Lapunk napi gyakorlatához képest rendhagyó, személyes felütésű írás következik. Kollégánk szobrászművész édesapja és gyerekkorától magával hozott érzései nyomán ír az utóbbi idők eldurvult emlékművitáiról. Következtetés: az atavisztikusnak tűnő „szobornyomor” valójában emberi lényegünkből mutat meg valamit. Nem is keveset. Esszé mítoszokról, ember és szobor konfliktusáról és a tévesen vélt változtathatatlanságról.

„Az áthelyezés nem Nagy Imre történelmi szerepével kapcsolatos értékítélet” – szögezi le a nagy vihart kavart ügyről Wachsler Tamás, a Kossuth tér rekonstrukciójáért felelős Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgatója. Az elszállítás óta adott első nagyinterjújában a Válasznak arra a kérdésre is felel, vajon a Jászai Mari téri McDonald’s felé fordítva ugyanolyan hatásos lesz-e az 1956-os […]