„Mindannyiunk felelőssége” – vízmérnökök és környezetvédők 12 pontja a sivatagosodás ellen
Eddig példátlan összefogás született vízmérnökök, környezetvédők és a talajjal foglalkozó szakemberek között, hogy konszenzust mutassanak fel a Magyarország ökológiáját vészesen fenyegető kiszáradás elleni küzdelemben. A 12 pont szerint a különböző területekről érkező civil szakemberek egyetértenek abban, hogy közös „cselekvési kényszerben” vagyunk. Első lépésként évi 3 km3 víz folyamatos pótlása szükséges az Alföldön, és megkerülhetetlen a mezőgazdaság szerkezeti átalakítása és a területhasználatok megváltoztatása is. Politikai akarat nélkül egyik sem fog menni.
A bős–nagymarosi vízlépcső társadalmi vitája óta, vagyis közel negyven éve mély árkok választják el egymástól a vízmérnöki és a természetvédő világot. Ebben a négy évtizedben alig fordult elő, hogy a – legalábbis a sztereotípiák szerint – gátakban és műszaki megoldásokban gondolkodó és az ökológiai helyreállításokat sürgető szervezetek egy asztalhoz üljenek és közös munkát végezzenek egy cél érdekében.
Az ország sivatagosodása és a 2022-es aszály sokkja, úgy tűnik, betemeti a régi árkokat. A Válasz Online-on évek óta dokumentáljuk e világok párbeszédét, de most letettek az asztalra 12 egyetértési pontot is. A téziseket március 26-án egy sajtóbeszélgetésen a vízmérnököket tömörítő legrégibb civil szervezet, a Magyar Hidrológiai Társaság társelnöke, a talajtanos szakemberek összefogásáért alapított Magyar Talajtani Társaság elnöke, valamint két környezet- és vízvédő szervezet, a WWF Magyarország és a Vízválasztó Mozgalom vezetői képviselték.
A négyes fogat önmagában üzenet, hogy a baj orvoslására és az iránymutatásra kevés egyetlen szakterület.
A vízpótlás – ahogy a múlt heti terepi riportunkban bemutattuk – nem megy talajjavítás és élőhely-helyreállítás nélkül. Az Alföld sivatagosodásának lassításához egyszerre kell mérnöki tervezés és tájhasználatváltás.
A március 26-án nyilvánosságra hozott egyetértési pontok:
1. Létfeltételeink – a víz, a talaj és a levegő – a természet legfontosabb erőforrásai. Egy olyan érzékeny ökoszisztéma működésének eredményei, alkotóelemei, melynek az ember is része. Védelmük a társadalom fennmaradásának feltétele, mindannyiunk közös felelőssége.
2. Baj van. Helyzetünk napról napra romlik, és ezt a folyamatot a nem cselekvés tovább gyorsítja. A hidrológiai ciklus korábbi egyensúlya felborult. A táj önfenntartó működése sérült és nagyon erős szárazodási folyamat zajlik. A természetes élőhelyek visszaszorultak, a vizes élőhelyek eltűnése, állapotromlása drámai mértékű. A talajok pusztulnak, a természetes termőréteg eltűnik. Felszíni és felszín alatti vízkészletünk rohamosan csökken. Természetes folyóink, vízfolyásaink medrei mélyülnek. Településeink felforrósodnak.
3. Már évtizedek óta cselekvési kényszerben vagyunk. Minden előrelépés számít.
4. A megoldás elsősorban szemléleti kérdés és csak kisebb mértékben műszaki, gazdasági.
5. Az államnak, a közösségnek és az egyénnek egyaránt felelőssége és feladata van.
6. A jelenlegi gazdasági érdekek kialakításánál figyelembe kell venni a természet érdekeit, hogy a jövő gazdasági érdekei ne sérüljenek.
7. Létfeltételeink javítása érdekében
megkerülhetetlen a mezőgazdaság szerkezeti átalakítása és a területhasználatok megváltoztatása, igazítása a tájrészletek eredendő funkcióihoz.
8. Minden cselekedetünkkel a hidrológiai vízmérleg egyensúlyának irányába kell haladnunk. Olyan rendszert kell felépíteni, amely képes a pozitív vízmérleg elérését és hosszú távú fenntartását garantálni.
9. Számításaink szerint első lépésként 3 km3/év víz folyamatos pótlása szükséges az Alföldön.
10. A meglévő adatokhoz való térítésmentes, online, szerkeszthető formában való hozzáférés, a közérthető adatfeldolgozás elősegítené a közös gondolkodást, a helyi megoldások ösztönzését.
11. A víz, a talaj, a levegő, az élővilágunk és társadalmunk fennmaradásának, működésének alapfeltétele, mindannyiunk közös érdeke. Társadalmi egyetértés nélkül nem lehet érdemi eredményeket elérni.
12. Az állam vízgazdálkodási, természetvédelmi és erdőgazdálkodási feladatait és a mezőgazdaság szabályozását a fentiek szellemiségében újra kell definiálni, és meg kell teremteni a paradigmaváltás jogszabályi és finanszírozási feltételeit.
×××
Sipos Katalin biológus, a WWF Magyarország igazgatója elmondta, hogy a Tisza völgyében levő nagyjából 150 ezer hektárnyi mélyebben fekvő területre alapozva ártérbővítést és élőhely-kialakítást kell végrehajtani. Nagyobb vízhozamok esetén ide kell kivezetni a Tiszát, ami azt is jelenti, hogy ezeken a területeken klasszikus szántóföldi művelés nem végezhető.
A Magyar Talajtani Társaságot vezető Dobos Endre agrármérnök szerint a búzára, kukoricára, árpára és a többi gabonára alapozott mezőgazdaság legnagyobb baja, hogy „inputokra épül, nem pedig a talajra”. Utóbbi kifejezés azokat az erőforrásokat és ráfordításokat jelenti, amelyeket a termelés során felhasználnak: műtrágya, növényvédő szerek, gépek, öntözővíz. „Végzetesen lerontottuk, elhasználtuk a talajt, és most kémiával akarjuk életben tartani. Ez nem csak az agrárium gondja; ez pont olyan, mint amikor gyógyszerekkel kezelünk egy sport és egészséges életmód hiányában tönkremenő szervezetet” – fejtette ki. A megoldás kezdőlépése szerinte a termőhelyi adottságokhoz alkalmazkodó, valamint a legújabb műszaki, agro- és információs technológiai ismereteket alkalmazó precíziós gazdálkodás. „Magyarul: nem vetünk kukoricát a homokba.” (Dobos Endrével korábban hosszú podcastbeszélgetést készített Litkai Gergely a Zöld Válaszban.)
Váradi József vízépítő mérnök, a Magyar Hidrológiai Társaság társelnöke azt mondta, hogy a Sipos Katalin által idézett 150 ezer hektár vizes élőhely érdekében tartósan középvízszintet kell tartani a Tiszán, az ehhez szükséges műszaki megoldásokkal, például a mederfenékre épített küszöbökkel. Az agráriumban a vizes művelési ág bevezetését javasolta, mely ösztönözné a gazdákat arra, hogy változtassanak a tájhasználaton. (Váradi József korábban a Válasz Online-nak adott nagyinterjút a témáról.)
A Vízválasztó Mozgalmat vezető Balogh Péter geográfus szerint azt a mélyfekvésű területen gazdálkodó földtulajdonost kell államilag támogatni, aki árasztást fogad be. „Aki viszont öntöz, az fizesse ki. Eleve azt a logikát kell végérvényesen elfelejteni, hogy ha aszály van, akkor öntözünk. Az aszály ellen nem nyáron, a kisvíz idején kell védekezni az amúgy is alacsony hozamok szivattyúzásával, hanem a télen vagy amikor víztöbblet van, annak a táji tárolásával” – tette hozzá. (Balogh Péternél tavaly télen jártunk riporton, itt olvasható.)
Mind a négyen hangsúlyozták a döntéshozatal felelősségét és fontosságát. „A szervező erő hiányzik, ami ezt a sok elképzelést összefogná. Ma Magyarországon nem csak víz-, de koherenciahiány is van” – mondta Sipos Katalin. „Nem a mezőgazdasági és vízügyi rendszer egyes elemeit kell kicserélgetni, hanem az egész rendszert kell megváltoztatni. Vízlevezetés helyett nagyléptékű vízmegtartásra kell átállnunk. Ez politikai támogatás nélkül nem lehetséges. De bizakodnunk kell, hiszen minden politikának végső soron az az érdeke, hogy sikeres legyen” – fejtette ki Dobos Endre.
Balogh Péter szerint a politika jelenleg azzal van elfoglalva, hogy „hogyan ne vagy észre az igazi bajokat”, ebben sűrűn „összekacsintva a társadalommal”. A Vízválasztó vezetője azzal zárta, hogy mivel „mindenkinek nagyot kell változni” a cél érdekében, ezért „senkinek sem illik megsértődni”.
Lapunk korábban oroszlánrészt vállalt az eltérő szakterületek hangjának felerősítésében és a közös pontok keresésében. A sivatagosodás elleni küzdelem stratégiáiról is szól lapsorozatunk, a Válasz Offline negyedik, ökológiai témájú száma. Megrendelhető itt >>>
Nyitókép: Balogh Péter, Dobos Endre, Sipos Katalin és Váradi József a március 26-i sajtóbeszélgetés előtt (fotó: Vörös Szabolcs)
Ezt az írást sem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
