Cseh Gabriella: A médiapluralizmus ára
Az elképzelésnek vitathatatlan erényei vannak, hisz’ demokratikus legitimációját nehéz lenne megkérdőjelezni, mégis kétséges, hogy a médiapluralizmus fenntartásának problémájára önmagában elegendő választ ad-e az olvasói finanszírozás – száll vitába a lapunkban megjelentekkel Cseh Gabriella médiajogász, aki az általunk kárhoztatott Sajtóalapnak nagyon is látná helyét a médiafinanszírozásban.
Régóta nem fordult elő, hogy a magyar sajtó jövőjéről szóló vitában ennyire alapvető kérdések kerüljenek napirendre. A Sajtóalap létrehozása körül kibontakozó diskurzus azért különösen értékes, mert nem politikai jelszavak, hanem érdemi, átgondolt és vitára ösztönző érvek jelennek meg benne. A nemrég elfogadott 2026. évi XXI. törvény ugyanis nemcsak a közmédia intézményrendszerét alakította át, hanem létrehozta a Sajtóalapot is.
Ki és hogyan tartsa fenn a demokratikus nyilvánosságot?
A Sajtóalap körül az elmúlt hetekben több irányból bontakozott ki szakmai vita: a finanszírozás demokratikus legitimációjáról, a támogatások céljáról és az intézményi garanciákról is. (Itt, itt, itt és itt.)
Ez a vita valójában nem is a Sajtóalapról szól, hanem arról, hogy ki és hogyan tartsa fenn a demokratikus nyilvánosságot.
A független sajtó nem a fán terem. Ahhoz, hogy valaki hónapokat tölthessen egy oknyomozó anyaggal, hogy egy kisvárosnak legyen saját, független hírszolgáltatása, vagy hogy egy szerkesztőség olyan ügyekkel foglalkozzon, amelyek fontosak ugyan, de nem feltétlenül kattintásmágnesek, pénzre van szükség.
Az elmúlt hetekben több szerző is meggyőzően érvelt amellett, hogy a sajtó függetlenségének legfontosabb garanciája az olvasó.
Az elmúlt másfél évtizedben számos magyar szerkesztőség bizonyította, hogy az olvasói támogatás nemcsak életképes finanszírozási modell, hanem a szerkesztői függetlenség egyik legerősebb biztosítéka is. A kérdés azonban az, hogy a demokratikus nyilvánosság minden közérdekű funkciója fenntartható-e kizárólag ezen az alapon. A vita mögött végső soron az a kérdés húzódik meg, hogy ki és milyen formában viselje a médiapluralizmus fenntartásának költségeit.
A Sajtóalap finanszírozásával kapcsolatban az egyik legérdekesebb hozzászólást Stumpf András fogalmazta meg.
Javaslata szerint ki kellene egészíteni az adófelajánlási rendszert egy sajtó számára külön dedikált 1 százalékos felajánlással, így nem az állam, hanem közvetlenül az adófizetők határoznák meg, mely médiumok részesüljenek támogatásban. Ennek az elképzelésnek vitathatatlan erényei vannak, hiszen demokratikus legitimációját nehéz lenne megkérdőjelezni. A támogatásról nem állami szervezet, nem valamely kuratórium döntene, hanem maguk az állampolgárok.
Mégis kétséges, hogy a médiapluralizmus fenntartásának problémájára önmagában elegendő választ ad-e az olvasói finanszírozás. A médiapluralizmus ugyanis nem azonos a médiapiaci sikerrel. Lehet valami közérdekű anélkül, hogy tömegesen népszerű lenne. Egy helyi közösség rendszeres tájékoztatása, a közhatalom ellenőrzése, a kisebbségi nyilvánosság fenntartása vagy akár közérdekű adatok feldolgozása olyan funkciók, melyek társadalmilag értékesebbek, mint közvetlen piaci értékük.
A demokratikus nyilvánosságnak közjószág jellege van, társadalmi haszna messze túlmutat a közvetlen finanszírozás érdekein.
Például abból, hogy egy kisvárosban csak kevesen fizetnek azért, hogy egy újságíró rendszeresen végigülje a képviselőtestület üléseit és beszámoljon az ott történtekről, még nem következik, hogy ennek a munkának nincs társadalmi jelentősége. Lehet, hogy az egész közösség érdeke, hogy legyen valaki, aki ezt a kontrollfunkciót ellátja.
Hosszú távon megfontolandó a hárompilléres rendszer bevezetése, amely különböző finanszírozási logikák kombinációjából áll össze. Az olvasói 1 százalékos támogatás és az előfizetések erős demokratikus legitimációt biztosíthatnak, míg egy megfelelő intézményi garanciák mellett működő Sajtóalap olyan közérdekű funkciók finanszírozásához járulhat hozzá, amelyek mögött nem feltétlenül áll elegendő piaci támogatói erő.
A Sajtóalap: újságírói projektek támogatása
A törvény szerint a Sajtóalap támogathat független médiatartalom-szolgáltatókat, közösségi médiaszolgáltatásokat, közszolgálati műsorszámokat és sajtótermékeket. A magyar médiapiac sajátosságai miatt nem feltétlenül zárható ki az intézményi támogatás lehetősége sem. Ugyanakkor minél inkább médiaszereplők általános működésének finanszírozására irányul a támogatási rendszer, annál erősebben merülnek fel a legitimációval és a függetlenséggel kapcsolatos kérdések. A Sajtóalap társadalmi elfogadottságát ezért az erősítheti, ha támogatási politikájának középpontjában a demokratikus nyilvánosság szempontjából fontos médiatevékenységek állnak.
Ha a támogatás lényege szerkesztőségek általános működésének finanszírozása, akkor valóban felmerül a kérdés, hogy mi ösztönzi majd az olvasót arra, hogy továbbra is saját pénzével támogassa az általa fontosnak tartott médiumokat? Ha azonban a támogatási politika elsődleges célja olyan közérdekű sajtóprojektek megvalósításának elősegítése, amelyek piaci vagy olvasói finanszírozásból csak korlátozottan valósulhatnak meg, akkor a kérdés egészen más megvilágításba kerül. Hiszen nem ugyanaz egy szerkesztőség működését általában támogatni, mint konkrét projekteket: helyi tudósítói hálózatot, tényfeltáró projektet, regionális együttműködést, adatújságírói fejlesztést vagy a közérdekű információkhoz való hozzáférést segítő innovációt. E ponton válik különösen fontossá a támogatási döntések demokratikus legitimációja, hiszen minden médiatámogatási rendszer azzal a problémával szembesül, hogy a közérdekű funkciók támogatása szükségszerűen értékválasztással jár. Éppen ezért nincs egyetlen tökéletes, vitathatatlan intézményi megoldás.
Hogyan lehet hiteles a Sajtóalap?
A dilemma valódi tárgya ezért nem az, hogy létezhet-e vitathatatlanul semleges döntéshozó, mert a valóságban ilyen aligha létezik. A valódi kérdés az, hogy létrejön-e olyan döntési monopólium, amely a médiatámogatások felett tartós és érdemi ellensúlyok nélkül rendelkezik. Ebben a tekintetben a Sajtóalap létrejötte inkább a vita kezdetét, mint a végét jelenti.
A törvény ugyanis létrehozta az intézményt, de a támogatási filozófia és a döntéshozatal részletes szervezeti garanciái még csak most fognak kialakulni. A Sajtóalap sikerét végső soron nem csak az fogja egyedül meghatározni, hogy mennyi pénzt oszt szét, kik döntenek a támogatásokról, milyen támogatói döntések születnek, hanem az is, hogy a nyilvánosság mennyire tekinti majd legitimnek és szakmailag hitelesnek a működését. Különösen fontos lesz a szakmai részvétel, az átláthatóság, az összeférhetetlenségi szabályok és a döntések feletti intézményi kontroll megfelelő kialakítása.
Arról kell döntenünk, hogy egy demokratikus társadalomban milyen szerepet szánunk az államnak, a piacnak és az állampolgároknak a nyilvánosság fenntartásában. Ahogy az oktatás vagy a kultúra esetében sem abból indulunk ki, hogy a társadalmi értéküket kizárólag a piaci kereslet dönti el, úgy a demokratikus nyilvánosság fenntartása sem kezelhető pusztán piaci kérdésként. A demokratikus nyilvánosság nem magától értetődő adottság, hanem olyan közös érték, amelynek fennmaradása folyamatos társadalmi erőfeszítést igényel.
Nyitókép: újságos pavilon a monori vasútállomáson 1967-ben (fotó: Fortepan/Péterffy István)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
