Egy dagi szöcske miatt nem lesz lakótelep a Mocsároson
Január végén új településtervet fogadott el Budapest, amely pontot tesz egy negyven éve húzódó történet végére: a Mocsáros teljes területét beépítésre nem szánt övezetbe sorolták. Az újabb 37 hektár átminősítésével a szabályozás most már tényleg megnyugtató módon garantálja a budai oldal egyik legértékesebb természeti területének fennmaradását. S hogy mi köze mindehhez egy röpképtelen, pufók szöcskefajnak? Nagyon is sok.
Valószínűleg nagyon kevesen jöttek lázba attól a hírtől, hogy a fővárosi közgyűlés január végén elfogadta az új budapesti településtervet. Pedig fontos dokumentum. A 2023-ban elfogadott építészeti törvény minden önkormányzatnak előírta településtervek készítését. A jogszabály a hatalmas munkára néhány év türelmi időt hagyott, de legkésőbb 2027 nyarán a korábbi szabályozási dokumentumok érvényüket vesztik.
A településrendezési eszközök – bármilyen unalmas olvasmánynak tűnnek is – hosszú évtizedekre határozzák meg, hogy egy város egyes területein mit lehet csinálni, hol lehet és hol nem lehet építkezni, hol lesznek a lakó- és a gazdasági övezetek, hova kerülhetnek magasházak. Alapesetben
minden, ami a városban történik, levezethető ebből a dokumentumból.
Legalábbis akkor, ha a kormány nem mentesít beruházásokat kiemelő rendelettel a szabályok alól, ahogy azt egyre több esetben láthatjuk. Az új településterv készítése egyszerre jelentett veszélyt és lehetőséget: egy ilyen dokumentum érdemben javíthatja, de ronthatja is Budapest állapotát, szabad utat adhat a túlépítéseknek, vagy korrigálhatja az elmúlt évtizedek még javítható hibáit.
Annál sokkal több mindent tartalmaz egy településterv, hogy az egész értékelésére vállalkozhatnánk, de van egy jelentős változás, amire érdemes felhívni a figyelmet. Öt évvel ezelőtt hosszú cikkben foglalkoztunk a budai oldal egyik legértékesebb természeti területe, a III. kerületi Mocsáros ügyével. Akkor minden attól volt hangos, hogy a főváros éppen megmenti – ahogy a városvezetés állította –, vagy a beépítések engedélyezésével tönkreteszi ezt a lakóterületekkel körülvett, széles zöld foltot (ezt állította Bús Balázs volt polgármester és a Fidesz).
A cikkben részletesen bemutattuk, hogy a Mocsárosra már az 1980-as években lakótelepet akartak építeni, az első ütemének pont a rendszerváltás évére kellett volna elkészülnie, de a halódó Kádár-rendszer erejét meghaladta a beruházás. Később egy része természetvédelmi oltalom alá került, de a nagyobbik fele megmaradt beépítésre szánt területnek. Igaz, nem magánosították: a fővárosi önkormányzat tulajdonában van. Öt évvel ezelőtt pont az történt, hogy a főváros átsorolt egy tekintélyes darabot (65 hektárt) beépítésre nem szánt kategóriába, megnövelte az 1994-ben kijelölt, szűkre szabott természetvédelmi területet, és kidolgozott egy olyan fejlesztési koncepciót, amely a vizes élőhelyek, gyepek, erdők megőrzését, rehabilitációját helyezte előtérbe. A terület nyugati sávja, az Aranyhegyi út és a felszínen futó távhővezeték közötti zóna viszont megmaradt lakó- és intézményi övezetnek, a szabályozás ide továbbra is megengedte új városrész felhúzását. Akkor azt írtuk: a dilemma – ha a politikai felhangokat mellőzzük – arra egyszerűsíthető le, hogy ezt a területi megosztást jó, elfogadható kompromisszumnak tartjuk-e.
Ha megnézzük az új településtervet, láthatjuk, hogy mára a várostervezés túllépett ezen a félmegoldáson. Három átsorolással érintett földdarabot látunk Mocsároson:
- a legnagyobb a távhővezeték és az Aranyhegyi út közötti háromszög, ami eddig kisvárosias lakóövezettnek volt besorolva, most átkerült természetközeli területbe;
- a Pusztakúti út és a Határ út sarkán egy kisebb négyszögű terület intézményi besorolásból átkerült szintén természetközeli területbe;
- egy trapéz alakú földterület a Gladiátor utca mentén kisvárosias lakóövezetből rekreációs célú erdőterületté minősült át.
Az utóbbihoz a Válasz Online-nak is köze van,
ugyanis cikkünkben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy ez tulajdonképpen egy szabályozási hiba: az erdőterületbe beékelődő, másfél hektáros lakóövezet, ami a valóságban spontán beerdősült hétvégi telkeket jelent, de nem lenne szabad megengedni a beépíthetőségét. A Gladiátor utca ugyanis egyértelmű határvonalat jelent a zöldterület és a város között. 2024-ben aztán a főváros ezeket az elfelejtett telkeket hozzácsapta a természetvédelmi területhez (akkor egy külön cikkben be is mutattuk a helyzetet); a mostani átminősítés pedig jogilag is befejezi a folyamatot.
A térképre nézve látszik, hogy az új településterv Mocsáros egészének biztosítja, hogy zöldterületként maradhasson meg, és távlatilag lehetővé teszi, hogy a természetvédelmi területet további 37 hektárral bővítsék. Az egyetlen beékelődő telek a dűlő északi peremén, a Határ út mentén egy olyan felhagyott telephely, ahol a Schmidt Egon Madártani és Természetvédelmi Központ épült fel a tavalyi év során. Ez valójában a Mocsáros látogatóközpontja. Minden más zöldterületi besorolású lett: erdő (Er), természetközeli terület (Tk) vagy az új kategóriaként megjelenő tájgazdálkodási mezőgazdasági terület (Mt), amit azért vezettek be, hogy a legelők fenntartásához szükséges legeltető állattartásnak legyen „szabályozási lába”. (A figyelmes szem két Zk vagyis közpark besorolású kis foltot is felfedezhet még.)
Hogyan állhatott elő az a helyzet, hogy a főváros teljesen lemondott a terület beépítéséről, és az öt évvel ezelőttinél is zöldebb szabályozást fogadott el? Úgy, hogy 2024-ben 1,4 milliárd forintot nyertek el az Európai Unió LIFE pályázatán élőhelyrekonstrukcióra, és az egyik projektterület éppen a Mocsáros lett. A tervekről napvilágot látott cikk nyomán egy fiatal kutató, Duchaj Benjámin biológus kiment körülnézni, hogy nem találja-e meg a területen az egyik kedvenc állatát, a fokozottan védett magyar tarszát. Ez egy pufók kis röpképtelen szöcske. Jellemzően a száraz legelőket kedveli; sztyeppei faj, amiből a Kárpát-medencében a tájhasználati változások miatt már nagyon kevés maradt. És kiderült, hogy a Mocsáros legkevésbé értékesnek látszó, a lakótelepek, utak és családi házak tőszomszédságában lévő legelői a magyar tarsza jelentős populációjának adnak menedéket ma is. Kiderült továbbá, hogy az öt évvel ezelőtti kompromisszum tarszaszempontból egyáltalán nem ideális: sokkal több ritka szöcske élt a természetvédelmi terület határain kívül, mint azon belül.
A fenti élőhelytérképen látszik, hogy a zölddel jelölt természetvédelmi területen kívül milyen sok tarszát találtak; ez teljesen logikus is abból a szempontból, hogy a korábbi kijelölés a vizes élőhelyekre koncentrált, és negligálta a nyugati, magasabban fekvő, száraz területsávot. A magyar tarszának viszont pont ez felel meg. A tarsza kétféle besorolású területen került elő: egyrészt a már említett, beépítésre szánt háromszögben, másrészt a távhővezeték és a védett terület határa közötti részen, amit a korábbi fejlesztési koncepció közparknak szánt. A közpark zöld funkció, de azért másfajta használatot jelent, mint a természetvédelmi kezelés: sportpályák, futókör, kutyafuttató és ehhez hasonló, az emberek kikapcsolódását szolgáló létesítmények helyezhetők el rajta.
Éppen ezért a tarszák védelmében nemcsak a háromszöget vették ki a beépíthetőségből, hanem a közparknak is a Mocsároson kívül, a közelben kellett új helyet találni. A megoldás az esztergomi vasútvonal túloldalán kínálkozott, ahol egy széles területsáv a kaszásdűlői lakótelep és a vasút között nagyrészt beépítetlenül maradt.
Ennek legalább olyan különös oka van, mint annak, hogy egy dagi szöcske miatt nem lesz lakótelep a Mocsároson:
a sáv régészeti bemutatóterületként szerepelt az eddigi szabályozásban, mégpedig azért, mert Aquincum polgárvárosa egyáltalán nem csak a mai romterületet jelentette, hanem a mai Szentendrei út túloldalára is átnyúlt. Ezen a területen soha nem folytattak nagyobb ásatásokat, de régóta lehet tudni, hogy a romok a föld alatt rejtőznek. Nagyon valószínű, hogy legalább ötven-száz évig senki nem fogja szorgalmazni a feltárásukat.
A régészeti korlátozás ellenére a valóságban itt kialakult egy kisebb, zártkertes, szedett-vedett területsáv a vasút mellett, a nagy része viszont fás-ligetes jellegű, természetes zöldterület maradt (Aquincumi erdő néven is emlegetik). Amikor kiderült, hogy a Mocsároson parknak kinézett darab teli van szöcskével, a főváros itt kezdte meg az új közpark tervezését. Az Aquincum parknak elnevezett fejlesztésről tartottak már workshopot és lakossági fórumot, tavaly a koncepcióterve is elkészült. Az elképzelés körül némi feszültség is kialakult, mert a környéken lakók tartottak attól, hogy túlépített, dekoratív park készül, és sokan a terület természetes jellegének megőrzését szorgalmazták inkább (különösen a kutyások – ez közkedvelt kutyafuttatóhely, ahol ma az ebeket szabadon el lehet engedni). A főváros azt ígérte, hogy ezeket az aggályokat a tervezés során figyelembe fogják venni. Az új településtervben mindenesetre ez a tervezett közpark is megjelenik már.
Öt évvel azután, hogy a Mocsáros részleges beépíthetőségéről vitatkoztak a politikai szereplők, mára eljutottunk odáig: nem lesz semmiféle lakóövezet ezen a szinte véletlenül megmaradt, ökológiai szempontból nagy értéket képviselő, közel 130 hektáros területen. Az „faltól falig”, vagyis a Gladiátor utcától az Aranyhegyi útig erdő, láp, rét, legelő maradhat.
Az új településtervben a legjelentősebb természetvédelmi előrelépés mindenképpen ez, de számos más pozitívum is történt. Ilyen például, hogy a város külső kerületeiben összesen 269 hektár korábban kijelölt, de fel nem használt fejlesztési területet minősítettek vissza, a legtöbb esetben mezőgazdasági területté. A város elmúlt másfél évszázadában valószínűleg csak ennek a fordítottja történt meg, vagyis a szántóföldek beépíthetővé tétele, az új településterv azonban erre egyáltalán nem ad lehetőséget sehol, sőt a korábbi kijelölések korrekciója is megtörtént ott, ahol nem kezdődött el semmilyen építkezés. (Ilyen például a volt Rozmaring tsz üvegházainak a helye Pesthidegkút határában. Ezt korábban lakóövezetbe sorolták – a Csúcshegy lábának ma még festőien szép látképét veszélyeztetve.)
Van azonban egy olyan terület, amellyel korábban szintén részletesen foglalkoztunk, és megpróbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy beépítés fenyegeti: a Rákos-patak melletti Királydomb, amelyet a hagyomány a középkori magyar országgyűlések helyszíneként tart számon. Több mint öt évvel ezelőtt amellett érveltünk, hogy az egykori Rákosmező maradéka történelmi jelentősége és zöldfolyosó szerepe miatt is megérdemelné, hogy ne parcellázzák fel. Jelentjük: az új településtervben semmilyen pozitív előrelépés nem történt, a szabályozás annak ellenére változatlan maradt, hogy maga a domb nemzeti emlékhelynek számít. Hátha előbb-utóbb ezen a félreeső, elfeledett területen is megindul egy olyan pozitív folyamat, mint a Mocsároson. Esetleg ha valaki ott is dagi szöcskéket talál.
Nyitókép: legelő a Mocsároson (fotó: Válasz Online / Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
