Wachsler Tamás a Nagy Imre-szoborról: „Én döntöttem az elszállítás módjáról”

Ablonczy Bálint
| 2019.01.21. | Interjú

„Az áthelyezés nem Nagy Imre történelmi szerepével kapcsolatos értékítélet” – szögezi le a nagy vihart kavart ügyről Wachsler Tamás, a Kossuth tér rekonstrukciójáért felelős Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgatója. Az elszállítás óta adott első nagyinterjújában a Válasznak arra a kérdésre is felel, vajon a Jászai Mari téri McDonald’s felé fordítva ugyanolyan hatásos lesz-e az 1956-os forradalom miniszterelnökének szobra, és hogy a rossz lelkiismeret miatt bontották-e el a műalkotást hajnalok hajnalán.

– A Kossuth tér átalakítása körül többször robbantak ki viták, de talán egyik sem volt olyan éles, mint a Nagy Imre-szobor áthelyezése miatti konfliktus. Megérte a rekonstrukció elfogadottságát kockára tenni? 

– A Steindl Imre Program kicsit olyan, mint Antall József személye, akit manapság az őt korábban élesen bírálók is nagy államférfiként, pozitív jelzőkkel emlegetnek. A Károlyi Mihály-szobor eltávolítása, a fakivágások, a József Attila-emlékmű áthelyezése egyaránt indulatokat generáltak, amelyek idővel lecsillapodtak, és utólag visszanézve szinte mindenki elégedett. Szerintem most is ez fog történni. A Vértanúk tere és a Vécsey utca ugyanolyan gyorsan beépül majd a város szövetébe, mint ahogy az újragondolt Kossuth tér, amely ma már kötelező megálló minden Budapestre érkező turista számára.

Logikusan haladunk, amikor a Vértanúk terét is bekapcsoljuk az Országházat körülölelő sétaútvonalba.

A tanácsköztársaság áldozatainak emléket állító szobor visszahelyezésével párhuzamosan megszüntetjük az autóforgalmat, így a korábban szinte megközelíthetetlen alsó rakparttól egészen a Szabadság térig egybefüggő sétálóövezet alakul ki.

– Nagy Imre szobrának áthelyezése csak forgalomszervezési probléma?

– Beszéljünk akkor a szimbolikus kérdésről! A 2011-es országgyűlési határozat óta világos tájékozódási pontok szerint haladunk: az egyik ilyen, hogy a tér rekonstrukciójakor az ősbűn, a szoborrombolások előtti állapotokhoz nyúlunk vissza. Azt gondoltuk végig, milyen lenne az Országgyűlés környezete, ha 1945 után szimulált népítéletekkel nem rombolják le a korábbi alkotásokat, és nem hagyják évtizedeken keresztül leromlani a teret. Szalonképtelen emlékműveket nyilván nem állítanánk újra, de erről szó sincs.

– Számunkra az új Kossuth tér azért is izgalmas, mert több az 1945 előtti állapot reprodukálásánál: hadd utaljunk az országzászlóra, József Attila szobrára vagy az 1956. október 25-i sortüzet megörökítő kompozícióra. A forradalom miniszterelnökének 1996-ban felállított, közkedvelt emlékműve miért nem maradhatott? 

– Nem doktriner módon hajtottuk végre az eredeti arculat visszaalakításáról szóló döntést. A szorosan vett Kossuth teret meghatározó négy szobor – Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, Tisza István, Andrássy Gyula – esetében ugyanakkor ragaszkodtunk az újraállításhoz, minden más emlékművet eltávolítottunk. Nemcsak a baloldali ikon Károlyi Mihály szobra, hanem a jobboldal számára fontos, Makovecz Imre tervezte jelképes ötvenhatos sír vagy Kovács Béla egykori kisgazda politikus – az első Orbán-kormány idején felavatott – mementója sem maradhatott. Nagy Imre is ebbe a kategóriába tartozik. József Attila nem zavarja meg a szimbolikus térszerkezetet; a Kossuth tér szélén áll, ez egy elfogadható kompromisszum. Nagy Imre szobra viszont a Vértanúk tere közepén áll, így a négy nagy szobor pontosabb analógia, mint József Attila.

– A sajtó egy részében az elmúlt időben alpári módon támadták Nagy Imrét. Logikus összekötni a gyilkosozós kampányt az eltávolítással. 

– Van személyes véleményem Nagy Imréről…

– Halljuk!

– …de nem akarom összekavarni a szerepeket, mert én a Steindl Imre Program vezetőjeként a tér rekonstrukciójáért vagyok felelős, nem a politikai vagy történelmi állásfoglalásokért.

– Az ítéletalkotás elutasításával finoman elhatárolódik az áthelyezéstől?

– Nem! Teljes mértékben azonosulok az általam végrehajtott feladattal, az azonosulást pedig segíti, hogy az áthelyezés nem Nagy Imre történelmi szerepével vagy Varga Tamás alkotásával kapcsolatos értékítélet. A döntést a szoborrombolás előtti állapot helyreállításáról a 2011-ben határozó Országgyűlés, másrészt – javaslatomra – a fontos nemzeti kultuszhelyek környezete megőrzéséért felelős Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság hozta meg.

– A szobor eddig az Országgyűlés felé nézett – oda, ahol a miniszterelnök a forradalom vezetőjeként dolgozott. Ugyanez a hatás aligha érvényesül mondjuk a Jászai Mari téri McDonald’s vagy a Képviselői Irodaház szolgálati bejárata felé fordított figurával.

– Ne prejudikáljunk! A szobor éppenséggel átnézhet a Dunán a Nagy Imre tér  és Fő utcai fogház felé is, ahol a miniszterelnök raboskodott, s ahol egy kirakatperben halálraítélték. De ebben a kérdésben, a szobor elhelyezésével kapcsolatban egyetlen autentikus személy van, mégpedig Varga Tamás szobrászművész. Ha ő elfogadja a Jászai Mari téri helyszínt, az azt jelenti, eredeti koncepciója érvényes marad. Amennyiben nemet mond, nem állítjuk fel ott.

– Varga Tamásnak mi az álláspontja?

– Erősen bízom abban, hogy megállapodunk, de még nincsen végleges válasz. Neki vétójoga van, a jogszabályokból fakadóan és morális okokból egyaránt.

– Elbontani lehet az alkotó hozzájárulása nélkül?

– Az elbontáshoz nem szükséges az alkotó hozzájárulása, de Varga Tamás sose rejtette véka alá, hogy nem szeretné az áthelyezést. Ez eldőlt, most már az a kérdés, hogy a művészi koncepció érvényesülhet-e a Jászai Mari téren.

– Annak idején, 1994-ben egy Mécs Imrét és Wittner Máriát is magában foglaló Emlékbizottság javasolta a szobor felállítását. Most miért nem törekedtek széles egyetértésre?

– A történeti hűség kedvéért szögezzük le, hogy a budapesti Nagy Imre-szobrot eredetileg nem a Vértanúk terére szánták. A kezdeményezők, például Andrew Sarlós kanadai magyar üzletember a Szabadság térre, a Bankcenter elé állította volna – sőt, lehetséges helyszínként korábban még a Jászai Mari tér is felvetődött. Félrevezető azt állítani, hogy konszenzus lett volna a szobor felállításáról. Az ügyről 1996 tavaszán tárgyaló fővárosi kulturális bizottságban Sasvári Szilárd fideszes képviselő éppenséggel azt hangsúlyozta, hogy nem mindenkinek Nagy Imre a forradalom szimbolikus hőse, van akinek a 18. születésnapja után kivégzett Mansfeld Péter. Az is elhangzott, hogy kérjék ki az ügyben az ötvenhatos szervezetek álláspontját, az MSZP–SZDSZ-többség azonban lesöpörte a javaslatot.

Olyan típusú érvek hangzottak el, hogy ha egy olyan kiváló férfiú, mint Göncz Árpád is támogat egy kezdeményezést, szükségtelen a további vita, egyeztetés.

Nota bene, abban sem vagyok biztos, hogy az Emlékbizottság valóban megtárgyalta a szobor ügyét – úgy tudom, van, aki nem így emlékszik. És végül még egy dolog. A témában igyekeztem mindent elolvasni, de nyomát sem találtam annak, hogy vizsgálták volna: a Vértanúk terén eredetileg egy másik emlékmű állt – a közterület a nevét is ennek köszönheti! –, s hogy ennek a történelmi rétegnek a felülírása, negligálása elfogadható-e. Ami persze nem zárja ki, hogy az akkori döntéshozók egy része ezt nagyon is végiggondolta… Nem igaz tehát az sem, hogy egy, a szobor témaválasztásával, elhelyezésével kapcsolatban mindig is fennálló széles konszenzust rúgtunk volna fel.

– Nagy Imre szobra huszonkét évig, a vörösterror áldozatainak mementója csak tizenegy évig állt a helyén. Vajon melyik tartozik inkább a térhez?

– Egy szobor legitimitását nem az adja, hogy meddig állt. Ezen az alapon az összes rossz komcsi szobrot meg kellett volna hagyni a rendszerváltás után.

– Az elbontott emlékművet ebbe a kategóriába sorolja?

– Egyáltalán nem. Nagy Imre történelmi szerepét nem vonjuk kétségbe, ha ezt tennénk, tényleg a Szoborparkba kerülhetne az alkotás.

– A már említett Andrew Sarlós mellett Demján Sándor és Fejér Béla üzletemberek is adakoztak annak idején. Jogot szereztek ezzel a műalkotás sorsának befolyásolására?

– Egy ebben a kérdésben komoly forrásmunkának tekinthető tanulmány szerint a szobor felállítása 52 millió forintos költségének az állam, a főváros és a kerületi önkormányzat az egyharmadát állta, a többit az adományozók adták össze. Természetesen ez semmilyen módon nem csökkenti Demján Sándor, Andrew Sarlós és a harmadik üzletember, Fejér Béla nagylelkűségét, csak annyit jelez, hogy nem teljesen magánadományból készült a szobor. De még ha teljesen privát pénzből készült volna, akkor se lenne jogi relevanciája. Nincs annak ugyanis nyoma, hogy az adományt feltételhez, mondjuk egy bizonyos helyszínhez kötötték volna. A kérdésben ma három szereplőnek van jogi mozgástere: az Országgyűlés Hivatalának (a szobor fölötti tulajdonosi jogok gyakorlójának), Varga Tamás pedig a helyszínnel kapcsolatban rendelkezik vétójoggal. A harmadik szereplő a tervezett új helyszín tulajdonosa, az V. kerületi önkormányzat. Mindenki más, például Demján Sándor általam nagyon tisztelt özvegye vagy a Nagy Imre Társaság véleményt mondhat, de annak jogi következménye nincs.

– A vörösterror áldozatainak szobrát elkészítő Füredi Richárd a maga korában derék kismester volt. Elég színvonalas a Vértanúk terére hamarosan visszakerülő, Hungáriával és a sárkányt legyőző férfival díszített szarkofágja?

– Messze nem olyan rossz, mint amilyen állítások vele kapcsolatban születtek. Nem vagyok mértékadó szobrok esztétikai értékének megítélésében, de megkockáztatom, hogy ennél sokkal gyengébb színvonalú emlékműveket is lehetne mutatni a Vértanúk tere körüli ötszáz méteres sugarú körben.

Előtte, utána: nézze meg az alábbi „fotócsúszkán”, milyen volt a rálátás az Országház épületére a Vértanúk teréről az 1919-es emlékmű és a Nagy Imre-szobor idején!

– Abba például a sétáló Ronald Reagan is beleesik!

– Sok minden beleesik – maradjunk ennyiben. A Vértanúk Emlékművének majdani megítélése egyébként azon is múlik, hogy a plasztikákat miként sikerül rekonstruálni. Bízom abban, hogy ugyanolyan magas színvonalú lesz, mint a többi Kossuth téri szoborrekonstrukció esetében.

– Maradjunk még az ötszáz méter sugarú körben. A Nagy Imre-szobor hajnalok hajnalán történt elbontása a Szabadság téri megszállási emlékmű ügyét juttatta eszünkbe. Az 2014-ben egyszer csak „felállítódott”, Varga Tamás alkotása meg „elszállítódott.” Ezek a rossz lelkiismeret jelei?

– A felelőst a mostani esetben nagyon könnyű megtalálni:

én döntöttem az elszállítás módjáról.

A normális menetrend szerint a kivitelező bekeríti a munkaterületet, előkészíti a terepet, amikor eljön az idő, annak rendje és módja szerint elszállíttatja a műtárgyat. Erre készültünk, de az ügymenetet az elszállítás előtti néhány nap felülírta. A Kossuth téri tüntetéseken elszabadult indulatok azt vetítették előre, hogy ezt a szokványos műszaki feladatot esetleg egyesek szeretnék megakadályozni. A demonstrálás mindenkinek szíve joga, de attól tartottam: lesz olyan felhevült tüntető, aki nem méri fel a többtonnás szobor mozgatásának veszélyességét. Mondjuk aláfekszik vagy a daru elé áll, és baleset történik. A büntetőjogi felelősséget pedig én viseltem volna. És azt sem szerettem volna, hogy olyan képek szülessenek, amelyeken a Nagy Imre-szobor egy kötélen lóg. Nagyon nem.

– Füredi Richárd alkotásának felállítását a Vértanúk terén a Fehér Ház nevű ellenforradalmi szervezet kezdeményezte, ezt akkor felirat örökítette meg. A csoport vezetője a politikai kalandor Friedrich István volt, aki a térről eltávolított Károlyi Mihály államtitkára is volt, s a visszaállított Tisza István meggyilkolása ügyében 1921-ben előzetes letartóztatásba helyezték. Nem ironikus? 

– Nem tartozom azok közé, akik szerint egy szobor nem a tárgyáról, hanem az állítójáról szól. Egyelőre a szobor újraalkotásáról és felállításáról szóló pályázatnál tartunk. Kutatásoknak kell megelőzni azt a döntést, hogy az újraállított emlékművön milyen feliratok szerepeljenek. Az eredeti tervek nem maradtak ránk, innen-onnan összeszedett fotókból kell kihüvelyezni a részleteket.

– Ön támogatná, hogy a fehérterror áldozatairól is megemlékezzenek?

– A Vértanúk terén?

– Akár.

– Ott semmiképpen nem, mert ilyen nem volt ott korábban. Viszont helyeselném, ha az állam megfelelő helyen mindenfajta ordas eszme minden áldozatára méltóképpen megemlékezne.

– A tervek szerint június 16-áig állnia kell a Jászai Mari téren a Nagy Imre-szobornak. Reális ez az határidő? Ki avatja majd fel az emlékművet?

– Keményen dolgozunk, szerintem tartható a menetrend. Nem biztos, hogy lesz ceremónia, hiszen ezt a szobrot egyszer már felavatta Göncz Árpád 1996-ban.

– Anno a Tisza- meg az Andrássy-emlékművet is leleplezték, mégis volt ünnepség nemrégi visszaállításukkor.

– Nekem az a dolgom, hogy az illetékesek számára az esetleges avatásról szóló döntést lehetővé tegyem az újraállítás előkészítésével. A Jászai Mari tér méltó helyszín, az emlékmű közvetlen környezetét is megszépítjük. Minden adott tehát ahhoz, hogy a mostani szenvedélyek lecsillapodjanak.

Fotók: Vörös Szabolcs

Ha tetszett az interjú, kérjük, támogassa a Válasz Online munkáját, és kövessen minket Facebookon!