Fehér Gyula: A technológiai háború új csataterei (I. rész)
Európának mihamarabb lépni kell, ha nem akar Kína és Amerika közé szorulva elvérezni a fokozódó technológiai és kereskedelmi háborúban – figyelmeztet esszéjében Fehér Gyula. A ma már IBM Budapest Labként működő Ustream és az Oktogon Ventures befektetőcég társalapítója szerint az elfajult harcban semlegesnek maradni egyre nehezebb, és éppen a mi régiónk mutatja meg, milyen az, amikor kis országok a nagyok kereszttüzében kénytelenek lavírozni. Mik a szemben álló felek céljai? Mekkora a tét? Mire figyeljen Magyarország? A technológiai háború új csataterei, első rész.
Az Egyesült Államok és Kína gazdasági együttműködése közel fél évszázada indult, és Kína 2001-es WTO-csatlakozását (Kereskedelmi Világszervezet) követően érte el a csúcsát. A folyamatnak, amit ma globalizációnak nevezünk, vezérfonala volt a két ország közti szimbiózis.
Első ránézésre mindenki jól járt. A Kínában befektető cégek hatalmas hasznot realizáltak az olcsó gyártásnak köszönhetően, Kína pedig pár évtized alatt ipari nagyhatalommá válva emberek százmillióit emelte ki a szegénységből. Az egyre jobban élő kínaiak tömege hatalmas piaccal is kecsegtetett, a nyugati politikusok fejében pedig magától értetődő volt, hogy a kialakuló középosztály a gazdasági jólét mellé a szabadságjogokat is megszerzi majd magának.
A szimbiózisba a 2008-as válság hozta el a nagy törést. Az amerikai központú pénzügyi világrendszer sokkszerű leolvadása és az azt követő recesszió nemcsak az amerikai modell törékenységére ébresztette rá Kínát, de saját sebezhetőségére is. A kommunista párt legitimációjának egyik legfontosabb pillére az életszínvonal folyamatos javulása. A világ első számú gyártóközpontja és exportőre azonban maga sem kerülheti el a visszaesést, ha legnagyobb vásárlóinak hirtelen rosszabbul kezd menni. A megrendelések visszaestek, és a kínai kormányzatnak hatalmas beruházási projekteket kellett indítani, hogy a feleslegessé vált kapacitásokat lekösse.
Nyilvánvalóvá vált, hogy ha Kína növelni akarja gazdasága ellenálló képességét, akkor meg kell erősítenie a belső piacot, több jómódú fogyasztóra és erős belföldi cégre van szüksége. Ezekre viszont csak úgy tehet szert, ha nem könnyen máshova költöztethető bérgyártással foglalkozik, hanem nagy hozzáadott értékű, jórészt saját kézben levő technológiák adják a gazdaság alapját. Az átállás sürgősségét fokozza, hogy a korábban alkalmazott „egy gyermek” politika következményeként a munkaképes korú lakosok száma egy évtizeden belül meredek csökkenésnek indul majd.
A modern gazdaságba való átmenet szükségességét és céljait a kínai kormány által 2015-ben bejelentett Made in China 2025 terv fogalmazta meg a legmarkánsabban.
A dokumentum tíz kulcsfontosságú technológiát jelölt meg, melyekben Kínának 2025-re a világ éllovasává kell válnia. Ilyenek az információs technológia, a robotika és a zöld technológiák is. Megvalósulása esetén a terv kétségkívül a leginnovatívabb gazdaságok közé emelné Kínát,
amely mintegy mellesleg átvenné Amerikától a vezetést egy sor gazdasági és egyben katonai szempontból kritikus területen.
Bár a kezdeményezés kínai szempontból teljesen logikus és érthető, az amerikai fogadtatás rendkívül fagyos volt, a Council on Foreign Relations nevű befolyásos think-tank nemes egyszerűséggel „az USA technológiai vezető szerepét megcélzó egzisztenciális fenyegetésnek” nevezte azt. Észlelve legfontosabb kereskedelmi partnere mérsékelt lelkesedését, Kína visszafogta a terv körüli hírverést, a végrehajtását ugyanakkor nem állította le.
A recept a legtöbb területen rendkívül hatékonyan működött: egy vagy több kínai óriáscég hatalmas lendülettel megindult és haladt az olcsó, egyszerűbb termékektől indulva az egyre fejlettebbek felé.
A gyorsasághoz a hátszelet állami támogatások, gazdasági védőintézkedések, a Kínában működő külföldi cégektől és külföldön kínai kézbe került cégektől származó technológia transzferek adták, melyet bírálói szerint komoly ipari kémkedés is kiegészített. Kína elmúlt években végbement technológiai előretörésének legkiemelkedőbb példája a Huaweihez és az 5G mobilhálózatokhoz fűződik.
5G és Huawei
Az 5G az ötödik generációs mobilhálózatot jelöli, amely az elkövetkező évek egyik legfontosabb technológiája lesz. Bevezetése a világ minden gazdaságának elemi érdeke, és akik gyorsabban lépnek, komoly előnyre tehetnek szert.
A mobilhálózatok piacát napjainkban három cég uralja: a svéd Ericsson, a finn Nokia és a kínai Huawei. Az 5G mindannyiuk számára kulcsfontosságú, azonban a skandináv cégek az elmúlt években komoly pénzügyi kihívásokkal küzdöttek, miközben a Huawei hatalmas összegeket ruházott fejlesztésekbe, és sikeresen az élre tört, magas minőségű 5G megoldást kínálva, versenytársainál lényegesen olcsóbban. Látszott, hogy – tisztán üzleti alapon közelítve a kérdéshez – nagyon sok ország a Huawei mellett dönthet majd és kínai technológiára építheti új mobilhálózatát.
Hogy a döntés ne pusztán üzleti alapon dőljön el, arról az amerikai diplomácia gondoskodott. Hírszerzési forrásokra hivatkozva igyekeztek felhívni a figyelmet a Huawei és a kínai hadsereg közti kapcsolatokra és a veszélyre, miszerint a hálózat gyártója megfigyelheti, sőt adott esetben akár korlátozhatja is a hálózaton átmenő forgalmat. A kampány gyenge pontját az adta, hogy az Egyesült Államok nem tudott hasonló ár-érték arányú alternatívát felajánlani a Huaweiről lebeszélni próbált országoknak.
| Miért fontos 5G? Az ötödik generációs mobilhálózat jelentősége nem csupán a sávszélesség növekedésében rejlik, hanem abban is, hogy szinte teljesen valós idejű, késleltetésmentes kommunikációt tesz lehetővé a hálózathoz kapcsolódó eszközökkel, melyekből ráadásul adott területen az eddiginél sokkal többet is tud egyszerre kiszolgálni. Ez lehetőséget nyújt sokkal okosabb és környezetükre gyorsabban reagáló ipari berendezések, önvezető autók vagy mezőgazdasági gépek kifejlesztésére, és a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit is kiterjeszti. |
A meggyőzés nehézségét jól illusztrálja, hogy még a legszorosabb amerikai szövetségesnek számító Egyesült Királyság is csak komoly nyomásgyakorlás után zárkózott el teljesen a Huaweitől, míg az elvileg szintén szövetséges Németország a mai napig nem volt hajlandó erre.
A pusztán nyomásgyakorláson alapuló stratégiának még Amerika esetében is megvannak a maga korlátai. Ugyanakkor az Egyesült Államok láthatóan eldöntötte, hogy a világ 5G adatforgalma semmiképp sem kerülhet az egyre inkább riválisává váló Kína kezébe, ezért egyre elszántabban kutatja és támadja a Huawei és partnerei gyenge pontjait.
Az első korlátozások elsősorban az amerikai piacot és cégeket érintették. A Trump-kormányzat fokozatosan kitiltott minden Huawei-terméket az amerikai piacról, valamint kötelezte az amerikai cégeket, hogy bontsák fel a technológiai licensz-szerződéseiket a kínai gyártóval. Ennek látványos következményeként a Huawei-telefonokról előbb a Google saját alkalmazásai tűntek el, majd a Google által fejlesztett Android operációs rendszer is. Ugyanakkor ez saját alternatívák gyors kifejlesztésére kényszerítette a Huaweit, melynek legújabb telefonjain már nem Android, hanem a saját fejlesztésű Harmony OS fut. Ami még fontosabb, hogy ezek a korlátozások csak közvetetten érintették az 5G üzletágat. Többre volt szükség; olyan lépésekre, amelyek a korábbiakkal ellentétben valóban alapjaiban veszélyeztethetik a Huawei- és a Made in China 2025-célok jövőjét.
Amerikai válaszcsapás a félvezetőiparban
Kína csúcstechnológiai fejlettsége nem egyenletes. A mikroprocesszorok gyártása az egyik terület, ahol még mindig komoly hátrányban van. Napjainkban a csúcstechnológiás eszközök közül nemcsak a számítógépek vagy telefonok, de az önvezető járművek, 5G bázisállomások, megfigyelő rendszerek, cirkálórakéták és számtalan más eszköz vezérlése is ilyen processzorokon alapul. Ezekből Kína még messze nem önellátó, 2019-es félvezető-importja 300 milliárd dollárra rúgott. Ez több, mint amit kőolajimportra költött (215 milliárd dollár).
A processzorok egyik legfontosabb alkatrésze a tranzisztor. Minél kisebb tranzisztorok vannak egy processzoron, annál nagyobb teljesítményt képes leadni. A gyártási technológiák fejlődése miatt a tranzisztorok mérete évtizedekig folyamatosan zsugorodott és a processzorokra kerülő tranzisztorok száma kétévente duplázódott, egyre gyorsabb chipeket eredményezve.
Ez az ütemes fejlődés egy évtizede hirtelen lelassult, mivel a tranzisztorok mérete már a fizika határait feszegeti. A jelenleg legfejlettebb, 5 nanométeres tranzisztorok már mindössze huszonötször nagyobbak egy szilícium atomnál, és míg egy 1971-ben gyártott processzoron 2300 tranzisztor fért el, addig egy jelenlegi csúcsmodellen 11,8 milliárd darab van.
Hogy ezekről a szintekről mennyire nehéz már továbblépni, jól mutatja a sokáig éllovas Intel példája. Az amerikai cég hosszú ideig kétévente jelentett be új gyártási technológiát, és 2011-re elérte a 22 nanométeres méretet. Ezt követően viszont már három évre volt szüksége a 14 nanométer eléréséhez, a következő szinthez pedig már öt év kellett: 2019 végén jelentette be a 10 nanométeres technológiát – a gond csak az volt, hogy az eredeti terv 7 nanométer lett volna, de nem sikerült.
A világ jelenlegi legfejlettebb és legnagyobb kapacitású gyártója a tajvani TSMC, melynek ügyfelei közé tartozik az Apple és a Huawei is. A Huawei az általa gyártott termékekbe kerülő processzorok több mint 90 százalékát szerzi be a TSMC-től, ezért is érintette rendkívül érzékenyen a Trump-adminisztráció májusi döntése, mellyel az amerikai technológiát felhasználó külföldi cégeknek is engedélyhez kötötte beszállítást a Huawei felé. A TSMC a gyártási folyamat több pontján támaszkodik amerikai licenszekre és jelezte is, hogy betartja az új szabályt: nem fogad be több megrendelést a Huaweitől. A korlátozás szinte az összes fontosabb Huawei-termék processzorellátását elapasztotta, beleértve a telefonokat és az 5G bázisállomásokat is.
A gyülekező felhőket látva a Huawei természetesen igyekezett feltölteni a készleteit. Iparági elemzők szerint körülbelül egy évre elegendő chip lehet a raktáraiban, legfeljebb ennyi idő alatt kell tehát valamilyen megoldást találnia.
A legkézenfekvőbb válasz egy kínai processzorbeszállító lehetne. Létezik is ilyen. A shanghai székhelyű SMIC már ma is szállít processzorokat a Huaweinek. Azonban ezek a ma már elavultnak számító 14 nanométeres technológiával készülnek, és csak alsóbb kategóriás telefonokban alkalmazzák őket. Az ilyen chipekre való visszaállás komolyabb eszközökben nem opció. Rengeteg időt vinne el az újratervezés, ráadásul a végtermék kisebb teljesítményt nyújtana nagyobb fogyasztás mellett.
Kínának tehát fejlettebb chipgyártó technológiához kell jutnia – kerül, amibe kerül. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, közel évtizedes hátrányt kellene ledolgoznia, egy év alatt.
A kínai kormányzat fel is vette a kesztyűt. Az SMIC a félvezetőiparnak mintegy 50 milliárd dollárnyi forrást biztosító állami alapból csak az idén 2,2 milliárd dollárt kapott, közvetlenül a Huawei elleni szankciók bejelentése után. A taiwani TSMC mérnökeit és vezetőit csábító ajánlatokkal toborozzák a kínai versenytársak, az elmúlt egy évben több mint százan kötélnek is álltak. A publikus erőfeszítéseken túl valószínűsíthető, hogy az ipari hírszerzés sem tétlenkedik.
Az amerikai fél természetesen igyekszik akadályozni a kínai kapaszkodást. Kitartó nyomásgyakorlással még azt is elérték, hogy a holland kormányzat megvonja a kínai exportengedélyt az Eindhoven mellett működő ASML Holdingtól. Az ASML uralja a miniatűr chipek előállításához szükséges litográfiai berendezések piacát, a piacvezető gyártók közül mindegyik az ő gépeiket használja. Az SMIC végül kénytelen volt egy másodpiacról beszerzett, régebbi típusú gépükkel beérni.
A bekerítő művelet legújabb manővereként a Trump-adminisztráció szeptember 25-én bejelentette, hogy az SMIC és a Kínai Néphadsereg feltételezett összefonódása miatt a Huaweihez hasonló szankciókat vet ki a cégre. Ezáltal az SMIC szinte teljesen el lesz vágva a gyártó tevékenységéhez szükséges fejlett technológiáktól.
Több mint kereskedelmi háború
A távközlési- és félvezetőiparban kialakult, egyre hevesebb adok-kapok már aligha intézhető el a „kereskedelmi háború” címkével. Már nem termékek vámtarifáiról van szó, hanem nemzetbiztonsági szempontok és geopolitikai érdekek könyörtelen érvényesítéséről, a globalizált szabadkereskedelmi világrend normáinak és szervezeteinek szinte teljes mellőzésével.
Kína deklarált célja, hogy az 5G és egyéb csúcstechnológiák terén a világ vezető hatalmává váljon, Amerika pedig elhatározta, hogy e célja elérésében minden erejével meg fogja akadályozni. A Washington lépéseiből kirajzolódó stratégia nem kevesebbről szól, mint a szóban forgó piacokon nagyra nőtt kínai világcégek teljes technológiai és gazdasági ellehetetlenítése, ezáltal a kínai high-tech dominancia elfojtása, méghozzá csíraállapotban.
A felhasznált fegyver ugyanakkor kétélű, mivel a nyugati beszállítóiktól megfosztott kínai cégeket rákényszeríti, hogy olyan technológiákban is önellátóvá váljanak, amelyekben eddig talán nem is tervezték. Ebben számíthatnak kormányzatuk hathatós támogatására is, a legfőbb kérdés pedig az lesz, hogy a turbulencia közepette elbuknak és lemaradnak, vagy sikerül megoldást találniuk a kihívásokra.
A világgazdaság többi résztvevőjének mindez nem sok jóval kecsegtet. A legnehezebb helyzetben azok a szereplők találhatják magukat, akiknek alapvető érdeke, hogy Amerikával és Kínával is jó gazdasági kapcsolatokat tartsanak fenn.
Ahogy a szankciók sokasodnak és a geopolitikai nyomás erősödik, egyre több helyzet lesz, ahol már lehetetlen semlegesnek maradni. Ilyen napjainkban a Huawei engedélyezése vagy kitiltása az 5G tenderekről és várható, hogy egyre több ehhez hasonló kényes terület lesz majd, ahogy a versengés erősödik.
Reális kockázat, hogy mindez egyre inkább különváló technológiai rezsimekhez vezet, melyek között csak korlátozott kompatibilitás és átjárás lesz részben technikai, részben politikai korlátok miatt.
A kisebb országok elhelyezkedésük és gazdasági, politikai érdekeik szerint fognak választani a rendszerek között, és – az engedélyezett beszállítók és szolgáltatások terén – bizonyos fokig alárendelni döntéseiket a rendszert vezető hatalomnak.
Azok a szereplők, akik gazdasági és politikai súlyuk alapján esélyt látnak erre, igyekeznek elkerülni, hogy a Kína és Amerika közti harc csataterévé és trófeáivá váljanak. A legjelentősebb ilyen szereplő és egyben a legnagyobb kérdőjel az Európai Unió.
Az EU népességéhez és gazdasági erejéhez képest sosem volt Amerikához vagy Kínához mérhető tényező a globális politikában. Miközben a britekkel az egyik legerősebb gazdaság és hadsereg távozik éppen az Unióból, a francia–német tengely részéről erősödni látszik az igény, hogy az EU határozottabban fogalmazza meg és képviselje érdekeit, elkerülve, hogy az amerikai vagy kínai érdekeknek alárendelt másodlagos szereplő váljék belőle.
A közelmúltban Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen beszédeiben is előkerült az európai szuverenitás és technológiai önállóság szükségessége a volatilis világpolitikai környezetben. Logikus törekvés; ugyanakkor a gyakorlatban az innovációs hátránytól kezdve az eltérő tagállami érdekekig rengeteg akadálya lesz.
Az európai felzárkózás és egyenrangú harmadik féllé válás alternatívája, hogy az egyes tagállamoknak méretüktől függően másod- vagy harmadrangú szereplőkként kell majd lavírozniuk az amerikai–kínai konfliktus kereszttüzében, egyre nehezedő terepen próbálva megőrizni szuverenitásukat és érvényesíteni érdekeiket.
Hogy ez a gyakorlatban hogy festene, abból ízelítőt nyújt saját szűkebb régiónk. A biztonságpolitikájukban Amerikára támaszkodó Lengyelország és Románia kötelességtudóan kizárták a Huaweit 5G tendereikről, miközben az Új Selyemút projektben részt vevő Magyarország stratégiai partnerként tekint a cégre és otthont ad régiós központjának.
Technológiai szuverenitása és döntési szabadsága megőrzéséhez Európának meg kellene védenie és erősítenie a nemzetközi versenyben még állva levő európai cégeket és újragondolni az elmúlt évtizedek kudarcot vallott innovációs politikáját. Az amerikai és kínai cégekre kiszabott bármilyen bírság és korlátozás mindaddig nem jelent igazi védelmet, amíg Európa nem képes kitermelni a maga valódi alternatívát jelentő, zászlóshajó tech cégeit.
A cikk következő része ennek esélyeivel és lehetséges megoldási módjaival foglakozik majd.
Nyitókép: Dwi Anoraganingrum/Geisler-Fotopress/dpa Picture-Alliance/AFP
