Hüledezünk Trump caracasi akciója óta – de tényleg vége a (régi) világnak?
Évtizedek óta nem látott a világ ennyire profin szervezett és hatékony katonai műveletet, amilyet az USA vitt véghez a hétvégén Venezuelában. Ami történt, az önmagában még nem merénylet a régi rend ellen. Mindaz már igen, amivel Trump közben fenyeget. Az az erőszak spirálját is elszabadíthatja. Elemzés.
November 15-én Caracas közepén Nicolás Maduro elénekelte az Imagine néhány sorát az egyik rendszeres kormánypárti demonstráción, amelyeket a venezuelai diktátor magának szervezett. Másfél hónappal később bekötött szemmel, betapasztott fülekkel egy amerikai hadihajón ült, fogságban. Az elfogását élő videóközvetítésben követő Donald Trump amerikai elnök azt mondta, hogy a második világháború óta nem volt ilyen nagyszerű akciója az amerikai hadseregnek.
Két nappal később Maduro már egy New York-i bíróság előtt állt feleségével, nagyjából egyidőben azzal, hogy az alelnöke hivatalosan is átvette tőle a hatalmat otthon. Az ideiglenes elnökké előlépő nő a saját testvére előtt tette le az esküt, aki a venezuelai parlament vezetője. Úgy tűnik messziről nézve, hogy egy rettenetes diktatúrát működtető házaspár helyét egy testvérpár vette át, akik eddig ugyanennek a diktatúrának voltak a vezető tisztségviselői. Delcy Rodríguez, az új ideiglenes elnök a kinevezése előtt még pont olyannak tűnt, mint az USA-ba hurcolt főnöke: a cionista világ-összeesküvést hibáztatta Maduro elrablásáért, és azt ígérte, megvédi a régi rendet és hazavárja az elnököt. Kinevezése napján viszont már együttműködést ígért az Egyesült Államokkal.
Az eseményeket követni próbálók azóta is csak kapkodják a fejüket, és próbálnak párhuzamokat keresni a közelmúltból, értelmezési keretet adni a történteknek. Főleg, mert
bőven hallhattunk még érdekes nyilatkozatokat a caracasi elnöki palotát ért támadást követő két napon.
Trump megfenyegette a kolumbiai elnököt, hogy „vigyázzon a seggére”, és kokainfőző elmebetegnek nevezte. Közölte, hogy országának mindenképpen szüksége van a Dániához tartozó Grönlandra. Kubáról azt mondta, hogy csak azért nem kell katonákat küldenie oda, mert venezuelai olaj nélkül össze fog omlani a rezsim magától. „Mexikóval is kell valamit kezdenünk” tette hozzá viszont, az onnan csempészett rengeteg kábítószer miatt. Iránt a tüntetések leverése miatt fenyegette meg: „Ha elkezdik ölni a népet, ahogy azt korábban is megtették, akkor azt hiszem, hogy az Egyesült Államok nagyon keményen odacsap.”
hirdetés
A fentieken kívül más ország nem kapott katonai fenyegetést Trump részéről a caracasi sikeres akció bejelentése, azaz szombat óta, ám a szokatlan nyilatkozatok sora ezzel még nem ért véget. Oroszország, Kína és Irán kormánya is a nemzetközi jog uralmáért kezdett aggódni, mintha nem ők munkálkodnának hosszú évek óta e rend bomlasztásán akár háborúkkal, akár a tengeri határok egyoldalú átrajzolásával. Vagy épp nemzetközi terrorszervezetek és polgárháborús felek felfegyverzésével.
Szintén érdekes fejlemény, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök ítélte el a venezuelai akciót a legélesebben az EU-s országok vezetői közül, mondván „újabb, kőolajat célzó amerikai kalandozás” történt, amit elítélt és elutasított. Bizarr videóüzenetében ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is fontosnak tartja, hogy az USA-val együttműködésben atomerőmű épüljön Jászlóapátszentmihályon (ezt persze úgy mondta, hogy „Jaslovské Bohunice”).
Orbán Viktor azt írta ki a Facebookra, hogy: „Az idei év első napjain fontos emlékeztetőt kaptunk, hogy a liberális világrend felbomlóban van. Trump elnök megválasztása adta meg neki a kegyelemdöfést. Az új világ azonban még forrásban van. Szelesebb, kiszámíthatatlanabb, veszélyesebb évek jönnek.” Eközben egyetlen tagállamként megvétózta a közleményt, amelyben az EU egyszerre ítélte volna el Maduro bűneit és aggódott a nemzetközi jog érvényesüléséért. A nyilatkozatot végül a többi 26 tagállam adta ki közösen.
Nem lehet még megmondani, hogy a venezuelai alig két és fél órás amerikai katonai műveletnek milyen hatása lesz. A legkevésbé aggodalmaskodó nézet szerint lényegében nem történt semmi rendkívüli, az USA pont azt csinálja, amit szokott, csak a médiafelhajtás karcosabb, ahogy egyébként a politika nyelve is karcosabbá vált az utóbbi időben. A másik véglet szerint az USA szakított az eddigi világpolitikai viselkedésével, hódító háborúkba kezd, ahogy azt teszi már Oroszország és teszi mindjárt Kína is. A világ országai a befolyási övezeteikbe kerülnek, talán egyenesen gyarmati sors vár a legtöbbre. Akinek atomfegyvere van, az esetleg megússza, és örülhetünk, amíg a három nagy nem esik egymásnak.
Ilyen sommás ítéleteket megalapozottan legfeljebb az utókor mondhat majd, úgyhogy most csak arra vállalkoznánk, hogy néhány szempontot felvessünk, amelyek a fenti, leegyszerűsített magyarázatok mögött állnak.
Láttunk már ilyet
Sokszor előfordult, hogy az Egyesült Államok leszámolt a vele ellenséges, illetve veszélyesként azonosított kormányokkal a hidegháború vége óta is. Volt, amikor hosszú háború lett belőle, például Afganisztánban vagy Irakban. Volt, amikor csak bombázásokkal gyengítették meg végletesen a helyi hatalmat, például Líbiában vagy Jugoszláviában. Olyan is történt már, hogy elfogtak a saját hazájában egy bűncselekményekkel vádolt elnököt: 1989 decemberében Panamában a szintén kábítószer-kereskedelemmel vádolt Noriegát buktatták meg, és úgy kergették ki a panamavárosi vatikáni követségről, hogy tíz napon át heavy metal számokat játszottak az épület előtt, hatalmas hangerővel, az akkor először élesben bevetett Humveekre szerelt óriási hangfalakból.
A venezuelai rezsim megdöntésére már Trump előző elnöksége alatt is készültek tervek, miután Maduro elcsalta a választásokat, és milliók menekültek el az országból. Sőt, még Obama elnöksége alatt történt, hogy amerikai ügynökök tőrbe csalták Maduro feleségének két unokaöccsét, akik drogot csempésztek volna Hondurason keresztül az USA-ba, a caracasi állami repülőtérről indulva. Csakhogy a megbízóik amerikai álruhás rendőrök voltak, és mindkettőjüket lecsukták. A két férfi azt mondta, hogy Maduro választási kampányára kellett volna a kábítószerért ígért pénz.
Csak ez alapján a lehetséges következtetés: Trump valójában nem izolacionista, hanem ha okot és alkalmat lát, éppen úgy a világ rendőreként használja az USA hadseregét, mint elődei az elmúlt száz évben. A venezuelai chávezista rezsim megbuktatása régóta célja az amerikai külpolitikának, szó sincs nagy fordulatról, pláne nem a világrend felforgatásáról. Néhány évenként megesik az ilyen.
Ilyen simán ritkán sikerül
A mostani akció talán az eddigi legsimább katonai akció volt egy külföldi kormánnyal szemben a hidegháború óta. A százezer fős venezuelai hadsereget teljesen kiiktatták, részben egy kibertámadással előidézett áramszünettel, részben a főváros légvédelmének gyors lebombázásával, részben a katonai és polgári kommunikációs eszközök elektronikus blokkolásával, és egyes feltételezések szerint talán beépített ügynökök, árulók támogatásával.
Csupán két amerikai katona sérült meg az akcióban, a 150 bevetett repülőgép és helikopter mind hazatért, utóbbiak közül egyetlen darab megrongálódva. Venezuelai oldalon negyven halottról tudni eddig, közülük harmincketten az elnök kubai testőrségének tagjai voltak. Az elnöki házaspárt élve, nagyobb sérülések nélkül vitték az USA-ba. Mindezt úgy, hogy Maduro hónapok óta arról beszélt, hogy az USA meg fogja támadni, vagyis elvben fel kellett készülnie valamilyen akcióra.
Csak ez alapján a lehetséges következtetés: Amerika megmutatta a világnak, hogy továbbra is rendkívüli katonai ereje van, szó sincs arról, hogy az afganisztáni drámai kivonulás megrengette volna az ország hadseregének önbizalmát. Trump még egy éve sincs hatalmon, de bombázóival megrengette az iráni rezsimet, Teherán középhatalmi ambíciói szertefoszlottak az Izraellel összehangolt támadás után. A jemeni bombázásai nyomán abbamaradt a vörös-tengeri kalózkodás. Terroristákra csapott le Szíriában és Nigériában, amit nem követtek merényletek vagy más erőszakos válaszcsapások. Amerika erőt mutat, és ez féken tarthatja Kínát, és másokat is.
Korai temetni az USA hegemóniáját, ilyen akcióra semelyik másik hadsereg sem lenne képes a világon.
Nincs szó rezsimváltásról
Maduro stábja hatalmon maradhatott, és egyelőre az USA együttműködést vár tőlük, amire egyelőre hajlandóságot is mutatnak. Szemben a korábbi hasonló amerikai beavatkozásokkal (amilyen például a panamai is volt) nincs egyelőre szó arról, hogy egy nyugati típusú, demokratikus rendszert akar az Egyesült Államok bevezetni Venezuelában. Egyelőre úgy tűnik, hogy két fő követelést kell teljesítenie a magát szocialistának mondó, a valóságban az országot nyomorba döntő, kíméletlenül erőszakos rezsimnek: vissza kell engednie az amerikai cégeket az olajkitermelésbe, és távol kell tartaniuk magukat az orosz, kínai és iráni partnereiktől. Mindenki a helyén maradhatott, a rendszer régi fontos emberének számító Vladimir Padrino Lopez hadügyminisztertől a rettegett belügyminiszterig. Az ideiglenesen kinevezett elnök egyébként nemcsak Maduro helyettese, de olajipari miniszter is volt, azaz pont ahhoz ért, ami az amerikaiaknak valószínűleg a legfontosabb.
Csak ez alapján a lehetséges következtetés: Trump megtanulta a leckét, a demokráciaexport nehézkes, drága, a siker korántsem garantált, könnyen káoszt hozhat. A régi elittel jobb kiegyezni, és csak a legfontosabb érdekeket érvényesíteni. Cinikusan hat, ha a nagyhatalmi logika mögé nem tesznek nemes célokat, de talán ez az őszintébb. Vagy más nézőpontból: ez a brutálisabb fellépés, főleg, mert más hatalmak is feljogosítva érzik majd magukat, hogy belátásuk szerint kényszerítsék akaratukat másokra, szuverén országokra. A Kreml kimondatlanul is erkölcsi jóváhagyást kapott az ukrajnai hódító háborúra, Kína mindjárt megtámadja Tajvant.
Csak az olaj fontos, még mindig
Venezuela földje alatt van a világ legnagyobb ismert olajtartaléka, bár az ország kitermelése most egy százalékát sem adja a világénak. A potenciál nagy tehát, de óriási beruházásokra és évekre lenne szükség a nagyobb léptékű termelés beindításához. Ehhez ráadásul stabilizálni kellene Venezuelát, ahol a hadsereg mellett kolumbiai és helyi drogkartellek is működnek. A venezuelai olaj egyébként inkább dízel előállítására jó, ilyen értelemben inkább hasonlít az orosz nyersolajhoz, mintsem a benzin finomításához ideálisabb amerikai vagy szaúdi olaj. Tavaly a venezuelai olaj 68 százalékát Kína vásárolta meg. Ha a venezuelai készleteket Trump ígérete szerint amerikai cégek termelhetik ki, az fontos stratégiai és gazdasági előnyt jelent majd az Egyesült Államoknak.
Csak ez alapján a lehetséges következtetés: Két háború Irak ellen, Líbia és Irán bombázása, olajembargó Oroszországgal szemben, „fúrj bébi, fúrj!” szlogen Trump választási kampányában, újra és újra megerősített szövetség az egyébként szintén embertelen szaúdi rezsimmel – az elmúlt 30 év mintázatai alapján jól látszik, hogy az amerikai külpolitika fókuszában mindig is az olaj állt. Trump az ásványkincs után ment most is, klasszikus imperialistaként. Vagy más nézőpontból: addig akart lépni, amíg Kína nem szerez pozíciókat Venezuelában, mert nekik lett volna pénzük, szakértelmük és jó politikai kapcsolataik rámenni az ottani olajra. Kína lefoglalta a világ ritkaföldfémeit, és azokkal zsarolja Amerikát, úgyhogy ezt ellenpontozva az USA igyekszik az olajkereskedelmet dominálni.
Az orosz agresszió párhuzamának erőltetése
El lehet ítélni Oroszországot, mert az érdekszférájának tartott Ukrajnát erőszakkal igyekszik megszerezni, de közben el lehet fogadni az amerikaiak caracasi akcióját? – sokan feltették ezt a kérdést a hétvége óta. A párhuzam sok szempontból erőltetett, hiszen Maduro a demokratikus világ szemében nem volt legitim államfő. Kirívóan elcsalta a választásokat, bebörtönözte, megkínozta, megölte, száműzetésbe küldte politikai ellenfeleit, az USA és az EU sem tartotta törvényes vezetőnek. Az USA-ban vádat emeltek ellene drogkereskedelem miatt. Formálisan az USA nem háborút indított Venezuela ellen, hanem egy bűncselekménnyel vádolt embert fogtak el, a katonák elvben az FBI munkatársait védték, hivatalosan csak emiatt vettek részt az akcióban. Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának célja egy demokratikusan választott kormány megdöntése volt, amely nem követte el azokat a bűnöket az ukrajnai orosz anyanyelvűekkel szemben, amikkel Moszkva vádolta. Maduro bűnei viszont valósak.
Ugyanakkor mégiscsak egy szuverén ország vezetőjét fogták el az amerikaiak, hadüzenet nélkül bombáztak egy független országot, még kongresszusi felhatalmazást sem kért erre az elnök. Maduro többször is járhatott az ENSZ közgyűlésén New Yorkban korábban, élve diplomáciai mentességével. Egy másik ország vezetőjének elrablása nehezen egyeztethető össze a nemzetközi joggal. Panama esete egy fokkal tisztább volt, mert ott Noriega hadat üzent az USA-nak, és a katonái lelőttek egy amerikai tengerészgyalogost is. Bush erre válaszul rendelte el az ország megszállását.
Ráadásul Trump Maduro elfogása előtt nem sokkal kegyelmet adott egy volt hondurasi elnöknek, akit 2024-ben 45 év börtönre ítéltek az USA-ban drogkereskedelemért és pénzmosásért. A kettős mérce azt a képzetet erősíti sokakban, hogy a Maduro elleni büntetőügy korántsem volt olyan fontos, mint az USA nagyhatalmi, üzleti céljai. Ezt a képzetet erősítik Trump fenyegetései az elmúlt napokban, különösen a Grönlandra vonatkozó igénye, ahol még halványan sem kerül elő semmilyen bűncselekmény megtorlása sem (ellentétben Kolumbia, Mexikó vagy Irán fenyegetése esetében).
Csak ez alapján a lehetséges következtetés: Az USA elvárja, hogy a világ elfogadja nagyhatalmi ambícióit, területeket és befolyást szerezhessen a nyugati féltekén. Hatékonyabban és elegánsabban csinálja ezt, mint az oroszok, jobb a fedősztorija is, de lehet, hogy ez csak a kezdete egy új folyamatnak, aminek a végén éppen olyan agresszorként viselkedik majd, mint Putyin Oroszországa.
Akkor mi történik, merre megy a világ?
Önmagában egyik elmélet sem fedi a teljes valóságot, önmagában mindegyik hiányos, ráadásul sohasem tudhatjuk, hogy Trump mikor esik hatalmas túlzásokba, és mikor gondolja a szavait teljesen komolyan.
Ha figyelmen kívül hagyjuk a verbális fenyegetéseit, akkor amit eddig tett Venezuelában, az nem jelenti egy új világrend kezdetét.
Még azt sem lehet kizárni, hogy fokozatosan rákényszeríti a rezsimet egy szabad választás kiírására, és végül mégiscsak a demokráciaexport egy ravaszabb példáját látjuk majd kibontakozni.
De ha nagyon is komolyan vesszük amit Trump mond, akkor lehet, hogy a 19. századi vadnyugati erőszakot szabadítja éppen el a nagyvilágban.
Egyik reggel például arra ébredünk, hogy a grönlandi amerikai katonai bázisokat egy elnöki rendelettel az USA fennhatósága alá helyezte. Vagy éppen az amerikai katonák népszavazást rendeznek Grönlandon, előbb a függetlenségről, majd a csatlakozásról az USA-hoz, a dán állam kikerülésével, ahogy azt az orosz erők is elintézték Donyeckben és Luhanszkban.
Egy biztos: Amerika 2026 első hétvégéjén erőt mutatott. Hogy ez az erőszak spirálját indítja-e el, vagy éppen egy erőszakos rezsimet számol csak fel, az még nem világos.
Nyitókép: Nicolás Maduro venezuelai elnököt (b2) és feleségét, Cilia Florest (j) kísérik rendőrök a manhattani szövetségi bíróságra, miután helikopterrel megérkeztek a Wall Street-i helikopterleszállóra New Yorkban 2026. január 5-én (fotó: MTI/EPA)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
