A Schmidt-korszak vége és a Terror Háza Múzeum jövője
Lezárult egy közel negyedszázados korszak a magyar emlékezetpolitikában: Tarr Zoltán kulturális miniszter menesztette Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját. A Terror Háza és a körülötte lévő intézethálózat eleve kultúrharcos célokra, a Fidesz ideológiai bázisaként jött létre, ahol a 20. századi totalitárius diktatúrákra való emlékezés keveredett a direkt politizálással. A mostani lépés esélyt ad arra, hogy az legyen, aminek ténylegesen lennie kell: tisztességes, szakmai alapokon álló állami múzeumi intézmény. Mondjuk a Magyar Nemzeti Múzeum keretei között.
A Terror Háza Múzeum 2002. február 24-én nyílt meg az Andrássy út 60. színpadias gesztusokkal átalakított épületében. Az első Orbán-kormány utolsó heteiben jártunk, az új intézmény az akkori kultúrharc egyik legfőbb terepe volt; a külső átalakítástól a kiállítás tartalmáig minden elemében bírálták, védték, megkérdőjelezték, jelképként értelmezték.
Az örökös főigazgató, Schmidt Mária – akit a hamarosan hivatalba lépő új MSZP–SZDSZ-kormány nagyvonalúan a helyén hagyott – kezdettől arra törekedett, hogy a Terror Háza ne csak a 20. századi totalitárius diktatúrák emlékhelye legyen, hanem a fideszes világ egyik ideológiai központja is. És egyben olyan fellegvár, ami a rendes állami kulturális intézményrendszeren kívül állva döntő szerepet játszik az emlékezetpolitika alakításában. Rendre innen, és nem a fősodorhoz tartozó történettudományi műhelyekből kiindulva szerveződtek meg a közelmúlt nagy eseményeit (újra)értelmező állami megemlékezések, legyen szó az első világháborúról vagy 1956-ról.
Nem mindenben volt sikeres, az új holokausztmúzeum a Józsefvárosi pályaudvaron például emlékezetes módon elbukott a NER belharcaiban és a zsidó közösség szervezeteinek ellenállásán, de összeségében tény: az elmúlt szűk két évtizedben Schmidt múzeuma, a körülötte szerveződő intézeti hálózat sokkal inkább meghatározta,
hogyan emlékezik a hivatalos Magyarország a múlt nagy eseményeire, mint mondjuk a Nemzeti Múzeum vagy a Történettudományi Intézet.
Ez is egyfajta privatizációs kiszervezése volt egy egyértelműen állami feladatnak és hatáskörnek, hiszen Schmidt intézménye mindig is egyfajta szürkezónában működött. Nem volt része a rendes közgyűjteményi hálózatnak, és nem is úgy viselkedett, mint egy rendes állami múzeum – például nyíltan politizált, miközben ettől a közgyűjtemények még a NER késői szakaszában is ódzkodtak –, de valójában döntően állami forrásokból működött.
A Schmidt vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 1999-ben jött létre, alapítója a magyar állam volt, és közhasznú szervezetként működött, de ténylegesen a főigazgató irányította bármilyen érdemi külső kontroll nélkül. Tulajdonképpen előbb volt kekva, mint hogy a kekvák létrejöttek volna. Az Andrássy út 60. megvásárlására a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának beruházási keretéből biztosítottak annak idején 500 millió forintot, a felújítás közel 3 milliárd forintos költségét is központi forrásokból állták, vagyis kvázi állami múzeum volt kezdettől fogva, mégsem látszott annak.
Schmidt Mária mostani bukását a tényleges jogi kekvásítás okozta 2022-ben, amikor a közalapítványt ugyanabba a státusba helyezték, mint az összes újonnan létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítványt. Akkor úgy tűnt: ez örökre biztosítja a főigazgató (és a NER) korlátlan uralmát az intézmények fölött, de a kétharmados választási vereség következménye pont ezzel ellentétes lett. A többi kekvával együtt a közalapítványt is visszaállamosították.
A mai menesztés csupán a folyamat vége, hiszen az Országgyűlés már augusztus végén megszüntette a Schmidt-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványt. Szeptember 1-jétől annak közfeladatait a minisztériumi háttérintézményként működő Kulturális Vagyonkezelő Kft. vette át. Szeptember 15-én lezárult Schmidt Mária negyedszázados korszaka az államilag finanszírozott emlékezetpolitikában.
Hogyan tovább?
Nem kérdés, hogy a politikai foglalkoztató- és kifizetőhelyként működő „kutatóintézeteket”, Szájer József és Békés Márton bázisait meg fogják szüntetni. Ugyanakkor vannak valódi értéket képviselő intézményi elemek. Mindenekelőtt maga a Terror Háza, ami a magyar történelem kivételesen fontos emlékezethelyszíne, és egyben Közép-Európa egyik legnépszerűbb történeti múzeuma. Az éves átlagos látogatószáma 2-300 ezer között mozog, ami kiemelkedően magas: mindenekelőtt a turisták és az iskoláscsoportok számára ez Magyarország egyik kirakata, és egyben az a hely, ahol a 20. századi magyar történelemről tudást, információkat szereznek. Nyilvánvaló, hogy éppen ezért a felelősség is óriási, mert a kiállításnak
nemcsak élménykeltőnek kell lennie, ami kétségtelenül elmondható róla, hanem pártatlannak és szakmailag nagyon szilárd alapokon állónak is.
A Terror Háza kiállítása a hazai történészszakma jelentős része szerint ennek az elvárásnak nem felel meg.
A minisztérium nyilvánvalóan tisztában van ezzel a helyzettel, és a menesztésről szóló hírben azt is közölték: a Terror Háza Múzeum további működése nincs veszélyben, az intézmény fennmarad, de a szakmai revíziót el kell végezni.
„Ezzel egyidőben a Terror Háza Múzeum ideiglenesen bezár, amíg a kiállítás tartalmi átvilágítása le nem zárul, a jogok nem tisztázódnak. A Terror Háza Múzeum még idén újra látogatható lesz, amint kialakulnak a végleges szakmai, gazdasági és működtetési keretek” – írta Tarr Zoltán kulturális miniszter posztjában.
Hogy hol lenne a Terror Háza a legjobb helyen a magyar múzeumi intézményrendszerben?
Kézenfekvő válasz, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum fíliájaként.
A Nemzeti Múzeum elsősorban történeti múzeum, így profil alapján teljesen egyértelműen illeszkedik hozzá a 20. századi totalitárius diktatúrák emlékhelye. A Nemzeti Múzeum tekintélye azt is garantálhatná, hogy ne vetődjön föl, hogy ismét ideológiailag vagy pártosan elfogult kiállítás születik. Természetesen más megoldások is elképzelhetők, de a Terror Házát mindenképpen érdemes beilleszteni az állami múzeumi intézményrendszerbe, és kiküszöbölni azt a születési rendellenességet, ami az alapítása óta torzította a működését.
A 20. századi totalitárius diktatúrák pusztítását egész Magyarország elszenvedte, az emlékük megőrzése közös nemzeti ügyünk. A múzeumokat éppen erre tartjuk.
Nyitókép: Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az 1956-os forradalmár, szabadságharcos Wittner Mária hagyatékáról tartott sajtótájékoztatón a Terror Háza Múzeumban 2025. november 4-én (fotó: Purger Tamás / MTI)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
