Óbudán is óriáslakótelep jön, és ehhez még a NER sem kellett

Zsuppán András

| 2025.12.17. | Háttér

A fővárosi közgyűlés ma minden bizonnyal utat enged egy újabb, 12-15 emeletes tornyokból álló lakótelepnek, ezúttal Óbudán. A sokak által szeretett Harisnyagyár fölé tornyosuló Waterfront City II. nevű monstrum egészen olyan, mintha kiemelt projekt lenne, tiltakoztak is ellene a civilek, de nem az: itt nem volt NER-es hátszél, a végeredmény mégsem nagyon különbözik attól, mintha lett volna. Legfeljebb az ellentételezés lesz valamivel nagyvonalúbb. Úgy látszik, akkor sincs megfelelő eszköztára az önkormányzatoknak az emberléptékű városfejlesztés kikényszerítésére, ha az állam – legalább néhány esetben – nem fosztja meg őket a jogaiktól.

Több cikkben foglalkoztunk már a budapesti lakótelepépítési hullámmal: bemutattuk, hogyan tette tönkre a miniszterelnök török barátja, Adnan Polat a Közvágóhidat, a Bayer Construct készülő városszéli falanszterét, a Szilas Ligetet, legutóbb pedig arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a NER-közeli ingatlanfejlesztők rászívták magukat a főváros termálvízkincsére, és ebből még komoly gond lehet. Úgy látszik, ezeket a cikkeket megállás nélkül írhatnánk: éppen most jelent meg a kormány oldalán egy újabb kiemelő rendelet tervezete, ami az Otthon Start programra optimalizált kislakásos fejlesztéseket mentesít minden józan előírás alól a XVIII. kerületi Szemeretelepen, illetve az angyalföldi Szegedi úton; az előbbinél 669 lakást engedélyeznének egy olyan volt ipari területen, aminek az égvilágon semmi tömegközlekedési kapcsolata nincs, sőt megközelíteni is csak csendes kertvárosi utcákon keresztül lehet.

Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy csak el kell törölni a kiemelő rendeletek rendszerét, és vissza kell állítani az önkormányzatok döntési szabadságát, most egy olyan esetet mutatunk be, ahol nincs NER hátszéllel rendelkező beruházó, a helyhatóságok szabadon cselekedhettek, nem született kiemelő rendelet, a végeredmény mégis eléggé hasonlítani fog az eddig bemutatottakra. Amiben különbözik, az főként az eltérő adottságokból fakad: jobb a terület városon belüli elhelyezkedése, és magasabb árkategóriát célzott meg a fejlesztő, a valódi piaci vállalkozásnak tekinthető Biggeorge 48. Ingatlanbefektetési Alap. Ettől még nem születik minőségileg más, sokkal jobb léptékű, zöldebb városfejlesztés – úgy látszik, ehhez alapvető szemléletváltás és egészen más jogi környezet kellene.

A történet tanulsága talán pont ez:

Budapesten a városépítés kereteit szinte teljesen a fejlesztők határozzák meg, és ez elszórt tornyokból álló, nem városias jellegű lakótelepek építését eredményezi.

Akkor is, ha a történetből kivesszük a NER-t.

A fővárosi közgyűlés mai ülésén határoz az óbudai Waterfront City II. nevű fejlesztésről, miután a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság (KKVB) december 15-i ülésén támogatta az erről szóló előterjesztést. A döntés lényege, hogy a főváros módosítani fogja a településrendezési eszközeit annak érdekében, hogy ez a lakótelep felépülhessen, mégpedig abban a formában, amit a fejlesztővel (és a III. kerületi önkormányzattal) december 8-án aláírt településrendezési szerződés tartalmaz. Itt tehát van településrendezési szerződés: ez olyan szint, ahova például a Bayer Bosnyák téri kormánynegyed projektje sosem jutott el, és a Szilas Liget esetén is sikerült a szerződést kiváltani egy kreatív jogi megoldásnak számító „fejlesztési megállapodással”.

hirdetés

Ezzel szemben a Waterfront teljesen szabályosan halad: a fejlesztő az év eleje óta folyamatos alkut folytat a kerületi és a fővárosi önkormányzattal, elkészíttette a szükséges vizsgálatokat (telepítési tanulmányterv, közlekedési hatástanulmány), megállapodott a fővárossal a módosításhoz kért ellentételezésről, és most eljutott majdnem a végső pontig. A kerületi építési szabályzatot (ÓBÉSZ) kell még módosítani, de nyilván meglesz ez is, mivel a kerületvezetés szintén részese a megállapodásnak. E beruházás körül sosem alakult ki politikai konfliktus, végső verzióját támogatja Kiss László óbudai polgármester (DK), Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid KKVB-elnök is.

Csak a civilek tiltakoznak, mindenekelőtt a Maradjanak a Fák a Rómain csoport, meg az a közel ezer lakos, aki aláírta a beruházás elleni petíciót, de mivel

ezt az ügyet nem lehet elhelyezni a szokásos NER–nem-NER-tengelyen, így nem sok sikerrel.

Ez egy átlagos urbanisztikai konfliktus, olyan, mint a világ sok városában, a környezetet terhelő beruházástól félő lakók, a haszon maximalizálására törekvő befektető és a kompromisszumokat kötő politikusok között.

A szóban forgó terület a Szentendrei és a Bogdáni út sarkán található, óriási üres placc, ahonnan idén év elején tolták le a korábban ott álló, elhagyatott ipari épületeket, valamint a Szentendrei út mentén urbexezésre csábító, romos Delta irodaházat és az elhagyatott Agip-kút maradványait.

Érdemes leszögezni, hogy ezúttal semmilyen építészeti érték nem veszett oda, a területen álló ipari csarnokok, raktárak között nem volt olyan, ami megtartásra érdemes lett volna. Ellentétben az ugyanezen fejlesztő által félig már megépített Waterfront City I. projekttel, ahol 2017-ben jó néhány védelemre méltó épületet bontottak el az egykori Óbudai Szeszgyár (BUSZESZ) területén, és kizárólag egy darab kéményt meg a megcsonkított, 1880-as évekből való központi csarnokot tartották meg mementónak.

Az 1994-ben bezárt Budapesti Harisnyagyárnak is van egy nagyon izgalmas, 1923-ban épített, helyi védelem alatt álló központi épülete, de a mostani fejlesztés ezt közvetlenül szerencsére nem érinti, az ott megtelepedett stúdiók, próbatermek, üzletek az épületben maradhatnak.

A Waterfront City II. az egykori gyárterületnek azon a nagyobb darabján valósul meg, ahol a legutóbbi időkig jórészt a második világháború után felhúzott üzemi épületek, raktárak álltak. Nem az egész telektömb tartozott a Harisnygyárhoz: a területet középen elvágó, évek óta lezárt Ladik utcától északra másfajta ipartelepek voltak, részben az 1-es számú épületelemgyár és épületfuvarozó vállalat, amely 1950-es alapításától kezdve a lakótelepek és gyárak építéséhez szállított elemeket, főként födémgerendákat, a legészakibb csücsökben pedig a Kötszövő gyár (ma a BMW szalon és szervíz van a helyén, ezt nem érinti a beruházás).

Röviden összegezve: a 20. század elejéig a terület beépítetlen maradt Óbuda peremén, majd része lett a fővárost mindenhonnan övező gyárövezetnek, és egészen a rendszerváltásig különböző ipari tevékenységeknek adott otthont. Ennek megfelelően nem jött létre tagolt, városias utcaszerkezet, hanem óriási összevont telkek alakultak ki. A rendszerváltást követően az üzemek megszűntek, és több mint harminc évig átmeneti hasznosítás következett: raktárak, kisebb műhelyek, vállalkozások telepedtek meg az üzemcsarnokokban. Ez egy klasszikus rozsdaövezeti szituáció, ami éppen most ér véget azzal, hogy

megérkezett egy tőkeerős fejlesztő, és teljesen új lapot nyitva a barnamezős területet lakóövezetté alakítja.

Nagyon hasonló folyamatok játszódnak le mindenhol, ahol a rozsdazóna elég kedvező fekvésű ahhoz, hogy a befektetők lássanak fantáziát a lakásépítésben. A harisnyagyári telek adottságai nem rosszak: közel van a város belső része, autóval a gyorsforgalmi útként kiépített Szentendrei úton jól megközelíthető, tömegközlekedése is van, bár ahhoz képest, hogy mennyien laknak itt, a HÉV és a 9-es busz messze nem jelent elegendő kapcsolatot. Ami az adottságokon ront, az pont a Szentendrei út: az 1970-es évek késő modern városfejlesztése itt teremtette meg talán a leglélektelenebb, már-már moszkvai jellegű környezetet a városi autósztráda két oldalán felhúzott panelházakkal, amelyek között négy, toronyszerűen felmagasodó, 15 emeletes magasház is van. Az élhetőséget rontó tényezők közül számokban is kifejezhető a magas zajterhelés, de a környezet egésze olyan, hogy szemlélteni lehetne rajta, miért jelentett zsákutcát ez a fajta léptéket tévesztett, a hagyományos utca- és városszerkezetet elvető urbanisztikai szemlélet.

Azt persze lehet mondani, hogy a négy magasház városkapu szerepet tölt be a felüljáró után, és a fejlesztő mondja is: erre hivatkozva kérte 65 méter magas újabb toronyházak építését a gyárépületektől megtisztított saroktelken. Ebből aztán a fővárosnak és a kerületnek sikerült valamennyit lealkudni, de az érvet végső soron elfogadták, hogy a szomszédos magasházak követendő mintát jelentenek. Az kétségtelen, hogy a Szentendrei út és az óbudai lakótelep léptékéhez egy sor újabb torony illeszkedik, de ebben az esetben talán a nem illeszkedés lett volna a jobb irány.

A Biggeorge 2024 végén vette meg a területet a korábbi német tulajdonosól. Az ECE a 2000-es évek végén szerezte meg a telket azzal a szándékkal, hogy az Árkádhoz hasonló méretű bevásárlóközpontot épít rajta. A fővárosi és a kerületi szabályozást ehhez igazították: kereskedelmi övezetbe sorolták, és lehetővé tették egy olyan 260 méter hosszú és 110 méter széles óriáspláza felépítését, ami szinte az egész telket elfoglalta volna, bármiféle érdemi zöldterület vagy tagolás nélkül. Mindehhez még brutális 3,75-ös szintterületi mutatót és 45 méteres legnagyobb épületmagasságot is engedélyeztek; a szabályozásba szinte semmilyen érdemi közcélú fejlesztési kötelezettség nem került bele, mindössze annyit írtak elő, hogy egy új Ladik utcát kell nyitni a HÉV felé a telek északi peremén, illetve gyalogos sétányt kell kialakítani a védett Harisnyagyár kiszabaduló oldalhomlokzata mellett.

Ez a sétány egy nagyobb városfejlesztési elképzeléshez tartozik: gyalogos közlekedési tengely létrehozásához, ami az óbudai Fő tértől vezetne egészen a Római-partig. Az elképzelés régóta ott van a különböző városfejlesztési koncepciókban, és azon a felismerésen alapul, hogy a 20. századi városfejlesztés rendesen elbánt Óbudával – a kerület helyiek és turisták számára vonzó részeit sivár és nehezen átjárható területek választják el egymástól, a városszövetben a gyalogosan bejárható egységek pontszerűen, elszigetelten jelennek meg. Ezt bárki megtapasztalhatja, aki elindulna egy sétára a Fő tértől, és már az első sarkon rájöhet, hogy ehhez inkább mégsincs kedve. A megálmodott gyalogos tengelyt Budai Promenádnak nevezték el, de természetesen egy fillér sem volt soha rá, így azt remélték, hogy a rozsdaövezetben megjelenő magánfejlesztők fogják megvalósítani.

Ez nem lett volna teljesen alaptalan várakozás, de a Waterfront City I. megmutatja, hogy

a fejlesztő az ilyen koncepciókat mindig zsebre teszi, ha ezt megengedik neki.

A volt BUSZESZ-területen ugyanis a Budai Promenád első szakasza elkészült. Elindul a Biggeorge által felhúzott tizensokemeletes tornyok között egy nagyvonalúan meghagyott kis terecskével:

Elsétálhatunk rajta az óriásira nőtt házak árnyékban, miközben olyan fejlesztői propagandaszövegeket mormolunk magunkban, hogy „magas színvonalú környezeti kialakítás”, „gyalogos-kerékpáros átjárhatóság” meg „új kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó funkciók”. A kanyonszerű sétány elhalad a tornyok közé beszorult régi kémény mellett, ami nem is látszik kívülről, akkorák körülötte a házak, és egyelőre a régi csarnok maradékának romjánál ér véget; talán itt lesz majd némi tér meg levegő körülötte, mert a látványterveken látszik a felújított ipari emlék körül egy nyitottabb terület. A Waterfront City I-ből egyelőre tíz torony készült el, de lesz még további hét a következő ütemben.

A Waterfront City I. igazából pontosan megmutatja, milyen lesz a Waterfront City II., ezúttal nem kell a látványtervekre hagyatkozni, a megépült valóság magáért beszél. Az új beépítés léptéke teljesen azonos a szomszédos óbudai panellakótelepével, de jóval sűrűbb annál, az épületek közötti területek szűkösebbek, és valódi utcák, terek a szabadon álló házak között ugyanúgy nincsenek, mint a 20. századi lakótelepen. Ennek a Budai Promenádnak a következő szakasza lenne az a sétány, ami a Harisnyagyár oldala mellett vezet majd tovább a Filatorigát HÉV-megálló irányába.

A Waterfront City I-nél eleve meg sem lett volna szabad engedni, hogy a fejlesztő a Promenádot beterelje a saját telkén belülre. A tömbbelsőben így is, úgy is szüksége volt valamilyen sétányra, de ez a Promenád városszerkezeti szerepének nem felel meg, éppen csak azt a funkcióját nem tudja majd betölteni, hogy létrehozzon egy markáns gyalogostengelyt Óbuda régi központja és a külső területei között. Ez a tengely akkor jött volna létre, ha a Folyamőr utca kap egy valódi városias térfalat a Duna felőli oldalon az új fejlesztéstől, de ennek pont az ellenkezője történt: az új lakóterületet annyira megemelték a garázsok miatt, hogy az utca keskeny járdájáról szűk lépcsők vezetnek fel erre az enyhén zöldített pódiumra.

Ehhez képest a Budai Promenád folytatása legalább abból a szempontból jó helyen van kijelölve, hogy logikusan vezet a HÉV-megálló felé, és a Harisnyagyár megfelelő keretet ad neki az egyik oldalról. A másik oldalról viszont pont arra lehet számítani, mint a Waterfront City I. esetében: egy magas feltöltésre helyezett, elszigetelt tornyokból álló lakótelepre. Azt mindenesetre kimondhatjuk: a Budai Promenád mindig inkább jól hangzó urbanisztikai koncepció lesz, mint a városi térben érzékelhető valóság.

De előreszaladtunk: az ECE tehát plázamonstrumot álmodott a Szentendrei út sarkára, és az önkormányzatok ehhez igazították a szabályozási terveiket. 2018 tavaszán ennek a látványtervei is megjelentek a sajtóban.

Decemberben azonban a terv megbukott, mert a fejlesztő nem kapott felmentést a kormány által elrendelt plázastop alól. Ezután vegyes funkciójú épületegyüttest kezdtek tervezni a telekre, de ebből nem lett semmi, és végül eladták.

A történetben a legjobb kétségtelenül az, hogy a plázát sikerült megúszni. Ahogy a Bosnyák tér esetében legalább pozitívumnak mondható, hogy nem készült el a Mundo bevásárlóközpont, úgy az ECE is kiszívta volna a maradék életet az óbudai utcákból. A megváltozott gazdasági környezetben az új tulajdonos lakásokat akart építeni, és ennek az önkormányzatok is örültek: ez a szándék ugyanis összhangban van azzal, hogy Budapest szétterülését, az agglomerációs kiköltözés mértékét csökkenteni kellene, és zöldterületi parcellázás helyett a rozsdaövezetben kellene kielégíteni a jelentkező lakásigényt. A lakásépítési szándék tehát támogatható, ahogy akár a Szilas Liget esetében is,

a problémát ezúttal is az új városrész sűrűsége, léptéke, az utcás-teres városszövet létrehozására való képesség hiánya jelenti.

Természetesen a döntéshozók még egy problémával szembesülnek: 1300-1400 új lakás felépítése – ennyi lesz a Waterfront City II-ben – súlyos terhet jelent a meglévő tömegközlekedésnek és a közterületeknek, ezeket fejleszteni, bővíteni kellene, csakhogy pénz nincs rá. A hazai gyakorlatban a fejlesztő bevonásának egyetlen eszköze a településrendezési szerződés, éppen ezért olyan kártékony, amikor a kiemelő rendeletekkel a kormány ezt az eszközt elveszi. Csakhogy a helyzet akkor sem rózsás, ha nem veszi el: az önkormányzatnak ugyanis

a szerződés megkötéséhez engedményeket kell tennie szabályozási oldalon, és cserébe a beruházó átvállal olyan közcélú fejlesztéseket, amiket az önkormányzat magától nem tudna elvégezni.

Ez tehát egy alkufolyamat, amiben az engedmények elkerülhetetlenül túlzó léptékű és sűrűségű beépítésekhez vezetnek. A helyzet akkor lenne gyökeresen más, ha a fejlesztő bevonására másféle jogi eszközök is lennének.

A Waterfront City II. esetében az önkormányzati alkupozíciót javította az a tény, hogy az érvényes szabályozás nem engedett meg a területen lakófunkciót, vagyis átsorolás nélkül a fejlesztő mozdulni sem tudott volna a kívánt irányba. Rontotta viszont, hogy a szabályozás egy olyan funkcióra (pláza) lett rászabva, amit a mostani döntéshozók sem láttak volna szívesen a területen, ráadásul olyan túlzó paraméterekkel, hogy ahhoz képest még egy lakótelep is jobb mutatókat jelent (például szintterületben és zöldfelületben).

Az is érdekes persze, hogy konkrétan mi lett az alkufolyamat vége, de érdemes látni, hogy az alaphelyzet eleve nem volt túl kedvező: ha a létező szabályozás borzalmas dolgokat tartalmaz, abból nehéz az önkormányzatnak nyertesen kijönni, legfeljebb azt mondhatta volna a főváros és a kerület, hogy ebben a formában ehhez a beruházáshoz nem járulnak hozzá, és elkezdik aszalni egy kissé a fejlesztőt, hátha pár év várakozás után megpuhul. De az is lehet – és ez a félelem nyilván ott lebegett –, hogy inkább elmegy a kormányhoz egy kiemelő rendeletért, és akkor még rosszabb helyzet áll elő.

Ennek ellenére a civil tiltakozók pont azt kérték a fővárostól, hogy mondjon nemet. „Önöknek hatalmas lehetőség van a kezükben, mert ez nem olyan, mint az első napirendi pontként tárgyalt Szilas Liget, itt még nálunk, önöknél van a hatalom, úgyhogy szeretném kérni – a korábban elhangzottak alapján –, hogy koherens módon, úgy ahogy van, egyhangúlag szavazzák le, mivel (…) urbanisztikailag problémás, és nem közlekedésig”, kérte a fővárosi döntéshozókat a KKVB ülésén az egyik civil megszólaló. Csakhogy erre már semmi esély nem volt: szeptemberben a bizottság még valóban leszavazta az átminősítési kérelmet annak érdekében, hogy kicsit többet tudjon elkérni a beruházótól, mostanra azonban a deal megszületett.

Ahogy a telepítési tanulmánytervből is látszik, a

Waterfront City II. olyan nagyon nem különbözik majd azoktól a lakótelepektől, amelyek kiemelt projektként születtek meg.

Noha az új övezeti besorolás szerint zártsorú, jellemzően keretes beépítésű nagyvárosias lakóterület lesz a telek, ez a zártsorúság nem jelenti hagyományos értelemben vett utca- és térszerkezet létrehozását. Csak a Szentendrei úti oldalon jelenik meg, ahol ez a befektetőnek érdeke, mert az ottani zajtól és forgalomtól szeparálni szeretné a tömb belső oldalát, ahova majd a lakások néznek. A telepítési tanulmányterv szerint az új lakótelep ezen a nyugati oldalon az óbudai Faluházhoz fogható léptékű szalagházból áll majd, ami maga is hat nagyobb magasházból áll majd, ezek közül három tízemeletes, két tizenkétemeletes, egy pedig tizenötemeletes lesz. Ezeket a tömböket hat-, illetve háromemeletes összekötő szakaszok kapcsolják majd össze; az élhetetlen Szentendrei út felé kizárólag a folyosók néznek majd, minden lakás a zöldített tömbbelső felé fordul.

A szalagházzal szemben, a Harisnyagyár felőli oldalon további négy tizenötemeletes magasház tornyosul majd; az nyilván a vicc kategória, hogy ezek egy városias sétány térfalát alkothatnák. A lakótornyok méretéhez képest a védett épület eljelentéktelenedik, elveszíti városképileg meghatározó szerepét, szinte ugyanaz ismétlődik majd meg, mint a BUSZESZ meghagyott ipari mementóinál. A beépítés falanaszter jellegét ezúttal is a keresztmetszeti rajzok érzékeltetik legjobban:

Az egyik engedmény, amit az önkormányzat felmutathat, hogy bár a terület felét átsorolják a 65 méteres épületmagassági kategóriába, a legmagasabb épületek „csak” 51,6 méter magasak lesznek, vagyis a Szentendrei úti 70-es évekbeli magasházakhoz igazítják a magasságukat. Igaz, ebben van egy kis csalás, mert a Biggeorge – ahogy a Waterfront City I-nél láttuk – szereti az épületeit egy megemelt, zöldített pódiumra rakni a mélygarázsok miatt, az épületmagasságot viszont ennek a tetejétől számítják, a környező területekhez képest valójában inkább 55-56 méteren lesz a magasházak teteje. Ez a megemelt – teljesen városellenes – beépítésmód a magyarázata annak, hogy míg a telek beépítettsége a földszinten 85 százalékos lesz, mégis kihoznak egy 45 százalékos zöldfelületi borítottságot (amibe a sétány is beletartozik). A várható forgalmat érzékelteti, hogy 1400-1500 darab parkolót terveznek az épületekhez, ami nagyjából tükrözi azt a valóságot, hogy az ideköltözők úgyis nagyrészt autóval fognak járni. Ez a Szentendrei út számára jelent súlyos forgalmi terhelést, amihez természetesen hozzá kell adni a Waterfront City I. még hiányzó közel 500 lakását is.

Hasonlítsuk össze a legfontosabb paramétereket a szinte mindenki által negatív példának tartott Szilas Ligettel (az első adat mindig a Waterfront City II., a második Szilas Liget):

• Lakásszám: 1400 – 3487
• Emeletszám: 10-15 – 10-12 (elvileg lehet húsz is)
• Legnagyobb épületmagasság: 51,6 m – 65 m
• Szintterületi mutató: 3,35 – 3,5
• Közcélú fejlesztések értéke: 5,2 milliárd – 4,2 milliárd

Különösen sokatmondó a beépítés sűrűségét tükröző szintterületi mutató, ami jelzi, hogy alig van érdemi különbség a két lakótelep között. Olyan hatalmas differenciát az eredményként felmutatható közcélú fejlesztések értékében sem látunk. Mondjuk el ezeket is, hiszen döntéshozói oldalról ez indokolta a kompromisszumot:

• Infrastrukturális fejlesztések a környező közterületeken, ezen belül az (1) új Ladik utca megnyitása; (2) a Szentendrei úton új szervízút létesítése; (3) kerékpársávok; (4) a Budai Promenád következő szakaszának kialakítása; (5) a Bogdáni út és a HÉV melletti sétány felújítása; (6) új zebra a Szentendrei úton.
• Közlekedési fejlesztések: a 9-es busz számára egy új végállomás kialakítása a Filatorigát HÉV-megálló mellett; a buszjárat új útvonala egy hurokkal fogja feltárni a területet az új Ladik utcán keresztül; az utolsó pillanatokig érvényben volt egy nagyobb hurok terve is a régi Harisnyagyárat megkerülve, de ezt végül a helyi lakosság ellenállása miatt elvetették, megmarad a HÉV melletti gyalogos-kerékpáros sétány és a népszerű legális graffiti fal.
• 350 millió forint a budai fonódó villamos óbudai ágának tervezésére: ez a Vitézy-programban szereplő elképzelés visszahozná az 1981-ben megszüntetett villamost a Pacsirtamező utcára és tovább is vinné a Szentendrei úton Kaszásdűlő megállóig; egyelőre nincs forrás a megépítésére, most a tervezés indulhat el.
• Az újonnan épülő lakások tíz százalékát megkapja a főváros tíz évre, hogy a lakásügynökségen keresztül bérbeadja.
• Óbuda is kap 1,2 milliárdot különböző fejlesztésekre.
• A beruházó a Waterfront City I-ből gyalogoshidat épít a Hajógyári-szigetre; ez szerepelt a korábbi terveiben is, valójában a lakások eladhatóságát növeli, de kétségtelenül az óbudai lakótelephez is közelebb viszi a környék egyetlen igazán értékes zöldterületét.

Összességében erre a megállapodásra is nagyrészt igaz, hogy a benne szereplő elemek jelentős részét a beruházónak is érdekében áll megépíteni (különösen igaz ez a környező utcák, utak rendezésére, a sétányokra meg gyalogoshídra). Ha pedig a lényeges paramétereket nézzük, felvetődik a kérdés: mennyivel jobb a végeredmény, mintha ez egy kiemelt projekt lenne? Igazi különbséget nem látunk. Ahhoz, hogy valami egész más szülessen, teljesen új városépítészeti szemlélet, szabályozás és jogi környezet kellene, de úgy látszik, Budapest marad a lakótelepeknél.

Nyitókép: a Waterfront City II. területe az építkezés előtt, háttérben a védett Harisnyagyár és a Waterfront City I. tornyai (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>