Párizs, Nizza, Bécs: ezért most indult újabb terrorhullám

·2020.11.04

Csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz Ausztria az iszlamista terror áldozata: 2019-ben kilencmilliós szomszédunkban több dzsihadista-gyanús személyt tartóztattak le, mint a nyolcvanmilliós Németországban és a hatvanmilliós Olaszországban. A listát Franciaország vezeti, ahol októberben ismét véres merényletek történtek. Miután az elmúlt években elkövetett terrorcselekmények hatvan százalékát a bécsi támadóhoz hasonlóan már az adott országban felnőtt gyilkosok követték el, a legnagyobb kérdés most az: hogyan alakul a nyugat-európai társadalmakban az integrált és a szeparálódó muszlimok aránya? Elemzés.

„Az iszlám szeparatizmus a probléma.” Emmanuel Macron köztársasági elnök hangsúlyozása és testbeszéde talán öntudatlanul is nagy elődjét, Charles de Gaulle-t idézte – ahogy a francia államfőké általában, amikor válságos helyzetben szólnak a nemzethez. Október 2-án Macron a Párizs melletti Les Mureaux városában politikai kötéltáncosi mutatványt hajtott végre. Elhatárolta egymástól a törvénytisztelő muszlim állampolgárokat a párhuzamos társadalom létrehozására törekvő iszlamistáktól. Bírálta azokat, akik kiveszik gyermekeiket az iskolákból, megtiltják lányaiknak, hogy részt vegyenek az iskolai úszásoktatáson, külföldről finanszírozott radikális imámok mecseteit látogatják és vallási alapon elutasítják a francia törvényeket.

Habár a nyugati média radarján az ügy alig jelent meg, Macron beszéde – s különösen annak az „iszlám válságáról” szóló része – sok helyütt hatalmas felháborodást keltett.

A szunnita világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset és egyetem közleményben nevezte „rasszistának” a francia elnököt, az Öböl-menti Omán nagymuftija az „iszlám elleni példátlan támadásról” beszélt, Recep Tayyip Erdoğan pedig tegezve bírálta nyilvánosan államfő kollégáját.

Nem sokkal később, október 16-án alig húsz kilométerre Macron beszédének helyszínétől, Conflans-Sainte-Honorine városában véres iszlamista terrortámadás történt. Egy olyan konfliktus végződött gyilkossággal, amelyből Franciaországban és Nyugat-Európában is egyre több van. Tanárok régóta panaszkodnak arra, hogy egyes osztályokban a holokauszt tanítása, a szólásszabadságról való vita vagy éppen a férfi-női egyenlőség tanítása lehetetlen a témákban vallásuk sérelmét látó agresszív diákok és szülők miatt.

Samuel Paty történelemtanár a szólásszabadságról beszélve bemutatta a 2015-ben iszlamista terroristák által megtizedelt szatirikus lap, a Charlie Hebdo Mohamed prófétát gúnyoló karikatúráit. Noha jelezte, hogy akit zavarnak a rajzok, elhagyhatja a termet, egy aznap különben hiányzó diáklány apja botrányt csapott. A tanárt telefonon és közösségi hálókon zaklatták, feljelentették, végül egy őt nem ismerő, Franciaországban menekültként élő 18 éves csecsen a nyílt utcán lefejezte Samuel Patyt – a rendőrség pedig agyonlőtte a merénylőt.

Emmanuel Macron kijelentései után eltávolítják a francia termékeket a jordániai Ammán egyik boltjában 2020. október 26-án. Fotó: AFP/Khalil Mazraawi

Alig ocsúdott fel az ország a támadás okozta sokkból, október 29-én pénteken a nizzai Miasszonyunk-székesegyházban gyilkolt meg két imádkozó asszonyt és a sekrestyést egy Tunéziából illegálisan Európába jutott iszlamista. Hétfőn már szomszédunkban dörömbölt a terror: Bécsben egy 20 éves albán nemzetiségű északmacedón–osztrák kettős állampolgár ölt meg négy embert, huszonkettőt pedig megsebesített, mielőtt a rendőrök végeztek vele. Tizennégy embert, a merénylő ismerőseit és barátait vették őrizetbe, de valószínűleg a lelőtt terrorista volt az egyedüli tettes. A gyilkosságokat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magára vállalta.

A koronavírus miatt már amúgy is végletekig feszült európai közhangulatot tovább rontotta a támadássorozat. A két legfontosabb kérdés most, hogy miért kezdődtek újra az iszlamista merényletek, illetve számítani kell-e a 2015-ös terrorhullám megismétlődésére.

Ennek eldöntéséhez először az Európán kívüli helyzetet kell megvizsgálni. Macron iszlám szeparatizmusról szóló beszédének bírálata csak egy kis patak csörgedezése volt a felháborodás második hullámához képest. A politikus a lefejezett történelemtanár emlékére rendezett gyászszertartáson ugyanis a szólásszabadság nevében megvédte az iszlám prófétát gúnyoló karikatúrákat. Az eredmény: Líbiától a Gázai övezeten át Bangladesig tüntettek Franciaország ellen, gyakran a francia zászlót és az államfő portréját is elégették. A pakisztáni miniszterelnök szerint Macron szavai az „iszlamofóbiát” bátorítják, Erdoğan török elnök a francia államfő mentális egészségét vonta kétségbe és arról delirált, hogy Franciaországban úgy bánnak a muzulmánokkal, ahogy a nácik a zsidókkal. Mahatir Mohamad korábbi malajziai miniszterelnök a Twitteren nemes egyszerűséggel közölte: a „muszlimoknak joguk van franciák millióit meggyilkolni” az elszenvedett sértés miatt.

A „miért most?” kérdésére adott válasz összefügg a 2015. januári Charlie Hebdo és egy kóser bolt elleni merényletekkel. Párizsban ugyanis szeptemberben kezdődött az a per, amely a gyilkos kommandó logisztikusainak, támogatóinak ügyében ítélkezik. (A lap munkatársait lemészárló testvérpárt és a kóser boltban vérengző terroristát a rendőrök lelőtték.) Samuel Paty is a per miatt mutatta meg a karikatúrát diákjainak: ez lett a lavinát elindító hógolyó. Mindez csak első ránézésre szólásszabadság-ügy. Valójában az állami szuverenitásról szól. Az alapkérdés ugyanis így hangzik: amennyiben a jog a mégoly ízléstelen vagy sértő megnyilvánulásokat is védelmezi, vajon bármilyen csoport erőszakkal rákényszerítheti-e az államot, hogy saját törvényei fölé helyezze egy vallás blaszfémiáról szóló parancsait? Mert ha igen, ott már nem beszélhetünk jogállamról, hanem egy kisebbség vérrel-vassal kikényszerített diktatúrájáról. Ezzel magyarázható, hogy Macron a gyilkosság után is kiállt a karikatúrák mellett.

A történelemtanár lefejezése után Franciaországban és külföldön is felvetődött, hogy jobb lenne a békesség, nem kellene a rajzokat mutogatni.

Ráadásul – szól az érvelés – az ország amúgy is felelős a gyarmatosításért, illetve erdoğani retorikával élve „a muszlimok elnyomásáért”, azaz perverz módon felcserélődött a tettes és az áldozat. (Ez a vélekedés az amerikai progresszív sajtóban is megjelent: a tanár lefejezése és Macron karikatúráról szóló szavai után például a Vox arról cikkezett, hogy a francia államfő „elnyomja az iszlámot” , a The New York Times terrortámadásról szóló cikkének első címe arról szólt, hogy a „francia rendőrség lelőtt egy férfit egy halálos utcai késelés után”.)

Ez az érvelés azonban nemcsak az áldozatokkal szemben tiszteletlenség, hanem félreérti az iszlamista terrort is. Az ugyanis alapvetően a mást, a hitetlent akarja büntetni, megalázni és félelemben tartani. Ezért gyilkolták meg az imádkozó asszonyokat a nizzai katolikus székesegyházban, ezért követtek el az elmúlt években Bulgáriától Svédországig számos európai országban merényleteket, amelyeknek semmi köze nem volt a gyarmatosításhoz.

A bécsi támadás is mutatja: mindenki célpont.

Ausztriának soha nem voltak gyarmatai, semleges állam lévén még a NATO közel-keleti vagy észak-afrikai (például líbiai) műveleteiben sem vesz részt. A világ egyik leggazdagabb államaként pedig a muszlim vallású balkáni és afrikai bevándorlás célországa. Ezért került oda a merénylő családja is – a hétfőn agyonlőtt terrorista már Ausztriában született.

Menekülők a bécsi operánál a terrortámadás után 2020. november 2-án. Fotó: AFP/Joe Klamar

Míg Franciaországban, a Benelux-államokban és Németországban az elmúlt években elsősorban közel-keleti és észak-afrikai származású/hátterű terroristák követték el a támadásokat, Ausztria esete jelzi: jóval közelebbi térségekben is van aggódnivaló. A kérdés egyik legalaposabb, 2017-es összefoglalója szerint Koszovóból 217, Boszniából 248, Albániából pedig 90 ember ment harcolni az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló területekre – népességarányosan ezek a legmagasabb európai számok közé tartoznak. E balkáni országoknak sok állampolgára él Ausztriában, s mint a hétfői támadó észak-macedóniai albán háttere mutatja, még az akár Ausztriában születettek között is lehet fogadókészség a terrorizmusra. A Bécsben gyilkoló terroristát az Iszlám Államhoz való csatlakozás szándéka miatt tavaly áprilisban 22 hónap börtönre ítélték, de már decemberben szabadult: sikeresen hitette el a felügyeletére kirendelt pártfogóval, hogy szakított a szélsőségesekkel.

Az Európai Unió bűnüldöző ügynöksége, az Europol legfrissebb összefoglalója egyébként már jelezte, hogy Ausztriában komoly gondok lehetnek. Nyugati szomszédunkban tavaly 43 embert tartóztattak le dzsihadista terrorizmus vádjával, ami több mint a nyolcszor nagyobb Németország (32) vagy a hatszor népesebb Olaszország (18) számainál, de arányaiban közelít az abszolút rekorder Franciaországhoz (202). (A letartóztatások magas száma egyszerre utal a felderítés hatékonyságára, illetve a probléma nagyságára.)

A jelentést átbogarászva látszik, hogy az elmúlt években az Európai Unió tagállamaiban sikerült visszaszorítani a terrorizmust.

Míg 2017-ben 33, 2018-ban 24, 2019-ben már „csak” 21 iszlamista merényletkísérletet jegyeztek fel a hatóságok az EU-ban, ezek közül pedig csupán három volt a terroristák szempontjából sikeres: tavaly négyen haltak meg a hollandiai Utrecht villamosán elkövetett támadásban, négyen a párizsi rendőrkapitányságon (ahol egy hivatali dolgozó támadt kollégáira) és ketten a London Bridge-en.

Nem volt olyan koordinált, többszereplős kommandótámadás, mint 2015-ben Párizsban és Brüsszelben: egy kivételével minden merényletben és merényletkísérletben egy terrorista vett részt. Ami viszont különösen aggasztó – és alátámasztja a francia elnök párhuzamos társadalmak kialakulásáról szóló mondatait –, hogy a merénylők közel 60 százaléka (!) az adott állam polgára volt.

E szám jelzi, hogy valami nagyon elromlott. Az IFOP francia közvélemény-kutató intézet szeptemberi felmérése szerint a francia muszlimok 72 százaléka fenntartás nélkül elítéli a Charlie Hebdo elleni támadásokat, 18 százalékuk viszont valamilyen vagy teljes mértékben igazolhatónak tartja – ami a hatmilliósra becsült közösség esetében már milliós sokaságot jelent. Más felmérések pedig arról számolnak be, hogy a vallásosság a muszlim vallású francia állampolgárok között is csökken, viszont a fiatalok között nagyobb a hajlandóság a társadalomtól való szeparálódásra, a rigorózus vallásgyakorlatra, a gyerekek állami oktatástól való elzárására és illegális Korán-iskolákba való beíratására. Szintén az IFOP intézet jelentette, hogy a franciaországi muszlimok 28 százaléka sorolható a szeparálódó kategóriába: ők élesen szemben állnak az állam törvényeivel és úgy gondolják, a társadalmon kívül élnek.

Még ennél az aránynál is nagyobb aggodalomra adhat okot egy másik adat: az állam ellen harcolók nagy száma. A kérdés egyik legjobb szakértője, az iszlamistákkal francia és közel-keleti börtönökben is interjúzó  Hugo Micheron szociológus szerint a francia hatóságok kétezer embert tartanak számon veszélyes dzsihadistaként, további húszezer pedig állandó megfigyelés alatt áll előbbiek lehetséges támogatóiként.

„A vallásosság a muszlim vallású francia állampolgárok között is csökken, viszont…” Ramadáni ima a mulhouse-i An Nour mecsetben 2009. augusztus 23-án. Fotó: AFP/Sebastien Bozon

Európa jövőjét az határozza meg, hogy a jelentős bevándorló-népességgel rendelkező országokban miként alakult az integrálódott és a szeparálódott muszlimok aránya, s mennyien csúsznak át az elsőből a második kategóriába. Vannak azért biztató jelek is: a bécsi terrortámadás hőse az a két török származású ketrecharcos, akik egy idős asszonyt és egy sebesült rendőrt mentettek meg a terroristától.  

A franciaországi és ausztriai merényletek időzítése mellett a másik fontos kérdés, hogy vajon a 2015-öshöz hasonló terrorhullám indult-e most Európában. A fentebb idézett csökkenő merényletszámok jelzik, hogy a fél évtizeddel ezelőtti vérengzésekért felelős Iszlám Állam csapásmérő ereje csökkent. A terrorszervezetet az iraki-szíriai fronton a nyugati országok katonailag legyőzték, internetes kommunikációs csatornáit az uniós tagállamok 2019. novemberi összehangolt akcióiban megbénították. A mostani támadások nem összetett stratégia részei: Hugo Micheron, a már említett francia szociológus szerint alapvetően apálykorszakot élünk. Olyasmit, mint 2005 és 2013 között, amikor már legyőzték az iraki al-Kaidát, de még nem szerveződött meg az Iszlám Állam. Az iszlám terror ideológusai már korábban azt javasolták, hogy egy vereség után az „igazhitű harcosoknak” vissza kell húzódniuk erőt gyűjteni. Az oktatás és az indoktrináció eszközeivel kell hálózatokat építeni – hogy majd azok segítségével újra támadásba lendüljenek.

Mint látjuk, sajnos erős szervezet nélkül is lehet merényleteket elkövetni Európában. Éppen ezért kulcskérdés, hogy az EU tagállamai mennyire készülnek fel az elkövetkező öt évre, amikor tömegesen szabadulnak majd ki az Iszlám Államnak dolgozó, 2015 után bebörtönzött dzsihadisták. Ha a nemzeti kormányok nem készülnek fel, könnyen érkezhet újabb terrordagály.


Nyitókép: osztrák rendőr a terrortámadás áldozatainak emlékére elhelyezett koszorúk előtt Bécs belvárosában 2020. november 3-án. Fotó: AFP/APA/Hans Punz

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Világmagyarázat