Renee Good halála – gyújtóponthoz érkezett Trump deportálási hadjárata
Hat évvel George Floyd meggyilkolása után újabb minneapolisi haláleset rázta meg az Egyesült Államokat. Renee Good halála az amerikai társadalom egyik legmélyebb törésvonalát hozza felszínre: mihez kezdjenek azokkal a bevándorlókkal, akik illegálisan érkeztek az országba, de dolgoznak, nem bűnözők? Donald Trump válasza erre a tömeges deportálás, és ezért a bevándorlási hatóságok egymás után teszik csatatérré a baloldali vezetésű nagyvárosokat. Ez megszülte a saját ellenállását, de a keményvonalas migrációs politika társadalmi támogatottsága is rohamosan csökken. Háttér.
Nemcsak Amerikát, az egész világot bejárták a Renee Good életének utolsó perceit rögzítő mobiltelefonos felvételek. Noha a 37 éves minneapolisi nő halálát több szögből is dokumentálták – köztük maga Jonathan Ross, a halálos lövéseket leadó ügynök –, ugyanazokról a képsorozatokból két gyökeresen ellentétes történetet lát kirajzolódni a közvélemény két pólusa. Össztársadalmi Rorschach-tesztnek lehetünk tanúi.
Az egyik sarokban vannak azok, akik szerint egy véleménynyilvánítási jogával élő családanya életét oltotta ki feleslegesen az ICE (Immigration and Customs Enforcement, kb. bevándorlási és vámrendészet) maszkos ügynöke. Egy olyan fehér amerikaiét, aki csupán menekülni akart, miután egy másik ügynök azt kiáltotta neki, hogy „szálljon ki a kibaszott autóból”. A lövéseket leadó ügynök pedig eleve szakszerűtlenül járt el, amiért az autó elé állt, ezt a gyakorlatot az amerikai rendvédelmi hatóságok ugyanis kifejezetten ellenjavallják a hasonló esetekben.
A másik sarokban vannak azok, akik szerint az ICE-ügynök – aki tavaly nyáron csúnyán megsérült, amikor egy guatemalai bevándorló magával vonszolta az autójával – jogosan védte a testi épségét az őt kanyarodás közben elsodró Goodtól. Akinek eleve semmi keresnivalója nem volt ott, hiszen a hatóságok a munkájukat végezték (a tüntetők megítélésében tehát alkalmaznak némi kettős mércét: a Capitolium ostromlóinak Trump kivétel nélkül kegyelmet adott). Ráadásul – teszi hozzá sok jobboldali kommentátor Amerikában és világszerte egyaránt – leszbikus, így, bár van három vér szerinti gyermeke, semmiképpen sem „családanya”.
Annyi biztos, hogy Good nem véletlenül került a minneapolisi razzia helyszínre: az őt az autó mellől filmező házastársával együtt hallhatóan annak a mozgalomnak a részeként provokálta az ügynököket, amely tavaly óta alakult ki az ICE akcióival szemben. Értelmezések ide vagy oda, a felvételeken jól látszik, hogy Good nem sebesített meg senkit és nem állt szándékában elütni, megölni az ICE egyik ügynökét sem. „Nem haragszom rád” – mondta Rossnak pár másodperccel azelőtt, hogy eldördült a három halálos lövés. Néhány perccel később, amikor már vérbe fagyva feküdt Hondája volánján az út szélén, egy járókelő kérte az ott álló ICE-ügynököket, hogy megvizsgálhassa Goodot. „Orvos vagyok” – mondta. „Leszarom” – válaszolta az egyik ügynök.
Puskaporos hangulat
A Trump-adminisztráció működési logikájára jellemző, hogy Kristi Noem belbiztonsági miniszter – még mielőtt a részletek kiderültek – szóban már ítéletet mondott az áldozat fölött: terroristának nevezte. Főnöke, Donald Trump pár nappal később a CBS-nek adott interjúban már árnyaltabban fogalmazott:
„Fogadni mernék rá, hogy normális körülmények között egy nagyon rendes, nagyszerű ember volt. De hát tudja, a tettei elég kemények voltak.” Az elnök azt is mondta, hogy a felvételeket „kétféleképp” lehet értelmezni.
A tragédiáról készült képeket és videókat még sokáig lehetne elemezni, de a lényeg messze túlmutat egyetlen tragikus találkozáson. Az Egyesült Államokban a politikai polarizáció szintje évtizedek óta nő, és mára eljutott a szintre, amit hideg polgárháborúként lehet leírni. Minneapolis ennek forrósodó fejezete – nem az első, és valószínűleg nem is az utolsó.
Nemcsak az illegális bevándorlók és a bevándorlási hatóságok állnak itt szemben egymással, hanem az ICE ellen és az ICE mellett tüntetők, helyi rendőri erők a szövetségi ügynökök, városi és állami szervek és a központi kormányzat. Hogy egy ilyen helyzetben kódolva vannak a tragédiák, mutatja: egy nappal Good halála után egy másik „kék” (demokrata vezetésű) nagyvárosban, Portlandban két, ugyancsak autóban menekülni próbáló venezuelai illegális bevándorlót lőtt meg egy határőr, egy héttel később pedig egy tüntető férfit lőtt lábon egy ICE-ügynök ugyancsak Minneapolisban.
A háború kormányzati szinten is zajlik: a minnesotai állami hatóságokat a szövetségi kormányzat kizárta a Good halála körüli vizsgálatból, hat minnesotai szövetségi ügyész pedig lemondott, amiért az Igazságügyi Minisztérium nem arra utasította őket, hogy a haláleset a kivizsgálásában vegyenek részt, hanem hogy tárják föl Good házastársának „terrorista” kapcsolatait.
Minneapolis polgármestere felszólította az ICE-ot, hogy „takarodjon” a városából, és azzal vádolta Washingtont, hogy meg akarja szállni a várost. A Trump-adminisztráció időközben ezer további ICE-ügynököt vezényelt Minneapolisba. Tim Walz minnesotai kormányzó (Kamala Harris alelnökjelöltje) mozgósította az állam Nemzeti Gárdáját, hogy szükség esetén segítsen a helyi szerveknek a rendfenntartásban és biztosítsa a békés demonstráció jogát.
A hangulat szó szerint puskaporos.
Határbiztonság vs. deportálások
Hogy jutottunk el idáig? A bevándorlás mindig is az amerikai politika egyik fő törésvonala volt, de a legtöbb figyelem sokáig nem a már az országban élő illegális bevándorlókra összpontosult, hanem a határvédelemre, az újonnan érkezők beengedésére vagy kívül tartására. Erről szólt Trump mexikói fala, és erről szólt a vita Joe Biden elnöksége alatt, amikor történelmi magasságokba emelkedett az illegális határátlépések száma a déli határon.
Hogy ez mekkora elégedetlenséget okozott, arra egyetlen érzékletes adat: a Rio Grande völgyében, Texas határmenti megyéiben, ahol 90 százalék fölötti a latinó lakosság aránya, és 2016-ban Trump 60 százalékponttal veszített, tavalyelőtt már 16 százalékponttal nyert.
A téma tehát főszerepet játszott Trump 2024-es győzelmében. Az amerikaiak egyértelműen véleményt nyilvánítottak arról, hogy nem akarnak tömeges illegális határátlépéseket.
Az áradat 2025-ben, Trump második elnöksége alatt meg is állt: nagyságrendileg 90 százalékkal csökkent az illegális határátlépések száma, tavaly átlagosan havonta fogtak a hatóságok annyi migránst a déli határon, mint a Biden-adminisztráció alatt naponta. Más kérdés, hogy az esés még jóval Trump beiktatása előtt történt: Biden 2024 júniusában, amikorra már belátta, mekkora politikai költséggel jár a téma, felfüggesztette a menedékkérelmek benyújtásának lehetőségét a déli határon – de már túl késő volt ahhoz, hogy átfordítsa a demokraták megítélését.
Teljesen más kérdés, hogy mi legyen azokkal, akik már az Egyesült Államokban élnek. Becslések szerint 10-14 millió ilyen ember lehet – a Trump-adminisztráció 21 millióról beszél. Ezt a problémát régóta görgeti maga előtt az amerikai politika. Hogy minden illegális bevándorlót különbségtétel nélkül megpróbáljanak deportálni, mostanáig csak elméleti lehetőségként élt a köztudatban. Ahogy a másik véglet is, hogy ha már itt vannak, dolgoznak, adóznak és nem bűnözők, kapjanak állampolgárságot. Bár a kérdés időről időre napirendre került, voltaképp mindkét oldal belenyugodott a rendezetlen status quóba, és a csendes többség is megtanult együtt élni a helyzettel.
Egy tavaly márciusi felmérésben az amerikaiak 30 százaléka mondta, hogy minden illegális bevándorlót deportálni kell, 16 százaléka, hogy egyet sem, a többség, 51 százalék pedig azt, hogy egyeseket. Hogy kiket? Az erőszakos bűncselekmények elkövetőit szinte mindenki kiutasította volna ebből a csoportból is, a nem erőszakos bűnözőket szűk többség, és az utóbbi négy évben érkezetteket is sokan. Viszont azokat, akiknek van munkájuk, amerikai házastársuk, már Amerikában született gyermekük, vagy maguk is gyerekként érkeztek, csak nagyon kevesen.
Egy tavaly januári kutatás azt is kimutatta, hogy az amerikaiak 64 százaléka ellenezte, hogy iskolákban tartóztassanak le bevándorlókat, 57 százaléka pedig azt, hogy templomokban – a Trump-adminisztrációban mindkettőre volt példa. Utóbbi esetben olyan mértékben, hogy a Los Angeles-i főegyházmegye felmentést adott a heti miselátogatottsági kötelezettség alól a nagyrészt katolikus latinó bevándorlóknak, és sokfelé kiürültek a templomok a félelemtől.
Jégre téve
Az ICE viszonylag fiatal szervezet: 2002-ben jött létre a szeptember 11-i terrortámadás után elfogadott belbiztonsági törvény nyomán, az újonnan létrehozott Belbiztonsági Minisztérium égisze alatt, egy párhuzamos szervezet, a CBP (Customs and Border Protection, kb. vám- és határvédelem) mellett. Míg utóbbi feladata értelemszerűen a határra összpontosult, az ICE feladata az lett, hogy országszerte fogjon el illegális migránsokat és deportálja őket.
2025-ig bezárólag – nemcsak demokrata kormányok alatt, hanem például Trump első elnöksége idején is – az ICE a bűnözőkre koncentrált: kiterjedt nyomozások után célzott razziák során kapcsoltak le bűnelkövetéssel gyanúsított illegális bevándorlókat. Ez az, ami 2025-ben megváltozott Trump és keményvonalas belbiztonsági tanácsadója, Stephen Miller égisze alatt.
A cél immár nem az volt, hogy lekapcsolják a bűnözőket, akiknek kiutasításában társadalmi konszenzus van, hanem a minél magasabb számok: Trump évi egymillió deportálást ígért.
Ennek érdekében az ICE létszámát 10 ezerről 22 ezerre duzzasztották fel, a kiképzési időt a felére rövidítették. Elsősorban más bűnüldöző szervektől toboroztak, a minneapolisi lövéseket leadó Ross például a határőrségtől érkezett, korábban pedig katonaként szolgált. Fegyveres járőrként Irakot is megjárta, de sokan aggódnak, hogy az állomány sok „lelkes” zöldfülűvel is felhígult. A razziákban az ICE mellett a CBP ügynökei is részt vesznek, a határtól több száz mérföldre.
Ilyen nagyságrendű deportálást célzott nyomozásokkal nyilvánvalóan nem lehet elérni. Hanem csak úgy, ahogy az egy éve zajlik: tömeges igazoltatásokkal, házkutatásokkal, rajtaütésekkel olyan környékeken, ahol tudvalevőleg sok a bevándorló. Vagy a Home Depot barkácsáruházlánc parkolóiban, amely a migrációs hátterű alkalmi munkások toborzásának bevett helyszíne.
Visszaküldve Maduro Venezuelájába
Ahol pedig faragnak, ott bizony hullik a forgács. Csak szeptember óta az ICE ügynökei tizenegy esetben lőttek emberekre – a legtöbb esetben arra hivatkoztak, hogy önvédelemből, félve attól, hogy elütik őket. Good a második halálos áldozat, tavaly Chicagóban egy mexikói bevándorló kapott halálos lövést, miközben autójában menekülni próbált az ügynökök elől. Egy kongresszusi jelentés szerint előfordult, hogy orvosi ellátást tagadtak meg a gyanúsítottaktól, sőt gyerekeket is fegyverrel fenyegettek.
Egy idahói esetben egy anya arról számolt be, hogy 6 és 8 éves gyermekeire fegyvert fogtak, 14 éves lányát megbilincselték. Ők ráadásul nem illegális bevándorlók – 170 amerikai állampolgárt is letartóztattak tévedésből az elmúlt évben, köztük húsz gyereket. Ugyanennyi embert legalább egy napig ügyvéd és hozzátartozók elérése nélkül tartottak fogva, de voltak, akiket hetekig. Diákvízummal Amerikában tanulók is gyakran kerültek az ICE célkeresztjébe.
Voltak bevándorlók, akiket jogi eljárás nélkül egy kegyetlenségéről híres guatamelai börtönbe küldtek, sokakat pedig abba a Venezuelába küldtek vissza, amelyet épp a Trump-adminisztráció szerint változtatott földi pokollá az azóta általuk letartóztatott Nicolás Maduro rezsimje.
2025 folyamán végül mintegy 600 ezer embert sikerült deportálni, és a Fehér Ház állítása szerint további 1,9 millió illegális bevándorló magát deportálta, vagyis önként távozott.
A Trump-féle deportálási politika emblémája az Alligátor-Alcatraz: a floridai mocsárban felhúzott sátorváros, ahol ezer migránst tartanak fogva ügyük elbírálásáig (a bevándorlási bíróságok asztalán több mint 3 millió befejezetlen ügy van). Zsúfolt sátrakban laknak, szándékosan kitéve a hőségnek és szúnyogoknak, hogy megtörjenek, és önként hagyják el Amerikát. A republikánusok ajándéktárgyakat is árulnak a tábor nevével, például pólókat ilyen felirattal: „ICE with a bite” (ICE harapással).
Szomáli „hulladékok” és helyi ellenállás
A razziákat nem országszerte végzik, mindig egy-egy „kék” nagyvárosra koncentrálnak: Minneapolis előtt Los Angeles és Chicago került sorra, és ezeket az akciókat az adminisztráció jelentős közösségimédiás kampányokkal is megtolja. Minneapolis azért is került célkeresztbe, mert az elmúlt években nagyszámú szomáli, hmong és amhara menekült talált itt otthonra.
A szomáli közösség főszerepet játszik a Minnesotát a közelmúltban megrázó korrupciós botrányban: egy csalássorozat keretében 1 milliárd dollárnyi közpénz síboltak el a szociális ellátórendszerből nagyrészt a szomáli közösséghez tartozó gyanúsítottak. (A jelenségről tavaly a szomáli származású Ayaan Hirsi Ali írt tanulságos cikket, rámutatva, hogy a szomáli társadalomra jellemző kláni-törzsi berendezkedés hogyan válhat a diaszpórában is a korrupció melegágyává.)
Republikánus oldalról valóságos uszító hadjárat indult el a szomáli közösség ellen, Trump maga „hulladéknak” nevezte a szomáli származású amerikaiakat, majd a városba érkezett az ICE.
A razziákkal szemben az utóbbi évben különleges ellenállási mozgalom alakult ki. Az érintett városokban laza, alulról szerveződő helyi közösségi hálózatok jöttek létre, amelyek célja a jelöletlen autókban cirkáló és random járókelőket igazoltató szövetségi ügynökök mozgásának észlelése és a lakosság figyelmeztetése. Online riasztásokat küldenek, követik a jelöletlen járműveket, dudálással és sípolással mozgó riasztórendszert hozva létre. Autókat és mobiljaikat használják az ICE ellen – ahogy azt tette Renee Good és házastársa is, az ismert eredménnyel.
Változó közhangulat
Az elégedetlenség azonban már túlmutat ezeken az aktivistákon. Tavaly nyáron Trump munkájának megítélése a bevándorlás kérdésében először negatívba fordult, és azóta is ott van, pedig korábban ez volt a legerősebb témája. Az illegális bevándorlók deportálásának támogatása +15 százalékpontról mínusz 15-re esett tavaly, és azóta is negatívban van. Egy friss felmérés szerint az amerikaiak 51 százaléka túlzottan erőszakosnak tartja az ICE módszereit, míg csak 10 százalék akar keményebb fellépést.
Rekordszintre nőtt az ICE megszüntetésének támogatottsága: a lakosság 42 százaléka beszántaná az ügynökséget, kétszer annyian, mint egy éve.
A hangulatváltozás mögött nemcsak a demokrata szavazók állnak, a függetlenek körében is zuhan az ICE megítélése, és a republikánusok körében is ebbe az irányba mozdul a hangulat. Jól kifejezi ezt Joe Rogan jobboldali sztárpodcaster véleménye, aki már tavaly nyáron arról beszélt, hogy „ha valaki idejött, beilleszkedett, dolgozik, és nem sért a törvényt, akkor nem biztos, hogy ki kell toloncolni”. Most pedig, a Good-gyilkosság után a Gestapo módszereihez hasonlította az ICE fellépését. A MAGA-keménymag azonban továbbra is kitart amellett, hogy aki illegálisan jött, annak mennie kell.
Miközben az utcákon egyre feszültebb a helyzet, a kérdés jelentős szerepet játszik majd a 2026-os félidős választásokon is – a magas megélhetési költségek mellett. Trump ellenzéke azonban a változó közhangulat ellenére nincs könnyű helyzetben. Mozgásterük korlátozott, hiszen a Fehér Ház mellett a republikánusok a Kongresszus mindkét házát uralják. Felmerült, hogy az ICE megregulázását feltételül kötik a közelgő újabb költségvetési vitában, de ez veszélyes, mert könnyen egy újabb kormányzati leálláshoz vezethet, ami legutóbb nem sült el jól számukra.
A demokraták azt sem engedhetik meg maguknak, hogy túl hangosan követeljék az ICE beszántását vagy büdzséjének megnyirbálását, hiszen 2020-ban a BLM-ügyben egy hasonló jelszó („defund the police”) aranytálcán kínálta a lehetőséget a jobboldalnak, hogy bűnözéspártinak állítsák be őket.
Az elmúlt évek tanulságai miatt a demokraták kerülni akarják, hogy puhának tűnjenek az olyan kérdésekben, mint a bevándorlás és a bűnözés, miközben egyre nagyobb rajtuk a nyomás saját táborukból, hogy a kialakult helyzetben erkölcsi kötelességük fellépni a túlkapások ellen.
A hangulatváltozás és a forrongó utcák dacára alighanem erre a kérdésre is igaz tehát, amit Trump a világpolitikai ambícióival kapcsolatban mondott. A New York Timesnak adott interjúban arra a kérdésre, hogy vannak-e korlátai a globális hatalmának, az elnök azt mondta: „Igen, van egy dolog. A saját erkölcsöm. A saját elmém. Ez az egyetlen dolog, ami meg tud állítani.”
Nyitókép: tüntetés az ICE ellen a minnesotai Minneapolisban 2026. január 8-án (fotó: MTI/EPA/Craig Lassig)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
