„Az is törékeny, ami évszázadokon keresztül állt” – kőhalomból kell újjáépíteni a szilágycsehi templom tornyát
Kétszer ad, ki gyorsan ad – a régi mondás igazsága most is bebizonyosodott. Miután leomlott a szilágycsehi református templom tornya, a Válasz Online segélyakciót hirdetett. A szerkesztőség által összeadott százezer forint mellé a titkos erdélyi segítőakciókról szóló Válasz Offline minden egyes, webshopban eladott példánya után 1000 forintot különítünk el erre a célra; február 20-án (pénteken) éjfélig várjuk a megrendeléseket. Lesz helye a pénznek, mert rögös a rekonstrukció engedélyeztetésének útja, pedig sürgős feladatok várnak a szilágycsehi református gyülekezetre: el kell hordani és szét kell válogatni a templom előtt tornyosuló kőhalmot. Méghozzá kézzel, mert a romok alatt védett értékek, például gótikus építőelemek lapulnak. Szilágyi Zoltán lelkész hálás lapunk közösségének a szolidaritásért, és arra is válaszol, miért támogassák magyarországi civilek a szilágycsehi reformátusokat, amikor ott a magyar és a román állam. Helyszíni riport.
„Tiszteletes úr, hogyan tudnánk segíteni?” – harmincöt év körüli, munkáskülsejű férfi szólítja meg Szilágyi Zoltán református lelkészt, miközben a szilágycsehi ortodox templom előtt beszélgetünk. Mint mindenki a felerészben román, felerészben magyar kisvárosban, a fiatalember is a nemrég váratlanul ledőlt református templom tornyáról beszél. Tőlünk szinte karnyújtásnyira, a fő tér túloldalán domborodik a hatalmas törmelékhalom. Mintha egy tátott szájú cet gyomrába néznénk: az összeomlott torony téglahegye fölött belátni a furcsán nyitottá vált templomhajóba. Szilágyi tiszteletes és az őt megszólító fiatalember gyorsan tisztázzák a részleteket; a református lelkész már gyakorlottan válaszol. Az elmúlt két hét szinte minden pillanatát a kárelhárítás, a további bajok megelőzése és a hogyan tovább megszervezése töltötte ki. Hollandiából, Svájcból, Magyarországról, illetve Romániából is érkeztek felajánlások. Még másnyelvűek- és vallásúak is magukénak érzik a történetet: az ortodox templom harangozója is készségesen segít, hogy feljuthassunk a toronyba, egy pillantást vetni felülről a reformátusok katasztrófa sújtotta otthonára.
Szemünk előtt elevenedik meg az, amiről Nemzet a hátizsákban – Titkos erdélyi segítőakciók a Kádár-rendszerben című offline kiadványunkban írtunk. Az utolsó nagy közös nemzeti történetünk volt a sötét Ceaușescu-diktatúrában élő erdélyi magyarok megsegítését célzó társadalmi mozgalom. Hívők és egyházakon kívüliek, ellenzéki mozgalmakban tevékenykedők és pártapparátusban dolgozók, értelmiségiek és munkások, táncházas népiek és jogvédő urbánusok fogtak össze, hogy szervezett csoportokban csempésszenek élelmiszert, gyógyszert, könyveket Erdélybe. A Válasz Offline-ban feltárt magyar–magyar szolidaritás és tenni akarás ma is példaértékű. Ezért is döntött úgy szerkesztőségünk, hogy összead százezer forintot a szilágycsehi templom megsegítésére, és péntekig minden eladott bookazine-unk után ezer forintot különítünk el a romeltakarítás és az újjáépítés támogatására.
Miközben azonban a szolidaritás természetes gesztusa összeköti a hetvenes-nyolcvanas éveket napjainkkal, sok szempontból más korszakot élünk. Ugyan miért segítsenek magyarországi civilek egy Romániában található templom újjáépítésében, amikor uniós, magyar és román állami források is elérhetők? Egy politikailag feszült időszakban, az egyházak közéleti szerepvállalásával kapcsolatos viták mellett indokolt-e ez a szolidaritás?
Ezekre a kérdésekre is keressük a választ egy hideg és napfényes téli napon Szilágycseh városában. A völgyben megbúvó kisvárost ellepő ködöt évszázadok óta először nem szúrja át a református templom magas tornya. A települést ölelő szőlőhegyről letekintve eszünkbe jut a közeli Zilahról származó Kossuth-díjas Szilágyi István Hollóidő című nagyregénye. A török hódoltság idején, valahol a Duna-mentén játszódó történetben a Revek nevű kisváros élete a templom, s főleg tudós prédikátora, Terebi Lukács köré szerveződik. Miután a papját rabságra hurcolják, a közösség újra és újra szembesül a túléléshez, a megmaradáshoz szükséges kompromisszumokkal, megalkuvásokkal – nem is kell megerőltetnünk magunkat a huszadik századi kisebbségi sorssal való párhuzamhoz.
Miután a szemközti ortodox „szomszédvárból” szemügyre vesszük a református istenházát, Szilágyi tiszteletessel közelebbről is megnézzük a megsérült épületet. Megállunk a templomajtóban, beljebb nem mehetünk, hiszen a megbomlott szerkezet miatt akut a balesetveszély. Még így is megértjük azonban, miért beszél a lelkész szolgálati helyéről olyan szeretettel és ragaszkodással. Bár nyomasztó a templom közepét kitöltő törmelékhalom, a pusztulás számtalan nyoma, még így is szembeötlő az épület szépsége és arányossága.
Nem tudni pontosan, mikor kezdték építeni, a gótikus szentély boltozatának csomópontjain levő címerpajzsok egyikén az 1519-es dátum szerepel – valószínűleg ekkor bővítették a korábban is létező épületet. Nem is akárki. A település földesura akkoriban Drágffy János országbíró volt, aki 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában az ország zászlóját vitte. Tisztában volt azzal, hogy jó eséllyel meg fog halni, ezért két nappal az ütközet előtt a táborban lediktálta végrendeletét, amelyben megemlékezett Szilágycsehről is – magyarul fogalmazott testámentoma becses nyelvemlékünk. Az országbíró sejtése beigazolódott, elesett a mohácsi síkon, testét soha nem találták meg. A szilágycsehi templom gótikus szentélyében egyedi, észak-itáliai reneszánsz mintákat követő papi ülőfülke található, amelyet szintén Drágffy idejében, 1521-ben építettek.
Fölötte latin nyelvű, máig rezonáló idézet a Példabeszédek könyvéből: „Az Úrnak ad kölcsön, aki megszánja a szegényt, és Ő megfizeti neki jótéteményét.”
Bármennyire is elbújik a kisváros az innen nem messze született Ady Endre által megénekelt „hepehupás vén Szilágy” dombjai között, a történelem átrobogott párszor Szilágycsehen. A templomot többször feldúlták, felgyújtották, de a helyiek mindig újrakezdtek. Átalakítások, bővítések követték egymást, a most összedőlt tornyot valamikor a 17-18. század fordulója körül építhették hozzá a templomhajóhoz. Idővel meg is magasították, ami aligha tett jót a szerkezetnek. A mostani katasztrófa egyik oka most szabad szemmel is jól látszik. Különféle méretű és minőségű köveket halmoztak egymásra az építkezés során, a kötőanyag sem lehetett a legjobb. A problémák azonban a katasztrófa előtt láthatatlanok voltak, ugyanis egy huszadik század második felében végrehajtott javítás során az épületet vastag cementes vakolattal borították be. Ennek következtében a torony fala beszívta az építményt alattomosan porlasztó nedvességet, de a burkolat miatt a veszélyt jelző repedéseket senki sem vehette észre.
Közvetlenül az omlás után felvetődött, hogy a gondatlanul előkészített felújítás okozta a katasztrófát. Erről azonban nincs szó. Tavaly év végén kezdték meg a felújítási munkálatokat, amihez a román kulturális tárca minden engedélyt megadott, és a restaurálás szakemberek felügyelete alatt zajlott. Ennek és talán a gondviselésnek is köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár. „Először január 30-án, pénteken észleltünk aggasztó jeleket, amikor a munkások elkezdték leverni a torony nyugati oldaláról a vakolatot. Por és vakolatdarabok potyogtak a torony belsejében, ezért azonnal leállították a munkát” – emlékszik vissza Szilágyi Zoltán. Elővigyázatosságból a hatóságok kordonnal zárták el a torony előtti járdaszakaszt, leállították a harangozást is, nehogy a rezgés visszafordíthatatlan folyamatokat indítson el. A fal mozgásának ellenőrzésére már szombattól kezdve repedésjelzőket helyeztek fel, s egy ideig helyzet stabilnak tűnt. Február 3-án felszerelték a belső kitámasztókat, és úgy tervezték, február 4-én, szerda reggel külső támasztékokkal biztosítják a tornyot. Erre azonban már nem kerülhetett sor. „Kedd este fél hat körül távoztak a munkások, s alig egy óra múlva megtörtént a katasztrófa” – emlékszik vissza Szilágyi Zoltán, aki akkor a szomszédos parókián tartózkodott. Szerinte csodaszámba megy, hogy sem a lelkészlakban, sem a szintén a templom másik oldalán, attól pár méterre található rendőrőrsben nem tett kárt a lezúduló kőlavina. Az utcán sem haladt el éppen akkor senki.
Az első sokk után páratlan összefogás bontakozott ki. Már másnap reggel megjelent a lelkészlakban egy férfi egy Szilágycsehtől hetven kilométerre található faluból, s hozott kétszáz lej (körülbelül 15 ezer forintnyi) adományt. Gyűjtést hirdetett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a magyarországi Református Szeretetszolgálat, az unitárius egyház, a Válasz Online, összefogtak a helyi és országos hatóságok.
Mit mondana azoknak, akik szerint nem a magyarországiak dolga a segítés, oldja azt meg a román állam? – tesszük fel a kérdést vendéglátónknak. „Meggyőződésem, hogy közünk van egymáshoz, s ezért bajban számíthatunk egymásra. Bár mi másik államban, kisebbségi közösségként élünk, a magyar nemzethez tartozunk. Jól jelképezi ezt az összetartozást, hogy a templom alatti kriptában a hagyomány szerint Gyulaffy László és családtagjai nyugszanak. A végvári kapitány a tizenhatodik század végén a Dunántúlon, a Balaton-felvidéken harcolt a török ellen, mielőtt Erdélybe költözött. A Veszprém melletti Gyulafirátót és a mi általános iskolánk is az ő nevét viseli” – magyarázza Szilágyi tiszteletes. Bár az elmúlt években a két romániai református egyházkerület (a Nagyvárad központú királyhágómelléki és a Kolozsváron székelő erdélyi) magyarországi forrásból számos templomot, intézményt újított fel, Szilágycseh kimaradt a támogatásokból.
Egy évtizedig sikertelenül indultak uniós és román állami pályázatokon.
Végül a bukaresti kultuszminisztérium alá tartozó Román Örökségvédelmi Intézettel sikerült támogatási szerződést kötni 2024-ben 10 millió lej (körülbelül 750 millió forint) értékben, amihez a 2200 főt számláló gyülekezet egymillió lejnyi önrész megszerzését vállalta 2027 decemberéig, a munkálatok eredetileg tervezett befejezéséig. Noha ez az összeg csak a tervezett felújítás kétharmadát fedezte, a református közösség úgy döntött, belevág a munkába. Tavaly év végére megszerezték az engedélyeket, megkötötték a szerződéseket, elrendezték a terepet, kihordták a templomból a bútorzatot és leszerelték az orgonát – amely biztosan megsemmisült volna a toronnyal együtt. Bent maradt viszont a felbecsülhetetlen értékű reneszánsz stallum, azaz faragott táblás fapad a 16. század elejéről. Szerencsére farostlemezből álló védőburkolatot kapott, így a katasztrófa nem tett benne kárt.
Erős az elhatározás arra, hogy a tornyot eredeti formájában építik újra, de azt már most látni: az eredeti román állami támogatási összeg kevés lesz. Ráadásul mindent újra kell terveztetni, engedélyeztetni, költségvetést készíteni, s ez sok idő. Közben sürgősen el kell végezni a biztonságba helyezési feladatokat. Például a további omlás elkerülésére meg kell támasztani a tetőt, illetve el kell hordani és szét kell válogatni a templom előtt tornyosuló kőhalmot. Ezt a munkát nem lehet géppel elvégezni, hiszen a törmelék alatt ott lapul például a toronyóra, a gótikus elemek, amelyeket vissza kell majd építeni a rekonstrukció során. Különösen értékes tehát minden gyorsan érkező segítség, így lapunk támogatása.
„Nagyon hálásak vagyunk a Válasz Online közösségének a szolidaritásért.
A torony összeomlása előtti ökumenikus imahéten az üldözött örmény keresztényekért és az egységért imádkoztunk. Most saját életünkben tapasztaljuk meg az egység áldásait. Isten azt üzeni nekünk, még az is törékeny, ami évszázadokon keresztül állt. Fel kell ismernünk, hogy mindannyian az Ő kezében vagyunk” – von mérleget Szilágyi tiszteletes. Megvallja, amikor kimegy a parókia udvarára, most is ösztönösen felnéz, keresve tekintetével a tornyot és az azon elhelyezett órát. Így tett ugyanis a 2013 óta tartó szilágycsehi szolgálata szinte minden napján.
A jól megszokott látvány hiánya az egész városban beszédtéma. Magunk is megtapasztaljuk ezt a helyi Kulcsár ruhamanufaktúra főtéri boltjában nézelődve, ahol a szomszédos Désházáról bejáró készséges eladónő is erről beszél. Őt is megérintette torony leomlása, de nem kételkedik abban: nemsokára ismét a főtér éke lesz az újjáépült református templom.
⁕
Nyitókép: járókelő a szilágycsehi református templom tornyának romjai előtt 2026. február 14-én
Ezt a riportot nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
