Gerő Tamás: A bűncselekmények üldözése kevés ahhoz, hogy a közjó védelmének garanciája legyen
Újabb válasz érkezett Melléthei-Barna Márton lapunkban megjelent vitaindító írására, amelyben a tiszás képviselő az ügyvédek NER-bűnökben viselt felelősségéről írt. Gerő Tamás ügyvéd, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért (ÜDE) Egyesület elnöke szerint ügyvédi magatartási kódexre van szükség, amely a közszféra tipikus élethelyzeteire kellően konkrét szempontrendszert tud meghatározni, s egyik oldalról segítséget jelent a jóhiszemű jogi képviselőknek, másrészt a fegyelmi felelősség alapjául is szolgálhat. Vitazáró.
Melléthei-Barna Márton fontos kérdést feszeget a vitaindítójában. Az önkényuralmakat soha nem pusztán a „kedves vezető” vagy szűk köre működteti. Ezek a rendszerek – a marginalizált ellenállók tiszteletre méltó, de általános mintaként aligha állítható körén kívül – átszövik gyakorlatilag az egész társadalmat. Ahogyan a Kozmosz zenekar énekli: „mi vagyunk a hősök és mi vagyunk a holtak, a nácik és a komcsik is magyarok voltak”. Történelmi tapasztalat, hogy éppen emiatt az igazságtétel időben és személyi körét tekintve is mindig korlátozott marad. Jó esetben a főbűnösöket éri el a rendszerváltás utáni néhány évben, majd a társadalom – az indulatai csillapodásával – tovább akar lépni.
A megtorlás, a büntetőjogi felelősségre vonás ezért önmagában nem alkalmas arra, hogy egy hasonló rendszer újból kiépülését megakadályozza.
Ráadásul a NER-es bűnöző jogászokkal szemben az ügyvédek többsége tisztességesen gyakorolta a hivatását az elmúlt 16 évben is!
Magyarországnak az elszámoltatás nem lebecsülendő feladatán túl olyan nyugodt intézményépítésre van szüksége, amely személyektől függetlenül képes elősegíteni azt, hogy megelőzhető legyen az állam újbóli foglyul ejtése. Egyes individuumok egyéni szintű morális tartására nem lehet egy ország jövőjét rábízni, különösen, hogy a hatalom korrumpáló és személyiségtorzító hatása közismert. Ezért tűnik kevésnek az a válasz, hogy „tudni kell nemet mondani”. A nyugati civilizáció éppen azért sikeres, mert – mint arra Bibó is rámutatott legendás esszéiben – személytelen intézmények sorával volt képes az önkénynek ellenállni, vagy legalábbis az önkényes hatalomgyakorlással szemben a társadalmat ellenállóbbá tenni.
Ez az, amiben az ügyvédségnek és az ügyvédi kamarának is komoly szerepe kell, hogy legyen.
Helyesen idézi fel Melléthei-Barna Márton, hogy az ügyvédi törvény nem a jogszabályok puszta betűjének követésére kötelez. A polgári jogi generálklauzulák átemelésével a törvény eddig is tiltotta, hogy jogszabály megkerülésére vagy jogszabályba ütköző célra irányuljon az ügyvéd tevékenysége. A nemzeti vagyont megkárosító jogügyletek, még ha a formális jogszerűségük adott esetben meg is áll, nagy valószínűséggel ebbe a körbe tartoznak. Az ügyvédeknek ezért nem pusztán erkölcs okból kellett volna megtagadniuk az ezekben az ügyeletekben való közreműködést, de kifejezett jogi kötelességük lett volna így lenni.
Azokkal az esetekkel nem az ügyvédi társadalomnak vagy a kamarának van dolga, ahol az eljáró ügyvéd büntetőjogilag is értékelhető elkövető vagy bűnsegéd volt, vagyis ahol szándékosan működött közre a köz megkárosításában. Ez a nyomozó hatóságok, kiemelten a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal terepe.
A bűncselekmények következetes üldözése azonban kevés ahhoz, hogy a közjó védelmének garanciája legyen.
A bűncselekményként is értékelhető magatartásoknál sokkal szélesebb körben merül fel olyan eset, ahol az ügyvéd maga nem csalárd szándékkal járt el. A megbízó utasítása vagy az átlátás hiánya is oka lehet annak, ha egy ügyvéd részt vett a jogszabályok megkerülésében vagy kijátszásában. A saját érdekeiket oroszlánként érvényesítő magánfelek egymás közötti jogviszonyain edződött jogi képviselő a megbízója utasítását hajlamos minden további nélkül elfogadni legitim érdeknek akkor is, ha az államot képviseli; holott az állam saját érdeke, a közjó, nagyon könnyen elválhat az állam képviselőjének parciális érdekeitől.
Éppen ezért a kamarai önszabályozás keretei között szükség van egy olyan magatartási kódex megalkotására, amely az állami vagy önkormányzati szervek, illetve a nemzeti tulajdonban álló gazdasági társaságok jogi képviseletével összefüggő ügyvédi tevékenységgel szembeni, az ügyvédi törvény általános zsinórmértékét konkretizáló szabályokat határoz meg. Ennek a magatartási kódexnek abból kell kiindulnia, hogy a közszférának dolgozó jogi képviselőnek fokozott figyelmet kell fordítania arra, hogy a tevékenysége a közérdeket szolgálja. Ha a megbízója akarata ezzel ellentétes, akkor a kioktatási és tájékoztatási kötelezettség teljesítése után a közreműködést az ügyvédnek meg kell tagadnia. Egy ilyen magatartási kódex a közszféra tipikus élethelyzeteire kellően konkrét szempontrendszert tud meghatározni, ami egyik oldalról segítséget jelent az eljáró jóhiszemű jogi képviselőknek is, másrészt a fegyelmi felelősség alapjául is szolgálhat.
Bármennyire is szokatlan a megbízói utasítás kontrollja az ügyvédség – magánfelek egymás közötti jogviszonyain vagy éppen védői tevékenység ellátásán alapuló – hagyományos felfogásához képest, azért nem példa nélküli. A megbízással kapcsolatos kockázatok elemzése, a mögöttes konstrukció feltárásának kötelezettsége és végső soron a közreműködés megtagadása a pénzmosás elleni fellépés ügyvédi kötelezettségeivel is rokonítható.
Kiemelkedően fontos ugyanakkor, hogy ennek a magatartási kódexnek az érvényesítése a kamara keretei között maradjon. Egyrészt az ügyvédi titok védelme olyan társadalmi érdek, amelyet fenn kell tartani; ennek feltárása a magatartási kódexet érvényesítő állami szervek felé az ügyvédségbe vetett közbizalmat rombolná, a kamarai szervek azonban az ügyvédi titok védelmét képesek biztosítani. Másrészt a magatartási kódex érvényesítése
nem fajulhat boszorkányüldözéssé,
ez ellen pedig napjaink felfokozott közéleti hangulatában a kamarai önszabályozás adja a legjobb biztosítékot.
A vitaindító cikkben szereplő, a nyilvánosság és az átláthatóság magasabb szintjét szolgáló javaslatokkal csak egyetérteni lehet. Ennél azonban többre, az ügyvédi ethosz és a közérdek elsődlegességéből kiinduló jogi képviselői magatartási minták megerősítésére van szükség. A jogsértő ügyvédek számára legyen világos: fenn fognak akadni az ügyvédi kamara szűrőjén. A területi ügyvédi kamaráknak önvédelemmel kell küzdeniük a szakmát lejárató ügyvédekkel szemben! Az ügyvédi kamarai tagság jelentse egyben azt is a jövőben, hogy az ügyvéd etikus módon gyakorolja a hivatását és a közbizalomra érdemes!
Nyitókép: a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete az V. kerületi Markó utcában 2016. november 26-án (fotó: MTVA/Róka László)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
