Jeszenszky Géza: Orwell disztópiája még megelőzhető
Ki tagadhatja, hogy jobb világban élnénk, ha „Vancouvertől Vlagyivosztokig” legalább a legerősebb államok mind a politikai szabadságjogokat tiszteletben tartó demokráciák lennének? Ukrajnától Amerikáig ennek az ellenkezőjét látjuk: mintha Orwell jóslata válna valóra a világot felosztó három óriáshatalomról, amelyek váltakozó felállásban küzdenek egymással. Szerencsére ez a végkifejlet egyáltalán nem elkerülhetetlen: Trump még áldás is lehet Európa számára, politikája pedig már néhány éves távlatban is folytathatatlan. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter írása a nemzetközi erőpolitika kilátásairól, ami a Válasz Online nagy világrend-vitájához is kapcsolódik.
Arany János az 1878-es berlini kongresszust, ami lezárta az előző évben lefolyt orosz-török háborút, így kommentálta „Civilizáció” c. versében:
Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.
Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csinyt tesz,
Összeűl és – helybenhagyja.
A nemzetközi jog nem a szakterületem, de a XX. század történelme igen, ilyen minőségemben szólok hozzá a látványos és sikeres, James Bond-filmbe illő venezuelai akció (emberrablás? indokolt letartóztatás? agresszió?), továbbá az Ukrajna ellen folytatódó orosz agresszió és Trump elnök külpolitikája nyomán fölerősödő félelmekhez, a világrendszer-változásról folyó diskurzushoz.
Az elmúlt másfél évszázadban volt példa nyílt hódításra, békediktátumra, de tisztességes békés megállapodásokra is.
Ma düledezni látszik a nemzetközi jogon alapuló világrend.
1945-ben alapja volt a reménynek, hogy a gonosz erők legyőzésével beköszönt egy olyan „szép új világ”, mint amit az 1940-ben született Atlanti Karta, majd az 1945-ös jaltai „Nyilatkozat a felszabadított Európáról” ígért, és amit nemzetközi jogi formába öntött az Egyesült Nemzetek Alapokmánya. Ez a F.D. Roosevelt által megfogalmazott „négy rendőr” koncepción alapult: az USA, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és Csang Kaj-sek Kínai Köztársasága fegyveres erejével fönntartja a békét a maga földrajzi-politikai-gazdasági érdekszférájában. Ennek az utópiának az alapvető tévedése az volt, hogy legfeljebb két „rendőr” volt a kormányzottak beleegyezésén alapuló demokrácia, a Szovjetunió pedig imperialista (azaz világbirodalmat építeni akaró) totális diktatúra volt.
Az ENSZ a demokráciától távol álló államokkal kibővülve képtelenné vált eredeti funkciója betöltésére, a Biztonsági Tanács a vétójog miatt nem tudta megbüntetni Észak-Korea 1950-es, majd a Szovjetunió 1956-os agresszióját, és megakadályozni vagy megállítani annyi további konfliktust, háborút.
Úgy látszott, én is hittem, hogy a hidegháború és az azt jellemző bipoláris világ vége új korszakot nyit a világtörténelemben. Az Egyesült Államok vitathatatlan fölénye igazolni látszott George H. W. Bush elnök optimizmusát, miszerint mostantól a szabadság és az igazságosság fog uralkodni a világban, a jogállamiság felváltja a dzsungel törvényét, és az erősek tiszteletben fogják tartani a gyengék jogait. A cinikusok szerint a szép szavakat Bush és más demokráciák politikai vezetői csak szemfényvesztésnek szánták, de ki tagadhatja, hogy jobb világban élnénk, ha „Vancouvertől Vlagyivosztokig” legalább a legerősebb államok mind a politikai szabadságjogokat tiszteletben tartó demokráciák
lennének.
Diktátort, elnyomó rendszert a nép sosem választ, de a megválasztott vezetők elég könnyen alakítják át országukat autokratikus rendszerré,
amitől azután demokratikus választások útján szinte lehetetlen megszabadulni.
Az ilyen rendszerek természete a belső elnyomás és annak igazolása, erősítése a külső fenyegetésre történő hivatkozással. A hivatkozásból pedig könnyen lesz agresszió, háború, ürügyet találni erre mindig könnyű. Ezért valóban kellene egy tisztességes, a nemzetközi rendet biztosító világrendőr, aki a családon, azaz az országokon belüli erőszak esetén is cselekszik. Az Egyesült Államok 1990 után késznek látszott erre a világrendőri szerepre. Ez vezérelte 1999-ben, amikor a NATO keretében a koszovói albánokat megvédte Milošević, a szerb „erős ember” népirtásától. A minden államot fenyegető nemzetközi terrorizmus fészkei ellen lépett föl – önkéntes koalíciótól támogatva – Irakban és Afganisztánban, nem gazdasági érdekektől vezérelve. vezérelve. Csak azért nem kapott ehhez felhatalmazást az ENSZ-től, mert blokkolta azt a Biztonsági Tanácsban Oroszország és Kína. A terrorista ún. „Iszlám Államot” végül mégis a közös nemzetközi föllépés semmisítette meg. A Közel-Kelet és Afrika fegyveres konfliktusaiban mindig benne voltak külső erők, önző hatalmi és gazdasági érdekek, nem volt sem olyan joghatóság, sem pártatlan fegyveres erő, amely igazságot tudott volna tenni és tartós békét tudott volna teremteni.
A 35 európai és észak-amerikai állam által 1975-ben aláírt helsinki záróokmányban az ún. első kosár tartalmazza a részt vevő tagállamok egymás közti kapcsolatait, illetve a tagállamok és állampolgárai közötti viszonyt szabályozó 10 alapelvet. Érdemes ezeket fölidézni.
- Szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása
- Tartózkodás az erőszaktól vagy az erőszakkal való fenyegetéstől
- A határok sérthetetlensége
- Az államok területi integritása
- A viták békés rendezése
- A belügyekbe való be nem avatkozás
- Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságát
- A népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga
- Az államok közötti együttműködés
- A nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése
Ez az okmány – sajnos – nem szerződés, hanem politikai kötelezettségvállalásokat tartalmazó egyezmény. Megsértését semmi és senki nem tudja megakadályozni és megbüntetni. Éppen olyan, mint a Helsinkiben létrehozott biztonsági szervezet, az EBESZ 1994. december 5-i Budapesti Memoranduma, amelyben a három atomnagyhatalom (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Oroszországi Föderáció) garantálta a nukleáris fegyvereiről lemondó Ukrajna függetlenségét és területi integritását.
A békét és biztonságot a világ nagy részében azért őrző nemzetközi jogot 2022 februárjában fölrúgta Oroszország.
Az ürügy emlékeztetett 1939-re, amikor Hitler és Sztálin Lengyelország nemzeti kisebbségeinek sérelmeire hivatkozva követett el agressziót.
Putyint nem az ukrajnai orosz nyelvű (nem föltétlenül orosz tudatú) lakosság vélt és valódi sérelmei vezérelték. 2021 decemberében ultimátum-szerűen követelte a NATO-tól annak visszavonulását az 1990 előtti katonai felálláshoz, lényegében véve a NATO bővítés visszavonását igényelve. Ennek teljesítése a NATO-ba fölvett új tagállamok szuverén döntésének érvénytelenítése lett volna. Az orosz agresszió nem is titkolt célja a törvényes ukrán kormány megdöntése és egy bábkormány létrehozása volt.
Az ENSZ Alapokmányának VII. fejezete szerint a béke megszegése és támadó cselekmények esetében a béke helyreállítása érdekében a Biztonsági Tanács gazdasági és egyéb szankciókat hoz, ezek elégtelensége esetén pedig „légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásával olyan műveleteket foganatosíthat, amelyeket a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához, vagy helyreállításához szükségesnek ítél. Ezek a műveletek az Egyesült Nemzetek tagjainak légi, tengeri és szárazföldi hadereje által foganatosított tüntető felvonulásból, zárlatból (blokád) vagy egyéb műveletekből is állhatnak.” (42. cikkely) Az 51. cikkely kimondja, hogy az ENSZ „valamelyik tagja ellen irányuló fegyveres támadás esetében az egyéni vagy kollektív önvédelem természetes jogát” lehet gyakorolni addig, amíg a Biztonsági Tanács meg nem tette a megfelelő intézkedéseket. (Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elképesztő módon azt állítja, hogy a „különleges hadművelet” „Ukrajna támadásával szemben” folyik.)
Venezuela diktátorának elrablása és amerikai bíróság elé állítása sokak szemében ugyanolyan agresszió, mint amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Jogi értelemben értelemben talán így van, de a józan ész alapján hatalmas különbség van egy erősen vitatható legitimitással rendelkező államfő külső erővel történő eltávolítása és egy lassan négy éve folyó, a polgári lakossággal szemben háborús bűnök tömkelegét elkövető háború között.
Tágabb értelemben azonban mégis megállapítható, hogy
Trump elnök politikája teljesen fölforgatta az eddigi nemzetközi rendet.
Ahogy a Foreign Affairs legújabb számában Philip H. Gordon and Mara Karlin írja: „a jelenlegi kormány világnézete sokkal inkább Trump régóta vallott meggyőződéseinek hatását tükrözi: a szövetségek felesleges terhet jelentenek, az autokráciákkal könnyebb együttműködni, mint a demokráciákkal, a nyitott kereskedelmi rendszer igazságtalan, az Egyesült Államok más országok segítsége nélkül is képes megvédeni magát, és a nagyhatalmaknak joguk van kisebb szomszédjaik felett uralkodni, sőt, ha az érdekeik úgy kívánják, új területeket is megszerezni. A háború utáni világ, amely többnyire demokratikus szövetségesekből állt, akik biztonságuk és védelmük érdekében az Egyesült Államokra támaszkodtak, már nem létezik,” sőt Trump megbízhatatlan szövetségesből már-már ellenféllé változott.
Irán bombázásával, Kolumbia és Panama fenyegetésével, végül a Dániához tartozó Grönland birtoklására benyújtott igényével
Trump rá sem hederít a nemzetközi jogra, az erő jogán akarja megváltoztatni a status quót.
Lépéseinél nem is próbál hivatkozni az emberi jogok valóban rendkívül súlyos megsértéseire, a demokrácia terjesztésére, újraértelmezi a Monroe-elvet: az amerikai földrészen (hozzácsapva Grönlandot) az történjen, amit az Egyesült Államok elnöke jónak lát. Tanácsadója, Stephen Miller cinikusan “nemzetközi kényeskedésnek” minősíti az államok függetlenségének és szuverenitásának nemzetközi szerződésekben és a nemzetközi jogban szereplő garanciáját.
Európai szövetségeseit Trump leírta, hacsak nem változnak meg. Ahogy a legtapasztaltabb magyar diplomata, Herman János írta az ÉS 2026. január 9-i számában Trump nemzetbiztonsági stratégiájáról: „többszörös ellenfélnek minősül az Európai Unió, amely aláássa a politikai szabadságot, és gyengíti az európai nemzeteket. Így nem csoda, hogy az EU gyengesége a nyakunkra hozta az ukrajnai háborút. Dörzsöljük meg a szemünket: a Fehér Ház az amerikai nemzetbiztonságot védelmezve fenyegető üzenetet küld az Európai Uniónak, és felmentést ad Oroszországnak. Mi több, kilátásba helyezi a nyílt beavatkozás lehetőségét Európában. (…) Itt az ideje, hogy Európa a saját lábára álljon. Az USA ennek érdekében támogatni fogja a jelenlegi európai fővonallal szemben álló, patrióta politikai erőket. Továbbá segíteni fogja Közép-, Kelet- és Dél-Európa »egészséges országait.«”
Miközben az amerikai elnök látható módon elfogadja Oroszország Ukrajnával szembeni területi igényeit, már Tajvannak sem ígér védelmet Kína fenyegetéseivel szemben. Megnyugtathatja-e az aggódó világot Trump legújabb ötlete, a sokunk számára a kommunista időket idéző Béketanács, a „békeharc”? Ez annyit ér, amennyire az oda meghívott Putyin békepárti. Az Ukrajna ellen elkövetett agressziót, az orosz háborús bűnök sorozatát nem szabad, hogy egy olyan rendezés zárja le, mint amitől Arany János óvott idézett versében.
Ott vagyunk tehát, amit George Orwell az 1984-ben megjósolt: három világhatalom egymás elleni állandó küzdelme, kettő egy ellen váltakozó felállásban? Új világrend van születőben, három nagyhatalom fölosztja egymás között a világot? És Európát Trump és Putyin kettévágná?
Mindez nagyon fenyegetően hangzik, de nem elkerülhetetlen.
Az amerikai elnök belső támogatottsága lezuhant, legkésőbb három év múlva lelép a színről. Addigra várhatóan oly mértékben kompromittálja nemcsak személyét, de politikáját is, hogy nem hiszek az utóbbi folytathatóságában. Jó eséllyel nyerhet 2028-ban akár egy centrista republikánus, akár egy centrista demokrata elnökjelölt. Persze óriási hiba lenne erre az európai demokráciáknak ölbe tett kézzel várni.
NATO szövetségesei és az EU megelégelték Trump csapongását és sértegetéseit. Belátták, hogy hiúságának legyezgetésével, hízelgéssel nem mennek semmire. Carney kanadai miniszterelnök davosi beszéde inspiráció a demokratikus politikai vezetők számára.
Si vis pacem, para bellum: sosem volt ennyire aktuális, hogy a békét csak egy katonailag is erős Európa tudja garantálni.
Hogy ismét Hermant idézzem: „Az EU-ban pedig halaszthatatlan lett a katonai-biztonságpolitikai integráció és a hadiipar, valamint a katonai képességek közös fejlesztése. Ha van még logika, akkor az EU-t csak erősítheti, hogy Trump céltáblája lett.”
A nukleáris csapás elleni védőernyő oszlopa eddig az Egyesült Államok volt. A brit és francia képességekhez elkerülhetetlen lesz hozzátenni egy atomfegyverrel rendelkező Németországot, és Lengyelország is késznek mutatkozik egy ilyen lépésre. A nagy kérdés, hogy az európai választók támogatni fogják-e a mainstream pártokat, hogy fegyverkezéssel csökkentsék az orosz elnök politikája által jelentett veszélyt. Trump lehet a „blessing in disguise”, aki lendületet ad az EU-nak kohéziója erősítésére. Minősített többség a külpolitikában, jelentősen megerősített védelem – nem számolva az Egyesült Államok együttműködésével.
Van még némi idő erre. Amíg (és ha) Putyin nem gyűri le Ukrajnát,
addig nem fenyegeti a baltiakat és Lengyelországot.
A demokrácia mellett kitartó országok szorosan együttműködve le tudják állítani Trumpot Grönland esetében is. Az európai szélsőjobb több pártja Maduro és Grönland miatt elfordulóban van az eddig nekik drukkoló amerikai elnöktől.
Az igaz, hogy Amerikának jól felfogott érdeke, hogy Grönland ne kerüljön orosz vagy kínai ellenőrzés alá. Ez a demokratikus Európának éppen úgy érdeke. De ehhez nem szükséges, hogy a sziget Amerika irányítása alá kerüljön. Dánia fennhatósága és a meglévő szerződések alapján az ott lévő katonai támaszpont és létesítmények megerősíthetők és növelhetők. A jég alatti ásványkincsek megfelelő technológia birtokában kitermelhetők. Irracionális és menthetetlen hiba lenne Amerika részéről erővel venni birtokba a világ legnagyobb szigetét, amit pénzért nem hajlandó eladni sem Dánia, sem a sziget lakossága.
Indokolt félreverni a harangokat, de még nincs ok a pánikra. Előrelátó, a szükséges áldozatokat vállaló európai politikával Orwell disztópiája megelőzhető.
Nyitókép: illusztráció
Ezt az írást nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
