„Migránsnak nem adunk gyereket” – pokollá tették egy örökbefogadó család életét a politika cselédei
Embertelen bánásmódot eredményezett a kormány által szított bevándorlóellenes hangulat. Minden jel arra mutat ugyanis: ez volt az oka annak, hogy Budapest Főváros Kormányhivatalának Gyámügyi Főosztálya a Kulturális és Innovációs Minisztérium jóváhagyásával megfosztott örökbefogadó szüleitől egy kisbabát, visszautalva őt a hazai gyermekvédelembe. A hatóságok három évig álltak ellen a házaspár gyerekért folytatott küzdelmének. A szülők végül feladták a harcot annak érdekében, hogy a kislánynak legyen esélye új életet kezdeni egy másik családban, amelynek – velük szemben – talán odaadja őt a gyámhatóság. Minden ízében megrázó történet következik, amelyben szakmai és politikai érdekek feszültek egymásnak és végül egy ártatlan család és egy kiszolgáltatott gyerek élete pecsételődött meg.
Öt éve várt a Budapesten élő brit szülőpár arra a telefonhívásra, amely 2022 októberében végre megérkezett. A Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (fővárosi Tegyesz) munkatársa közölte: rájuk esett a választás, ha nyitottak rá, örökbe fogadhatják azt a koraszülött roma kislányt, akinek az édesanyja a szülést követően egy levelet tett a kórházban hagyott kisbaba mellé. Azt írta, a gyerekéről örökbeadás útján szeretne gondoskodni. A baba állami gondozásba, nevelőszülőkhöz került – az állam az utóbbi években az intézményi elhelyezés mellett ezt a megoldást részesíti előnyben. A nevelőszülő nem örökbefogadó, csak gondját viseli a gyereknek, akit, ha találnak megfelelő jelentkezőt, később örökbe adhatnak. Ebben az esetben találtak is.
A párt a szakmai protokollt követve választotta ki a szakszolgálat. Ez nem kevés előkészületet jelent. Amikor egy új, örökbe fogadható újszülött kerül a rendszerbe, számítógépes programba töltik be az adatait, amely alapján kijön, hány szülőpár igényei egyeznek meg azokkal a kritériumokkal, amelyek illenek rá. Sokaknál kizáró tényező például a roma származás, amelynek elfogadása azonban a tapasztalatok szerint kulcsfontosságú a sikeres örökbefogadás szempontjából. A brit párnál ez nem volt kizáró tényező. Az örökbefogadást, bár a kormányhivatal Gyámügyi Főosztálya hagyja jóvá, a területileg illetékes Tegyesz szakemberei készítik elő. Ilyenkor a gyerekügyes kolléga konzultál a gyerek gyámjával, az adott pár örökbefogadási tanácsadójával és pszichológusával, átbeszélik a helyzetet és csak akkor keresik meg a házaspárt, ha közösen mindent megfelelőnek találnak. Fontos, hogy sosem az örökbefogadók számára keresnek gyereket a szakemberek: mindig a gyerek számára keresik a megfelelő örökbefogadó családot.
A brit pár már akkor beadta az új örökbefogadási kérelmet, amikor első gyereküket magukhoz vették. Egy roma kisfiút. Ismerték tehát a fővárosi Tegyeszt és a protokollt, tudták, hogy most egy találkozó következik, ahol a szakszolgálat munkatársai mindent elmondanak nekik, amit a kislányról tudni lehet, gondolkodási időt kapnak és ha úgy döntenek, belevágnak, következhet a „rápillantás”: lehetőségük nyílik arra, hogy megnézzék a gyereket. Ha minden rendben megy, ezután elindul a „barátkozás” folyamata, amely egyre hosszabb találkozásokból áll, és amelyet újszülött esetében nem szoktak nagyon elnyújtani. Ám túlzottan lerövidíteni sem, hiszen ennek a szakasznak az a lényege, hogy kiderüljön, felébred-e a szülőpárban a vágyakozás a gyerek után. Ki tud-e alakulni a kötődés, amely biztosíték lehet arra, hogy a kicsinek jó helye lesz. A rápillantás és a barátkozás folyamata a nevelőszülő lakásában megy végbe, végig a baba érdekei az elsődlegesek, ez elé nem kerülhet más szempont. Esetünkben mindez körülbelül egy-két hét alatt zajlott le és a szakemberek, ahogy általában szokás, végig kísérték a szülőpárt.
– Az örökbefogadási tanácsadó már az első találkozások alkalmával észlelte, hogy
a nevelőszülő meglehetősen ellenséges és nem tudja elfogadni az örökbefogadó anyukát, akivel nem volt hajlandó angolul beszélni, mondván, tudnia kéne magyarul
– emlékszik vissza a történtekre Lengyel Judit, aki akkor a fővárosi Tegyesz Örökbefogadási Szolgálatának osztályvezetője volt. Mindez azért is furcsa, mert a nevelőszülőknél is az angol volt az otthoni nyelv. Az örökbe fogadni szándékozó anya viszont afgán menekült szülők gyerekeként nőtt fel Angliában, de brit állampolgár, csakúgy, mint a férje, akivel akkor már nyolc éve éltek és dolgoztak Magyarországon. Értetlenül álltak a nevelőszülő ellenségessége előtt, de tudomásul vették és nem tettek jelzést, mert semmi más nem érdekelte őket, mint a kisbaba, akibe addigra mindketten „beleszerettek”. Az örökbefogadási tanácsadó azonban jelezte ezt a nevelőszülői hálózat felé, aminek hatására a nevelőszülő egy idő után már hajlandó volt angolul kommunikálni a szülőkkel. A szakmában többen úgy vélik, hogy a nevelőszülő tehetett először az örökbefogadó anya afgán származására utaló jelzést a gyámhivatal felé.
Az örökbefogadási tanácsadó időközben elkészítette a környezettanulmányt, amit a gyámhivatal rendben talált. A szakember, érzékelve a feszültséget és látva, hogy a barátkozási folyamat viszont jól alakul, jelezte a gyám felé, hogy mivel a közelgő hétvégén nem fogja tudni kísérni a baba látogatását, egy esetleges konfliktus elkerülése érdekében mérlegelje, hogy még a jogi folyamat lezárulta előtt engedélyezi a gyerek örökbefogadó szülőkhöz való kerülését, akiknek egyébként hétfőre volt időpontjuk a gyámhivatalban az örökbefogadást lezáró, kötelező gondozásba való kihelyezésről szóló jegyzőkönyv felvételére. Arra, hogy a kötelező gondozásba kihelyező határozat előtt átadja a gyereket az örökbefogadóknak, a gyámnak a gyermekvédelmi törvény 87. paragrafusa első bekezdésének e) pontja alapján joga van, és a brit pár esete előtt bevett szokás is volt ily módon gyorsítani a családba kerülést. Főként újszülöttek esetén, amikor látszott, hogy egyébként minden rendben halad. Az engedély a határozat meghozataláig szólt, alapvetően a szülő–gyermek kapcsolat erősítése céljából.
A Tegyesz szakemberei annak rendje és módja szerint elküldték a kötelező gondozásba helyezést támogató javaslatukat a Fővárosi Kormányhivatal Gyámügyi Főosztályának. A folyamat, amelyet a Tegyesz alá tartozó Örökbefogadási Szolgálat szakemberei készítenek elő, a Budapest Főváros Kormányhivatalának Gyámügyi Főosztálya által kiállított jegyzőkönyv aláírásával zárult volna. Csakhogy miután a brit pár boldogan hazavitte a kislányt, az erre korábban kijelölt hétfői időpontot pénteken, a hivatali munkaidő utolsó pillanatában visszamondta a gyámügy. Arról, ami ezután következett, a brit párt kérdeztük, amelynek tagjai csak nehezen, hosszú mérlegelés után döntöttek úgy, hogy leülnek beszélgetni velünk – a fiukra való tekintettel teljes anonimitást kérve. Elmondásuk szerint azért álltak rá az interjúra, mert
tudnak róla, hogy vannak, akik hozzájuk hasonló, diszkriminatív helyzetbe kerültek Magyarországon.
Az események felelevenítése mélyen felkavarja őket, nagy önuralommal, szorosan egymásba fogódzva beszélnek.
– Az örökbefogadási tanácsadónk hívott fel minket a jegyzőkönyvfelvétel lemondásának hírével a fővárosi Tegyesztől. Azt mondta, nem tudja, mi lehet az időpont lemondásának oka, de maradjunk nyugodtak, ők intézkednek. Néhány napig fogalmunk sem volt arról, mi történik. A kislány hasfájós volt, alig aludtunk és közben majd beleőrültünk a találgatásba. Eszünkbe sem jutott, hogy ennek bármi köze lehet hozzám vagy az etnikai hátteremhez, egészen addig, amíg ezt ki nem mondták – emlékszik vissza az asszony.
A valóságban nagyon is tudta a tanácsadó, mi van a háttérben, csak nem mondhatta el. Azt, hogy mi történt a valóságban, a Fővárosi Tegyesz Örökbefogadási Szolgálatának akkori osztályvezetőjétől, Lengyel Judittól tudjuk meg. – Azon a héten csütörtökön, valószínűleg a nevelőszülő jelzésének hatására, felhívott a gyámhivatal ügyintézője és beszámolt arról, hogy a főosztályvezető asszony, Kálmándy-Pap Ágnes teljesen kiakadt, és
nem akarja engedélyezni, hogy egy migránsnak adjunk gyereket, és hogy szerintük ez nemzetközi örökbefogadás.
Elmondtam neki, hogy a kiválasztási folyamat a szakmai és a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, hogy ez nem minősül nemzetközi örökbefogadásnak, hiszen a szülők itt élnek és a Hágai Egyezmény értelmében ugyanazok a törvények vonatkoznak rájuk örökbefogadás tekintetében, mint a magyar állampolgárokra. Elmondtam azt is, hogy nem könnyű ennek a kislánynak az élettörténete, aminek a feldolgozásában egy olyan családnak kell segítenie őt, amelyiknek ebben már rutinja van, és hogy ez a pár már nevel egy olyan kisfiút, aki hasonló előtörténettel rendelkezik. Úgy tettük le a telefont, hogy azt gondoltam, tisztáztuk, hogy ez az örökbefogadás rendben van. Az, hogy – miként jelezte – a főosztályvezetőnek nem tetszik, a szakmai szempontokkal szemben másodlagosnak tűnt – idézi fel a történteket Lengyel Judit, aki ennek ellenére másnap, munkaidőn túl kapott egy üzenetet a Gyámügyi Főosztályról ugyanettől az ügyintézőtől azzal, tájékoztassa az örökbefogadó szülőket arról, hogy a hétfői időpontot lemondták.
– Ennek okáról semmi nem volt a levélben, adminisztratív intézkedésnek tűnt, később mégis azzal vádoltak bennünket, hogy kijátszottuk a Gyámügyi Főosztályt és szándékosan adtuk ki a hétvége előtt „a hátuk mögött” az örökbefogadó szülőknek a kislányt. Olyan, személyes sértődésen alapuló játszma kezdődött, amelyben sem az örökbefogadó család, sem az örökbeadandó kislány érdekei nem voltak szempontok – fogalmaz az egykori tegyeszes vezető. Elbeszéléséből nyilvánvalóvá válik, hogy
az ügy nem csak etnikai okokból válhatott presztízskérdéssé a Gyámügyi Főosztály vezetője számára.
– Azelőtt nem sokkal zajlott le egy azonos nemű pár botrányokkal kísért örökbefogadási eljárása, amelyet, miután a vér szerinti anya rábólintott, hiába próbált minden módon megakadályozni Kálmándy-Pap Ágnes (aki még azzal is próbálkozott, hogy visszamenőleg visszavonatta a II. kerületi gyámhivatallal az alkalmassági határozatot). Kimondva-kimondatlanul ez a kudarc is benne volt abban, hogy borsot akart törni a fővárosi Tegyesz orra alá, ahol mindvégig igyekeztünk szigorúan csak a szakmai szempontokat érvényesíteni a munkánkban – magyarázza az egykori osztályvezető.
Miután meghiúsították a jegyzőkönyv felvételét, amely pecsétet tett volna a brit pár örökbefogadási szándékára, a kislány gyámját, Szarvas Erikát utasították, hogy vigye vissza a gyereket az örökbefogadó szülőktől a nevelőszülőkhöz. (A gyám a csecsemő törvényes képviselője, állami kinevezett, nem azonos a nevelőszülővel, aki a gyerek mindennapjait biztosítja, de döntésekre a nevében nem jogosult.) Miután bebizonyosodott, hogy nem lehet nemzetközi örökbefogadássá minősíteni a procedúrát, a gyámot készült felelőssé tenni a kormányhivatal alá tartozó Gyámügyi Főosztály, mondván: ő hibázott azzal, hogy a jegyzőkönyv felvétele előtt kiadta a gyereket. Szarvas Erika állította, hogy a jogszabálynak megfelelően engedte el a kislányt, akinek elsődleges érdeke az örökbefogadás. Kérte az örökbefogadási eljárás lefolytatását, és jelezte, hogy ha a gyámhivatal úgy dönt, hogy nem ítéli oda a gyereket a szülőknek, akkor természetesen elviszi tőlük. Ezt a felelősséget nem vállalta a hivatal, ehelyett Szarvas Erikát elmozdították a gyámi tisztségéből és egy másik, Nógrád megyei gyámot jelöltek ki a kislány mellé. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) pedig
elvette az ügyet a fővárosi Tegyesztől és a Nógrád megyei Tegyesz hatáskörébe utalta.
(A Nógrád megyei Tegyesz később mindenféle szakmai indok nélkül és anélkül, hogy megismerkedett volna a családdal, úgy döntött, nem javasolja az örökbefogadás engedélyezését és az új gyerekvédelmi gyám is megtagadta a hozzájárulását.)
A fővárosi Tegyesz munkatársai ezekben a napokban folyamatosan egyeztettek az OGYSZ országos igazgatójával, Erdei Sándorral és annak helyettesével, valamint az ottani örökbefogadási ügyekért felelős szakemberekkel. Eredmény nélkül. – Erdei Sándor egy alkalommal azt mondta, érti, hogy szakmailag minden rendben volt az örökbefogadással, de a Gyámügyi Főosztály vezetője meggyőzhetetlen és erős politikai kapcsolatokkal rendelkezik, úgyhogy győzzük meg a családot, hogy jobb, ha ezt ennyiben hagyják, és majd gyorsan kárpótoljuk őket – idézi fel szavait Lengyel Judit. Próbálta megértetni az OGYSZ-igazgatóval, hogy ez nem úgy megy, hogy az egyik „krumplit” elvesszük, a másikat meg odaadjuk. Annál is inkább, mert ebben a családban él egy négyéves gyerek is. Ki foglalkozik azzal, hogy ő mit él át? Judit elmondása szerint ez idő alatt folyamatos harcot vívtak a Tegyesz munkatársai azért is, hogy tájékoztathassák a családot, amelynek tagjai még mindig nem tudták, mire véljék a történteket.
– Szerettünk volna beszélni velük, hogy minél előbb felléphessenek a saját érdekükben, de Erdei a minisztériummal való egyeztetésekre hivatkozva nem engedte. Végül azt tanácsoltuk nekik, fogadjanak ügyvédet és kérjenek időpontot a Gyámügyi Főosztály vezetőjétől – mondja Judit.
A pár így is tett, de hiába. Kálmándy-Pap Ágnes nem volt hajlandó találkozni velük. – Végül babakocsiba tettük a kislányunkat és vele meg az ügyvédünkkel együtt megjelentünk a fogadóóráján, így kénytelen volt beszélni velünk. A szemünkbe nézett és azt mondta, mennyire sajnálja, hogy mindezt át kell élnünk „a Tegyesz hibája miatt”, meg azt, „ne aggódjanak, bízzák rám, én mindent elintézek, mindent megoldok” – meséli a brit férfi, aki hozzáteszi: – Ezt követően a Gyámügyi Főigazgatóság munkatársai körülbelül két hónapon át látszólag úgy tettek, mintha azon dolgoznának, hogy megoldják a helyzetet, valójában viszont az eljárás minden egyes elemét a végletekig, a legapróbb részletekig szétszedték,
sőt újabb és újabb eljárási lépéseket is kitaláltak, csak hogy találjanak valamit, amibe bele lehet kötni, és ami alapján megakadályozhatják az örökbefogadást.
A gyámügy emberei rajtaütésszerűen helyszíni ellenőrzést tartottak a családnál, kikérdezték őket az életükről, belenéztek a szekrényeikbe, tesztelték a magyar nyelvtudásukat. – A gyámhivatal arra kért minket, hogy a főbérlő által aláírt írásos meghatalmazást nyújtsunk be annak igazolására, hogy törvényes joga van a lakás bérbeadására. Azt mondták, minderre azért van szükség, mert a Tegyesz csecsemőket árul a feketepiacon. Ez is hazugság volt. Folyamatosan hazudtak – mondja a férfi. Amikor azonban semmilyen okot nem tudtak felhozni az elutasításra, irányt váltottak. Azt mondták, az örökbefogadás nem folytatható, mert a kislány vér szerinti anyja ismert. – A Gyámügyi Főosztály a II. kerületi gyámhatósággal visszavonatta a nevelésbe vételi határozatot, amely azt igazolta, hogy ismeretlen szülőtől származik, ezért örökbe fogadható. A döntést azzal indokolták, hogy szeretnék a vér szerinti anyát felkutatni, aki egyébként a gyermekvédelemből került az utcára – mondja Győző Gábor, a Helsinki Bizottság ügyvédje, aki ekkor vette át az ügyet. Ezzel az intézkedéssel a kislány örökbefogadhatósága megszűnt. Ez volt az egyik döntés, amit később megtámadott a szülőpár és a bíróság igazat is adott nekik.
– Az OGYSZ olyan dolgokat lépett meg ekkor, amelyek szakmailag teljesen etikátlanok voltak. Mivel tudták, hogy a vér szerinti anya egy szakellátott gyerek volt, az irattárból felkérték az iratanyagát, hogy az ott fellelhető elérhetőségeken megpróbálják felvenni vele a kapcsolatot és vele mondassák ki, hogy nem akarja örökbe adni ezekhez a szülőkhöz a gyereket. Ez nem sikerült nekik – magyarázza Lengyel Judit.
Mindez néhány nappal karácsony előtt történt. A család addigra már minden karácsonyra tervezett programját lemondta a kislány érkezése miatt és, hogy a kisfiuknak mégis jó élmény legyen az ünnep, elutaztak vidékre. Ott érte őket az új gyám hívása. – Kárpáti László december 21-én, teljesen váratlanul felhívott minket és azt mondta: „Az örökbefogadást megszüntették, másfél óra múlva megyek önökhöz, hogy elvigyem a gyereket. Kérem, készítsék össze a holmiját.” Mondtuk neki, hogy hiába megy a lakásunkra, mert elutaztunk és kértük, hogy az ügyvédünkön illetve a fővárosi Tegyeszen keresztül tartsa velünk a kapcsolatot a következőkben. Mind az ügyvéd, mind a szakszolgálat tájékoztatta őt a fejleményekről, amikor hozzájuk fordult. Ennek ellenére másnap reggel László feljelentett minket a rendőrségen, ahol azt hazudta, hogy nem tud minket elérni és hogy veszélyeztetjük a gyereket. A feljelentése nyomán körözést adtak ki ellenünk – emlékszik vissza a férfi. Ebben az időszakban cikkek is jelentek meg az ügyről a Blikk és a Magyar Nemzet hasábjain. Ezekben visszatérő hangulatkeltő elem, vajon
hogyan kerülhetett az örökbefogadók listájának az elejére egy „brit–afgán” pár.
A megfogalmazás nyilvánvalóan csúsztatás volt, és azt a célt szolgálta, hogy bizalmatlanságot, mi több, ellenszenvet keltsen az olvasókban, figyelmen kívül hagyva, hogy az örökbefogadó anya egész felnőtt életét brit állampolgárként élte le. A cikkek szerzői egyébként meg sem próbáltak kapcsolatba lépni a párral.
– Mindent a lehető legjobban próbáltunk csinálni, de közben iszonyú lelki teher volt rajtunk és igyekeztünk mindezt elrejteni a fiunk elől, aki az első perctől végtelenül boldog volt, hogy lett egy kishúga. A Tegyesz szakembereinek tanácsa szerint hoztuk be a babát a családba. A fiunknak azt mondtuk: „Ez a húgod, fogadd a szívedbe és szeresd”. Ő pedig hat hete élt ebben a boldogságban, amikor László hívása befutott. A kislány egyébként minden szempontból tökéletes volt, de hasfájós, úgyhogy mi ezek alatt a hetek alatt alig aludtunk – emlékszik vissza az apa. Az ügyvéd tanácsára a karácsonyi szünet végeztével a család nem tért vissza rögtön Budapestre. Ekkor a Gyámügyi Főosztály vezetője súlyos lépésre szánta el magát. – Kálmándy-Pap Ágnes felhívta a fiunk óvodáját és azt mondta az igazgatónak, hogy bűnözők vagyunk, akik bujkálnak a törvény elől. Azt állította, hogy elraboltunk egy magyar kislányt – mondja a férfi, aki feleségével együtt úgy élte meg, hogy
az igazgató lényegében belebegtette, hogy a fiukat is elvehetik tőlük.
Amit a tegyeszes szakember mond erről, nagyon rímel a szülők megérzéseire. Lengyel Judit arra is rámutat: ez azért is volt végtelenül etikátlan és kegyetlen lépés a Gyámügyi Főosztály vezetőjétől, mert egy örökbefogadott gyereknek éppen az a legnagyobb félelme, hogy ő is elkerülhet a családjától. – Azzal, hogy ennek a veszélyét is felvillantotta, hatalmas plusz terhet tett a rendszer erre a családra. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie – fogalmaz az egykori osztályvezető, aki ma is megrendülten, könnyeivel küzdve beszél arról, ami ezután következett. – Én sem tudom feldolgozni, hogy ilyen elemi gonoszság áldozatává vált ez a család. Hogy ők hogyan dolgozzák fel, nem tudom… – mondja.
Az ügyvéd úgy vélte, ha továbbra sem adják vissza a kislányt, akkor más jogi eszközökhöz nyúlhat a gyámügy, rájuk bizonyíthatják, hogy nem működnek együtt, ami végül teljesen ellehetetlenítette volna az ügyüket még akkor is, ha jogilag nekik volt igazuk. Így végül azt tanácsolta, adják vissza a babát és a bíróságon folytassák érte a harcot. Ebben elvben igaza is volt Győző Gábornak, hiszen minden ezután indult eljárásban a szülőpárnak adott igazat a bíróság. Arra azonban nem számítottak, hogy a kormányhivatal, az alá tartozó gyámhivatal és a minisztérium is figyelmen kívül fogja hagyni ezeket a döntéseket és tűzön-vízen át végigviszik ennek az örökbefogadásnak a meghiúsítását.
Január 26-án, munkaidő után kísérte vissza a kislányt a fővárosi Tegyesz épületéhez a család. Mind ott voltak, de az asszony egy kissé hátramaradt a fiukkal. Nem tudták, hogyan zajlik majd az átadás-átvétel, és mivel tartottak attól, hogy érzelmileg esetleg rosszul kezelnék, ha a nógrádi Tegyesz emberei beavatkoznának, jobbnak látták távol tartani a jelenettől a kisfiukat. – Mivel semmilyen támogatást nem kaptunk a művelethez, ott maradtam a kolléganőimmel, akiknek át kellett vennie őt – emlékszik vissza Lengyel Judit arra a napra. Az apa a legnagyobb gondossággal, meleg tápszert bekészítve hozta el a babát, egy kis levelet mellékelve arról, mit, hogyan szeret. Egyetlen szó nélkül adta át. Juditék bevitték őt a betegszobára, hogy megnézessék az ápolónővel, mindent rendben találnak-e rajta. Attól tartottak, hogy a gyámügyön sérülésnyomokat fognak keresni a kislányon, hogy bebizonyítsák, hogy elhanyagolt, vagy bántalmazott állapotban hozta vissza a szülő, de ilyesmiről szó sem volt, mindent rendben találtak és erről jegyzőkönyvet is vettek fel. – Hívott a nevelőszülői hálózat, hogy megérkeztek. Persze ott parkoltak az utcában addig is, de csak akkor szálltak ki a kocsiból, amikor az apuka elment. Ebből a drámai helyzetből semmit fel nem fogva, mint egy krumplis zsákot, átvették és elvitték a gyereket – emlékszik vissza az akkori osztályvezető.
– Olyan volt, mintha egy feneketlen üvegben lebegnénk – mondja az anya, amikor arról kérdezzük, hogyan élték meg mindezt. A kislány visszakerült a korábbi nevelőszülőhöz.
– A fővárosi Tegyesznél mindenki összeomlott, aki ebben az ügyben érintett volt. Az örökbefogadási tanácsadó kolléga átadta az ügyet, mert nem bírta el a lelki terhet, a gyerekügyes kolléga felmondott, csakúgy, mint az örökbefogadási szolgálat korábbi osztályvezetője. Januárban én is otthagytam a fővárosi Tegyeszt, ahol közel húsz évig dolgoztam – mondja Lengyel Judit, aki családjával együtt külföldön kezdett új életet ezután. Utal rá: munkatársaival egyébként is nehezen élték meg a központosítást, de addig legalább szakmai szempontok szerint végezhették a munkájukat. – Ami addig evidencia volt, mint például, hogy a gyerek érdekét kell szem előtt tartani, azt ebben az ügyben már nem lehetett érvényesíteni. A legkevesebb lett volna, hogy legalább az OGYSZ, mint a szakmai felettesünk, mellénk áll ebben a szélmalomharcban, de teljesen magunkra maradtunk – mondja.
2023. január 24-én szokatlanul magas szintű szakmaközi egyeztetésre jött össze a Belügyminisztériumban két helyettes államtitkár, a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán, Sára Botond, három főosztályvezető, két osztályvezető és egyéb vezetők. Összesen tizenöt felelős személy. Ezen a megbeszélésen
hangzott el Sára Botond szájából az a mondat, hogy „ne kerülhessen külföldi állampolgárságú személyekhez magyar gyerek”.
– A főispán azt is hozzátette, hogy a kormányhivatal mindent megtesz az örökbefogadás megakadályozása érdekében, mert a család „nem tartja be a hatóság határozatait” – mondja Győző Gábor, aki a perben később Sára Botond jegyzőkönyvbe felvett kijelentésével bizonyította, hogy a gyámhivatal diszkriminatívan járt el a családdal szemben. Ezzel a bíróság maximálisan egyet is értett és megsemmisítette az intézkedéseket, majd elrendelte, hogy folytassák az örökbefogadási folyamatot.
– Itt kell élnie az embernek ahhoz, hogy elhiggye, ami ezután történt – fogalmaz az ügyvéd, aki a diszkriminatív eljárásra hivatkozva kizárási indítványt tett a gyámhivatal ellen, hiszen ez alapján érthető módon nem volt elvárható, hogy az ügyet ezután elfogulatlanul fogja elbírálni. Az indítványát azonban a Kulturális és Innovációs Minisztérium – a rendelkezésre álló bizonyítékok figyelembevétele nélkül – elutasította, a Budapest Főváros Kormányhivatalának Gyámügyi Főosztálya pedig „csodák csodájára” elutasította az örökbefogadási kérelmet.
– Erre semmilyen szakmai indoka nem volt a Gyámügyi Főosztálynak. Kifejezetten rosszindulat, diszkriminatív szándék vezette, ezt a bíróság ki is mondta – magyarázza a Helsinki Bizottság ügyvédje, aki szerint a minisztérium bármelyik ponton beavatkozhatott volna, hiszen tudták, hogy mit csinál a gyámhivatal. Egy szavukba került volna utasítani alárendelt szervüket, hogy ne tegyék ezt ezzel a szülőpárral és a kislánnyal. A minisztérium a bíróság újbóli felszólítására sem értékelte újra a bizonyítékokat, sem a január 24-i megbeszélés emlékeztetőjét és nem zárta ki a gyámügyet a döntéshozatalból. Arra hivatkozott, hogy időközben a gyámügy vezetője, Kálmándy-Pap Ágnes nyugdíjba ment. – Sára Botond a főosztályvezető nyugdíjazása után is kiállt amellett, amit az addig képviselt. A kettejük közötti véd- és dacszövetség minden bizonnyal a korábbi munkatársi viszonyból eredhet, hiszen legjobb tudomásom szerint Kálmándy-Pap Ágnest Sára Botond hozta a kormányhivatalhoz, miután mindketten búcsút mondtak a nyolcadik kerületi önkormányzati munkának – magyarázza Győző Gábor.
Végül, 2025 októberében a Gyámügyi Főosztály felfüggesztette az eljárást. Ez volt az a pont, amikor a brit pár úgy döntött,
feladja a küzdelmet a kislányért, akinek ez idő alatt folyamatosan csökkentek az örökbefogadási esélyei,
hiszen sok pár a három éves kort jelöli meg felső határként. – Az ügyfeleim az ügyben indított közel tíz eljárás alatt mindvégig azt mérlegelték, mivel tesznek jót a gyereknek, ha küzdenek érte, vagy ha elengedik őt és ezáltal újra örökbe adhatóvá válik. Nyilvánvaló, hogy a gyámhatóság a kifárasztásukra törekedett és ezt el is érte – fogalmaz Győző Gábor, aki utal rá: az sem segített az ügyön, hogy a bírósági tárgyalásokra 8-9 hónapokat kellett várni. A kérdés csak az, ebben a három éves vesszőfutásban a gyerekek védelmére fenntartott OGYSZ, a minisztérium, a kormányhivatal és a Gyámügyi Főosztály közül melyik tartotta szem előtt a kisbaba érdekeit?
A kislány tavaly nyár végén töltötte be a harmadik életévét. A bátyja időnként ma is felsóhajt: „bárcsak itt lenne velünk!” Az esete több kérdést is felvet. Egyrészt, hogy ha tizenöt év múlva nagykorúvá válik és megismeri a történetét, beperelheti-e a magyar államot azért, hogy minden szakmai indok nélkül megfosztották attól a szerető családtól, akikhez szakmailag megalapozott, jogszabályoknak megfelelő döntéssel került? Másrészt fontos és tisztázandó kérdés, hogy a gyermekvédelmi gyámnak joga van-e a gyerek érdekét akár a gyermekvédelmi hatósággal szemben is képviselni? Utóbbira baljós válasz lehet az a mondat, amely a kormányhivatal képviselőjének száját hagyta el Szarvas Erika ügyének tárgyalásán. A gyám, miután elmozdították, megtámadta a döntést és első fokon meg is nyerte a pert. Ezen a tárgyaláson, amelyen egyébként, szolidaritását fejezve ki, a fővárosi Tegyesz számtalan munkatársa jelen volt, a kormányhivatalt képviselő Lukács Beáta úgy fogalmazott: a gyámnak akár egy jogszerűtlen döntést is végre kell hajtania, ha a felettes szerv utasítja.
Ez is azt bizonyítja, hogy bár elvileg a gyerek érdeke, a családban való nevelkedése és a végleges sorsrendezés lett volna a legfontosabb,
ebben a történetben ez a pici lány volt az utolsó, akinek a szempontjait figyelembe vették.
Nemcsak a vezetők hivatali hatalommal való visszaélése, de a Kulturális és Innovációs Minisztériumban, Budapest Főváros Kormányhivatalában, főként pedig a Gyámügyi Főosztályon, az OGYSZ-ben és a Nógrád megyei Tegyeszben az ügyben közreműködők szervilizmusa is kellett ahhoz, hogy mindez megtörténhessen.
Feltettük a kérdést Sára Botond főispánnak, milyen jogi alapja volt annak, hogy az ő egyetértő támogatásával Budapest Főváros Kormányhivatalának Gyámügyi Főosztálya megakadályozta a kislány örökbefogadását, mi volt az oka ennek a cselekedetnek és hol jelent meg benne a gyerek érdeke? Mi alapján ítélték alkalmatlannak az örökbefogadó családot a feladatra és tudott-e a hivatal jobb örökbefogadó családot biztosítani a számára azóta? Levelünkre ezt a hivatalos választ kaptuk:
„Budapest Főváros Kormányhivatala gyámügyi feladat- és hatásköreinek ellátása során kiemelt hangsúlyt fektet a családok és azon belül is a gyermekek védelmére, és mint a kiskorú gyermekek védelmében eljáró hatóság, minden esetben a gyermekek érdekét szem előtt tartva, az összes feltárt körülményt mérlegelve jár el és hozza meg döntéseit, a vonatkozó jogszabályok szerint. A gyermek eddig is családban, nevelőszülőknél nevelkedett. A gyermek örökbe adását bírósági eljárások akadályozták, amelyek 2025 decemberében – önkéntes elállás következtében – lezárultak. Az örökbeadás jogi akadálya ezzel elhárult. Az örökbefogadási eljárás jelenleg folyamatban van. További tájékoztatás a kiskorút érintő, folyamatban lévő gyámhatósági eljárásról a vonatkozó jogszabályi előírások szerint nem adható.”
Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálattól arra próbáltunk választ kapni, mi indokolta a gyám személyének megváltoztatását és azt, hogy a szakszolgálat átadta az illetékességet a fővárosi Tegyesztől a Nógrád megyeinek. Az OGYSZ a Kulturális és Innovációs Minisztérium felé továbbította kérdéseinket, mondván, ebben az ügyben a KIM az illetékes. Természetesen a másik két szervvel együtt a KIM-et is megkerestük, mert arra lettünk volna kíváncsiak, miért nem jelölt ki másik hivatalt a minisztérium az eljárás lefolytatására, miután a bíróság kimondta, hogy diszkriminatívan járt el a Budapest Főváros Kormányhivatala az örökbefogadó szülőkkel szemben és hol jelent meg ebben a döntésben a gyerek érdeke? Azt is szerettük volna megtudni, mit tett a minisztérium annak érdekében, hogy ne legyen ilyen hosszú a kislány sorsát illető eljárási idő. A kérdésekre, amelyeket cikkünk megjelenése előtt egy héttel küldtünk el, mindmáig nem kaptunk választ. (Amennyiben mégis érkezik reakció a KIM-ből, természetesen frissítjük írásunkat.)
A brit család tagjai, miután feladták a küzdelmet, elhagyták az országot. Úgy vélik, az, hogy
Magyarországon nacionalizmuson és rasszizmuson alapuló politikai célok érdekében ilyen összehangolt erőfeszítés tapasztalható a kormányzat és az adminisztráció több szintjén a törvény be nem tartására, nagyon szomorú látleletet ad az ország politikai állapotáról.
– Miben reménykedhet a közember Magyarországon, ha a bíróságok döntéseit minden következmény nélkül figyelmen kívül hagyhatja a kormány? – teszi fel a kérdést az asszony. A család már csak abban bízik, hogy a kislány jó helyre kerül majd. Annyi bizonyos, az örökbefogadó családnak szeretettel és empátiával kell majd segítenie őt múltjának feldolgozásában, amihez elengedhetetlenül szükséges, hogy ismerjék és elfogadják a történetét. A kislány személyes tárgyait megőrizte a család, hogy ha egyszer úgy dönt, hogy felkutatja őket, hozzáférhessen a múltjának ahhoz a három hónapjához, amit közöttük töltött. Hiszen, ahogy mondják, „ő mindig a családunk része marad”.
Nyitókép: cikkünk főszereplői által lapunknak küldött fotó az örökbe fogadandó kislányról (a képet a gyermek személyiségi jogainak védelmében felismerhetetlenné tettük)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
