Politikai hisztéria – Bibó teszi érthetővé Orbán tusnádi beszédét
Világrendszerváltás helyett bepolitikai iszapbirkózásól szólt Orbán Viktor szombati tusványosi monológja, amely lezárta a párton belül amúgy is igen csenevész önkritikát, és a jól megszokott módon harcot hirdetett. Csakhogy a Fidesz elnöke ugyanazt a programot ajánlja a polgároknak, amely a választáson 38 százalékot ért, s mára 19 százalékra tornázta le az ellenzéki párt népszerűségét. Zárt és logikus rendszert kínál övéinek Orbán Viktor, amely azonban a sáncon kívüliek számára inkább taszító. Magán viseli ugyanis a politikai hisztéria jegyeit, amelyeket a Fideszt egykor útjára indító jogász szakkollégium névadója, Bibó István több mint nyolcvan évvel ezelőtt leírt.
A Fidesz története Bibó Istvánnal kezdődött és Bibó Istvánnal végződik? Az erdélyi Tusnádfürdőn megszervezett 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal-beszélgetéseit, vitáit és különösen Orbán Viktor volt miniszterelnök szombati felszólalását hallgatva lehetetlen volt szabadulni egy érzéstől. Attól, hogy a nyolcvanas évek végén a jogász szakkollégiumban indult politikai történet ebben a formájában lezáródóban van. Mégpedig olyan jellegzetességekkel, amelyekkel a 20. század egyik legnagyobb magyar gondolkodója az önmagukba záródó politikai közösségeket írta le. Bár Bibó István a politikai hisztéria fogalmát elsősorban a német, illetve közép-európai nemzetek történelmével kapcsolatban alkalmazta a második világháború alatt, illetve röviddel utána írt magisztrális szövegeiben, a megfogalmazott jellegzetességek szinte szó szerint állnak az április 12-i vereség után feltápászkodni igyekvő Fideszre.
A közvélemény már szinte el is felejtette, milyen a hagyományosan szombati táborzárás napján tartott „Orbán-koncert” ellenzéki pozícióból. Nem is csoda, mert fél emberöltővel, 17 évvel korábban került sor utoljára ilyenre. Ráadásul még az akkori helyzet sem hasonlítható a maihoz, hiszen 2009-ben csupán az volt a kérdés, hogy az összeomlott szocialista kormányzást követően vajon kétharmados felhatalmazást szerez-e a Fidesz vagy sem. Vereséget követő Orbán-iránymutatáshoz egészen 2006 nyaráig kell visszamenni – bár az akkori választási kudarc mértéke sem hasonlítható a mostanihoz, annak ellenére, hogy egymás után másodjára kapott ki a Fidesz az MSZP-től. Igaz, akkoriban is tanácstalanság uralkodott a párt jövőjével kapcsolatban. Azon a nyáron fogalmazta meg a Schmidt Mária által szervezett beszélgetéseken a párt médiaholdudvarának egyik vezető tagja, Tusványos szellemében a székelyekre utaló hasonlattal: „Azt hittük, hogy Csaba királyfi vezet minket csillagösvényen. Aztán kiderült, nincs se csillagösvény, se Csaba királyfi.”
Miközben kialakulóban volt az elemzői konszenzus, hogy a Fidesz elnökének nincs politikai jövője, 2006 nyarán a tusnádfürdői táborban már kilövőállásba szerelték a pártot a hatalomba visszakatapultáló hordozórakétát. Orbán Viktor a bevezetett megszorítások miatt megroggyant népszerűségű MSZP–SZDSZ-koalíció ellenében meghirdette a „Jó reggelt, Magyarország!” petíciót. A Fidesz az aláírásgyűjtéssel társadalmi ellenállási mozgalmat kívánt elindítani, amely rákényszeríti a kormányt a megszorítások visszavonására. Az őszödi beszéd 2006. szeptemberi kiszivárgása aztán utólag egészen más fénytörésbe helyezte a két hónappal korábbi tusnádfürdői szavakat. Orbán Viktor vagy megérezte a szél fordulását, vagy már tudott a hazugságbeszédről.
Két évtizeddel később a helyzet alapjaiban különbözik.
Az új kormány népszerűsége nemhogy nem csökkent drasztikusan, de soha nem látott magasságban jár. A Závecz Research szerint egy most vasárnapi voksoláson biztos részvételt ígérő és pártot választók közül 74 százaléka szavazna a Tiszára és csak 19 a Fideszre – hasonló adatokat közölt a többi komolyan vehető intézet. (A Nézőpont a kabarékedvelők legnagyobb bánatára április óta hallgat.) További különbség a 2006-os helyzethez képest, hogy míg akkor volt mondanivaló és volt irány, a mostani Orbán-beszéd kellemetlenül üresen kongott: a hatalom titokzatos köpenye nélkül végképp egyértelművé vált a Fidesz elnökének ideológiai-eszmei meztelensége. Mint Andersen meséjében, ahol a jó pénzért a császárnak láthatatlan ruhát szövő takácsok munkáját senki nem meri leleplezni, úgy mind a tusnádfürdői, mind a politikai tábor jelentős része megelégedéssel fogadta az elsőszámú vezető iránymutatását. Igaz, korábban elképzelhetetlen módon itt-ott elégedetlen hangok is megjelentek, ám
őket nyugodtan tekinthetjük a Fidesz albínó pandamacijainak: létezésük inkább kuriózum, nem általános szabály.
Legyünk méltányosak, talán nem is Andersen császára változott meg, hanem a nézők tekintete. Ugyanazok az ellenségképek egyszer csak elveszítik azt a szimbolikus köpenyt, amely korábban jelentőségteljessé tette őket. Orbán pontosan azokat a gondolatmeneteket, fordulatokat, logikai konstrukciókat használta, amelyek a választáson 38 százalékra voltak elegendőek, majd 19 százalékra tornázták le pártja népszerűségét. Mindössze annyi különbség volt, hogy míg korábban külső ellenségek (Brüsszel, amerikai demokraták, nemzetközi szervezetek, Soros György, ukránok) ellen hirdetett harcot, most a tiszás önkény ellen kell megvívni a végső küzdelmet, amelynek a végén majd minden jóra fordul és a Fidesz visszakerül az őt természetesen megillető helyre – a hatalomba.
A beszéd egyik kulcspillanata volt, amikor a volt miniszterelnök arról beszélt, bár egy választási vereség után természetes lenne az önkritika, ennek most nincs itt az ideje. Beárazta ezzel a mégoly óvatos belső bírálatokat, amelyek szerint talán mégsem volt minden rendben a kormányzással. Az orbáni világkép szerint a 16 éves kormányzással minden rendben volt, csak az utolsó négy évben akadtak problémák. Ha azonban ez így van, s a magyar nemzet aranykora volt a 2010 óta eltelt időszak, érthetetlen, hogy a főszereplők miért nem kelnek annak védelmére. A kormányzás meghatározó arcai ugyanis eltűntek. Rogán Antal és Lázár János lényegében kiszállt a politikából, Nagy Mártonnak színét sem látni. Szijjártó Péter kínai zsoldba szegődött, Gulyás Gergely két hónap elteltével lemondott a frakcióvezetésről, Orbán Balázs pedig hamarosan az Európai Parlamentbe távozik.
Az önkritika és realitással való szembenézés helyett a tábort meg a beszédet átlengte a Bibó István által politikai hisztériaként leírt hangulat.
Ennek alapján a kormányzással apróbb hibákat eltekintve minden rendben volt, a Tiszára szavazókat legjobb esetben „félrevezették” és majd „felébrednek” (de az is lehet, hogy csak gonoszok és rosszat akarnak a hazájuknak). A fiatalok hálátlanok, a kéthónapos Tisza-kormány egyszerre idézi a tanácsköztársaságot, a fasizmust és a venezuelai rezsimet, de hamarosan úgyis nagy bajban lesz. Beszédében a volt miniszterelnök a tanácsköztársaságos analógiát és látványos népszerűségvesztést össze is kapcsolta, amennyiben állítólag a választást követő 133. nap után (azaz valamikor ősszel) kiderül majd, hogy fenntarthatatlan a helyzet. Magyar Péter amúgy is komolytalan ember, pszichiátriai eset, szóra sem érdemes. A beszédre és a táborra egyaránt jellemző szitkok és önbecsapások a megfigyelőben az egyszeri jugoszláv partizánfilmet idézték fel, amelyben a falu felé közeledő bárgyú németek megijedtek az útra kiszaladó, vasvillát lóbáló derék csetniksapkás szerbektől és egyszerűen megfutamodtak. A nézőben pedig felmerült a kérdés: amennyiben a németek ennyire gyávák és alkalmatlanok a harcra, mégis hogyan jutottak el fél Európán átvágva a szerb faluig? Azaz, ha Magyar Péter ennyire gonosz, alkalmatlan, szavazói pedig fogalmatlan megvezetettek, a Tisza mégis hogyan győzhette le a nemzeti oldalt? Illetve miért növekedett választás után is a támogatottsága?
A vázolt önellentmondásokra épülő politikai hisztéria nemcsak a Fidesz szorult helyzetéből való kitörését teszi lehetetlenné, de a kormány munkájának érdemi kritikáját is. Fontos, hogy a politikai hisztéria fogalma nem a mai közéletet sajnos a kelleténél jobban befolyásoló vulgárpszichologizálás, hanem elemzői fogalom. Bibó István alapvetően nemzetekkel kapcsolatban használta, de érvényesíthető pártokra is. A politikatudós szerint egy politikai közösség akkor kerül válságba, amikor egykor érvényes magyarázatai továbbélnek, miközben a valóság már mást követelne.
„A politikai hisztéria kiindulópontja mindig a közösségnek valamiféle megrázkódtató történelmi tapasztalata, éspedig nem akármiféle megrázkódtatás, hanem olyan, melyről a közösség tagjai úgy érzik, hogy annak elviselése és a belőlük származó problémák megoldása a közösség erejét meghaladja” – írja Bibó.
Nem nehéz felismerni, hogy a Fidesz és Orbán Viktor számára a megrázkódtató történelmi tapasztalat a választás volt, amelynek eredménye derült égből villámcsapásként érte a legtöbb Fidesz-politikust és -szavazót. Így már jobban érthető, hogy a védvonaltól a Fidesz mozgalommá alakításán át a polgári szalonok szervezésének (mára ejtett) gondolatán át
a politikai megoldásként javasolt lépések valójában pótcselekvések.
Ezt lényegében maga Orbán is elismerte, amikor a mostani helyzet megváltozását és a Fidesz újraéledését külső tényezőtől, a Tisza-kormány meggyengülésétől tette függővé. (Nem világos azonban, hogy ennek bekövetkezte miért járna automatikusan az ellenzéki párt megerősödésével.) „Ebben a megrögződött, bénult állapotban az aktuális problémák megoldhatatlanná válnak, ha bármilyen vonatkozásban vannak a kritikus ponttal. Ezt azonban a közösség csakúgy, mint az egyén, nem képes bevallani, és nem is meri magának bevallani. Belemenekül tehát valami álmegoldásba, a megoldás illúziójába, s kitalál valami formulát vagy kompromisszumot, melyekkel összeegyeztethetetlen dolgokat próbál összeegyeztetni, gondosan kímélve azokat az erőket, melyek a valóságban a megoldás útjában állnak, éppen azokat, melyekkel a megoldás érdekében meg kellene küzdenie” – fűzi tovább gondolatmenetét a politikai hisztériáról Bibó. Megint csak nem nehéz felismerni a vereség okaként a „luxizást”, a Fideszhez csapódott „szerencselovagokat” ostorozó mondatokat.
Ezek azonban mindig gondosan megállnak a logikai lánc második szeménél: Orbán Viktor legszűkebb körénél, családtagjainál.
Pedig ők széles választói tömegek számára megtestesítették a közpénzből való szemérmetlen gazdagodást, illetve az azzal való hivalkodást, s ekként döntő szerepet játszottak a választási vereségben.
„A hisztérikus világkép zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit előír, tökéletesen megfelel egymásnak. Minden stimmel benne. Csupán egyetlenegy hibája van. Nem azért stimmel benne minden, mert megfelel az igazi értékeknek és a való tényeknek, hanem azért, mert egy hamis helyzet követelményeit foglalja rendszerbe, és pontosan azt mondja, amit a helyzetben élő hallani akar. A közösségek életében az ilyen hamis helyzet és hamis világkép lassan tartós kontraszelekciót hoz létre: előtérbe hozza a hamis kompromisszumok embereit, az összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztető formulák mestereit, a hamis realistákat, akiknek realizmusa mögött valójában csak erőszakosság, ravaszság vagy csökönyösség van, s többek között előtérbe hozza azokat is, akikben a közösség hisztériája valamilyen egyéni hisztéria formájában is visszhangot talál; a másik oldalon viszont a helyzetet tisztán látó, tisztán megítélő egyéniségeket terméketlenségre szorítja, mert vészjeleik visszhangtalanul pattognak le a hisztériás világkép zártságáról és önmagának való elegendőségéről” – írja Bibó a mostani politikai helyzetre tökéletesen rímelő sorokat.
Ha valaki hinni szeretne Orbán Viktorban, a tusnádi beszéd ehhez még mindig kellő megerősítést ad.
A maga módján logikus, helyükön vannak a barátok, az ellenségek, az okok és az okozatok – csak éppen képtelen szembenézni a valósággal.
Tusványos még az egyéni hisztériákra, illetve a helyzetet tisztábban látó emberek azonnali megbélyegzésére is hozott példát. A Fidesz orosz irányvonalát óvatosan bíráló, atlantista félfordulatot javasló Németh Zsoltot (nem mellesleg: a tábor egyik alapítóatyját, főszervezőjét) az Orbán Viktor által igeforrásnak nevezett neonyilas Vadhajtások minősíthetetlenül káromkodva szerkesztette ki. A teljes összevisszaságot azonban jól jelzi a következő lépés. Németh Zsolt Orbán Viktor beszéde után minden további nélkül felolvasta (a közönség pedig vastapssal fogadta) a volt miniszterelnök Vadhajtások módjára dehumanizáló nyelvezetét megismételő hozzászólást: egy helyi atyafi arról elmélkedett, hogy „a nemzet túlélte a tatárjárást, túl fogja élni a poloskajárást is”.
Ha a tavaszi-nyári párton belüli vitácskák, kritikák olvastán valakinek szemernyi kétsége támadt a Fidesz további irányvonaláról, megnyugodhatott: a párt legfőbb tekintélye, dogmájának őrzője és egyszemélyes tanítóhivatala lezárta a purparlékat.
Orbán Viktor folytatja a több évtizedes polarizációt, illetve autokrata állama élén gyakorolt politikáját.
Magyarország mára olyan hellyé lett, ahol a politikai küzdelem vérre megy, ahol a tét a résztvevők személyes szabadsága; azaz a hatalomváltás arról szól, hogy ki megy börtönbe. Három hónappal a választási vereség után a Fidesz (annak legalábbis egy része) már a bosszún töri a fejét. Tuzson Bence volt igazságügyminiszter például a fideszes politikusokkal szembeni eljárásokban részt vevő bírák, ügyészek, tisztviselők elszámoltatását ígérte meg.
Ebben a logikailag zárt politikai hisztériában nincs fideszes által elkövetett köztörvényes bűncselekmény, az előző kormány bármilyen tisztviselője kizárólag politikai bosszú áldozata lehet. Orbán a két legveszélyeztetettebb szereplőt, az ukrán aranykonvoj jogellenes feltartóztatása ügyében meggyanúsított Hajdu János egykori TEK-főigazgatót és az NKA-ügyben számonkért Hankó Balázst hősöknek nevezte. „A mi hős tábornokunk, aki megállította, illetve levezényelte, megcsinálta azt az operatív akciót, amely a Magyarországon keresztül elviselhetetlen mértékűvé duzzadó orosz feketepé… bocsánat, ukrán feketepénzek, aranyszállítási egyebeket megállította. Ezért minden rendes országban kitüntetik, elismerik és hősként ünneplik. Mit csinálnak vele? Ma eljárás alatt van” – mondta Orbán Hajdúról. Nem törődve azzal, hogy – amint azt a 444 megírta – a rendőrtábornok az ügyészeknek azt vallotta, a TEK nem saját elhatározásából járt el, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal utasításait hajtotta végre az akcióban.
A valóságtól való elszakadás talán legélesebb példája pedig a már idézett venezuelai párhuzam. „Elviszik a jobboldali influenszereket, lerohanják az ellenzéki pártokat” – mondta beszédében Orbán Viktor, s szerinte erre a helyzetre meg nem nevezett amerikai tárgyalópartnerei azt mondták, ilyen csak Dél-Amerikában elképzelhető. „Magyarország az új Venezuela – csak olaj nélkül” – vonta le a konzekvenciát. E párhuzam nemcsak azért furcsa, mert Szijjártó Péter 2023-ban caracasi látogatása során még barátságosan lapogatta Nicolás Maduro diktátort. De azért is, mert felmerül a kérdés: vajon a magyar politikai problémákat is venezuelai módra kell megoldani, azaz Trump elnök úr legközelebb Magyar Pétert vitesse el bekötött szemmel?
Válasz erre éppúgy nincs, mint a politikai hisztéria számára kényelmetlen összes többi kérdésre.
Nyitókép: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke előadást tart a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2026. július 25-én (fotó: MTI/Veres Nándor)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
