A zöld válasz nem válasz, amíg annyiból áll, hogy „nem” – vegyészmérnök száll be a zöldkommunizmus-vitába

·2020.01.10

Kíváncsi lennék azokra a százezrekre, akik „Dupla árat akarunk/Nem a FIDESZ az urunk”-táblákkal tüntetnek az Andrássy úton a rezsicsökkentés ellen – írja Korda Béla. A BME címzetes egyetemi docense szerint illúzió Lányi András lapunk hasábjain tett kijelentése a lokális megoldásokról – globális problémákat, amilyen a klímaváltozás, szerinte ugyanis csak globálisan lehet kezelni. Az írást a Válasz Online nagy zöld vitasorozatának részeként közöljük.

December 19-én a Fodor GáborKovács Tibor szerzőpáros értekezett a Válasz Online hasábjain a zöld kommunizmus veszélyéről. Arról, hogy egy erőszakos, intoleráns, küldetéstudatos kisebbség a társadalom nyakára ülhet – akár a kommunisták annak idején. Lányi András január 3-án aztán ízekre szedte a cikket, megvédve a zöld aktivistákat. Én magam semmilyen politikai vagy civil szervezetnek nem vagyok tagja, szócsöve végképp nem, ám az olvasottak írásra késztettek. Véleményemet olyan adatokra alapozom, amelyek megértéséhez józan paraszti észnél és a kötelező általános iskolai tanagyag ismereténél többre nincs szükség.

Előrebocsátva, hogy minden hasonlat sántít, bevallom: én is látok párhuzamot. Ifjúságomat a Kádár-rendszerben töltöttem, jól emlékszem a kötelező tudományos szocializmus szemináriumokra. Amíg a kapitalizmus politikai gazdaságtanát elemeztük, minden logikus, világos volt: szüntessük meg ember ember általi kizsákmányolását, likvidáljuk a tőkés osztályt, így ha a közösség minden tagja képességei szerint dolgozik, senki nem fölözi le mások munkájának értéktöbbletét, lesz áru bőven, hogy mindenki szükségletei szerint fogyaszthasson, pénzre sem lesz tehát szükség.

Mit is ajánlanak a zöldek? Söpörjük el a mindent tönkretevő, gonosz ipart, a gyilkos nagyüzemi mezőgazdaságot, és boldogan fogunk élni: gyönyörködhetünk majd a búzamezőket ellepő pipacsban, az újra visszatérő fecskerajokban, s lesz légy, szúnyog is bőven a rovarirtók betiltása után.

Ám ahogy az emberiség lerázta magáról a kommunizmus megvalósult formáját, ugyanúgy nem kér a nép abból a receptből sem, amelyet a zöldek ajánlanak.

S hogy miért nem, annak megértéséhez álljon itt néhány egyszerű adat. 100 évvel ezelőtt növényvédő szerek és műtrágya nélkül 2 tonna búza termett egy hektáron, a társadalom nagy része a mezőgazdaságból élt, hazánkban 3 millió koldus éhezett. Ma 5 tonna a hektáronkénti termésátlag, elég a lakosság pár százalékának munkája ahhoz, hogy elegendő élelmiszert állítsunk elő. Aztán: a kapirgáló csirkét 3-4 kiló kukoricával kell etetni, hogy 1 kilóval növelje a testsúlyát, míg a nagyüzemi baromfitelepeken másfél kiló takarmány elég ehhez. Néhányan próbálkozhatnak boldogulni a modern technika vívmányai nélkül is, de milliók mindennapi betevőjét nem lehet önfeláldozó kísérletezők esetleges eredményeire alapozni.

Megkérdezném: mennyit kapáltak a zöld aktivisták életükben? Na nem a kiskertben, hanem a végtelen kukoricatáblákban. Nem pár órát, hanem egész nyáron, egy életen át kellene, ha kiiktatnák az ipari eszközöket.

Mindenkit az hajt előre, hogy holnap jobban éljen, mint ma. 50 éve, amikor életemben először költöztem olyan házba – egy budapesti egyetem kollégiumába –, ahol a falból magától folyt a víz, sőt egy másik csapból ugyanaz melegen, úgy éreztem, itt a Kánaán. Csakhogy nincs megállás. A kormányt azért átkozzák a szakszervezetek, mert csak 8 százalékkal emelte a minimálbért, szociálpszichológusok pedig kimutatták, hogy 3 százalék éves életszínvonal-emelkedést stagnálásnak él meg az ember. Ezalatt lázadozni kezd. Vagy kimegy az utcára (Chile, Franciaország), vagy a szülőföldjét is elhagyja. Mióta nem lőnek az osztrák határon, s nem bűncselekmény a disszidálás, Magyarországon félmilliós tömeg szavazott lábbal a magasabb fizetés, jobb élet, több fogyasztás mellett.

Nyilvánvaló, hogy ez csak az emberiség szűk rétegének lehetőség, és csak addig egérút, amíg az éhező, szomjazó sáskahad el nem indul Északra, hogy mindent elpusztítson. Nem tudom, mi a megoldás, de a Lányi András és más, a valóságtól elrugaszkodott filozófusok – például a közvetlen demokráciáról előadó Tamás Gáspár Miklós – által ajánlott „helyi közösségek demokráciája” biztosan anarchia. Nézzük csak meg, hogyan reagál akármelyik kis közösség, ha börtönt, nevelő intézetet, szemétlerakót, autópályát, bevásárlóközpontot akarnak létesíteni a közelében. „Igen, igen, ezekre szükség van, de nem a mi szomszédságunkban.” Környezetvédelmi példával élve: ha Százhalombattára lenne bízva, a benzinbe egy csepp bioetanol nem kerülhetne, mert az csökkentené az iparűzési adójukat. Az Európai Uniónak kell köteleznie a MOL-t arra, hogy 10 százalékra növelje a benzin etanoltartalmát.

A globális felmelegedés pedig – figyelem, a nevében is benne van – globális. Tehát az ellene való küzdelem is csak globális szinten lehet sikeres. Én itt Budapesten hiába nem fogadom el a műanyag zacskót a kofától, ha Kína, Amerika nem hajlandó leállni a széntüzeléssel. Hiába ég Magyarországnyi terület Ausztráliában, az ausztrálok sem hajlandók bezárni a szénbányáikat, nemcsak Kína meg az USA. 50-60 éve épített, elavult szenes erőműveiket még legalább 2035-ig akarják működtetni, ugyanis a sivatagban ledózerolnak pár méter földet és már ott is a fekete kőszén, szinte ingyen.

Frusztráló persze a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzése. A zöldektől épp azt várnám, hogy valami értelmeset javasoljanak, amivel én magam is hozzájárulhatnék a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez. Azt a fajta felszólítást azonban, hogy hagyjam abba az „esztelen és örömtelen pazarlást” (Lányi András), az ember sértődötten elengedi a füle mellett. Nem szégyellem bevallani: ma is örülök, hogy néhány éve mosogatógépet vettünk. Az áramfogyasztásunk ugyan 5 százalékkal emelkedett, de a feleségem kezéről eltűnt az ekcéma.

Abban igaza van a professzor úrnak, hogy mind a bal-, mind a jobboldali kormányok az esztelen növekedés bűvöletében licitálnak egymásra a választók kegyeiért. A zöld válasz azonban nem válasz mindaddig, amíg csak annyiból áll, hogy „nem”. Márpedig ma ez a helyzet.

Vegyük például az atomerőmű bővítésének ügyét. Való igaz: Mészárosék, Putyinék részvétele súlyosan beárnyékolja a Paks II projektet, de a kategorikus elutasítással a gyereket is kilöttyentik a fürdővízzel együtt. Az atommaghasadás ugyanis jelenleg az egyetlen energiaforrás, amely nem jár széndioxid-kibocsátással, és szabályozhatom, hogy akkor működjék, amikor szükségem van rá. Mivel érvelnek erre Paks II ellen a zöldek? Egyrészt azzal, hogy a demokratikus nyugat-európai országok elutasítják az atomot. Először is: nem mind, csak ezt nem verik nagydobra. S kik is az ellenzők? Ausztria, ahol a terület felét az Alpok foglalja el, korlátlan vízi energiát szolgáltatva. Dánia, amely mellett a tengerben ezerszámra állhatnak a szélkerekek, ahol éjjel-nappal fúj a szél. Németország, ahol a francia atomerőművekből importált áram teszi ki a fogyasztás jelentős részét, az ország pedig kimeríthetetlen barnaszénkészleteken terpeszkedik. (Attól, mert kitalálták a „tisztaszén-technológiát”, egy grammal sem csökken a keletkező szén-dioxid mennyisége a C+O2=CO2 képlet alapján). Pillantsunk csak az általános iskolai földrajzatlaszra! Magyarországnak a kontinens közepén, egy medence fenekén nincsenek ilyen adottságai. Vagy talán melegítsük fel a nagymarosi vízlépcső tervét?

Mit gondoljunk aztán Schmuck Erzsébetről, a magát zöldpártként definiáló LMP képviselőjéről, aki azzal támadta a kormányt, hogy csak a gabonatermelésben érdekelt, ami csak a széndioxid-kibocsátást növeli, ahelyett, hogy erdőket telepítene, hogy hűsölhessünk a lombok alatt. Szintén általános iskolában tanítják, hogy minden növény – a búza, a kukorica is – a levegőből felvett szén-dioxidból építi fel a testét. A lombok alatt valóban hűvös van, s valóban harcolni kell a fák kivágása ellen, de a brazíliai erdőtűz kapcsán kiderült: az őserdő egyáltalán nem olyan széndioxid-nyelő, mint gondoltuk. A dús vegetációval párhuzamosan hasonló sebességgel folyik ugyanis a rothadás, az oxidáció (=lassú égés).

Mit gondoljunk aztán Greta Thunberg svéd diáklányról és Kossuth Lajos téri követőiről? Nagyon jó hecc péntekenként iskola helyett tüntetni, persze, és Thunbergnek igaza volt abban is, amikor az ENSZ-közgyűlésen letolta a világ vezetőit, amiért nem csinálnak semmit. De vajon mit szólna az Év embere, ha követeléseinek megfelelően a kormányok radikális lépésre szánnák el magukat, és drasztikusan korlátoznák mondjuk a víz- és áramfelhasználást? Csak hogy tiszta legyen:

egyetlen WC-lehúzással annyi víz, mégpedig szűrt, sterilizált víz megy veszendőbe, amennyi egy család napi ivóvízszükséglete máshol – ez felháborító kellene legyen bármilyen zöld igehirdetőnek.

A kérdésem csak annyi: vajon azok, akik nap mint nap prédikálják a vizet, megásták már saját, külön bejáratú pöcegödrüket?

Erősen kétlem.


Ezt a vitát nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Nyitókép: CHARLY TRIBALLEAU / AFP

Kategória: vélemény