A BlackRock „világuralma” – a tőzsde félreértésére alapoz a népszerű összeesküvés-elmélet
Az elmúlt években – és főleg az elmúlt hetekben, több nagyvállalati topmenedzser politikai szerepvállalása nyomán – összeesküvés-elméletek főszereplőjévé vált a BlackRock. A világ legnagyobb vagyonkezelője sokak szemében maga a globális háttérhatalom, amely kormányokat és cégeket irányít. A narratíva logikája egyszerű: ha ugyanaz a név megjelenik sok nagy cég részvényesi listáján, akkor „ugyanaz az érdekkör” áll mindegyik mögött. Ez a magyarázat azonban alapvetően félreérti a modern tőkepiac működését. A BlackRock és a többi passzív vagyonkezelő azért vannak mindenhol ott, mert mechanikusan megveszik a piac egészét, és még csak nem is maguknak. Ettől persze sok érdemi kritika érheti őket: titkos világuralmi tervek nélkül is alááshatják a piacgazdaság egészséges működését. Tegyük hát tisztába, mi csupán bugyuta összeesküvés-elmélet és mi lehet jogos kritika alapja a BlackRockkal kapcsolatban!
A BlackRockkal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket Magyarországon Toroczkai László hozta be a fősodorba. A Mi Hazánk elnöke már 2022-ben nagy visszhangot kiváltó – több mint 400 ezer megtekintésnél járó – videóban mutatta be „a világ valódi urait”, akik több pénz fölött rendelkeznek, mint a legtöbb állam GDP-je, és akik a háttérből irányítják a háborúkat, a gazdaságot – meg a politikát úgy általában.
A videó gondolatmenete látszólag következetes. Toroczkai bemutatja, hogy a boltok polcain sorakozó márkák mögött néhány globális vállalat áll, majd innen lép tovább egy szinttel feljebb: ezeknek a nagyvállalatoknak a legnagyobb részvényesei között rendre felbukkan ugyanaz a három név: a BlackRock, a Vanguard és a State Street. Márpedig, ha ugyanaz a „kör” megjelenik az Apple, a Microsoft, a JPMorgan, a Pfizer és a fegyvergyártók tulajdonosi listáján, az csak egyet jelenthet: az ő kezükben összpontosul a világon minden!
A „megegyező tulajdonosi kör” azért aranybánya, mert közös narratív keretbe lehet vele hozni az ilyesmire vevők körében egyébként is népszerű témákat: ugyanaz lesz a háborúk haszonélvezője, a vakcinákat gyártó „Big Pharma” fő részvényese vagy épp a közösségimédia-platformok világcenzúrájának mozgatója. Fricz Tamás, a Magyar Nemzet publicistája olyan elemekkel gazdagította a legendáriumot a hazai médiatérben, mint az a legenda, hogy a Rothschild-dinasztia több billió dollárt „utalt át” a BlackRocknak.
Csakhogy ez pont olyan, mint ha mondjuk egy konferenciát kiáltanának ki a világuralmi törekvések boszorkánykonyhájává, amelyre nyíltan hívják meg évről évre a legfontosabb állami és üzleti vezetőket. Láss csodát: a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) szintén a konteók főszereplőjévé vált, egy 2020-as vitaindító anyaguk pedig önálló életre kelt: a gazdaság pandémia utáni zöldebb újraindítást javalló Great Reset (kb. a nagy újrahuzalozás) sokak fejében az a globalista mesterterv lett, amelynek céljával eleve „elindították” a COVID-járványt.
Külön „jó”, hogy miután Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója korrupciós botrányba keveredett, tavaly óta Larry Fink, a BlackRock alapító–vezérigazgatója a fórum megbízott társelnöke is egyben.
A BlackRockkal való riogatás nem a radikális jobboldal sajátja. Gyakran hallhatunk blackrockozást például Schiffer András részéről, aki az utóbbi napokban, Kapitány István Tisza Pártnál bejelentett szerepvállalása kapcsán tekerte fel a hiszterométert – ahogy aztán Orbán Anita színre lépése nyomán is. Előbbi a Shell, utóbbi a Vodafone-nál töltött be globális topmenedzseri posztot, és mind az olajvállalat, mind a telekomcég részvényesi struktúrájában ott a… Nem fogják elhinni: a BlackRock! Schiffer szerint ez csak azt jelentheti, hogy a Tisza Párt „BlackRock-gyarmattá” kívánja tenni Magyarországot. Ez az értelmezés a kormányzati médiában is erőre kapott.
De akkor most már nézzük, mi a valóság!
A 30 billió dolláros félreértés
Mint minden összeesküvés-elmélet, a BlackRockra felhúzott is ténymagra épül. Toroczkai például a BlackRock által kezelt vagyon mértékéből megállapítja, hogy „több pénz fölött rendelkezik”, mint Németország, Oroszország vagy Japán. Schiffer is megjegyzi: a BlackRock ma a magyar éves GDP 63-szorosa felett rendelkezik. Mi az, ami kétségkívül igaz? A BlackRock valóban a világ legnagyobb vagyonkezelője: 2025-ben már 13,5 billió dollárnyi vagyont kezelt ügyfelei számára. A második helyen a szintén gyakran emlegetett Vanguard Group áll, 11 billió dollárnyi kezelt vagyonnal, míg a harmadik legnagyobb szereplő, a State Street 4,7 billió dollárt menedzsel. A három cég együtt közel 30 billió dollárnyi pénzt kezel világszerte – ez valóban történelmi léptékű koncentráció.
Csakhogy „kezelt vagyon” (assets under management) nem azonos a BlackRock saját vagyonával, és még csak nem is azt jelenti, hogy Larry Fink szabadon rendelkezik vele. A vagyonkezelő ügyfelek – nyugdíjalapok, biztosítók, intézményi és kisbefektetők – pénzét fekteti be, előre rögzített szabályok alapján. A pénz nem „az övé”, hanem rábízott eszköz, amely után díjat számol fel: ebből származik a saját bevétele.
Ráadásul ebben nemcsak például amerikai nyugdíjalapok pénze van, hanem európai és magyar megtakarítások is. Akinek van befektetési jegye, önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása vagy nyugdíjbiztosítása, esélyes, hogy portfóliója részben BlackRock, Vanguard vagy State Street által kezelt indexalapokban, úgynevezett ETF-ekben „fial”.
A „világuralmi pénz” tekintélyes része hétköznapi megtakarítók pénze, akik sokszor nem is tudják, hogy közvetve ezeknek a vagyonkezelőknek az ügyfelei, és maguk is (parányi) tulajdonosok sok nagyvállalatban.
A GDP-összevetés is félrevezető: ez egy ország egyéves gazdasági teljesítményét jelző mérőszám, míg a kezelt vagyon a felhalmozott pénzügyi állomány értéke. Látványos a két tételt egymás mellé tenni, de nem jelenti azt, hogy a vagyonkezelőnek több hatalma van egy kormánynál. A vagyonkezelő célja, hogy a befektetők pénzéből több pénzt csináljon, nem az, hogy országokat irányítson vele.
A hazai BlackRock-narratíva egyik visszatérő trükkje, hogy az összeesküvés után nyomozó ránéz egy óriásvállalat részvényeseire, meglátja ott a BlackRockot és a Vanguardot, majd diadalmasan kijelenti: „ugyanaz az érdekkör”. Csakhogy a legtöbb ilyen részesedés nem egy titkos birodalom tudatos térfoglalása, hanem a passzív befektetések mechanikus mellékterméke. A BlackRock legtöbb – bár nem az összes – befektetése ugyanis nem aktív befektetés, ahol portfoliómenedzserek és elemzőcsapatok a minél magasabb hozam érdekében próbálják kiválasztani a „jobb” részvényeket és más eszközöket. Hanem passzív befektetés. Nézzük akkor, az mi fán terem!
Spekuláció helyett
A passzív befektetések világa a ’70-es években született meg, részben éppen a tőzsdei „guruk” kudarcaiból kiábrándulva. A felismerés az volt: hosszú távon a legtöbb aktív befektetési alap nem tudja tartósan megverni a piac egészét, különösen a kezelési díjak levonása után. Ebből a gondolatból nőtt ki az indexalapok koncepciója, amelyet John C. Bogle, a Vanguard alapítója tett tömegtermékké. Az elv radikálisan puritán: nem próbáljuk kiválasztani a nyertes cégeket, hanem megvesszük az egész piacot egyben. Bogle ezt úgy fogalmazta meg, hogy a piaci spekuláns gondolkodásmód, a „kaszinómatematika” a lúzerek játéka.
A passzív befektetés lényege, hogy egy alap nem egy menedzser véleménye alapján vásárol részvényeket, hanem egy előre rögzített tőzsdei indexet másol le. Ha egy cég benne van például az S&P 500-ban, a Nasdaq 100-ban, a Dow Jones Industrial Average-ben vagy egy európai blue chip indexben (például a Stoxx Europe 50-ben, a DAX-ban vagy az FTSE 100-ban), akkor az adott indexet követő alap automatikusan megveszi a részvényeit. Ha kiesik az indexből, eladja.
Nincs elemzés, ízlés, geopolitikai vagy ideológiai cél – csak mechanikus szabálykövetés. Ha a tőzsdeindex egésze nő, a befektetés értéke is, méghozzá a díjak levonása után gyakorlatilag ugyanannyival.
A kétezres évektől ezt a modellt tették még rugalmasabbá az ETF-ek, azaz a tőzsdén kereskedett alapok. Ezek is indexeket követnek, mint a hagyományos indexalapok, de a tőzsdén adhatók-vehetők, mint egy részvény. Olcsók, átláthatók, könnyen hozzáférhetők – és tömegek számára tették lehetővé, hogy néhány kattintással „megvegyék a világot”. A modell elképesztő sebességgel terjedt el: ma már az amerikai részvénypiac közel fele passzív alapokon keresztül van befektetve, és Európában is gyorsan nő az arány.
Ez az oka, hogy ugyanaz a három név újra és újra felbukkan a legnagyobb vállalatok tulajdonosi listáin. Nem azért, mert a BlackRock, a Vanguard és a State Street kiválasztotta titkos céljai teljesítésére mondjuk a Microsoftot és az Apple-t, hanem mert részvényeik a világ legnagyobb tőzsdeindexeinek alkotóelemei. Ha valaki a piac egészébe fektet, óhatatlanul ezeket is megveszi – és mivel ezt sokmillió befektető teszi egyszerre, a vásárlás technikailag néhány óriás vagyonkezelőn keresztül jelenik meg.
A tulajdon ráadásul önmagában nem egyenlő az irányítással. Egy tőzsdei vállalat feletti tényleges kontrollhoz többségi részesedés kellene: 50 százalék plusz egy részvény. Ilyen arányt sem a BlackRock, sem a Vanguard, sem a State Street nem birtokol a nagyvállalatokban. Tényleg ott vannak a nagy tőzsdei cégek szinte mindegyikében az öt legnagyobb pakett tulajdonosa között, de egyenként jellemzően 3–10 százalék közötti csomagjaik vannak, és együtt is ritkán haladják meg a 15–25 százalékot, ami messze van a döntési többségtől.
A közgyűléseken ráadásul ezek az alapkezelők többnyire nem aktivista tulajdonosként lépnek fel: szavazataik döntő többségét rutinszerűen a menedzsment javaslatai, az igazgatósági tagok újraválasztása és a vezetői kompenzációs csomagok mellett adják le. Hiányzik a kezükből a tulajdonosi nyomásgyakorlás egyik fő eszköze: az eladással való fenyegetés. Egy aktív befektető, ha elégedetlen a menedzsmenttel, eladja a részvényt, és ezzel közvetlen piaci nyomást gyakorol az árfolyamra és a vezetésre. A BlackRock és társai ezt nem tehetik meg: ha egy cég benne van az indexben, kötelesek tartani a részvényt akkor is, ha nem tetszik nekik a cég működése.
Tehát akkor minden rendben van? Nincs itt semmi látnivaló?
Korántsem ez a helyzet.
Van baj
Ha lehántjuk a passzív vagyonkezelőkről a mítoszokat, marad egy prózaibb, mégis nyugtalanító kép. Mert bár nincs rá bizonyíték, hogy világkormányt építenek, arra sok jel mutat, hogy puszta méretük, piaci súlyuk, intézményi beágyazottságuk olyan torzulásokat hozott létre, amelyekre a kapitalizmus nem volt felkészülve.
Ilyen az összeférhetetlenség kérdése. A BlackRock nemcsak befektetési alapokat kezel, hanem pénzügyi tanácsadó és technológiai szolgáltató is. Olyan kockázatkezelő és -elemző rendszereket működtet, amelyeket jegybankok, felügyeletek, nagybankok és kormányzati intézmények is használnak. A 2008-as válság idején, majd a koronavírus-járvány alatt a BlackRock tanácsadóként segítette az amerikai jegybank és a pénzügyminisztérium válságkezelő programjait, miközben ugyanazokon a piacokon a saját ügyfelei pénzét is befektette. Jogilag ez elválasztott üzletágakon keresztül történt, mégis visszás, hogy ugyanaz a szereplő egyszerre segít állami programokat tervezni, majd azok piaci hatásaiból profitál.
Gyakori kritikák tárgya a közjavakhoz és közszolgáltatásokhoz fűződő viszony. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában az elmúlt évtizedek privatizációs hulláma nyomán számos közmű, infrastruktúra-üzemeltető, energiavállalat és lakásportfólió került intézményi befektetők tulajdonába. A BlackRock és társai nagy részesedésekkel vannak jelen vízszolgáltatókban, elektromos hálózatokban, bérlakáscégekben és autópálya-koncessziókban. Ezek a szektorok természetüknél fogva monopolisztikusak vagy erősen szabályozottak, mégis egyre inkább piaci hozamelvárások alá kerülnek. Amerikában például népszerű összeesküvés-elmélet, hogy a BlackRock rá akarja tenni a kezét a lakóingatlanokra.
Ez konteó, de valóban visszás, hogy a befektetők hozamigénye olyan területek működésére nyomja rá egyre inkább a bélyegét, amelyeknek a közérdek logikája szerint kellene működniük.
Ugyancsak problematikus az úgynevezett ESG (környezeti, társadalmi, vállalatirányítási) elvárások témája. A 2010-es évek második felében a BlackRock hozta be a fősodorba ezt a betűszót, jelezve a vállalatvezetők felé, hogy a profitcél mellett a klímakockázatok kezelését, a kibocsátáscsökkentést és a vezetőségek „sokszínűbbé” tételét is elvárja. Larry Fink éves vezérigazgatói levelei is összekötötték a pénzügyi teljesítményt társadalmi és környezeti célokkal, és a közgyűléseken is több ilyen célú kezdeményezést támogattak. 2021-ben például az ExxonMobil közgyűlésén az ő szavazatukkal választottak be három „klímaaktivista” tagot a menedzsment határozott akarata ellenére, egy másik kistulajdonos javaslatára. Az, hogy a hozamon túlmutató célok jelentek meg sok millió ember megtakarításainak kezelésében, gyakran az ügyfelek megkérdezése nélkül, végül politikai ellenreakciót váltott ki, és Trump hatalomra jutásával látványos visszakozásra kényszerítette a BlackRockot.
A túl sikeres találmány felfalja a kapitalizmust
Talán a legsúlyosabb probléma a tulajdonosi koncentráció. Ma sok ágazatban – a légiközlekedéstől az olajiparon át a bankszektorig – ugyanaz a pár vagyonkezelő a legnagyobb részvényes minden nagy szereplőnél. Nem tompul-e el a verseny ösztöne, ha a fő részvényes ugyanaz egymással elvileg versengő cégeknél? Egyes kutatások valóban kimutattak bizonyos ágazatokban magasabb árakat és gyengébb versenyt ott, ahol a tulajdonosi struktúrák erősen átfednek. Ám fontos látnunk: ez sem nem titkos kartell, hanem egy új típusú, lassan kialakuló koncentráció, amelyen a hagyományos versenyjog nehezen talál fogást.
Magát a passzív logikát is érik kritikák. Ha a befektetők egyre nagyobb része nem elemez, nem kockáztat, hanem automatikusan megveszi a piac egészét, eltűnik a szelekciós mechanizmus, amely elvileg a kapitalizmus egyik alapfunkciója lenne. A tőke nem a jobb cégekhez áramlik, hanem minden nagyhoz egyszerre. Ez hosszú távon nemcsak a versenyt puhíthatja fel, de alááshatja a tőke hatékony elosztását, és kiüresíti a tőkepiac információs szerepét is, amelynek lényege, hogy egy cégvezetés jó vagy rossz működése tükröződjön az árfolyamban. Egyes aktív alapkezelők odáig mentek, hogy a passzív befektetést rosszabbnak nevezték a marxizmusnál.
A passzív alapok hozzájárulhatnak a buborékok (például a mostani AI-buborék) fújásához és a már létező nagyvállalatok pozícióinak bebetonozásához is, hiszen automatikusan az indexekben szereplő cégekbe irányítják a pénzt. Figyelemre méltó, hogy a passzív forradalom lehetséges árnyoldalaira maga John C. Bogle is figyelmeztetett nem sokkal 2019-es halála előtt. A Vanguard alapítója arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor idővel néhány óriás intézményi befektető „szavazati ellenőrzést” gyakorolhat gyakorlatilag minden nagy amerikai vállalat felett.
„Nem hiszem, hogy egy ilyen mértékű koncentráció a nemzeti érdekeket szolgálná” – írta Bogle. Hozzátette: bár az indexalapok az egyik legnagyobb pénzügyi innovációt jelentik a kisbefektetők számára, hosszú távon éppen sikerük válhat problémává.
Állami kitüntetettből háttérhatalom
A magyar BlackRock-konteókat politikailag pikánssá teszi, hogy a cégnek épp Budapesten van az egyik legfontosabb regionális központja – méghozzá az Orbán-kormány aktív támogatásával. 2017-ben Szijjártó Péter jelentette be, hogy Budapesten hozza létre globális innovációs és technológiai központját a vállalat, a beruházáshoz az állam 280 millió forintos képzési támogatást adott, a miniszter az „új gazdaságpolitikai átállás legnagyobb sikerének” nevezte a projektet. Egy évvel később ő avatta fel az irodát, majd a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Melanie Seymourt, a BlackRock budapesti ügyvezető igazgatóját. A Corvinus Egyetem is együttműködési megállapodást kötött a vállalattal, később pedig Seymour bekerült a HUN-REN néven átszervezett akadémiai kutatóhálózat Irányító Testületébe is.
Budapest az elmúlt húsz évben – elsősorban a jól képzett munkaerőnek köszönhetően – az amerikai pénzügyi szolgáltatók egyik legfontosabb európai központjává vált. Jelen van a Morgan Stanley – amely elsőként érkezett és ma is a legnagyobb szereplő –, valamint a Citi és az MSCI is. Ezek a cégek összesen öt-hatezert embert foglalkoztatnak magas hozzáadott értékű, technológiai, adatelemzési és pénzügyi pozíciókban. Ez az a típusú befektetés, amelynek politikai oldaltól függetlenül örülni szoktak. 2019-ben azt is bejelentették, hogy az Amerikai Kereskedelmi Kamara égisze alatt az említett cégek létrehozzák a „U.S. Financial Institutions in Hungary” együttműködést – az AmCham fórumain Szijjártó is rendszeresen megfordul.
A magyar kormány külpolitikai irányultsága miatt is érdekes fénytörést kap, hogy a narratívájukban hirtelen borzalmas világháttérszörnyként jelenik meg a BlackRock. Larry Fink ugyanis ma Donald Trump pénzügyi és geopolitikai partnere.
Tavaly például a BlackRock 23 milliárd dollárért megvásárolta a Panama-csatorna két végén fekvő stratégiai kikötőket egy hongkongi vállalattól, lehetővé téve az elnöknek, hogy úgymond „visszavegye” a csatornát amerikai kézbe. Finknek ez látványos rehabilitációt jelentett a republikánus oldalon, amely korábban a „woke” ESG-elvek miatt támadta.
Most épp arról cikkezik az amerikai sajtó, hogy a cég aktív közvetítő szerepet vállal az ukrajnai háború utáni újjáépítés előkészítésében is: Fink kormányokkal és befektetőkkel tárgyal egy akár 800 milliárd dolláros rekonstrukciós alap létrehozásáról, Trumppal karöltve. A BlackRock-vezér abban is főszerepet játszott, hogy Trump részt vegyen az idei Világgazdasági Fórumon Davosban, ő konferálta fel a színpadra.
Összefoglalva tehát: titkos világ-összeesküvés nem létezik a BlackRock vezetésével, a kapitalizmus rákfenéje viszont lehet a brutális tőkekoncentráció, amely a passzív befektetések következtében kialakult. A magyar kormány társutasai eközben úgy riogatnak BlackRock-világösszeesküvéssel, hogy éppen Orbán Viktor kormánya a cég legbüszkébb támogatója, amely még a BlackRock magyarországi vezetőjét is boldogan tüntette ki.
Nyitókép: a BlackRock irodája San Franciscóban 2024. július 15-én (fotó: AFP/Getty Images/Justin Sullivan)
Ezt az írást nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
