Interjú – Oldal 3 – Válasz Online
 

Egy öngyilkos diplomata utáni nyomozás vezette rá a tajvani aktivistát, hogy kutatóintézetet hozzon létre a kínai propaganda leleplezésére. Szerinte Peking azért terjeszt álhíreket, hogy a tajvaniak elbizonytalanodjanak a demokráciában és saját identitásukban, és végül adják meg magukat. Mert ha ellenállnak, akkor Kínának nincs esélye. Interjú.

Bővebben >>>

Örömmel betöltené a DK SZDSZ-ének szerepét Ungár Péter, ha a Gyurcsány-párt egyszer hatalomra kerülne, de az LMP-t nem olvasztaná be az egykori kormányfő pártjába. Akit nem csupán Chagall-hoz, de egyenesen Mózeshez is hasonlít. Ungárt lapunk újságíró-iskolája, a Válasz Műhely hallgatói kérdezték – többek között arról is, ráindít-e jelöltet Karácsony Gergelyre az LMP.

Bővebben >>>

Thomas Peterffy, azaz Péterffy Tamás okos kis számítógépes programjaival forradalmasította a tőzsdei kereskedést, ezzel ő lett globalizált világunk létrehozásának egyik ismeretlen főszereplője. A Válasz Online hosszú ideje próbálta becserkészni a világ egyik leggazdagabb emberét, aki egyben a leggazdagabb magyar a világon. Végül sikerült.

Bővebben >>>

A pályája elején a pénz hiányzott a kutatásokhoz, most milliárdokat kapna egyetlen szavára, de semmire nincs ideje. Rendhagyó interjút készítettünk Szegeden a Nobel-díjassal és három egykori tanárával. Az elismerésre is ők jelölték.

Bővebben >>>

Sólyom László alkotmányjogi munkássága gigantikus és máig ható, későbbi alkotmányok sem tehetik zárójelbe – mondja a Válasz Online-nak Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke. Nem volt „tébláboló értelmiségi”: Sólyom pontosan értette a hatalmi logikát, de tudatosan nem élt vele – emlékezik Török Gábor politikai elemző. Páros interjú a néhai köztársasági elnök szerepéről és örökségéről. Az október 8-án elhunyt Sólyom Lászlót ma délben helyezik örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben.

Bővebben >>>

Egy kötetben minden, amit tudni akart Lembergről – meg az is, amit nem. Interjúnk a szerzővel.

Bővebben >>>

Hosszú évek munkájával építette fel Brazíliában Dél-Amerika egyik legfontosabb kiadóját Luiz Schwarz, akinek édesapja még Budapesten született és túlélte a holokausztot. Családja történetéről és saját életéről szóló könyve mindenütt nagy sikert aratott: az idehaza a Jelenkor kiadó által megjelentetett Légszomj című kötetet holnap mutatják be a Margó fesztiválon.

Bővebben >>>

Miközben az ország egyik legnagyobb presztízsű egyetemén a kormány nyomására takarékosságból egy évre elzáratták a melegvizet, a másikon még a kézmosóvíz hőmérséklete is állítható. Hűen tükrözik-e a különbségeket ezek a szimbolikus tények? Tényleg elhozta a Kánaánt az alapítványi egyetemeknek az alapítványi forma? A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának egykori dékánja, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Szajbély Mihály professzor szerint korántsem. Inkább a Kádár-rendszer köszön vissza ma. Interjú.

Bővebben >>>

Nem akartam remegő kézzel írni a forgatókönyvet, és ha A keresztapa tervét adjuk be, az se nyert volna – indokolja Reisz Gábor rendező a Válasz Online-nak, miért nem pályázott állami támogatásra a Magyarázat mindenre című, a magyar mozikban a héten debütáló filmjéhez, amely a Velencei Filmfesztiválon a Horizontok szekcióban elnyerte a Legjobb film díját.

Bővebben >>>

Jakub Kołacz lengyel jezsuita, korábbi rendtartományfőnök, a legnagyobb lengyelországi katolikus kiadó és a leglátogatottabb lengyel katolikus internetes portál igazgatója. A vele készült interjút A Szív jezsuita magazinnal való együttműködésünk keretében teljes terjedelmében közöljük.

Bővebben >>>

Ma kerül a boltokba Bödőcs Tibor új könyve, a miniatűröket tartalmazó Prímszámok hóesésben. Az ország legismertebb humoristája bár utál interjút adni, ez alkalomból mégiscsak kénytelen lett, a háromból pedig, amennyit vállalt, a legelsőt nagy örömünkre a Válasz Online-nak adta.

Bővebben >>>

A Válasz Online arra kérte a három történészt, hogy a téma fontosságára való tekintettel a nyilvánosság előtt játsszák le a Facebookon kezdett meccsüket. Intellektuális boksz következik Bethlen István kétharmadáról, Monarchiát visszasíró szlovák nagykövetről, oroszveszélyről, huxitról, baloldali Jókai Mórról és Károlyi Mihály felelősségéről.

Bővebben >>>

Korzenszky Klára énekesnő civilben égési sérüléseket szenvedett gyerekek pszichés gyógyításával foglalkozik a Bethesda Gyermekkórházban. A mesék és a zene erejéről kérdeztük.

Bővebben >>>

Sürgősen kukába kell dobnunk a felszínalatti vizek működéséről szóló elavult elméleteinket, hogy megállíthassuk a Kárpát-medence legfontosabb kincsének felélését – mondja a Válasz Online-nak Mádlné Dr. Szőnyi Judit hidrogeológus. Az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet egyetemi tanárát azután kerestük meg, hogy augusztusban programot hirdetett a Homokhátság sivatagosodásának visszafordítására.

Bővebben >>>

Lukács András világszerte elismert koreográfus – a magyarok közül talán a legelismertebb. Most nagy váltás következett be az életében, amelyről először a Válasz Online-nak beszél részletesen.

Bővebben >>>