„Valamit elveszítünk” – kiderül, ki szerepel az Erdély-járó offline címlapján
Szerkesztőségünk úgy választotta ki a Nemzet a hátizsákban: Titkos erdélyi segítőakciók a Kádár-rendszerben című kiadványunk címlapfotóját a Fortepanról, hogy nem tudta: ki szerepel az 1989-ben készült fényképen. A bookazine megjelenése után jelentkezett a felvételt készítő Tamási Miklós, a Fortepan alapítója és vezetője, akiről kiderült: maga is csempészett segítséget a forradalom előtt Romániába. Elmesélte a fotó történetét, amely dióhéjban összefoglalja az annus mirabilis-nek, azaz a csodák esztendejének nevezett 1989-et. Oknyomozás Erdéllyel, Lengyelországgal és egy szovjet gyalogsági hátizsákkal.
„Ez legyen!” – bár több címlapterv is készült, egyhangúan döntött a szerkesztőség a Fortepanon talált fekete-fehér fotó mellett. Úgy éreztük, jól összefoglalja a bookazine mondanivalóját: fiatal férfi a korszak ikonikus farmedzsekijében, mozgó vonatból tekint ki, hátán karakteres hátizsák. Annyit tudtunk még, hogy a fotó 1989-ben az annus mirabilis-ben, a csodás esztendőben készült. Abban az évben, amikor megdőltek az addig megdönthetetlennek hitt szocialista diktatúrák. Azt gondoltuk, talán jobb is, hogy nincs közelebbi információ sem a képen szereplő személyről, sem a pontos helyszínről: így valami általánosat fejez ki a korszak hangulatából.
Alighogy megjelent a címlap, jelentkezett Tamási Miklós, a Fortepan alapítója és mindenese. Ő mesélte el a számos el nem mesélt történetet tartalmazó kiadvány titokzatos címlapképének történetét.
Merthogy a fotót ő készítette 19 évesen, egy lengyelországi úton – s az is kiderült, hogy maga is részt vett az Erdély-járó mozgalomban.
„1988-ban lettem 18 éves, már sok mindent érzékeltem a világból. Apám ötvenhatban egyetemista volt, gyakran mesélt a személyes forradalmi emlékeiről. A világ számomra azzal nyílt ki, hogy 15 évesen otthon antennát fabrikáltam a Szabad Európa hallgatásához. Az ötvenhatos forradalom évfordulójától, 1986-tól telefonálhattak és hagyhattak üzenetet a magyarországi a hallgatók a rádiónak, ez jóval elevenebbé tette a műsort. A SZER-en keresztül találtam rá Erdélyre is: emlékszem, megrázó élmény volt hallani tizenhét évesen 1987-ben, hogy Brassóban munkásfelkelés van” – emlékezett Tamási Miklós.
hirdetés
Rendszerellenes érdeklődésének másik forrása a lengyel vonal. Édesapja egyetemistaként tanult lengyelül, nagybátyja pap, ezért zarándoklatokkal meg egyéni utazásokkal többször megjárta Lengyelországot. Tamási Miklós a városmajori templomba járt misére, onnan rendszeresen vittek segélyszállítmányokat Erdélybe, így kapcsolódott be ő is a segítőakciókba. Először 1989 januárjában járt Erdélyben, abban az évben négyszer-ötször lépte át a határt Szepessy Ákossal, akivel 15 évvel ezelőtt megalapította a Fortepant. Szepessy a Brassó melletti Hosszúfaluban élő rokonsága volt a célállomás. Az 1974-es szállástörvény miatt nem aludhattak volna a vendéglátóiknál, mégis befogadták őket, ez azonban a helyi család számára komoly feszültségforrás volt.
„Készítettem fotókat Romániában, alapvetően a pusztuló polgári világ emlékeit örökítettem meg, meghatározó volt a »valamit elveszítünk« érzése. Én ugyan 19 évesen nem féltem, de a feszültség odaát tapintható volt. Emlékszem, egyszer haza kellett telefonálnom. Hosszúfaluból beutaztam Brassóba, ahol a postán, csak egy, ajtó nélküli fülkéből lehetett külföldet hívni, miközben a postás és a várakozók is hallgathatták, mit beszélek – nyomasztó volt” – emlékezik vissza Tamási Miklós.
Címlapképünk azonban nem Erdélyben, hanem Lengyelországban készült – a szabad levegőre vágyó magyarországi fiatalok kedvenc kelet-európai célállomásán. „A fotón Losonczi Péter barátom szerepel, aki később filozófus lett, Balassa Péter köréhez tartozott. Azon az emlékezetes 1989-es nyáron egészen Gdańskig utaztunk. A Fideszben ismerkedtünk meg, mindketten ott sertepertéltünk a frissen megalakult szervezetben. Mivel Péternek voltak költői ambíciói, megkért, hogy csináljak róla képeket a tervezett kötetéhez, készítettem is fotókat. A fénykép emléket is állít neki, mert fiatalon, 2015-ben halt meg tragikus körülmények között. Akkor már Belgiumban, a Leuveni Egyetemen tanított” – idézte fel elhunyt barátja emlékét Tamási Miklós.
A Losonczi Pétert ábrázoló képen szereplő hátizsáknak is története van: az ugyanis a szovjet hadseregben rendszeresített felszerelés volt. A téma iránt már akkor érdeklődő, későbbi neves történész, Ungváry Krisztián vezette be Tamási Miklóst a nem hivatalos internacionalista cserebere világába. Együtt mentek el a tököli szovjet laktanyába, ahol a tisztek ellátását szolgáló boltokban felszerelési tárgyakat is lehetett vásárolni, jutányos áron. Itt szerezte be olcsón Tamási Miklós a jó minőségű és elnyűhetetlen gyalogsági hátizsákokat. Egyiket ő maga használta, például az erdélyi utakon, a többit odaadta barátainak. Kapott tőle Losonczi Péter is: így lett a megszálló katonaság felszerelési tárgya tanúja 1989-es mámoros nyarának, többek között a forrongó Lengyelországban tett utazásnak.
Nyitókép: a Válasz Offline 5. számának címlapja Tamási Miklós fotójával
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
