Hamar Zsolt: Nekünk, a szakmának is fel kell nőnünk a feladathoz!
Tiszta finanszírozási modell, rendszerszintű gondolkodás és demokrácia kell legyen a hármas vezérlő csillagunk. Ezek egy modern, igazságos és európai zenekari kultúra alapkövei – írja Hamar Zsolt Liszt-díjas karmester, érdemes művész Hámori Máté lapunkban megjelent írására reagálva. A csehországi Morvai Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója szerint pillanatnyilag alapkérdések sincsenek tisztázva a zenekari kultúra finanszírozásával kapcsolatban.
„Létem, ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!”
A napokban „Az olló, amit törésig nyitottak – a szimfonikus zenekari világ láthatatlan valósága” címmel csodálatosan szép cikk jelent meg kollégám, Hámori Máté karmester tollából. Gyönyörű írás, szívet-lelket melengető gondolatok… és persze kétségbeesett jajkiáltás a magyar zenekari kultúra jelenét és jövőjét illetően. Sosem titkoltam, a magyar zenekari kultúra helyzete mindig is szívügyem volt. Meg is kaptam érte a magamét…
Most mégis ismét billentyűzetet kell ragadnom, ugyanis meggyőződésem, hogy akik valóban aggódnak a magyar kultúrkincs ezen ékköve miatt, azok tudják, vagy legalábbis már sejtik, hogy a szép szavak ide már nem elegendőek.
Őszinteség szükséges. Ha kell, kérlelhetetlen őszinteség.
Hámori Máté 90 fokos leejtőről ír. Igaza van. De miért nem tettünk valamit akkor, amikor ez a lejtő még csak 45 fokos volt? Miért dugtuk a homokba a fejünket akkor? Miért néztünk félre, és miért nem volt bátorságunk az alapvető igazságokkal szembe nézni? (Azt már csak csendben teszem hozzá, hogy… és miért kellett diszkreditálni azt, aki erre kísérletet tett?) A magyar zenekari kultúra megmentése mindannyiunk feladata. Értsd, szakma és politika egyaránt kell, hogy érezze szerepének és felelősségének súlyát. Először is tehát a magyar kultúrpolitika muszáj, hogy tisztázza az első és legfontosabb kérdést: milyen finanszírozási modellt kíván folytatni?
Egy lábon álló modellt? Mindent az állam fizet egyedül? Vagy két lábon álló modellt? Állam és önkormányzatok közösen finanszírozzák a kultúrát? (Ebben az esetben szükséges lesz az egész önkormányzati rendszert és annak finanszírozását rendezni!)
Vagy esetleg beengedi az állam a finanszírozás folyamatába a mecenatúrát, szponzorációt is? (Ebben az esetben meg kell teremteni a szponzoráció, mecenatúra adózási feltételeit is!)
Ameddig ezt a kérdést nem döntik el, teljesen felesleges gondolkodni, tárgyalgatni, tervezgetni, álmodozni… illetve keseregni. Viszont, ha ezt az első, alapvető kérdést eldöntik, tisztázzák, kötelezően kell foglalkozni a másik problémával!
Jelesül azzal a jelenséggel, hogy a magyar zenekari kultúra jelenleg nem működik rendszerként. Mindenki partizánakciók keretén belül próbál magának kikaparni minél kövérebb gesztenyét. A szereplők egyénileg mennek be az éppen aktuálisan regnáló pénzosztókhoz, és próbálnak maguknak – illetve zenekaruk számára – jobb és még jobb kondíciókat kialkudni. Gondoljunk csak bele például abba, hogy
a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének jelenleg nem tagja a szimfonikus zenekarok közel fele! Kivel tárgyaljon így a kulturális kormányzat?
Szükségképpen tehát az állam második házi feladata az kell, legyen, hogy deklarálja: csak egy tárgyaló partnerrel hajlandó egyezkedni, amely tárgyalópartnernek az egész magyar zenekari kultúrát kell reprezentálnia és képviselnie.
Tegyük hozzá, ehhez azonban nekünk, a szakmának is fel kell nőnünk a feladathoz.
Az utóbbi években a magyar kulturális élet egy-egy kiskirály kezébe került a politika által, akik mindenféle külső kontroll nélkül hozták meg döntéseiket, nagyon sokszor személyes motivációktól hajtva, illetve persze a politikai lojalitás elve mentén. Ez önmagában is felháborító volt, de különösen veszélyes akkor, ha arra gondolunk, milyen szervilizmust szült egy-egy ilyen helyzet. Az ilyen betegséget nem elég meggyógyítani, pláne nem tünetileg kezelni. Ilyenkor a beteget meg kell tanítani az öngyógyítás művészetére, illetve fel kell vértezni arra, hogy soha többé ne kapjon el ilyen nyavalyát.
Soha többé ne kerülhessen a marsallbot egy-egy kivételezett szereplő kezébe, mi pedig hajbókolás, igazodás helyett tanuljuk meg végre saját életünket felelősen, felnőtt módjára alakítani, formálni!
Ennek pedig csak egy útja van: a demokrácia! Átláthatóság, számonkérhetőség, jogkörök és felelősségi körök tisztázása, szakmai alapon való kinevezések… stb.
Összegezve tehát: tiszta finanszírozási modell, rendszerszintű gondolkodás és demokrácia kell, hogy legyen a hármas vezérlő csillagunk. Ezek egy modern, igazságos és európai zenekari kultúra alapkövei.
Van tehát feladatunk bőven, a szép szavak és nemes gondolatok dédelgetésén túlmenően is.
Bízzunk abban, hogy mi magyarok nemcsak tehetséges muzsikusok vagyunk – ahogyan ezt Hámori Máté is leírja –, de okos zenészek is!
Nyitókép: Hamar Zsolt karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója Művészetek Palotája próbatermében 2018. október 17-én (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
