felhasználói felület, a számítógépes szövegfelismerés- és fordítás, a folyadékkristályos kijelző, a pilóta nélküli és a lopakodó repülőgép is. A civil célra is felhasználható technológiákat a DARPA rendszerint magáncégek számára is elérhetővé teszi. Az első licenszelők szinte minden esetben amerikai cégek. Egy 2014-es tanulmány az Apple telefonjaiban használt valamennyi fontosabb technológiát vissza tudta vezetni különböző DARPA-projektekig. Itt lehet leginkább megragadni a DARPA rendkívüli szerepét az amerikai technológiai cégek versenyelőnyében: az állami kezdeményezésekből időről időre az egész világon szabvánnyá váló vívmányok jönnek létre, melyek kereskedelmi hasznosításában az amerikai cégek rendszerint komoly lépéselőnyből indulnak.

Az amerikai kockázati tőkepiac születése

A félvezetőipar és a DARPA tevékenysége nyomán létrejött technológiák kereskedelmi elterjedésében már magáncégek játszották a főszerepet. Az e célra létrejött cégek az 50-es években még komoly finanszírozási kihívással szembesültek. A bankok és magánbefektetők sejtették, hogy az új technológiák nagy üzleti sikerhez vezethetnek, de túl magasnak találták a hitelezési kockázatot.

A kormányzat ezt felismerve egy 1958-as törvénnyel az ilyen cégekbe fektetett minden 1 dollár magánforrás mellé 2 dollár közpénzt adott. A törvénynek köszönhetően 1965-re már 700 kockázati tőkealap működött Amerikában, és az általuk kihelyezett összeg háromnegyede állami forrásból származott. A 70-es évek végén újabb jogszabályok felére csökkentették az alapok nyereségének adókulcsát és lehetővé tették a nyugdíjalapok számára, hogy vagyonuk kis részét ilyen alapokba fektessék. A 80-as évekre kialakult az amerikai kockázati tőkepiac ma ismert formája. 1988-ra a kihelyezett összegnek már mindössze 7 százaléka származott állami forrásból.

Az amerikai technológiai befektetők és cégeik sikerei mögött mind a mai napig ott húzódik az állami, akadémiai és üzleti szektorok pragmatikus együttműködése. Ez az évtizedek alatt kiforrott rendszer innovációs áttörések és hatékony technológiatranszferek útján biztosítja az amerikai technológiai fölényt.

Európa trónfosztása

Az újkor történelmében meghatározó volt Európa technológiai fölénye. A kontinens országai a 16. századtól kezdődően tudományos áttörések egész sorát produkálták. Fejlett hajóikkal, navigációs tudásukkal és fegyvereikkel az egész világot bejárták és hatalmuk alá hajtották. Bár a hódítást sokszor behurcolt betegségek is könnyítették, az addig szuperhatalmaknak számító Oszmán Birodalmat és Kínát egyértelműen fejlettebb technológiájukkal kényszerítették térdre. Erejüknek csak a saját telepeseik alapította kolóniák és a magát európai mintára átalakító Japán tudtak ellenállni.

Az elképesztő előretörés azért is volt figyelemreméltó, mert egy széttagolt kontinens vitte véghez, melynek hatalmai között állandó volt a versengés és gyakori a háborúskodás. A konfliktusok a pusztítás mellett gyors technológiai fejlődéssel is jártak. A fejlődés nem csupán a fegyverek, hanem az alaptudományok terén is gyors volt. A csillagászat, matematika, fizika, kémia és az orvostudomány terén elért haladás mind-mind előnyökre volt váltható a hatalmi versenyben.

Európát végül Európa győzte le. A 20. század elejére addig elképzelhetetlen méretű és fegyverzetű hadseregeket volt képes kiállítani. Ezek egész korosztályokat megtizedelő háborúkat vívtak, hatalmas emberveszteséget és gazdasági károkat okozva. A háború a tudomány terén is új dimenziókba ért. A második világháború elején még több ország légierejében előfordultak kétfedeles repülőgépek; mire a háború véget ért, levegőbe emelkedtek az első sugárhajtásúak és a ballisztikus rakéták.

Európa vezető szerepét 1918 megingatta, 1945 pedig szétzúzta. Németország kettészakadt, de a nyugat-európai győztesek sem jártak sokkal jobban. Nagy-Britannia és Franciaország katonailag meggyengülve és adósságban úszva ünnepelhetett. A következő évtizedek belpolitikai válságokról és gyarmatbirodalmuk elvesztéséről szóltak. Egyértelmű volt, hogy az Európa közepéig jutott szovjetekkel szemben nem lenne esélyük megvédeni magukat.

A hidegháború alatt Nyugat-Európa biztonságát az amerikai hadsereg és nukleáris arzenál garantálta. Bár továbbra is komoly alap- és alkalmazott kutatásokkal rendelkezett, a szovjetekkel szembeni technológiai verseny megnyerésében Európa egyre inkább Amerikára hagyatkozott. Az ipari és hadászati fejlesztések terén nem rukkolt elő a mikroprocesszorhoz vagy internethez mérhető, a gazdaságot alapjaiban megváltoztató találmányokkal. A DARPA-t életre hívó Szputnyik nyomán nem született hasonló európai ügynökség, amely kitűzött célok mentén, a szereplőket horizontálisan összefogva dolgozott volna teljesen új technológiák létrehozásán. Az európai innováció jórészt a meglévő technológiák fokozatos továbbfejlesztéséről és az Amerikában megjelent új technológiák átvételéről szólt.

„A hidegháború alatt Nyugat-Európa biztonságát az amerikai hadsereg garantálta.” Amerikai katonák a Kelet-Berlinbe tartó Heinrich-Heine-Straße átkelőnél 1962. szeptember 4-én. Fotó: dpa

Az európai döntéshozók a 80-as évekre kezdték felismerni, mekkora technológiai hátrányba kerültek Amerikával szemben. Ez az évtized a személyi számítógépek gyors elterjedését és amerikai világcégek új generációját (Microsoft, Apple) hozta.

Európa eddigre negyed évszázados hátrányt szedett össze. Kimaradt a félvezetőipari forradalomból és a technológiai cégek első hullámából. Nemcsak a cégek hiányoztak, de az Amerikában három évtized alatt kialakult tőkebefektetői környezet is.

E hiányosságok eredője olyan rendszer lett, amelyből hiányoztak az újításokat generáló állami és egyetemi szereplők mellett a tapasztalt vállalkozók és befektetők is. A nemzeti kormányzatok új jogszabályokkal próbálták serkenteni az innovatív cégek létrejöttét. Ezek a kezdeti szabályozások elsősorban az induló cégek finanszírozására koncentráltak, de nem tudtak csodát tenni, mert az innovációs folyamatból hiányzó többi elemet nem pótolták. A 2007-2013 között lezajlott JEREMIE programra például 6,2 milliárdot költött az EU, de nem jött létre világszinten jegyzett európai startup belőle. Az igazi áttöréshez komolyabb változtatásokra van szükség.

Miért fontos mindez, és van-e még esélyünk?

A 21. században a technológiai fejlettség nem csupán a gazdasági növekedésre van hatással, hanem egyre inkább a globális érdekérvényesítő képesség egyik pillérévé válik. A Facebook, Google, TikTok és a többi hozzájuk hasonló cég elképesztő mennyiségű adattal rendelkezik a világ internethasználóiról. Algoritmusaik döntik el, hogy felhasználóik milyen információkkal találkoznak és akár távoli országok választásait is képesek eldönteni. A kommunikációs gerinchálózatokat kontrolláló országok komoly hírszerzési előnnyel rendelkeznek a felhasználó országokkal szemben. A mesterséges intelligencia nemcsak a gazdaságot, de az állam és polgárai közti viszonyt is megváltoztatja. A fejlődő országok feletti befolyásszerzés bevett eszköze lett az olcsó mobilhálózat vagy technológia transzferek ígérete.

A fegyveres konfliktusokat egyre többször nem tankok vagy méregdrága vadászgépek döntik el, hanem olcsó drónok és elektronikai zavaró technológiák. A védelmi képességeknek a fizikai tér védelme mellett mára a kommunikációs képességek, informatikai infrastruktúra és műholdak védelme is elengedhetetlen része lett.

Amerika és Kína tökéletesen tisztában vannak a hatalmi játék megváltozott szabályaival, és jó ideje ennek megfelelően alakítják stratégiájukat. Bár Európa számára a kérdés sokáig inkább gazdasági természetű volt, az utóbbi időben egyre több jel utal rá, hogy az EU vezetői is elkezdtek a technológiára a szuverenitás és politikai erő kontextusában tekinteni. Milyen lépéseket tehet Európa az Amerikához és Kínához való felzárkózás érdekében, és van-e még esélye behozni hátrányát?

I. Európai DARPA. Aligha véletlen, hogy Európában és a környező térségekben is kiemelkedően teljesítenek azok az országok, amelyek az innovációra biztonságuk egyik zálogaként tekintenek. Az amerikai DARPA-modell ehhez a megközelítéshez ad egy bevált keretrendszert, melyet Európának is érdemes meghonosítania.

Európának rengeteg kérdésre kell sürgősen választ találnia, ha jólétét és szuverenitását fenn akarja tartani. Ilyen például az elöregedő társadalom ellátása, a környező térségeket destabilizáló éghajlatváltozás és az azzal szorosan összefüggő migráció, a sokasodó hibrid konfliktusok vagy a belső biztonság kérdései. Egy európai DARPA a tagországok által közösen priorizált megoldandó kihívásokra koncentrálva dolgozna ki innovatív eszközöket az állami-, akadémiai- és magánszektorok tagállami határokon átívelő összefogásával. Ha az EU a maga erőforrásaival akár csak fele annyira nekiveselkedne, mint például Észtország vagy Izrael teszik a saját jóval végesebb eszközeikkel, jóval előrébb tarthatna e kérdések kezelésében, nem utolsósorban pedig jelentősen több technológiai vívmány születne Európában.

Természetesen a DARPA létezésével és sikereivel az EU vezetői is tisztában vannak. Legutóbb Emmanuel Macron vetette fel egy „európai DARPA” létrehozását. Az innovációért felelős portugál EU biztos, Carlos Moedas a javaslatot elvetette, mondván, hogy a DARPA-modell nem ideális Európa számára, mivel felülről jelöli ki a kutatási célokat. Ehelyett Európai Innovációs Tanács (EIC) néven hozott létre új szervezetet, amely konkrét célok kitűzése helyett az alulról jövő innovációs kezdeményezések támogatására fókuszál. A közel 100 milliárd eurós Horizon program alá tartozó EIC a 2021-2027 költségvetési ciklusban várhatóan a DARPA-énál is nagyobb költségvetéssel (10 milliárd euró) működhet majd, ugyanakkor kétséges, hogy hatékonyabb lesz-e. A DARPA korábbi vezetője épp egy Budapesten adott interjúban fejtette ki, hogy a világos célok nélkül folytatott innovációs tevékenység mennyire ritkán vezet eredményre, márpedig az EIC pont ebben tér el leginkább a DARPA-modelltől.

Az amerikaiak másolása ellen tiltakozó hiúságon túl az ilyen viták és akadályok mellett rendszerint ott húzódik az EU szokásos megosztottsága is. Macron alighanem egy párizsi székhelyű ügynökséget képzelt el, márpedig az ilyen kezdeményezések büdzséje és munkahelyei körül mindig hatalmas a vetélkedés a tagországok között. A francia elnök végül egy francia vezetésű, JEDI fantázianevű innovációs ügynökséggel vigasztalódott, ez azonban büdzsé és hatáskör tekintetében is eltörpül az EIC mellett és működése eddigi két éve alatt nem váltotta meg a világot.

Európa tehát hiába van tisztában a DARPA fontosságával, továbbra sincs annak megfeleltethető saját ügynöksége. Remélhetőleg a közeljövőben meglesz a politikai akarat, hogy ez változzon.

II. Digitális közös piac. Egy digitális termékekkel vagy e-kereskedelemmel foglalkozó európai cégnek lényegesen nehezebb egy másik EU-tagországban piacra lépnie, mint egy amerikai cégnek egy másik amerikai tagállamban. Ennek a nyelvi akadályok mellett fő oka, hogy az egyes EU-tagállamok jogrendje között lényegesen nagyobb a különbség és ahány ország, annyiféle szabályozás létezik például a szerzői jogokra, fogyasztóvédelemre, fogyasztást terhelő adókra.

Az európai technológiai cégek többsége emiatt nem képes kiaknázni a potenciált, amit egy papíron 450 millió fős piac nyújthatna. Sokan megrekednek saját országukban, mások lemondanak az európai terjeszkedésről és rögtön a világpiacon próbálkoznak. Amerikai és kínai vetélytársaik az európainál lényegesen egységesebb piacokon tudnak növekedni, és mire Európában megjelennek, rendszerint sokkal erősebbek már, mint európai konkurenseik.

E kihívásra választ keresve indította útjára az EU 2015-ben a Digitális Közös Piac kezdeményezést, melynek célja a tagállamok jogrendjének fokozatos összehangolása a kérdéses területeken. A probléma összetettsége és az EU körülményessége miatt a program rendkívül lassan halad. Mindeközben egy sor amerikai cég teljesen ignorálja az európai szabályokat és az esetleges európai bírságokra a növekedéssel járó költségként tekint.

Az európai technológiai cégek mindaddig hátrányból fognak indulni, amíg nincs lehetőségük az elvileg hazai pályájuknak számító közösségi piacon gyorsan nagyra nőni.

Az EU és a tagállamok vezetőinek sokkal nagyobb lendülettel és rugalmassággal kell a kérdéshez állniuk, ha valaha közel akarnak kerülni a versenytársakhoz.

III. Az innováció piaci finanszírozásának megerősítése. Az EU a problémás JEREMIE programból tanulva a 2014 óta futó Horizon programban átalakította az innovatív cégek finanszírozására szánt források elosztását. A közpénzforrásokra a piac megerősítéséhez továbbra is szükség van, ugyanakkor a jelenleg futó programok többsége már minden közösségi euró mellé egy magáneurót vár el. Ez fontos lépés a jó irányba, és várhatóan jobb eredményeket hoz majd.

„A fegyveres konfliktusokat egyre többször nem tankok vagy méregdrága vadászgépek döntik el, hanem olcsó drónok.” A hegyi-karabahi háborúban is döntő jelentőségű török Bayraktar drón landol az észak-ciprusi Geçitkale légi támaszponton 2019. december 16-án. Fotó: Anadolu Agency/Muhammed Enes Yildirim

Ahhoz, hogy Amerikához hasonlóan Európában is mielőbb a magánbefektetők nyújtsák a finanszírozás oroszlánrészét, érdemes a folyamatra szánt közpénz egy részét közvetlen támogatás helyett adókedvezményként nyújtani a nagy kockázatot vállalni hajlandó befektetőknek. A forrásokon túl a professzionális befektetők számát is növelni kell. Ehhez érdemes kiaknázni a sikeres európai vállalkozók tapasztalatait, illetve minél több amerikai befektetőcéget átcsábítani Európába, tapasztalatszerzési lehetőséget nyújtva a helyben toborzott munkatársaknak.

IV. Akadémiai és vállalkozói pályák közti szakadék csökkentése. Egy, a világ felsőoktatási intézményeit a végzőseik által alapított cégekbe befektetett tőke alapján rangsoroló elemzésben az alapképzések között az első 50-ben nem szerepel európai egyetem, és az MBA képzések közül is csak a francia INSEAD jutott be az élbolyba. A magasan első amerikai egyetemek mellett a kínai, izraeli és kanadai egyetemek is megelőzik Európát.

Ennek fő oka, hogy az említett országok egyetemei előrébb járnak európai társaiknál az akadémiai kutatások üzleti alkalmazása terén. A hosszú ideje éllovas Stanford egyetem például már 1946 óta külön intézetet működtet e célra, mely futószalagon termeli a sikeres spin-off cégeket. Az amerikai egyetemeken teljesen megszokott, hogy nagynevű professzorok tanácsadóként, befektetőként vagy akár alapítóként is részt vesznek vállalkozásokban.

Európa egyetemei sokáig nagyon kevés spin-off céget termeltek. Ennek gyakran jogszabályi akadálya is volt, Franciaországban például egészen 1999-ig törvény tiltotta el a közalkalmazotti státuszú kutatókat a vállalkozástól. Hogy e téren felgyülemlett több évtizedes hátrányukat ledolgozzák, az európai egyetemeknek és szabályozóknak érdemes a sikeres példákat figyelembe véve igazítaniuk működésükön. Ennek egyik legfontosabb és az európai egyetemi hagyomány számára nehezebben emészthető eleme az a koncepció, hogy az egyetemek és oktatóik megfelelő transzparencia mellett részt vállalhatnak vállalkozásokban anélkül, hogy kutatói integritásuk vagy akadémiai karrierjük sérülne.

×××

Fenti lépések egyike sem csodafegyver, de együttes alkalmazásukkal szinte biztosan jobb innovációs teljesítmény érhető el. Európa méretéhez és gazdasági erejéhez képesti lemaradása egyben lehetőség is, hiszen rendelkezésre állnak a források és a humán tőke.

Az uniós szintű közös elhatározás és cselekvés elsősorban politikai akarat kérdése. Ennek legfőbb gátjai a szerteágazó tagállami érdekek és a hamis biztonságérzet.

A kontinens meghatározó országai már nem ádáz ellenfelekként versengenek egymással, ugyanakkor nem is képesek olyan egységes fellépésre az innováció terén, mint Amerika vagy Kína. A belső béke és az EU mérete azt az illúziót keltik, hogy Európa ráér még lépni, miközben a felzárkózás esélye évről évre alacsonyabb. Európa mintha még mindig várna a maga „Szputnyik pillanatára”, ami majd felébreszti álmából.

A világ sok térségének esélye sincs a technológiai szuverenitásra. Az EU szerencsés helyzetben van, még maga dönthet sorsáról: folytatja az óvatos félmegoldások politikáját, vagy felveszi végre a kesztyűt és határozottabb lépéseket tesz. A tét hatalmas, Amerikának és Kínának pedig tökéletesen megfelel az előbbi is. Ha végleg lemarad, azzal Európa a technológiailag fejlettebb hatalmak jóindulatára bízza maga és polgárai sorsát. Mindannyiunk érdeke, hogy ne így legyen, és sok elpazarolt évtized után Európa újból élre álljon az innováció terén.


Nyitókép: szlovén katona tesztel egy éjjellátó szemüveget a dél-franciaországi Martignas-sur-Jalle-ben tartott katonai innovációs szemináriumon 2019. április 2-án. Fotó: AFP/Mehdi Fedouach

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Világmagyarázat