Langyosháború – most rajtunk, magyarokon a sor
„A Tisza Párt győzelme ellen hadrendbe áll az orosz titkosszolgálatok teljes arzenálja. Putyinnak túl sokba kerülne, ha elveszítené leghűségesebb európai csatlósát.” Lányi András gyorselemzésben mutatja be a környezetet, amely érthetővé teszi a hazánkban zajló folyamatokat. A filozófus szerint hidegháborúnál többről van már szó, amely azonban mégsem csap át a nagyhatalmak nyílt ütközetébe.
Lelőtt ellenséges repülőgépet, lángba borult amerikai támaszpontokat, zokogó izraeli katonákat láthat, aki az iráni televízió adását követi. Hiába uralja Irán légterét az amerikai légierő, az internetről lekapcsolt ország lakóinak tudatát továbbra is a kormányzati média uralja. A többség arról értesül, amit a mesterséges intelligencia által generált képek mutatnak. A rendszer összeomolhat, a nép még egy darabig a kormányzati sikerpropaganda alternatív valóságában él.
A lehető legjobbkor, néhány héttel a választások előtt Orbán Viktornak is összejött végre „Kassa bombázása”. Az ukrán elnök száján négy évi szívatás után kicsúszott egy vállalhatatlan mondat. Szijjártó moszkvai villámlátogatásának másnapján pedig, mit tesz isten, a TEK Magyarországon áthaladó titokzatos ukrán pénzszállítmányra bukkant. Miniszterelnökünk végre eljátszhatja a majdnem-hadbalépést Putyin oldalán: ukrán agresszióra hivatkozva mozgósíthatja a hadsereget, ukrán kommandósokra lecsapó magyar kommandósok akcióját filmezheti.
Háborús veszéllyel régóta szédített híveiben megerősítheti a meggyőződést, hogy egyedül ő képes megvédeni a hazát a Brüsszelből távirányított ukrán támadástól.
Akihez csak a kormánymédia hírei és hirdetései jutnak el, hamar elfelejti, hogy a Barátságtalan Kőolajvezetéket az Ukrajnát négy éve pusztító orosz hadsereg bombázta le, s hogy Zelenszkijnek lehetnek sürgősebb gondjai is, mint az őt óriásplakátokon gyalázó magyar kormány energiaigénye. Hogy a nemzetbiztonsági kockázat nem abban rejlik, ami ezen a csövön jelenleg nem érkezik hozzánk, hanem abban, hogy miért Oroszországból érkezik még mindig a földgáz, kőolaj, semmibe véve az uniós szankciókat. Hogy miért fokoztuk függőségünket az orosz energiaforrásoktól a háborús években, ahelyett, hogy mérsékeltük volna. De hát mondom: az amerikai támaszpontok lángolnak és az izraeli katonák sírnak. Így van ez.
Ez egy csata, jelentette ki a minap miniszterelnökünk. Tévedett.
Ez nem csata, ez háború, amelynek frontvonalai a Donbasztól Gázán, Iránon, Budapesten át a Tajvani-szorosig húzódnak.
Ebben a háborúban mi, jó szokásunk szerint, a Rossz oldalára álltunk.
A politológusok új világrendről beszélnek. Az új világrend azonban cseppet sem új. Nagyjából a tegnapelőtti. Az egykori kommunista nagyhatalmak próbálják helyreállítani világuralmi pozíciójukat. Fegyverrel, pénzzel, propagandával, titkosszolgálati eszközökkel dolgoznak befolyási övezetük kiterjesztésén Ázsiában, Afrikában ugyanúgy, mint Európában. Nem is eredménytelenül.
A frontális támadás nem vált be: Oroszországot Putyin meggondolatlan ukrajnai kalandja kilátástalan helyzetbe sodorta. Lelepleződött katonai erejének fogyatékossága, gazdaságának sebezhetősége. Nyilvánvalóvá vált, hogy a keleti tömb vezető ereje immár Kína. Az Egyesült Államok pedig Iránban megmutatta, hogy milyen az, amikor egy nagyhatalom különleges katonai akcióba kezd. Nem olyan, mint az orosz támadás Ukrajna ellen, maradjunk ennyiben.
Kínának és az Egyesült Államoknak nem áll érdekében, hogy egymással háborúzzanak. Gazdasági egymásrautaltságuk, létfontosságú kereskedelmi és pénzügyi összeköttetések szólnak ez ellen. Hatalmi vetélkedésük ezért a hidegháború íratlan, de jól bevált szabályai szerint zajlik: szabad minden, amit megvesztegetéssel, zsarolással, helyi háborúkkal, méreggel és hazudozással el lehet érni. A nemzetközi jog tiszteletéről, szabályalapú világrendről sopánkodó jogászoknak és politológusoknak ezt nálam jobban kell tudniuk.
Putyin kétségbeesett kísérlete azonban, hogy Ukrajna lerohanásával helyreállítsa Oroszország világhatalmi státuszát, láncreakció-szerű folyamatok elindítója lett. Az ukrán fronton kialakult többéves állóháború sorsát az érintett hatalmak nem tudták dűlőre vinni a tárgyalóasztal mellett. Ezért különféle mellékhadszíntereken igyekeznek döntő stratégiai előnyre szert tenni. Az amerikaiak figyelmének elterelése végett Kína fokozta a Tajvan elleni fegyveres fenyegetést. Irán mozgósította Izrael ellen a Hamaszt és a Hezbollahot. Oroszország többek között a cseh, szlovák, osztrák és magyar választásokon igyekszik – váltakozó sikerrel – olyan radikális jobboldali erőket hatalomra segíteni vagy a hatalomban megtartani, amelyek belülről bomlasztják az Európai Uniót és akadályozni tudják az európai országok hatékony fellépését az orosz fenyegetéssel szemben. Az Egyesült Államok hosszú hezitálás után úgy dönt, hogy kiiktatja a Közel-Keletet destabilizáló Iráni Forradalmi Gárdát, Putyin Észak-Korea mellett legagresszívebb szövetségesét. Ha valaminek most vége van, az nem egy békekorszak. A helyi fegyveres konfliktusok összefüggő sorozatával
Kelet és Nyugat, parancsuralom és jogállam halálos mérkőzése lépett új szakaszába.
Több ez, mint hidegháború, de mégsem kerül sor a világhatalmak nyílt fegyveres összecsapására. Nevezzük talán langyosháborúnak.
Az év elején Iránban milliók tüntettek korunk egyik legkegyetlenebb elnyomó hatalma ellen. Az ezt követő terrornak több tízezer ember esett áldozatul. A vérfürdőt a hazai média alig méltatta figyelemre. Ha megtette volna, most kevesebb szó esne a nemzetközi jogról, amikor az Egyesült Államok és Izrael végre lecsapott az ajatollah és a Forradalmi Gárda gyűlölt rendszerére.
Donald Trumpnak nem is igen volt más választása. Végre fel kellett mutatnia valami eredményt a több mint ellentmondásos ukrajnai közvetítési kísérlet kudarca, a komolytalan vámpolitikai vagdalkozások és a nyugati világot megosztó szájhősködés után. Éspedig most kellett felmutatnia, hogy javítsa pozícióit a Hszi elnökkel esedékes tárgyalások és az őszi kongresszusi választások előtt. Irán felszabadítása, de legalábbis semlegesítése alapvető változást hoz a nemzetközi erőviszonyokban. Az iszlám világban nem marad számottevő szövetségese a kínai–orosz tengelynek, néhány véreskezű afrikai hadúrtól eltekintve. És ami Trump (túlnyomórészt üzleti) számításait még inkább befolyásolhatta: hogy venezuelai és iráni beavatkozása nyomán ő diktálhatja a kőolaj világpiaci árát. Amely a mostani háború végeztével majd elkezd zuhanni, ez lévén a leghatásosabb eszköz az orosz gazdaság tönkretételére. A langyosháborúban a hadműveletek és az árfolyamok közötti összefüggés még szorosabb, mint volt valaha a világtörténelemben.
Szólok: most rajtunk, magyarokon a sor. Gondolni sem merek azokra a gusztustalan óriásplakátokra, amelyek egy héten belül elborítják Magyarország főútvonalait.
Ez a pénz- és aranyszállítmány túl jókor érkezett.
Hogy a pénztömeg címzettje Magyar Péter volt, azt remélem már önök is kitalálták. A kormánymédia azonban ennél többre is fényt derít majd, s mire a cáfolat megjelenik és a helyreigazítási kötelezettség jogerőre lép, túl leszünk a választásokon. A választásokat nem fogják elhalasztani, de éreztetni fogják velünk, hogy megtehetnék. A Tisza Párt győzelme ellen hadrendbe áll az orosz titkosszolgálatok teljes arzenálja. Putyinnak túl sokba kerülne, ha elveszítené leghűségesebb európai csatlósát. Szerov elvtárs, úgy hírlik, már megérkezett Budapestre. Csak figyeljenek!
Nyitókép: Artur Widak / NurPhoto via AFP
Ezt az írást nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
