Minden megváltozik, hogy semmi se változzon – a Fidesz Orbán-problémája
Soha nem volt még ilyen bizonytalan a Fidesz jövője: a párt holnapi kongresszusán alaposan átírják az alapszabályt, de az elnök várhatóan Orbán Viktor marad – azaz minden megváltozik, hogy semmi ne változzon. A választások után tovább radikalizálódó volt miniszterelnök és a polgári középhez való visszatérés stratégiája közötti feszültség jól jellemzi az egykori kormánypárt dilemmáját: Orbán nélkül nincs Fidesz. De nagyon úgy tűnik, vele se.
Fidesz nevű párt nem létezik.
Ez az állítás elsőre értelmezhetetlen, hiszen a volt kormánypárt április 12-én a leadott voksok 38 százalékát kapta, közel két és fél millió szavazatot szerzett. Bár azóta szabadesésben van a közvéleménykutatásokban (jelenleg a választók körülbelül 20 százalékának támogatására támíthat), holnap a Budapesti Kongresszusi Központban egy tagsággal, parlamenti frakcióval, polgármesterekkel bíró politikai alakulat tart tisztújító kongresszust. Mégis indokolt az első mondat, mert klasszikus értelemben réges-rég nem párt a Fidesz. Különféle ideológiai, területi, gazdasági érdekek képviselete és összehangolása, személyi ambíciók demokratikus belső versenyben való eldöntése, a választási vereséget követő felelősségvállalás: ez mind-mind hiányzik az ellenzéki formációból. Fidesz helyett pontosabb lenne Orbán-pártról beszélni. Nem pusztán azért, mert a leköszönt miniszterelnök harminc éve (!) elnök: egy hároméves (2000 és 2003 közötti) megszakítás kivételével 1993 óta irányítja a Fideszt. Összesen húsz év miniszterelnökség, tizenhat év egyhuzamban történő kormányzás, s a kétharmados választási vereség önmagában elegendő indok lenne Orbán Viktor pártelnökségről való lemondásához, s a magyar politikából való távozásához. (Az új kétharmados parlamenti többség a miniszterelnöki mandátumot két ciklusban korlátozó alaptörvény-módosítást tervez, már csak ezért is indokolt lenne a lelépés, mielőtt még kényszerítik a távozásra.) Ehelyett holnap ismét elindul a tisztségért, s elképzelhetetlen, hogy ne választanák újra. Pedig ez a forgatókönyv nem eleve elrendelt. Hogy mást ne mondjunk, Orbán egykori politikai példaképe, Helmuth Kohl ugyanígy 16 év (1982-1998) kormányzás után veszítette el a hatalmat. Nem is volt kérdés számára az azonnali távozás a CDU elnöki székéből.
A Fidesz nem pusztán a példátlanul hosszú pártelnökség miatt vált az ex-miniszterelnök díszletévé, hanem a hatalomkoncentráció miatt is.
Orbán Viktort újra és újra, rituálisan, százszázalékos (vagy aközeli) eredménnyel erősítették meg elnöki tisztségében, a Fideszben és holdudvarában dúló gyilkos személyes küzdelmekben a párt egyszemélyes Legfelsőbb Bíróságaként ő tett igazságot – vagy éppen hagyta az egymással birkózó riválisok kölcsönös kivéreztetését. Azonban ennek a folyamatnak ára volt: a mérsékelt centrumtól a szélsőjobboldalig tartó úton a Fidesz lassan mindent maga mögött hagyott. Nemcsak nem fordult szembe az egykor kőbe vésettnek hitt értékeket (európai orientáció; korrupcióellenesség; társadalmi autonómiák tisztelete; önkormányzatiság; az orosz imperializmus elutasítása; jogállamiság stb.) jakobinus dühvel romboló elnökével, még tapsolt is neki. Miután az ideológiai irányjelzők eltűntek, maradt az személyéhez való hűség, a mind viszolyogtatóbb személyi kultusz: az Orbán Viktor zsenialitásába vetett hit, a „nem igaza volt, hanem igaza lesz” (gondolkodó ember számára nehezen elviselhető) kényszerzubbonya. Meg a gazdasági pangás miatti felelősség másokra hárítása, a miniszterelnök családjának és a közvetlen környezet látványos gazdagodásának egyre kínosabb magyarázása. Egy olyan velejéig romlott rendszer alakult ki, ahol a koronavírus-járvány lélegeztetőgépein és az óvodáknak kiosztott nyuszimotorokon egyaránt nyerészkedtek a tűz közelében lévők – hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében rendszerhabarcssá lett korrupció legtaszítóbb példáit említsük. Az Orbán-párt pedig haszonélvezője és építője volt az Orbán-rendszernek. Józanabb politikusainak időnkénti riadt (és szigorúan zárt ajtók mögött megejtett) dörmögését elnyomta a választási győzelmeket követő üdvrivalgás, az okosított közbeszerzések papírlapjainak zizegése vagy a rendszeres átutalások érkezését jelző telefonos pittyegés.
Mindenki szem lett a láncban.
Így válik érthetővé, az elmúlt két hónapban miért volt képtelen kimondani a párt, vagy annak valamely vezető politikusa a kézenfekvő igazságot: az áprilisi választást nem a Facebook, nem a kólamámorban fetrengő hálátlan fiatalok, nem Brüsszel, nem Zelenszkij, hanem Orbán Viktor kormányzása és kampánya miatt veszítették el. Nem kicsit, hanem nagyon. Úgy, hogy ma már a Fidesz jövője is kérdéses. Persze erre érkezhet az ellenvetés: ha a bukott miniszterelnök jó volt négy kétharmad kivívásakor, akkor legyen jó egy kétharmados bukás után is. Csakhogy a látszólag bajtársiasságról szóló mondás valójában a politikai életösztön kihunyásáról tanúskodik. Az a párt, amelyben már nincs elég erő ahhoz, hogy megszabaduljon bukott vezetőjétől, jó eséllyel vele együtt tűnik majd el a süllyesztőben. Hiába érvelnek a kulisszák mögött józanabb Fidesz-politikusok azzal, hogy a támogatók kizárólag Orbán Viktort fogadják el vezetőjüknek, Gyurcsány Ferenc és a DK története világosan megmutatja e stratégia zsákutcás mivoltát. A választáson elutasított politika lángjának őrzésére és az első számú vezető zsenialitásának alapvetésére lehet ugyan szektát építeni, de attól a többség elhúzódik.
A magyar társadalom problématérképén egyszerűen nincs ott a szomorkodás, amiért már nem Orbán Viktor vezeti az országot.
„Azt hittük, Csaba királyfi vezet minket csillagösvényen. Aztán kiderült, hogy nincs se Csaba királyfi, se csillagösvény” – ezt a Fidesz értelmiségi holdudvarának egyik meghatározó tagja mondta 2006 nyarán, amikor a második elveszített választás után Schmidt Mária a hogyan-továbbról hívta beszélgetni a politikusokat és a pártkörnyéki szereplőket. A személyi megújulást is firtató beszélgetéseknek Kövér László vetett véget, majd az őszödi botrány keltette hullámok elsodorták az egész kezdeményezést. Pedig 2006 májusában általános apátiában, a szavazásra jogosult küldöttek jelentős részénének távolmaradása mellett erősítették meg ismételten elnöki pozíciójában Orbán Viktort.
Húsz évvel később sokkal rosszabb helyzetben van a Fidesz. A csillagösvényt réges-rég magántőkealapba mentették, Csaba királyfi pedig érzékelhetően elfásult. A tábor, amely megszokta, hogy a világot Orbán Viktor értelmezi neki, összezavarodottan téblábol az egymásnak ellentmondó politikai állítások erdejében. Egyfelől arról hallhatott, hogy a Fidesz hátországát vidéki „polgári szalonok” szervezésével, Navracsics Tibor aktív szerepvállalásával kellene éltre kelteni – azaz az elárult, lényegtelennek titulált jobbközép szavazótábor visszahódítása a célkitűzés. Másfelől a volt miniszterelnök a primitív neonyilas zugportált nevezte meg egyik szellemi táplálékaként.
A csekélyértelmű medvebocs, Németh Balázs fideszes képviselő pedig Róbert Gida helyett Toroczkai Lászlóval szervezett pár száz fős tüntetést az európai migrációs paktum ellen.
Igaz, a demonstráció nem annyira mondanivalójával vagy létszámával keltett visszhangot, mint artikulálatlan alpáriságával. Az Alkotmány utcai miniszterelnöki hivatal erkélyéről nemzeti zászlót lengető és kezeivel szívecskét formáló Magyar Péter miniszterelnök a tüntetők kiálló testrészeiket, illetve különböző ocsmányságokat mutogattak. A két ellentétes fideszes politikai stratégia (centrista nyitás vs. további radikalizálódás) közötti ellentmondást legfeljebb úgy lehetne feloldani, ha létrejönnek az emlegetett polgári szalonok, de azokban Bede Zsolt klimpírozza a Horst-Wessel-Liedet.
Az ellentmondásos kommunikáció az Orbán-probléma kezelhetetlenségének jelképe. Első látásra menekülőútnak tűnhet a párt alapszabályának bejelentett reformja, amelynek alapján megszűnik a választókerületi elnöki rendszer, s visszatér a 2003 előtti beosztás. A Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd. Jelentősen kibővül a párt elnöksége, amennyiben tagjai lesznek a párt fővárosi és megyei elnökei, az Országos Választmány első embere, a parlamenti és európai parlamenti frakcióvezető, a kongresszus által választott négy alelnök, illetve a pártelnök. Miután az országgyűlési kampány nemcsak a párt országos politikusainak hitelességét morzsolta fel, de a kényszeres győzelmi propaganda a holdudvari elemzők, közvéleménykutatók, beszélő fejek maradék komolyan vehetőségét is porrá zúzta, a Fidesz utolsó tartalékához: az önkormányzati világhoz fordul. Az új elnökségbe borítékolhatóan kerülnek majd népszerű polgármesterek, csakhogy a Fidesz-brandhez való tapadás nem feltétlenül jó ötlet egy hosszú távra tervező helyi erős embernek. Lapunk már olyan alföldi fideszes városvezetőről is hallott, aki a településén csendben elkezdte építeni a pártfüggetlen lokálpatrióta imázsát, készülve az önkormányzati választásokra – akár a tervezett módon 2029-ben, akár korábban kerülne rájuk sor.
A pártelnökségre Orbán Viktor jelentkezett, de ő is csak egy évre vállalja a feladatot. A korlátozott időtartam ellenére ez a szerepvállalás nem a megújulást, hanem az erőviszonyok befagyasztását jelenti. Úgy kellene alapjaiban újragondolnia magát a Fidesznek, s levonni a vereség konzekvenciáit, hogy annak legfőbb okozója továbbra is vezeti a pártot. Ráadásul esetleges háttérbevonulása sem a végleges távozást jelentené. Már a nyilvánosságban is elhangzott, hogy Orbán Viktor elnöki szék nélkül is irányítaná a háttérből a pártot.
A politikai problémát hatalomtechnikai varázslással megoldani akarók egy dologgal nem számolnak: a Fidesszel szemben kialakult erős társadalmi ellenérzésekkel. Jól jelképezi ezt a klímát a választásokat követő összezuhanás, amekkorára 1990 óta nem volt példa. A nem olyan régen még mindenhatónak gondolt Orbán-párt április óta is elveszített egymillió szavazót. Hiába csökken majd borítékolhatóan a Tisza jelenleg az egekben járó támogatottsága, az előző rezsim teljhatalmú ura által vezetett Fidesz – immár a propagandagépezet és államigazgatás mankója nélkül – aligha lesz képes visszaédesgetni a tőle elpártoltakat. Különösen úgy, hogy az április 12. óta történtek a még megmaradt tábor egy részét is elbizonytalanították.
A prófétáknak kijáró csodálattal kezelt volt miniszterelnök kampányállításai ugyanis egytől egyig hazugságnak bizonyultak.
Nem viszik a férfiakat Ukrajnába meghalni. Nem kellett szuverenitásunkat feladni az uniós pénzekért cserébe. Nem kerül ezer forintba egy liter benzin. Nem utalják a „magyarok pénzét” Kijevbe. A modern politikatörténetünkben példátlanul erős, zsigeri félelmekre ható hazugsághadjáratot ráadásul példátlanul sok közpénzből finanszírozták. Miközben azokat a hazugságok kiagyalói, illetve terjesztői nem hitték el, s erről kedélyesen göcögve beszélnek interjúkban, választók százezreiben okoztak szorongást. Ezeknek a polgároknak most dönteniük kell a valóság és az orbánizmus között – úgy, hogy utóbbi mögül eltűntek az azt fenntartó állami százmilliárdok. Sok, még áprilisban is a mostani ellenzékre szavazó ember „Miért hazudtak nekünk?” érzése hozzáadódik az elmúlt tizenhat, de különösen az elmúlt négy év visszahatásaként a számos társadalmi rétegben kialakult Fidesz-ellenes indulathoz.
Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy a nem régen még hatalmi helyzetből a politikai ellenfélre, sőt annak szavazóira vagy a kormányzattal szembenállókra is igen durván minősítéseket („átteleltek a poloskák”; „a tiszások úgy vannak benne a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban”; „példátlan megtorlás jön”; „háborúpártiak” stb.) szóró kormánypárt hirtelen áldozatként láttatná magát. Külön forródrótot hozott létre a zaklatást elszenvedő Fidesz-szimpatizánsoknak, s minden konkrétum nélkül hatvan incidensről, illetve két öngyilkosságról beszél. Eddig. Természetesen minden politikai alapú verbális zaklatás elítélendő, de mégiscsak furcsa, hogy az éveken keresztül folyamatosan ellenségeket kijelölő Fidesz próbálja visszanyomni a tubusba a fogkrémet. Azaz: panaszkodik a közbeszéd eldurvulására.
Erről hitelesen beszélni mindaddig lehetetlen feladat számukra, amíg a volt kormánypárt számot nem vet veresége valódi okaival.
Nyitókép: Orbán Viktor a Fidesz kampányzáró rendezvényén a Szentháromság téren, 2026. április 11-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
