Az erőforrás átka – mondjunk le mi az országot torzító EU-pénzekről!

·2020.10.01

Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése elmarasztalta Magyarországot, a tervezett pénzügyi mechanizmus bevezetésével ez pedig az EU-források megvonását is hozhatja. Vendégszerzőnk igencsak provokatív felvetése szerint ez nem baj. Sőt: éppen nekünk kellene lemondani az EU-forrásokról. Kovács Tibor állítja: ez az erőforrás inkább átok, amelynek hatására központosított kormányzat jön létre, elharapózik a korrupció, csökken az innováció, oligarcharendszer alakul ki és a társadalom a verseny helyett a járadékvadászat irányába fordul. Az EU-pénzek tehát eltorzították a keleti tagállamok politikai rendszerét, társadalmát és gazdaságát, a politikát pedig az ezek lefölözéséért folytatott harccá tették. Esszé.

„Az állam ilyen mértékű foglyul ejtése (state capture) nem lett volna lehetséges az EU-alapok könnyűdrogja nélkül” mondta a bulgáriai korrupcióellenes tüntetéshullám vezéralakja a Politico-nak adott interjúban.

A tüntetés érdekessége, hogy a harmadik Boriszov-kormány ellen tört ki. 2013-ban elzavarták, mert a tüntetők szerint az államot maffiaszerűen működtette. A tüntetések öt halálos áldozatot követeltek. A bolgárok azonban nem jártak jobban: 2014-ben az EU az új kormány korrupciója miatt, 2008 után másodszor is kénytelen volt befagyasztani a támogatások kifizetését. Boriszov gyorsan visszatért, de becsületesebb nem lett: az EU 2018-ban újra leállította a kifizetéseket egy részterületen.

Romániában 2012-ben történt hasonló. Horia Georgescu, a magasrangú tisztségviselők vagyonának ellenőrzésére hivatott román feddhetetlenségi ügynökség (ANI) vezetője mondta akkor: a választott tisztségviselők több mint negyede saját cégeihez vagy ismerősei és rokonai vállalkozásaihoz irányítja az uniós pénzeket.

Magyarországról most derült ki, hogy itt tízszer annyi a szabálytalan kifizetés, mint az utánunk következőknél. A szlovák kormányfő a minap állította, hogy az elmúlt két évtizedben, az előző kormányok alatt 30 milliárd eurót loptak el. A keleti tagállamokban a politikai élet gyakori témája a korrupció. Országonként eltérő mértékű, de a régió nem képes meghaladni a problémát. Míg nyugati és északi országokban az újságok címoldalára ritkán kerülnek ilyen ügyek, itt szinte mindennaposak. Olyan átok ez, amelyet a hétköznapi emberek az élet és politika természetes velejárójának tartanak. A pártok hívei felmentik vezetőjüket, mondván, a másik oldal pont olyan, de szinte biztosan szerepet játszik a megengedő hozzáállásban, hogy a politika mások pénzét lopja. Röviden: a nyugatiak pénzét juttatja magyaroknak. A korrupció ilyen mértékű növekedésében természetesen szerepet játszik a régió történelme, amely szinte predesztinálta arra, hogy

a pénzügyi források kiapadhatatlan áramlása, „erőforrásátokká” váljon.

Ne tegyünk azonban úgy, mintha ez az átok mindenkin fogna. Norvégia például elkerülte, de még a világ negyedik legversenyképesebb országa, Hollandia is részben a hatása alá került. A groningeni gázmezők 1959-es felfedezése után a gazdaság más területei gyengültek. Az erőforrásátok ezen aspektusát ezért nevezik holland betegségnek.

Az EU-források ennél mélyebben alakítottak át egyes keleti országokat, de nem azon a módon, ahogy azt eredetileg tervezték. A régióban néhányan oda jutottak, hogy a választások tétjét bátran nevezhetnénk az EU-alapok eltulajdonításának jogáért folyó küzdelemnek.

Meghatározó mértékű támogatások

Az éves támogatások ugyan „csak” a GDP 2-4 százalékát teszik ki, de ha a kormány által elkölthető pénzhez mérjük, ez 5-10 százalék is lehet. A nem működésre, hanem például beruházásokra vagy innovációra szánt pénzeknek pedig általában több mint 50 százalékát is elérik. Nálunk volt olyan év, amikor közel 100 százalékot tettek ki. Ezek rendkívüli összegek tehát, akkor is, ha például az Afrikába irányuló segélyekhez mérjük őket.

Az oda áramló támogatásoknak nagyjából hatszorosát kapjuk egy főre vetítve, igaz, a GDP százalékában ez alacsonyabb, viszont nálunk ez teljes egészében fejlesztésre fordítható összeg – nem kell például az éhínséget kezelni belőle. (A summa több mint egymillió forint fejenként, amelynek kiosztásától boldogabb lenne a régió lakossága, és egyáltalán nem lenne népszerű politika az EU-t szidni.) Az afrikai segélyek hatásait sokat elemezték és kimutatták, hogy ott is erőforrásátokként működnek: fejlődés helyett a korrupciót erősítik, és végső soron diktátorok felemelkedését alapozzák meg.

A régiónkba áramló összeg tehát akkora, hogy nem csoda, ha politikai fegyverré vált. A politikai siker összefügg az EU-alapok lefölözésének hatékonyságával. Nem azért, mert politikailag eladható látványberuházásokat eredményez, hanem mert a baráti cégeknél lecsapódó pénzből erős gazdasági, társadalmi és médiaháttér épül.

Nem csak Magyarországra kell gondolni. Amint már láttuk, Bulgáriában a Boriszov-kormány egyszer megbukott, de újra visszatért, mert erősebb háttérrel rendelkezik, mint ellenfelei. A rendszer tökéletes példája az ok, ami miatt a mostani zavargások kezdődtek. A korrupcióhoz való hozzáférés jogával az ellenzék egy része is felvásárolható. Az egyik ellenzéki vezetőről például kiderült, hogy állami tisztviselőknek kijáró szolgáltatásokat vehet igénybe tengerparti luxusvillájában. Valódi ellenfeleit azonban a hatalmon lévő elvágja a korrupció lehetőségétől.

Tüntetés Szófiában Bojko Boriszov kormánya ellen 2020. július 20-án. Fotó: AFP/Nikolay Doychinov

Nálunk nagyon hasonló a helyzet. Ez pedig paradoxont hoz létre: az kormányozhat stabilabban, nagy gazdasági- és médiatámogatással, aki hatékonyabban csapolja meg az EU-alapokat. Amikor egy ilyen kormányt levált egy korrupcióellenes párt, nehéz helyzetbe kerülhet, a másik oldalon ugyanis olyan anyagi előny van, amilyet becsületes politikával nehéz ellensúlyozni. Csak intézményesített korrupció segítségével tudná tehát legyőzni ellenfele „networkjét”. Ez a paradoxon az élet más területein is létrejön, a siker elsősorban nem a teljesítményhez, hanem a korrupcióhoz kapcsolódik. A becsület hátrányos viselkedéssé válik. A korrumpálni nem hajlandó vállalkozó sikertelen lesz, a hálapénzt nem fizető beteg hiányt szenved.

Belső agyelszívás

A magyar fejlődés legnagyobb akadályainak egyike, amelytől a rendszerváltás óta nem tudtunk szabadulni, hogy a társadalom nem a teljesítményben, versenyben, hanem a kapcsolatok erejében hisz. Könnyű járadékvadász jövedelemre vágyik a nehéz versenyben megszerezhető helyett. Amin egyáltalán sem kell csodálkoznunk: ki ne szeretne könnyen és kockázatmentesen sikert? Márpedig a rendszerváltás óta végzett kutatások tanúsága szerint a fiatalok nagy többsége a sikerhez a kapcsolatokat tartja elődlegesnek, nem a teljesítményt. (Itt egy régebbi és egy újabb kutatás.)

Egy ilyen társadalomban az EU-s alapok erőforrásátka felerősíti a negatív tendenciákat. A rendszerváltás utáni sikeres emberek példái azt mutatják, a vagyon megszerzésének legegyszerűbb módja a politikai kapcsolatokra épített üzlet. Nem a legjobb egyetemeken, nem a tudományban, kultúrában vagy gazdaságban elért eredmények számítanak, hanem az, ki tudja a politikusok bizalmát elnyerni, vagy pedig a másik oldalról nézve mely kör képes megszerezni a politikai hatalmat.

A sikerhez tehát a legrövidebb út a politikán át vezet. És ez már az élet egyre több területére igaz.

Ehhez más képességek fejlesztése szükséges, mint a nemzetközi versenyben való sikerhez. Nem véletlen, hogy az így meggazdagodott vállalkozók szinte egyáltalán nem tudnak a nemzetközi piacon érvényesülni, mert amit ők tesznek, az nem vállalkozás, hanem járadékvadászat. A társadalmi problémát főként az okozza, hogy mindez sajátos belső agyelszívást hoz létre. Elveszi tőlünk a pénznél fontosabb erőforrásunkat: a kreatív, versenyképes embert. Sokan, akik alkalmasak lennének a versenypiacon akár nemzetközi sikerekre, inkább politikai kapcsolatokat építenek. Ez elszívja az innovációra és versenyre képes fiatalok jelentős részét, azok javát pedig, akik ebben nem szeretnének részt venni, külföldre üldözi. A kapcsolatok nélküli, hátrányos helyzetű, világvégi falvakban élő fiatalok között pedig tovább növeli a motiválatlanságot, mert a kitöréshez a teljesítmény és tehetség önmagában kevés. (Látjuk majd: Svédországban ilyen hátrány nincs.) Ez elveszett tehetségeket és meg nem valósult innovációt eredményez, ami a fejlődés hosszú távú gátja. Állítom, hogy ma ennek legfőbb oka az EU-támogatások rendszere.

Korrupció vagy innováció

Az EU-források leszívása jórészt önálló üzletággá vált, nem a meglévő gazdasági ágak fejlődéséhez járul hozzá. A pályázatokon komoly jövedelemre lehet szert tenni, olyan tevékenységekből, amelyeknek kevés hosszú távú gazdasági haszna van az ország számára. Értelmetlen projektek jönnek létre, amilyen az alföldi szánkódomb vagy Tyukod, a kilátónagyhatalom, ahol belefért a kert végében épített kilátó a kiírásba. Ezek nem elszigetelt jelenségek.

A mostanában sokat szidott fukar ötök (Finnországot is beleértve) az EU legkevésbé korrupt és egyúttal a leginnovatívabb csoportjának tagjai. Ezzel szemben Magyarország, Románia és Bulgária az EU-ban a legkorruptabbak, és mindhárom ország az EU innovációs listájának végén kullog. Az innovációra szánt jelentős EU-támogatás ellenére. Hát nem furcsa? Cseppet sem az.

Érdemes Svédország példájával ellenpontozni az EU-támogatásokra épülő gazdagodás hátrányainak bemutatását a piacival szemben. Az innovatív, vállalkozó szellemű fiatalok a szabad tőkepiacon és vállalkozói térben sokkal több értéket adnak hozzá a svéd GDP-hez, mint az EU-pénzek leszívására szakosodott réteg. Az EU-források ezzel összefüggő negatívumára, hogy ugyanis elszívja a levegőt a magánfinanszírozás, kockázati tőke elől, már az új tagállamok belépése előtt felhívták a figyelmet. Pedig ezek nagyobb tőkét tudnak mozgatni, nem ösztönzik a korrupciót, nem finanszíroznak nyilvánvalóan értelmetlen projekteket. Mindez az EU-pénzeknél nem szempont. Nem véletlenül mondják: piacilag életképes projekt nem indul EU-pályázaton, mert sok az adminisztráció és a magánpiacon egyszerűen több tőke szerezhető. A vállalkozásokat célzó EU-s pályázatok tehát vonzzák az életképtelen projekteket.

Svédországban ezzel szemben a magánfinanszírozás vonzza az innovatív projekteket. Fiatalok tömege próbál a versenyszférában sikert elérni. A svéd leggazdagabbak nem is vethetők össze a kelet-európaiakkal: az IKEA-örökösök vagyona többet ér, mint a száz magyar leggazdagabbé. Sokkal érdekesebb a frissen képződő vagyonok összehasonlítása. Mi, magyarok a hétéves EU-költségvetési ciklus alatt úgy 25 milliárd eurót kapunk. Ennek kisebb része konvertálódik vállalati értékké és önfenntartó GDP-termelő tevékenységgé. Egy tavalyi számítás szerint az elmúlt 10 évben 1000 milliárdnyi vagyonnal gyarapodtak a Fidesz kormányhoz köthető vállalkozók, ami nagyjából 3 milliárd amerikai dollár.

A svéd startupok ezzel szemben önfenntartó GDP-termelő vagyont hoznak létre. 2000 és 2014 között a svédek 263 startup exitet valósítottak meg, ami 23,7 milliárd dollárral növelte a svéd tulajdonosok vagyonát. 2017-ben 2,8 milliárddal. Ne gondoljuk, hogy ez csak a svédekre jellemző, a hollandok ebben az évben 4,9 milliárdot kasszíroztak.

Olyan cégek kerülnek ki svéd fiatalok kezei alól, mint a Spotify, amelyet 27 milliárd dollárra értékelt a piac, de mára ez az érték az 50 milliárdot közelíti. Ami a magyar GDP harmada. Még egyszer: ezt két fiatal hozta össze. Egyikük épp most ajánlott fel egymilliárd eurót a magánvagyonából európai innovációfejlesztésre. De menjünk tovább! A Minecraft nevű ismert játékot a Microsoft 2,5 milliárdért vette meg, a King játékkészítőt 5,9 milliárdért adták el. Ízelítőként néhány kevésbé ismert név: Bambora: 1,74 milliárd; iZettle: 2,2 milliárd; Northwolt: 2 milliárd; Klarna 5 milliárd.

Ezek után talán érdemes feltenni a kérdést: vajon nem lenne jó, ha a mi fiatalságunk is az innovációban, versenyben és nem a kapcsolatokban hinne? A mi startup-listánk rövid és szegényes, az összes exit nem tesz ki egymilliárd dollárt az elmúlt 20 évben.

De még az EU-pénzeken meggazdagodottak vagyona is eltörpül az olyan svéd hobóké mellett, amilyen Markus Persson, azaz Notch, a Minecraft megalkotója. Ő munka mellett két év alatt hozta létre a játékot, és csak azután alapított céget, amelynek rá eső tulajdonrészéért 1,6 milliárd dollárral lett gazdagabb. Mellesleg egy erdőszéli tanyáról származik, de olyan országban él, ahol egy ilyen fiatal is bízhat benne, hogy elég a teljesítmény a sikerhez. Mennyivel felemelőbb történet ez, mint a több száz céggel zsonglőrködő magyar milliárdosok sztorija!

Járadékvadászat

Ahol a politika nem hisz a versenyben, úgy gondolja, egy külföldi vállalat sem azért sikeres, mert jól teljesít, hanem mert a politika támogatja. Ezért legyőzni sem a piacon kell, hanem politikai téren. Erre tett kísérlet a nemzeti tőkésosztály létrehozása. Az elképzelésnek gyökeresen ellentmond a svéd példa. A politika csak járadékvadászként létrejött tőkésosztályt képes alkotni, amely nem alkalmas a nemzetközi versenyre. (Errefelé legalábbis. Ahogy a Válasz Online egyik interjújában is megfogalmazták már: a 2RULE-ból nem lesz Samsung.)

A rendszerváltás óta a 100 leggazdagabb listájának változása jól mutatja az EU-alapok erőforrásátkának torzító hatását. A többség azokból áll, akik kapcsolatrendszerükből gazdagodtak meg. A rendszerváltáskor a kommunisták utódpártjainak holdudvara a privatizáció révén jutott vagyonhoz, mondhatjuk, létrejött az első nemzeti tőkésosztály. A volt állampártok korábbi gazdasági- és médiaháttere részben ezzel magyarázható. Más tehetség kell azonban az ilyen vagyonszerzéshez és annak működtetéséhez. Ezek a vagyonok lassan eltűntek, vagy luxusjachtokká konvertálódtak. A privatizáció egyszeri üzlet, nem működött természeti erőforrásként, nem volt utánpótlása.

Más a helyzet az EU-támogatások milliárdosaival, akik a természeti erőforrásokhoz hasonló üzletben vannak. A források folyamatosak, nagy profitot eredményeznek és alig jelentenek kockázatot. A piac nem torolja meg a hibákat, bármilyen veszteséget elfed a pénzek áramlása. Az utóbbi évtizedben a leggazdagabbak között megjelentek vagyona már ehhez a rendszerhez kötődik. A 24.hu számításai szerint a 2019-es top 100-as listában már két tucat olyan személy szerepel, aki az elmúlt 10 évben szerezte vagyonát, jórészt EU támogatásokhoz köthetően. (Egyes számítások szerint Mészáros gazdagodása 80 százalékban EU-pénzeknek köszönhető.)

Ez azonban nem hoz létre olyan nemzetközi szinten értékesíthető teljesítményt, mint a Spotify és társai Svédországnak.

Mi, magyarok innovatív nép vagyunk, amit a 19. század végétől a 40-es évekig bizonyítottuk.  Sajnos azóta kevés a hazai innováció. Ehhez leginkább innovatív emberek és kockázatvállalás szükséges. Az EU-támogatások és a hozzá kapcsolódó korrupció ezt a két tulajdonságot irtja ki.

Sorsunk a saját kezünkben van

Mások támogatásából még soha nem lett egy nemzet sem nagy és gazdag, azt csak saját erőfeszítésével és munkájával érheti el. Ez nem valósulhat meg, ha az ország tehetséges része abba öli az energiáját, miként tudna közel kerülni a tűzhöz és az EU-pénzesőhöz. Sokan az EU-tól várják a megoldást: cselekedjen ő helyettünk. Fagyassza be az alapok kifizetését, szüntesse meg a járadékvadász társadalmat, a korrupciót, a politika torzulásait. Ez irreális elvárás. Csak mi, magyarok tehetünk valamit saját sorsunkért. A Nyugatról érkező forrásokat nem kötelező rosszul felhasználni és torz társadalmat építeni belőle. Nem várhatjuk el, hogy ha nekünk megfelel ez a rendszer, mert szavazatainkkal fenntartjuk, akkor a nyugati donorok próbálják helyettünk megjavítani. Ezt nekünk, magyaroknak kell megtennünk – és itt nem kormányváltásról beszélek.

„Mi, magyarok innovatív nép vagyunk.” Rubik Ernő 1980-ban. Fotó: Fortepan/Szalay Béla

Amikor azt láttuk, hogy az uniós fejlesztésekből megújult az ország, soha nem látott mértékű beruházások jöttek létre, szépültek a települések, modernizálódtak a kórházak, új metrónk lett, nehéz azt gondolni, hogy összességében ezen többet veszítettünk, mint nyertünk. Pedig így van.

A malter, a tégla és a járadékvadászat nem tesz gazdaggá egyetlen országot sem. Ez fokozottan igaz a kis országokra. Hiába építünk új utakat, uszodákat, iskolákat és kórházakat, ha ezekben a kapcsolataikon és más országoktól kapott pénzen gazdagodni akaró fiatalság közlekedik, sportol, tanul és gyógyul.

Magyarországot csak magyar emberek tehetnék naggyá, az EU-pénzek erőforrásátka azonban éppen ellenkező irányba viszi a társadalmat.

Kosztolányi Dezső A talált pénz című novellája jut eszembe erről, amelyben a szerzőnek 20 pengővel többet adnak vissza egy trafikban, és ő ennek megörülve értelmetlen költekezésbe kezd. A taxiban hazafelé aztán észhez tér: „Ez (a taxi) 7 pengő, a kávéház 10 volt, a gyöngyvirág 1, a koldusok, az alamizsna 2, a kesztyű 20, ennélfogva én ma délelőtt 40 pengőt költöttem el azért, mert ingyen jutottam hozzá 20 pengőhöz. Kissé drága mulatság. Rossz üzlet. Holnap visszaadom a húsz pengőt.” Így is tesz.

×××

Az elmúlt 15 év bebizonyította, hogy magyar és keleti társadalmak nem javíthatók, amíg jelen van az EU-pénzek erőforrásátka. Úgy tűnik, mi az „ingyen” pénzből csak ilyen társadalmat tudunk létrehozni. A románok megpróbáltak kitörni ebből a különleges ügyészség felállításával. Nem sikerült. Nincs más esélyünk: le kell térni erről az útról. Ennél még az is jobb lenne, ha a támogatásokat kiosztanák egyenlően az állampolgárok között. Kezdjenek vele, amit akarnak. A legjobb azonban az lenne, ha egyoldalúan lemondanánk róla, hogy legyen esélyünk normálissá tenni a politikát, megvonni az utánpótlást az oligarcháktól, megszüntetni a járadékvadászat lehetőségét. Ez talán a fiatalságot a verseny és a teljesítmény felé irányítaná.

Bíznunk kell annyira magunkban, hogy mi is képesek vagyunk saját szorgalomból és munkából értéket előállítani. Nehezebb út, de nagyobb nyereséggel kecsegtet.


Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök brüsszeli találkozója 2020. február 3-án. Fotó: Anadolu Agency/Dursun Aydemir

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: esszé