Szemek a láncban – Melléthei-Barna Márton a NER korrupciójában segédkező jogászok és tanácsadók felelősségéről
Hat hónappal ezelőtt nyerte meg a választást a Tisza, egyik legfontosabb ígérete az elszámoltatás volt. Fél évvel később már zajlanak az eljárások, két országgyűlési képviselő, egykori miniszter is előzetes letartóztatásba került, de még csak most kezd feltárulni teljes valóságában a NER korrupciós hálózata. Melléthei-Barna Márton ügyvéd, az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága, valamint a Törvényalkotási Bizottsága tiszás alelnöke lapunknak küldött írásában a közpénzek kicsatornázásának egyik eddig keveset emlegetett szeletét: az államot megkárosító szerződésekben szerepet vállaló ügyvédek, jogászok, tanácsadók felelősségét vizsgálja. „Az ügyvéd nem egyszerű »jogi szolgáltató«, akinek az a dolga, hogy az ügyfél által kigondolt célhoz minden körülmények között megtalálja a formailag működő konstrukciót” – állítja a jogász-politikus, aki szerint a kétes ügyletekben lévő kollégái pontosan tudták, mit tesznek. A felelősségre vonás mellett javasolja a nyilvánosság kiszélesítését: a közpénzből megbízást kapó ügyvédeknek számolniuk kelljen azzal, hogy a szerződés ténye, tárgya és díjazása közérdekű adat. Lapunk főszabály szerint nem közöl politikusi véleményeket, de a Válasz Online által alapításunk óta kiemelt figyelemmel kísért korrupciós ügyek miatt most kivételt teszünk. Vitaindító.
„Esküszöm, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom. Ügyvédi tevékenységem gyakorlása során szakmai kötelességeimet lelkiismeretesen és a legjobb tudásom szerint, ügyfelem érdekében eljárva teljesítem és az ennek során tudomásomra jutott titkot megőrzöm.” (Részlet az ügyvédi esküből)
A közvéleményt évek óta foglalkoztatják a NER különböző, az átlagember számára is gyanús ügyletei: a könnyű kézzel osztott koncessziók, a gyanús közbeszerzések és az üzleti alapon indokolhatatlan fúziók. Tényfeltáró cikkek jelentek meg a színlelt szerződésekről és túlárazásokról, feljelentések születtek ezen ügyletek kapcsán, de mostanáig kevés előrelépés történt a felelősség-megállapítás területén. Örömteli, hogy mára nemcsak tényük, de az ezzel kapcsolatos felelősség is érdemi vita tárgya. Kevesebb szó esett viszont eddig ezen ügyletek megszületéséről.
Ilyen konstrukciók megalkotására magasan képzett jogászok és egyéb szakemberek (adótanácsadók, könyvvizsgálók) közreműködésére is szükség volt – ezeket a megoldásokat minden bizonnyal nem Rogán Antal és bűntársai (például Kertész Balázs, a hírhedt „KeBa”), de vélhetően még csak nem is Nagy Szilárd & tsai találták ki. Hanem az ország legjobb adó- és pénzügyi tanácsadói, könyvvizsgálói, illetve gazdasági területekkel foglalkozó jogászai. A harácsolás mögé pedig politológusok alkottak ideológiát és közírók védték a nyilvánosságban. A jogászok csak szemek voltak a láncban, de nélkülük a NER nem tudta volna ilyen hatékonyan, ilyen szemérmetlen „transzparenciával”, iparszerűen lopni a közpénzt.
Jelen írást vitaindítónak szánom és – saját élményeim miatt – a jogászok, ügyvédek, jogtanácsosok és a pénzügyi tanácsadók felelősségére összpontosítok. Azokra, akik a politikai döntéshozók mellett tudásukkal, tekintélyükkel és szervezeteik súlyával szentesítették ezeket az ügyleteket. Ha valóban komolyan vesszük az elszámoltatást, úgy a jogi és gazdasági közreműködők felelősségének felvetése sem megkerülhető. A római jog háromféle jogi normát ismert: „ius”-t, „fas”-t és „mos”-t. Kis leegyszerűsítéssel a ius jelentette a tételes, állami úton kikényszeríthető jogot. A fas körébe sorolták azokat a vallási kötelezettségből fakadó szabályokat, amelyek megszegése szakrális következményekkel járt. A mos jelentette a szokásokat és erkölcsi normákat, amelyek megtartása társadalmi megbecsülést, megszegése megvetést eredményezett. A modern világban is hasonlón működik: léteznek kötelező jogszabályi előírások, illetve erkölcsi elvárások, amelyek betartása vagy be nem tartása a társadalom szűkebb vagy nagyobb csoportjainak a megvetését vagy megbecsülését eredményezi.
E cikkben arra keresem a választ, vajon milyen típusú felelősség terheli azokat a jogászokat és tanácsadókat, akik részt vettek a közpénz eltűnését eredményező összetett műveletek kidolgozásában, a céghálók megszövésében, beárazásában és működtetésében. Akadtak néhányan, akiknek nem volt egzisztenciális választásuk, és kevesen (biztosan nem elegen) ellenálltak. Meggyőződésem, hogy azok a jogászok és tanácsadók, akik ezekben az ügyekben eljártak – éppen a kiemelkedő szakmai tapasztalatuk és tudásuk miatt – pontosan tudták, mit tesznek: közpénzt játszanak magánkezekbe. Megkárosítják a magyar államot és azt a közösséget, amit úgy hívunk: a hazánk. Védekezhetnek az ügyvédek azzal, hogy a megbízó érdekében jártak el, ami a legfontosabb feladatuk. Meg azzal is, hogy az árazás nem az ügyvéd hatásköre, azért a könyvvizsgáló felel, és mondhatják, „ha ők nem, akkor megcsinálja más”.
Ennek ellenére meggyőződésem, hogy az eljárt ügyvédek pontosan tudták, hogy amit tesznek, az minimum erkölcstelen, de jó eséllyel bűncselekmény.
Alighanem az is megfordult sokak fejében este alvás előtt, hogy „én most ügyvéd vagyok? Vagy bűnsegéd?”
Fontos látni ugyanakkor, hogy az ügyvédek és tanácsadók felelőssége eltérő lehet, ha az ügyfél egy NER-es cég, és akkor, ha az ügyfél maga az állam (állami szerv, állam tulajdonában álló társaság stb.). Az első esetben valóban felvethető, hogy az ügyvéd az ügyfél érdekében jár el, amikor az állam számára hátrányos konstrukciót alakít ki. Jóllehet, az ügyvédi esküvel szembehelyezkedve cselekszik, hiszen ki gondolná, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű a jogi képviselő, aki ügyfelét az állam kárán való gazdagodáshoz akarja hozzásegíteni. És kérdés az is, hogy átfogja-e tudata a csalárd célt, mert ha így van, akkor az ügyvédi törvény sérelme is felvetődhet, amely szerint „az ügyvédi tevékenység gyakorlása nem irányulhat jogszabály megkerülésére, jogszabályba ütköző célra, vagy ilyen jogügyletben való közreműködésre”. Ebben az esetben akár az eljáró ügyvéd büntetőjogi felelőssége is felvethető. Fontos továbbá látni, hogy a közreműködők tudattartama 16 év alatt is változott, hiszen ebben az időszakban sorra jelentek meg a legkülönfélébb visszaélésekről a leleplező írások, amelyeket nyilvánvalóan ők is olvastak.
A helyzet akkor igazán súlyos, amikor a megbízó a magyar állam valamely szerve vagy valamilyen állami vállalat volt. Ilyenkor ugyanis az a kérdés is felvetődik, hogy kinek az érdekében köteles az ügyvéd eljárni. A magyar állam által megbízott ügyvédek ügyfele ugyanis valójában nem a mindenkori kormány, hanem az állam maga. Ha pedig érdekellentét merült fel a képviselő (kormánytag) és az állam érdekei között, az ügyvédnek a magyar állam érdekei szerint és nem a képviselő érdeke szerint kell eljárnia. Abban az esetben, ha az ügyvéd vagy a tanácsadó számára megfelelő gondosság mellett felismerhető, hogy a tranzakció célja vagy eredménye egy kormánytag, esetleg annak baráti/üzleti köre (bármilyen harmadik személy) gazdagodása az állam kárára, köteles az együttműködést megtagadni és ügyfele érdekeinek szem előtt tartásával eljárni. Hasonló a helyzet abban az esetben, ha az ügyvéd azt érzékeli: színlelt szerződésről vagy hamis adatokról vagy szó; a példák természetesen folytathatók.
Az utóbbi időben a minisztériumok és egyes háttérintézmények átvilágítás során számos bűncselekmény gyanúját felvető ügyletre derült fény.
Feljelentések is születtek. Az első és valóban kézenfekvő kérdés a politikusok felelőssége. Fel kell tenni az alapkérdéseket: ki döntött a támogatásokról és milyen szempontrendszer szerint? Ki utalta el a pénzt, ki adta a „paripát”? Ki egyeztetett a támogatások későbbi sorsáról? A fentiek szerint nem szabad azonban elfeledkezni a bonyolult tranzakciók értelmi szerzőiről, a jogmegkerülő megoldások „lepapírozóiról” (jogtanácsos és ügyvéd), valamint a jogászoknak támpontokat, fogódzókat biztosító tanácsadókról (adótanácsadók, könyvvizsgálók és egyéb szakértők) sem. Ilyen esetekben egy ügyvédnek tisztában kell lennie azzal (hiszen ezt a laikus újságírók és olvasók is tudják), hogy amit tesz, azzal jó eséllyel kárt okoz a magyar államnak és egyébként is sérti az ügyvédi esküben foglalt vállalást.
Mit lehet tenni, ha ilyen vetődik fel?Az első és legegyszerűbb válasz: nemet mondani. A törvény kifejezetten rögzíti, hogy az ügyvédi tevékenység nem irányulhat jogszabály megkerülésére, jogszabályba ütköző célra vagy ilyen jogügyletben való közreműködésre. Vagyis az ügyvéd nem egyszerű „jogi szolgáltató”, akinek az a dolga, hogy az ügyfél által kigondolt célhoz minden körülmények között megtalálja a formailag működő konstrukciót. Az üzleti joggal foglalkozó ügyvédnek a megbízást nem kell és nem kötelező elvállalnia, a már fennálló megbízást pedig felmondhatja; sőt jogellenes közreműködést eleve nem végezhet. Megoldásokat persze kell találni, de a jog keretei között. Mind a jog megkerülése, mind a jóerkölcsbe ütközés a jogi kereteken kívül álló eset, amely nemcsak polgári, de büntetőjogi konzekvenciákat is maga után vonhat.
Mi lehet megoldás a jövőre nézve?
Léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel az elmúlt 16 év nyilvánvaló ügyvédi és tanácsadói kollaborálásai elkerülhetők vagy csökkenthetők?
Az első és legfontosabbnak az írásom elején hivatkozott „mos” (latinul), az ügyvédi szokás- és hivatásjog íratlan parancsának kellene lennie. Amelyben egy ügyvéd számára is imperatívusz, hogy a közvagyon közcélra van, nem pedig magánpréda. Igyekszem a realitások talaján állni, tudom, hogy ettől még messze vagyunk. De az első lépéseket haladéktalanul meg lehet és meg is kell szerintem tenni.
Ilyen első kis lépés lehet a nyilvánosság. Aki közpénzből kap megbízást, annak számolnia kelljen azzal, hogy a megbízás ténye, tárgya és díjazása főszabályként közérdekű adat. Ezért nemcsak nyilvánosságra kerülhet, hanem kötelezően kerüljön is oda. Szintén számolnia kell azzal, hogy bizonyos esetekben (szerződés érvénytelensége, támogatás jogellenességének megállapítása stb. esetén) az általa adott jogvéleményt kötelezően nyilvánosságra kell hozni. Így kiderül, hogy az adott ügyvéd a kockázatokra felhívta-e a figyelmet, amelyet felülbírált a döntéshozó, vagy téves jogvéleményt adott. Egységes és kereshető formában kellene közzétenni az állami szervek, állami vállalatok és közpénzzel gazdálkodó szervezetek döntésekben és tranzakciók kivitelezésében résztvevő belső jogtanácsosok nevét, valamint a külső jogi, pénzügyi, könyvvizsgálói szereplőket és egyéb tanácsadói szerződéseket.
Emellett kiemelten fontosnak tartom, hogy az ügyvédek, ügyvédi irodák beszámolói ugynúgy legyenek nyilvánosak, mint minden más gazdasági szereplőé. Nincs indok arra, hogy a dokumentumok titokban maradhassanak. Ezekből ki kell tűnnie, milyen összegű közpénzbevételekre tett szert az adott iroda akár közvetlenül, akár közvetett módon. A másik ilyen kis lépés a kamarák egyértelműbb és fokozottabb szerepvállalása. Világosabb, egyértelműbb, életszerűbb és példákkal is megtámasztott szakmai szabályok szükségesek a közpénzekkel kapcsolatos tranzakciók/ügyfelek piacán. Szükség lenne olyan kamarai állásfoglalásokra és fegyelmi gyakorlatra, amely egyértelművé teszi: mit kell tennie az ügyvédnek, ha azt érzékeli, hogy az állami ügyfél képviselője valójában nem az állam, hanem egy harmadik személy érdekében jár el; mikor kell írásbeli jelzést adnia; milyen esetben kell a megbízást megszüntetnie; és milyen belső szervhez fordulhat úgy, hogy közben ne sértse az ügyvédi titkot.
Harmadszor a büntetőjogi és polgári jogi felelősség határait a joggyakorlatban is ki kell munkálni. Ez a bíróságok feladata. A politikusok szándéka nélkül a NER zöldmezős és gigantikus közpénzszivattyú ipartelepei és közművei sosem jöttek volna létre. A politikusok ebben kulcsszereplők voltak, de nem exkluzív klubtagok: a kollaboráns jogászok, könyvvizsgálók, adótanácsadók és pénzügyi szakértők nélkül ezek a „beruházások” nem „épülhettek” és nem működhettek volna. Fontos az ő – akár csak erkölcsi, akár büntetőjogi – felelősségük kimondása. Így biztosíthatnánk, hogy a jövőben a politikusok és oligarchák ne, vagy sokkal nehezebben találjanak a közpénzt érintő ügyletekben a jog kijátszására tanácsot adó ügyvédeket és tanácsadókat. Ez az egyik biztosítéka annak, hogy a jövőben a NER-hez hasonló konstrukciók ne alakulhassanak ki.
Nyitókép: Illusztráció (forrás: Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
