Újra jelentkezik a Zöld Válasz, mégpedig rendhagyó módon távpodcastként. Litkai Gergely vendége az Írországban tartózkodó Fiala-Butora Erika. Az adásból kiderül többek között az is, hogy a környezetvédelmi jogász egy korábbi adás kapcsán kereste meg Litkait, felhívva a figyelmét: azzal, ha zöld ügyekben az egyéni felelősséget hangsúlyozzuk, épphogy a nagy szennyezők érdekeit szolgáljuk. Vitahelyzetből indulunk tehát, ám egyetértés a vége. Podcast.
Bővebben >>>Jelenleg gond nélkül születhetne jogszabály a Planetárium helyén felépítendő atomerőműről, csupán nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá kellene minősíteni a tervet – amit a kormány pillanatok alatt megtehet. Ezzel a példával érzékelteti Litkai Gergely, milyen módon tudtak megtelepedni az akkumulátorgyárak Magyarországon. Itt a témával foglalkozó ZöldVálasz második része.
Bővebben >>>Hamarosan bővül podcastkínálatunk: a HetiVálasz mellett Zöld Válasz néven indítunk új, tematikus sorozatot, a Dumaszínház-alapító Litkai Gergely vezetésével. Humoristaként mennyire lesz neki idegen komoly dolgokról beszélni? Miért fontosak számára a zöld ügyek, és miért a Válasz Online mellett döntött műsora elindításához? Beharangozó podcast.
Bővebben >>>