Félszeg ölelés – örökérvényű film lett az Érzelmi érték
Hogyan tesszük tönkre a gyerekeink életét ugyanazzal, ami a miénket kisiklatta? Joachim Trier ilyen alapvető kérdésekre keresi a választ és gyönyörű analógiákban, költői kapcsolódásokban ébreszti rá szereplőit saját gyengeségeik összefüggéseire. Nem véletlen, hogy ez a kis költségvetésű norvég film a legpatinásabb filmfesztiválokon tarol ezekben a hetekben. Az Érzelmi érték nézése közben, amellett, hogy mellkasunkra nehezedik a transzgenerációs traumák súlya, feloldást is kapunk. Gyönyörű film arról, hogy soha nem késő megtenni a döntő lépést egymás felé.
„Minden világos, amit csinálsz. A játékodban nincsenek homályos élek: tiszta, kecses és nagyon-nagyon szép. (…) Ezért történhet, hogy elmegyek és jegyet veszek a filmedre, még akkor is, ha az egy, a koppenhágai telefonkönyvre épülő dán film 3D-s amerikai remake-je. Ott ülök a sötétben és nézlek téged… hallgatlak téged… és beszippant az arcod… beszippant a tekinteted… és nagyon boldog vagyok.” Tűpontos méltatás egy szakmabelitől egy szakmabelinek. Stellan Skarsgård mondatai ezek, amelyeket 2011-ben mondott az Európai Filmdíj átadóján a szavak nélkül játszó színészek egyik legnagyobbikának, Mads Mikkelsennek. Ezek a mondatok most, tizenöt évvel később, Stellan Skarsgård játékát nézve is aktuálisak.
Az Érzelmi érték mellékszereplőjeként díjak sorát besöprő svéd színész a hetvenötödik életévében, túl egy csokorra való ikonikus szerepen, szakmája igazán kifinomult csúcsteljesítményét hozta. Az öreg tehetség rutinja a minden snittben újraszülető színész ártatlanságával, tökéletes ritmusérzékkel, se több, se kevesebb mimikával, ám a vonásain, a tekintetén át felemelő érzelmi viharokkal, gyönyörű filmet eredményez. Ritkán lehetünk tanúi olyan kegyelmi pillanatnak, amikor a rendezés, a forgatókönyv, a szerepek és a szereplők, a hely és az idő, mind-mind egyetlen jól ütemezett taktussá érnek össze. Mindez és a Joachim Trierre oly’ jellemző, pszichologizáló, ám nagyon is emberi elmerülés a lélek keresztrejtvényében, amelyben – még ha először értelmetlennek és kuszának látszik is az egész –, minden mindennel összefügg, kiegyensúlyozott, de korántsem középszerű művet eredményez.
Az Érzelmi érték egy apa és a (két) lánya közötti, áthatolhatatlannak tűnő kapcsolat pillanatfelvételeiből építkezik. A megromlott házasság, a válás után apa nélkül felnövő gyerekek millióinak tragédiája ez. Teljesen hétköznapi alapszituáció, amely azonban a főszereplőben (Nora – Renate Reinsve) egy érzékeny műszer finom rezdüléseit és totális kilengéseit hozza. A film egyszerre beszél a mindenki által átélhető helyzet okozta, egy életen át bogozható érzelmi gubancokról és a művészi psziché összetett működéséről, amely ugyanezt a terhet sokkal nagyobb turbulenciákkal igyekszik feldolgozni. Az érzékeny színésznőt egy érzékeny, vérbeli színésznő alakítja. Renate Reinsve arcjátéka fiatal kora ellenére megdöbbentően eszközgazdag.
A rendező apa és színésznő lánya közötti láthatatlan falak, a harag és a fájdalom tragédiáját, bár nyíltan beszélnek róla, a színjátszás áttételes formájába öntve dolgoztatja fel szereplőivel a rendező. A szerepek, amelyek segítenek kilépni önmagunkból, amelyek mögé bújva megkönnyebbülhetünk, letéve végre a terheinket, itt felvállalt, rendező által kiosztott formában öltenek testet. Film forog a filmben, színészek keresik a megformálandó karaktert, amelyben kiélhetik önmagukat, vagy épp ellenkezőleg: amelynek a testüket kölcsönözhetik. Ez önmagában is érdekes síkot nyit a filmben: belátni egy filmforgatás, a színfalak kulisszái mögé, megismerkedni rendező és színész közös erőfeszítéseivel lélegzetelállítóan izgalmas élmény.
Az apával (Gustav Borg – Stellan Skarsgård) szemben mindvégig kimondatlan, de nyilvánvaló vád a pattanásig feszített rugó a történetben és minden snitt az elkerülhetetlen vég, az elpattanás felé vezet. Látszólag az ő önzése és az ezáltal kiváltott harag az, ami Nora és közé áll, ám a valóságban az egymás iránt érzett szeretet kifejezhetetlensége, kettejük hasonlósága, érzékenységükből fakadó sérülékenysége az, ami áthatolhatatlanná teszi a teret közöttük. Noha találkozásaik mosollyal, öleléssel, csipkelődéssel, beszédes szemkontaktussal vannak tele, csupa olyan gesztussal, amely a nyílt, őszinte kontaktus jellemzője, a legfontosabb mondanivalót csak kerülgetik.
Az anya halála után az elfuserált apa-lánya kapcsolat korábban meg nem élt fejezeteit élik át, megkésve, félszegen, felemásan: féltékenység, dübörgő szívvel váltott félmosolyok, csalódás, magabizosság és megfutamodás. Nora depressziója, amely az apai elismerés őrjítő hiányából fakad, az apja által a családi villában forgatott film dramaturgiájában, a lányok apai nagyanyjának történetében köszön vissza. Fokozatosan rádöbbenünk, hogy ha Nora szerencsétlen, az apja még inkább az. Az apa kötődési nehézségei az anyja öngyilkosságából fakadhatnak, Noráé az apja elérhetetlenségéből. Hogyan adjuk át a transzgenerációs traumákat, hogyan tesszük tönkre a gyerekeink életét ugyanazzal, ami a miénket kisiklatta? Joachim Trier nagyon alapvető kérdésekre keresi a választ és gyönyörű analógiákban, költői kapcsolódásokban ébreszti rá szereplőit saját gyengeségeik összefüggéseire.
Félni elveszíteni azt, ami a miénk, ezért nem merni érte nyúlni? És végül úgy nyúlni érte – szerepet bújtatva a szerepbe –, hogy senki más ne értse? Csak két ilyen furcsán egyforma embernek sikerülhet hidat verni egymás felé ennyi áttéten keresztül – és épp ezért biztonságban –, a művészet eszközével. A filmben megjelenik a következő generáció is. Nora húgának fia az első a történetben, akinek a személyiségfejlődését már tudatosan óvják a felnőttek, az első, akinek így van esélye felszabadulni a családi átkok alól. A félszeg ölelésben, amellyel az utolsó snittben egymás helyett apa és lánya is a gyerek felé fordul, benne van kettejük kapcsolatának bonyolult kifejezhetetlensége mellett a feloldás is. „Két film között nem vagyok jó ebben” – mondja hosszú évekre elhanyagolt, öreg barátjának az apa, aki csak akkor él, amikor rendez. Csakúgy, mint a lánya, aki csak akkor él, amikor játszik. Joachim Trier nem pusztán az emberi kapcsolatok boncolásával: a művészet lényegének költői ábrázolásával teszi örökérvényűvé az Érzelmi értéket.
A rendező a szereplők között feszülő, szavak nélkül kifejezett indulatok közepette újra és újra támaszt nyújt a nézőnek, a testvéri szeretet ismétlődő megnyilvánulásaival téve elviselhetővé a feszültséget. Ezek a meleg, biztonságot adó jelenetek nagyon kellenek abban a parttalan elesettségben, amelyben a főszereplő próbálja tartani és igyekszik megtalálni önmagát. A Nora húgát alakító Inga Ibsdotter Lilleaas kék szemével, határozott vonásaival, mégis lágy profiljával tökéletes választás a húg szerepére, aki a nővére és az apja között vibráló kapcsolat érzelmi dinamikáját azáltal teszi igazán feszessé, hogy, mint egy pókhálót, háromszögbe húzza a szálakat.
Amit egy film a testvéri szeretetről elmondhat, azt az Érzelmi érték a lehető legszebben mondja el.
De tartogat erős mondatokat az idő múlásáról is („Mikor öregedtünk meg így? Tizenöt éve még ötvenöt éves voltam!”) és lírai vallomásokat a film szépségéről, a mozi csodájáról, amelyről Stellan Skarsgård is beszélt, amikor átvette a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat a minap.
A dán apától és norvég anyától származó Joachim Trier, akit a norvég újhullám kiemelkedő alkotójaként jegyeznek, a filmezés alapjait a dán European Film College-ban sajátította el. Ezzel az alkotásával pedig olyan dán őstehetségek mellé is fellépett, mint Thomas Vinterberg, Anders Thomas Jensen, Susanne Bier, vagy Lars von Trier. Az Érzelmi érték a jól öregedő alkotások közé tartozik. Látják ezt a nagy európai filmfesztiválok zsűritagjai is, nem véletlen, hogy a Cannes-i Filmfesztiválon elhozta a Grand Prix-t, az Európai Filmdíj-gálán pedig hat kategóriában – legjobb európai film, legjobb európai rendező, legjobb európai színésznő (Renate Reinsve), legjobb európai színész (Stellan Skarsgård), legjobb európai forgatókönyv (Joachim Trier & Eskil Vogt), legjobb európai zeneszerző (Hania Rani) – díjazták. A sor folytatódott a Golden Globe rekordnak számító nyolc jelölésével, az pedig már csak hab a tortán, hogy Oscar-díjra is kilenc kategóriában jelölték. Kettőt mégis érdemes kiemelnünk, hiszen ezeken végre a legjobb női mellékszereplő kategóriában jelölt Ibsdotter Lilleaas is méltó figyelmet kapott.
Ez az ízig-vérig európai, kis költségvetésű norvég alkotás teljesen megérdemelten kapott máris egy sor díjat és jelölést. Fontos viszont, hogy az Érzelmi értéket eredeti nyelven, felirattal nézze meg, aki kedvet kapott hozzá.
Nyitókép: jelenet az Érzelmi érték című filből
Ezt az írást nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
