Orbán oroszpártisága 30 év magyar nemzetpolitikáját nullázta le
Mit adhatnak az oroszok a határon túli magyaroknak többet annál, amit a „hanyatló Nyugat,” az EU és a nemzetközi egyezmények adtak? S főként: mi köti a kormánypártokat Oroszországhoz, amiért feláldozták a határon túli magyarokat? Pecze Zoltán nyugalmazott nagykövet első kérdése költői, a másodikra viszont valóban nem tudjuk a választ. A volt diplomata 24 évig dolgozott a Külügyminisztériumban, s lapunknak küldött cikkében most bemutatja, hogyan nullázta le a 30 év magyar nemzetpolitikáját az orbáni oroszpártiság.
A felmérések szerint a magyarok – különösen a kormánypártok és a Mi Hazánk szavazói – a leginkább oroszpártiak és ukránellenesek közé tartoznak Európában. Ugyanez igaz az erdélyi magyarokra is. Ennek egyik oka a masszív ukránellenes és oroszbarát kormánypropaganda, amit olyan formálisan független csatornák is támogatnak, mint például az Ultrahang vagy a Hit Rádió. A magyar nyelvű internet tele van oroszpárti és ukránellenes influenszerekkel és megmondóemberekkel.
A propagandán kívül van azonban a magyarországi ukránellenességnek és oroszbarátságnak valós alapja is, mégpedig az ukránosító nyelvpolitika, amely egyaránt érintette a kárpátaljai magyar és a kelet-ukrajnai orosz kisebbséget. Így sok nemzeti érzésű magyar szimpatizált az ukrajnai oroszokkal és az Ukrajna elleni orosz támadásban a versailles-i és trianoni rendezés megkérdőjelezését látta, ami végső soron elvezethet Kárpátalja visszatéréséhez is.
Kárpátalja esetleges visszatérését suttogó propaganda terjeszti Magyarországon, például úgy, hogy látszólag tárgyilagos podcastokban latolgatják ennek esélyeit a háborút követő rendezés részeként. Az, hogy az oroszok visszaadnák Kárpátalját Magyarországnak, elég valószínűtlen. Jeszenszky Géza találóan emlékeztet az 1938. évi osztrák Anschlussra, amikor sok magyar azt gondolta, Hitler majd visszaadja nekünk Burgenlandot. Hát, nem adta vissza, megtartotta magának. Külön kérdés, hogy a jóléti sovinizmusban elmerült magyar választók mennyit lennének hajlandók Kárpátalja integrációjára fizetni. Például a széles nyomtávú vasútvonalak átépítésére normál nyomtávúra, vagy a Kárpátalján élő több százezer ukrán nyugdíjas nyugdíjának kifizetésére a magyar társadalombiztosítás terhére.
Revízió helyett menekülés
E sorok írója 2008 júliusában tagja volt egy hirtelen összerántott magyar delegációnak, amely Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium akkori szakállamtitkára vezetésével sürgősen Kijevbe utazott az ukrán oktatási miniszterrel tárgyalni a kárpátaljai magyar oktatásról. Azért kellett sietni, mert abban az évben a kárpátaljai magyar szülők még júliusban sem tudták, hogy szeptember elejétől lesz-e magyar nyelvű osztály, ahová a gyerekeiket beírathatják. Az ukrán tárgyalófél nem tett túl jó benyomást, a saját törvényeikkel sem voltak tisztában és időhúzásra játszottak.
Ha Putyin 2022-ben nem támadja meg Ukrajnát, akkor most is vitatkoznánk az ukránokkal arról, hány magyar osztály induljon Kárpátalján és milyen nyelven érettségizzenek a magyar diákok. A háború miatt viszont annyi magyar menekült már el Kárpátaljáról, hogy lassan nem lesz miről vitatkozni, mert nem lesz magyar gyerek. A Válasz Online-nak két éve nyilatkozó Kovály Katalin kárpátaljai geográfus szerint a háború előtt még 130 ezer fős magyarságból 2024-re 80-90 ezer maradhatott Kárpátalján. Ez a szám az elmúlt két évben nyilván tovább csökkent, így most 60-70 ezerre teszik a magyarok számát. Mivel háborús helyzetben általában az idősek maradnak otthon, és a fiatalabbak, a szülőképes korban lévők mennek el, ezért már
rövidtávon is nagy arányban csökken az iskolás gyerekek száma. Egyelőre ezt hozta nekünk az Ukrajna elleni orosz támadás, nem Trianon revízióját.
Kárpátalján megismétlődik a délvidéki forgatókönyv
A 2022. évi szerbiai népszámlálás már csak 184 ezer magyart talált Szerbiában. 1991-ben, Jugoszlávia felbomlásakor még több mint kétszer ennyi, 400 ezer magyar élt a Vajdaságban. Az 1990-es években, a Jugoszlávia felbomlását követő háborúk elől futva sok magyar fiatal hagyta el a Vajdaságot. Ennek a demográfiai következményeit látjuk most. A Délvidékről elköltöző magyarok helyére horvátországi és boszniai szerbek érkeztek, akik Horvátország és Bosznia függetlenné válása miatt hagyták el otthonaikat. Kárpátalján most ugyanez a folyamat zajlik. Nagyszámú menekült érkezik Kelet-Ukrajnából, sokszor egyébként orosz nyelvűek. Így még jobban eltolódik a népességarány a magyarok rovására az 1,2 millióra becsült kárpátaljai népességen belül. A szlávok bevándorlása és a magyarok kivándorlása még illuzórikusabbá teszi a határrevíziót, hiszen a magyarok száma már csak 5 százalék körül lehet Kárpátalján.
A magyarok helyzete teljes ukrán vereség esetén
Kormányközeli szakértők már négy éve folyamatosan gyors ukrán összeomlásról és teljes orosz győzelemről beszélnek. Talán ez ösztönözte Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk elnökét, hogy egy oroszországi konferencia margóján a kárpátaljai autonómiáról készült háttéranyagot adjon át Medvegyev volt orosz elnöknek, mintegy a háború utáni rendezést előkészítendő. Ma még lehetetlen megmondani, milyen hatással lenne egy teljes ukrán összeomlás egész Európára és ezen belül a Kárpát-medencében élő magyarságra. A délvidéki tapasztalat viszont azt mutatja:
a nagy történelmi kataklizmák nem tesznek jót a sérülékeny kisebbségeknek.
Az biztosan elmondható, hogy a teljes ukrán kapituláció újabb milliós menekülthullámot indítana Ukrajnából, ami sok magyart is magával sodorna. A teljes ukrán összeomlás súlyos kérdéseket vetne fel. Továbbra is finanszírozna-e az EU egy Oroszországnak magát teljesen megadó Ukrajnát? Mit csinálna az a sok százezer, állig felfegyverzett és pszichésen traumatizált ukrán katona, aki nem akar orosz fogságba esni? Milyen irányokba indulnának meg külföldre és útközben kiken vezetnék le frusztrációjukat? Az biztos, hogy Oroszország nem tudná pótolni az EU által Ukrajnának fizetett hatalmas összegeket és biztosan nem tudja újjáépíteni Ukrajnát. Az ukrajnai gazdasági helyzet még rosszabb lenne, mint most. Még több magyar jönne el. Egy szó, mint száz, mire Oroszország teljesen elpusztítaná Ukrajnát, addigra alig maradna néhány tízezer idős magyar ember Kárpátalján, akikre nemhogy határrevíziót, de még területi autonómiát sem lehetne építeni.
A magyarok helyzete, ha Ukrajna megmarad
Ha a háború lezárulása után Ukrajna területi veszteségek árán, de fennmarad, akkor ne legyenek kétségeink, az ukránok az ott maradt magyarokon fognak törleszteni a Toroczkaiéhoz hasonló, az ukrán vereségre játszó gesztusokért. Törleszteni fognak majd a Zelenszkij-ellenes kormányzati óriásplakátokért, az olyan nyilatkozatokért mint: „Ukrajna mesterséges állam,” „nem tudni ki kezdte a háborút,” „nem tudni, hol vannak Ukrajna határai” és hasonlók. Törleszteni fognak azért a rengeteg vétóért, amivel Magyarország akadályozza Ukrajna megsegítését az EU-ban. Be fog épülni az ukrán történelmi emlékezetbe, hogy azért vesztettek területeket Oroszországgal szemben, mert a magyarok akadályozták a nyugati segítségnyújtást.
A magyar miniszterelnök a háború első napjaiban kijelentette, hogy tekintettel a kárpátaljai magyarok biztonságára, Magyarországon keresztül nem lehet fegyvereket szállítani Ukrajnába. Képzeljük el, hogy egyik keleti szomszédunk a Tiszáig megszállná Magyarországot és annektálna négy megyét! Mondjuk Szabolcs-Szatmár-Bereget, Hajdú-Bihart, Békést és Csongrád-Csanádot. Az amerikaiak küldenének nekünk fegyvert, de az osztrákok nem engednék át. Mit gondolnának akkor a magyarok az osztrákokról?
A háború után a kárpátaljai magyarok hasonló helyzetben fogják találni magukat Ukrajnában, mint a magyarországi németek a második világháború után. A világháború előtt félmillió német élt Magyarországon, nagyjából felüket telepítették ki Németországba vagy hurcolták el a Szovjetunióba. A Magyarországon maradt negyedmillió német asszimilációja felgyorsult, mert Hitler után nem volt jó németnek lenni, nem volt jó, ha valaki németül beszélt vagy németnek vallotta magát.
Az ukrán közvéleményben Magyarország megítélése nagyon rossz. Ezt a magyar kormánynak úgy sikerült elérnie, hogy az 1991. évi függetlenné váláskor még tiszta lappal indultunk. A magyar–román, a magyar–szlovák és a magyar–szerb viszonyt több évszázados konfliktusok terhelik, kezdve a 18. és 19. századtól. Magyar–szlovén és magyar–ukrán viszony egyszerűen nem létezett, mivel nem volt se szlovén, se ukrán állam, melyekkel konfliktusunk lehetett volna. Mára sikerült eljutni oda, hogy az ukrán–magyar viszony lett a legrosszabb a szomszédsági kapcsolatok között. Egy szó mint száz: nehéz lesz magyarnak lenni Ukrajnában.
Az ukránosító politika
A 2014. évi majdani forradalom után erősödött fel az ukránosító nyelvpolitika. Ezen nem kell meglepődni: a frissen függetlenné vált államok általában erősíteni szokták az államnyelvet. Az ukránok olyan törvényeket fogadtak el, amilyeneket más függetlenné vált országok – például Szlovákia – már korábban meghoztak. Mintául szolgált az ukránoknak a Robert Fico-féle törvénykezés, például a szlovák államnyelvtörvény szigorítása. Magyarország is átesett ezen a magyarosítási szakaszon az 1867. évi kiegyezés után. Ez akkor természetes volt. Az ukránok a későn érkezők sietségével, meglehetősen érzéketlenül csaptak bele a nyelvpolitikába. Csinálhatták volna tapintatosabban is, például tekintettel lehettek volna arra, hogy a kisebb nyelvek nem veszélyeztetik az ukrán államnyelv dominanciáját. Ezeket a kezdetektől másképp kellett volna kezelni, mint az oroszt.
Az ukránok a korábban domináns orosz nyelvet igyekeztek ugyanis háttérbe szorítani. A magyarok hajlamosak arra, hogy az orosz propagandában említett 10 milliós ukrajnai orosz kisebbséget a székelyekhez hasonlítsák. A szlávoknál a nyelvi és nemzeti átmenetek azonban képlékenyebbek, mint a rokontalan magyar nyelvnél. Ukrajnában sokan beszélnek orosz–ukrán keveréknyelvet, és több millió orosz anyanyelvű ember politikai értelemben ukránnak tartja magát. Erre a jelenségre számos példa van máshol is. Liszt Ferenc anyanyelve német volt, de ő magyarnak vallotta magát. Az írek nagy többségének angol az anyanyelve, de egyetlen ír sem tartja magát angolnak. A kazahok jelentős része még most is oroszul beszél. A kazah helyzet annyiban különbözik az ukrántól, hogy a kazahok antropológiai értelemben ázsiaiak, ezért az oroszul beszélő kazahok nemzetisége nem kérdéses. Az Ukrajnában élő oroszul beszélők számára egyfajta értékválasztás, hogy orosznak vagy ukránnak tartják magukat. A magyarországi svábok közül sem lépett be mindenki a Volksbundba, mert sokan német anyanyelvük ellenére magyarnak tartották magukat.
Nem csak a magyarokat érintette az ukránosító politika
Magyar részről lehetett volna máshogy kezelni a 2017-ben elfogadott ukrán oktatási törvényt, a 2019-ben elfogadott államnyelvtörvényt és a 2022-ben elfogadott kisebbségi törvényt, mivel nem mi voltunk az egyedüliek, akiket hátrányosan érintett az ukránosítás. Ukrajnában él román, lengyel, görög és bolgár kisebbség is. Kezdetben különösen a Románia állt bele a vitába, néha még jobban, mint Magyarország. Adott volt a javaslat: az EU-tagállamok hivatalos nyelveit kezeljék megengedőbb módon Ukrajnában!
2017 és 2019 között, az első Trump-kormány idején Trump elnök ukrajnai különmegbízottja Kurt Volker korábbi amerikai NATO-nagykövet volt. Volker az 1990-es években fiatal diplomataként Budapesten szolgált és megtanult magyarul. Így volt affinitása a magyar ügyekhez. Állítólag ő is igyekezett a megoldás felé terelni az ukránokat.
A Velencei Bizottság – ami egyfajta európai alkotmánybíróság – számunkra viszonylag kedvező véleményt adott az ukrán kisebbségi törvényről. A külföldi kritika hatására az ukránok végeztek is kisebb-nagyobb módosításokat a szóban forgó törvényeken. Az a húzd meg-ereszd meg játék folyt, amit már több szomszédunkkal is lejátszottunk, például 2009-2010-ben a szlovák államnyelvtörvény ellen, vagy 2001-2002-ben a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatban, a románokkal vitázva. A klasszikus diplomácia lehetőségei Ukrajnával nem voltak kimerítve. A magyar diplomácia nem hivatkozott a magyar–ukrán alapszerződésre és az 1991-ben aláírt magyar–ukrán kisebbségi nyilatkozatra, melynek 10. pontja kimondja: „A Felek egyetértenek abban, hogy biztosítják az ahhoz szükséges lehetőségeket, hogy a nemzeti kisebbségek tanulják anyanyelvüket és anyanyelvükön tanuljanak az oktatás minden szintjén.”
Végül a legerősebb eszköz az lenne, ha magyar részről nem utasítanánk el eleve Ukrajna EU-csatlakozását, és akkor a csatlakozási tárgyalások során érvényesíteni lehetne a kisebbségi jogokat. Mivel egy ország EU-csatlakozását minden EU állam parlamentjének ratifikálnia kell, ezért a csatlakozási tárgyalás folyamata egy nagyon erős eszköz az érdekérvényesítéshez.
A Magyar Hang cikke szerint Balog Zoltán 2017-ben már megállapodásra jutott az ukránokkal a nyelvhasználatról, amit a magyar miniszterelnök utasítására fel kellett rúgni. Valamiért szükség volt a két ország közötti feszültség fenntartására.
Az oroszpárti politika lenullázta 30 év nemzetpolitikáját
Az, hogy a magyar kormány a kárpátaljai magyar kisebbségre hivatkozva blokkol Ukrajnának szánt támogatásokat és ezzel közvetve Oroszországot segíti, hosszú időre hiteltelenítette a magyar nemzetpolitikát. Minden európai szimpátiát és támogatást elvesztünk a határon túli magyarokkal kapcsolatban. Ez egy nehéz és bonyolult kérdés, ami hosszabb magyarázatot igényel.
A nemzeti kisebbségek ügye 2000 után fokozatosan háttérbe szorult Európában. Kit érdekel néhány tízezer dániai német és hasonló számú németországi dán kisebbség problémája, amikor más vallású és más bőrszínű bevándorlók millióit kell integrálni? Ma Nyugaton, ha a kisebbség (minority) szót hallják, akkor már nem az olaszországi Dél-Tirolban élő németekre vagy a finnországi Åland-szigeteken élő svédekre gondolnak, hanem a bevándorlókra vagy a szexuális kisebbségekre. Az 1990-es években még más volt a helyzet. Akkor a volt Jugoszlávia területén folyó etnikai háborúk ráirányították a figyelmet a nemzeti kisebbségekre. Ekkor fogadták el az Európa Tanács keretében a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját (1992) és a Kisebbségi Keretegyezményt (1995).
Bár a nemzeti kisebbségek ügye háttérbe szorult, fontos tudatosítani, hogy emberi és kisebbségi jogok csak a nyugati demokráciákban léteznek. Etnikai kisebbségek sokszor jól elvannak a keleti autokráciákban és lehet erős lobbierejük is. Gondoljunk itt a csecsen Kadirov-klánra Oroszországban, vagy arra, hogy korábban a szíriai keresztényeknek egész jó pozícióik voltak az alavita kisebbség által uralt Aszad-rendszerben. Viszont az autokráciákban ez nem garantált jog, hanem a politikai hatalom által gyakorolt kegy, amit bármikor vissza lehet vonni. Más esetekben a nemzeti kisebbségeknek a legkeményebb, sokszor fegyveres elnyomással kell szembenézniük. Például a tibetieknek és az ujguroknak Kínában vagy a kurdoknak Törökországban és Iránban. Senki ne kívánjon ilyet a határon túli magyaroknak! A határon túli magyarok ügyében se Trumptól, se a kínaiaktól, se a törököktől, se az oroszoktól nem várhatunk semmit. Ez a kérdés egyszerűen nem érdekli őket.
Egyetlen nemzetközi támaszunk az európai jogállamiság lehetne. Ezt vesztettük most el.
Régóta küzdöttünk azzal az előítélettel, ami a magyar nemzetpolitikát úgy állította be, mint a szomszéd államokkal szembeni diverziót, ahol a kisebbségek csak ürügyül szolgálnak, hasonlóan ahhoz, ahogy Hitler használta a szudétanémet kérdést Csehszlovákia ellen. Ez volt a meggyőződése például Rolf Ekéusnak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egykori nemzeti kisebbségi főbiztosának, aki sok kárt okozott nekünk a kedvezménytörvény körüli vitákban. (A 2001-ben elfogadott törvény bizonyos támogatásokat nyújtott a magyarigazolványt kiváltó határon túli magyarok számára.) Sok munkánkba telt meggyőzni jobbindulatú nyugati partnereinket, például Knut Vollebaeket, aki 2007 és 2013 között volt az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa, hogy részünkről nem diverzióról van szó, hanem az anyanyelv, a magyar közösségek és a magyar kultúra megőrzéséről. Ennek eredményeként Vollebaek sokat segített nekünk a szlovák államnyelvtörvénnyel kapcsolatban.
Most az Ukrajnának szánt támogatások magyar blokkolásában mindenki az orosz érdekek képviseletét látja, senki nem hiszi el, hogy ez a kárpátaljai magyarok érdekében történik. Igazolódott a diverziós elmélet. Az európai támogatás eltűnését meg fogjuk tapasztalni most, amikor a „baráti” Fico-kormány büntetendővé tette a Beneš-dekrétumok bírálatát.
Mit adtak a rómaiak a határon túli magyaroknak?
A Monty Python után feltehetjük a kérdést: „Mit adott a demokratikus Nyugat a határon túli magyaroknak?” Ezt néhány erdélyi példával szeretném megvilágítani, melyek háttere nem közismert.
Az RMDSZ kormányra kerülése amerikai projekt volt. Az amerikai kormányzattal jó kapcsolatokat ápoló PER (Project for Ethnic Relations) hozta össze 1992-ben a romániai Neptun üdülőhelyen az RMDSZ egyes politikusai és a román politikusok egy csoportja közti találkozót. Ez a vitatott és az erdélyi magyarokat azóta is megosztó folyamat vezetett el az RMDSZ kormányra kerüléséhez, ami magyar részről sok kompromisszumot (talán megalkuvást is) kívánt. Miért volt amerikai érdek az RMDSZ bekerülése a román kormányba? Az egykori Jugoszlávia területén etnikai háborúk folytak és akkoriban sokan féltek attól, hogy hasonló konfliktusok átterjednek Erdélyre is. Ezt akarták megelőzni. Ha az amerikaiak helyébe képzeljük magunkat, akkor megértjük, hogy számukra a kisebbségi kérdés legegyszerűbb megoldása a kisebbségi párt kormányra kerülése. Innentől kezdve moshatják a kezeiket. Nem kell foglalkozniuk a kisebbség problémáival. „Kormányon vagytok, oldjátok meg!” – mondhatják a magyaroknak. Észak-Macedóniában hasonló a helyzet. Nyugati elvárás, hogy valamelyik albán pártot minden kormányba be kell venni. Most is van albán tagja az észak-macedóniai kormánykoalíciónak. Az RMDSZ azóta is, kisebb megszakításokkal, kormányon van vagy kívülről támogatja az aktuális kormánykoalíciót. Ez helyes politika, mert így több fejlesztés jut a magyar lakta területekre, nagyobb a magyarok lobbiereje.
Erdélyben járva láthatjuk, hogy elég sok helyen kint vannak a magyar nyelvű helységnévtáblák, olyan településeken is, ahol már kisebbségben vannak a magyarok. Ezt az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezménye 11. cikkelyének 3. pontja írja elő. Lehet, hogy ez kis eredménynek tűnik néhány magát nemzeti radikálisnak gondoló szemében, de mindenesetre ad annyit az ott élő magyaroknak, mint amikor a fociultrák nagy-magyarországos sálban mennek ki a meccsre Budapesten.
Szemben a magyarországi kárpótlási jegyekkel, Romániában meglehetősen széleskörű természetbeni kárpótlás volt, mindenekelőtt a 2001-ben elfogadott törvény alapján. Magánszemélyek tulajdonai mellett nagy számban adtak vissza egyházi ingatlanokat is. A magyar történelmi egyházak (katolikus, református, evangélikus és unitárius) több mint 1000 ingatlant kaptak vissza. Ez az ingatlanvagyon fontos alapját képezi a magyar egyházak fennmaradásának. A visszaszolgáltatást a román NATO- és EU-csatlakozás folyamata kényszerítette ki. Tom Lantos magyar származású holokauszt-túlélő kaliforniai képviselőként sokáig az amerikai képviselőház külügyi bizottságának legbefolyásosabb tagja volt. Számára prioritás volt a romániai zsidókárpótlás. Mivel azt nem nagyon lehetett kimondani, hogy a román NATO-csatlakozás ára a zsidókárpótlás, így ezt egy általános kárpótlási folyamatba csomagolták.
A románokat rendkívül idegesítette, hogy 1999-ben kimaradtak a NATO-bővítés első köréből, miközben Magyarország a védelmi szervezet tagja lett. Szó szerint bármit megtettek volna a NATO-tagságért, ezért fogadták el a nagyvonalú visszaszolgáltatási törvényt. A magyar egyházak és magánszemélyek nem is tudták kihasználni a román kárpótlásban rejlő összes lehetőséget. Sokan lemaradtak róla, mert kezdetben nem hittek benne. Azóta a legértékesebb ingatlanok egy részét, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a románok bírósági úton visszavették, jól érzékelve, hogy az oroszbarát külpolitika miatt csökken a magyarok befolyása Európában.
Mindezeken túl Románia és Szlovákia EU-tagsága biztonságot, továbbá számos szabadságot és lehetőséget ad az ott élő magyaroknak. Olyan dolgokat, amiket megszoktak és csak akkor értékelnének igazából, ha elvesztenék ezeket. Valójában a Brian élete nyomán most azt a kérdést kellene feltennünk: mit adhatnak az oroszok a határon túli magyaroknak többet annál, amit a „hanyatló Nyugat,” az EU és a nemzetközi egyezmények adtak? S főként: mi köti a kormánypártokat Oroszországhoz, amiért feláldozták a határon túli magyarokat?
Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök a tárgyalásuk után tartott moszkvai sajtótájékoztatón 2024. július 5-én (fotó: AFP/Alekszandr Nyemjenov)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
