A „Vizet a tájba!” jó, de a Dél-Alföldön már kevés – KITE-vezér az aszályról és a gazdák alkalmazkodásáról
Országos és helyi szinten is változtatni kell a vízgazdálkodási szemléletünkön – mondja Szabó Levente, a legjelentősebb magyar mezőgazdasági integrátor, a mintegy harmincezer termelővel kapcsolatban álló KITE Zrt. vezérigazgatója. A cégvezetőt azért kerestük meg, hogy értékelje az Alföldön sorozatosan tapasztalható aszályok agrárkövetkezményeit, és hogy segítsen tisztábban látni, hogyan hangolható össze a megváltozó vízügyi szemlélet a gazdálkodói érdekekkel. Szabó Levente a megoldást a talajvédő művelési rendszerekben és a „minden csepp vízzel jól gazdálkodó” öntözésben látja, de még ezeknél is jobban hangsúlyozza a helyi adottságokhoz alkalmazkodó precíziós növénytermesztést. Ami az összehangolhatóságot illeti, a vezérigazgató optimista: szerinte „a gazdasági érdek és az ökológiai szemlélet ma egy irányba mutat”.
– Év elején egy interjúban azt mondta, bízik abban, hogy 2025 jobb év lehet az agráriumban, mint amilyen a ’22-es nagy aszályt majdnem megismétlő tavalyi volt. Az eddigi számok alapján búzában rosszabb, rozsban talán jobb a helyzet, a kukoricáról még nem láttunk végleges adatot, de jelek nem jók. Milyennek tartja az összképet?
– A 2025-ös év csapadékeloszlása is hektikus volt, a kukorica pedig közismerten érzékeny a klimatikus viszonyokra. Ha az elmúlt évtizedek terméseredményeit elemezzük, megfigyelhető a pozitív trend, amely nagyságrendileg 90 kg/hektáros évenkénti növekedést mutat. Emellett a kukorica-termésátlagokat nagy hullámzás jellemzi, különösen a klímaváltozás hatásaival erőteljesen sújtott régiókban.
– Például a Dél-Alföldön, amit nyáron riportban is bemutattunk, a Viharsarokban egészen katasztrofális helyzeteket láttunk. Kutatók és gazdálkodók is hangot adtak már azon véleményüknek, hogy az ország középső és déli, aszálynak leginkább kitett részein végleg ki kell venni a kukoricát a vetésforgóból. Mi a véleménye erről?
– Kimondhatjuk, hogy az ország bizonyos területein az elmúlt években nem volt jövedelmező kukoricát termeszteni. A Dél-Alföldön megtermelhető termésátlag – több év átlagát tekintve – nem éri el a kukorica fedezeti pontját. Ezt a termelők a saját bőrükön érzik, ezért keresik a kiutat. A vetésszerkezet átalakulása már most is látványos.
A kukorica húsz éve még 1,2 millió hektáron termesztett növény volt, 2026-ra pedig az sem kizárt, hogy ennek csak a felét éri majd el a termőterület.
Az árukukorica helyét az őszi kalászosok és a tavaszi növények közül elsősorban a napraforgó veszi át.
– Mi a helyzet a borsóval és a cirokkal? Sokan mondják, hogy belőlük lehet az „új kukorica”.
– Az őszi borsó előnye, csakúgy, mint a többi őszi vetésű növényünknek, hogy kisebb kockázattal termeszthető, mert a csapadékeloszlás átalakulásával a nyár eleji maximum őszre tolódott. Tavaszi növényként jó alternatívát jelent a cirok is, hiszen a fedezeti pontja alacsonyabb, így gyengébb termésátlag mellett is jövedelmező. Emellett kevésbé kitett a klimatikus szélsőségeknek, ahogy ezt az idei évben a saját kísérleteinkben is tapasztaltuk. A cirok felhasználása a takarmányipartól a bioetanol-gyártásig széles körű, úgy látjuk, hogy a felvevőpiac még nem telített.
– Termőhelytől függetlenül jobban szerepel a cirok, mint a kukorica?
– Nem. A kukorica genetikai potenciálja jelentősen meghaladja a cirokét, de azokon a termőhelyeken, ahol most be kell fejezni a kukoricatermesztést, a cirok perspektivikus növény lehet.
– A magyar gazdák jelenleg 40-50 ezer hektáron foglalkoznak cirokkal. Meddig érdemes ezt felvinni?
– A kukorica termőterületének csökkenéséből kiindulva akár a 100 ezer hektárt sem tartjuk elképzelhetetlennek, de ennek jó termesztéstechnológiával kell párosulnia. Különben csalódni fognak a növényben. Ha a kukoricához hasonlóan megnézzük az elmúlt két évtizedben jellemző országos trendet, a cirok termése évente átlagosan 0,1 tonna/hektárral nőtt, még a klímaváltozás ellenére is. Ez azt mutatja, hogy még nem aknáztuk ki teljesen a cirokban rejlő lehetőségeket.
– Agárkutatói körökben többször megfogalmazódott, hogy a magyarországi vetésszerkezet végzetesen leegyszerűsödött a hetvenes évek óta. A búza, a kukorica, az árpa és a rozs túlsúlyát emlegetik, és míg a hazai mezőgazdasági terület döntő többsége szántó maradt, Lengyelország például sikeresen mozdult el a magasabb hozzáadott értékű zöldség- és gyümölcstermesztés felé. Van-e igazság ezekben a megállapításokban? Igaz, hogy egyszerűen túl sok a szántó Magyarországon?
– A magyar mezőgazdaság adottságai több ponton eltérnek a lengyel viszonyoktól. Míg az ő átlagos csapadékviszonyaik kedvezőbbek, addig az évi középhőmérséklet és ezzel együtt a melegigényes növények hasznos hőösszege alacsonyabb. A mi talajviszonyaink sokkal heterogénebbek, de mondhatjuk, hogy ezen a téren összességében jobb adottságokkal rendelkezünk. Nem összehasonlítható tehát a két ország mezőgazdaságának struktúrája sem, mégis azt mondhatjuk:
a lengyel mezőgazdaság jó példa arra, hogy hogyan lehet emelni az egységnyi mezőgazdasági területen előállított termelési értéket.
A kertészeti kultúrák, mint az alma, de akár a zárt termesztésben előállított paradicsom terén is sikeresek. Az EU-ban a legtöbb almát Lengyelországban állítják elő. A szántóföldi növénytermesztésben talán szegényesebb a magyar vetésforgó, aminek praktikus oka, hogy kevesebb növényfajt könnyebb termeszteni. Ha nincs semmilyen kényszer a diverzifikálásra, akkor az nem is történik meg. Gondoljunk csak az USA kukoricaövezetének szója-kukorica vetésforgójára. Az utóbbi években azonban a gazdasági, klimatikus és jogszabályi környezet is ezzel ellentétes hatást gyakorol. A támogatások feltételei szigorodtak, egyre inkább terjednek az alternatív növények, mint a fent említett cirok és őszi borsó. De a KITE is folyamatosan keresi az újabb növényeket, hiszen a klímaváltozásra és a korábban jövedelmező növények pótlására válaszokat kell találnunk.
– Minden számítás szerint elképesztő talajvízvesztést szenvedett el az Alföld az elmúlt évtizedekben a felmelegedés és a mesterséges lecsapolások együttes következményeként. Társadalmi nyomásra a vízügy elkezdte az üzemrendek áthangolását, meghirdette a „Vizet a tájba!” programot. Ez jó irány?
– Az elmúlt időszak extrém klimatikus eseményinek következtében az Alföldön egyértelműen láthatók a vízhiány következményei. Meteorológiai adatok bizonyítják, hogy a forró, csapadékszegény nyári időszakok vízmérlegei évről évre negatív tendenciát mutatnak, ez pedig visszaköszön a tavaszi vetésű növénykultúrák hozamadataiban is. Kétségtelen tehát, hogy országos és helyi szinten is változtatni kell a vízgazdálkodási szemléletünkön. Emiatt is fontos, hogy a gazdálkodók olyan termesztéstechnológiai elemeket alkalmazzanak, amelyek javíthatják a talajok vízgazdálkodását.
– Például?
– Első lépésként a gazdálkodó a természetes vízvisszatartást segítő jó gyakorlatokkal csökkentheti a kitettségét. Ilyenek a talajvédő művelési rendszerek: a no-till, vagyis a bolygatás nélküli, direktvetéses technológia, a strip-till, amikor a talajművelés csak az elvetni kívánt sorokat érinti, a „sorközöket” érintetlenül hagyja, illetve a kontrollált művelőnyomos gazdálkodás, a CTF (Controlled Traffic Farming), mely a talajtömörödés megelőzésére jó. (A no-till és a strip-till megoldások tapasztalatairól bővebben az interjú végén szólunk – a szerk.) A „Vizet a tájba!” programintézkedései lehetővé teszik a talajok vízkészletének növelését, de ennek gyakorlati megvalósítása gazdálkodói oldalon kompromisszumokkal jár. Tudomásunk szerint voltak sikeres mintaprojektek, de ez az eszköz önmagában nem tudja megoldani a Dél-Alföldön jelentkező problémát.
– Mire lenne még szükség?
– A hatékony, egységnyi ráfordítással nagy terméstöbbletet eredményező öntözés ma közérdek. De fontos kiemelni, hogy egy öntözési beruházás önmagában nem jelent termelékeny,
minden csepp öntözővízzel jól gazdálkodó öntözést.
Szükség van mély termőhelyismeretre, kis vízveszteséggel üzemeltethető öntözőberendezésre, szenzoros mérésekre és ezeken alapuló öntözési döntéstámogatásra. Az öntözés kedvezőtlen környezeti hatásainak megelőzése és a kiemelkedő jövedelemtermelő képesség csakis így biztosítható.
– Vízügyesek mondogatják egy ideje, hogy nem céljuk az Alföld folyamatos víztelenítése, ezt gazdálkodói igényre teszik immár százötven éve. Megváltozott ez az érdek? Ha igen, mi lehet a gazdálkodói „megrendelés” a vízügynek a jelenben?
– A síkvidéki vízrendezés nem kell, hogy víztelenítést jelentsen. Belvízprobléma és extrém aszály egy adott termesztési cikluson belül is előfordulhat, tehát ha a cél a víz elvezetése a tábláról, akkor a saját kitettségünket növeljük. A KITE Zrt. már tíz éve szolgáltat síkvidéki vízrendezést átjárható vápák segítségével, ami lehetővé teszi a felszínen található víz koncentrálását, így a víz a táblán marad, a többi részen mégsem akadályozott a növénytermesztés. Azt gondoljuk, hogy ez a program sikeres, mert 2016 óta több mint 2000 hektár mentesült a belvíz kockázatától. Ezt a termelőink is értik; míg régebben jelentős igény mutatkozott a víz levezetésére, mára ez nem jellemző. Segít ebben a jogszabályi háttér is, hiszen a „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” előírásai között ma már szerepel az időszakosan vízzel borított területek védelme is.
– A sivatagosodás egyik ellenszere éppen az, hogy csapadékos időszakban minél több alföldi területen legyen lassan beszivárgó „belvíz”, mely eszerint nem is káresemény, hanem lényegében vízpótlási módszer. Összehangolható ez a fajta vízborítás a gazdálkodói érdekkel?
– Amennyiben ez egy domborzati adatokon alapuló felszíni vízrendezéssel párosul, akkor igen, hiszen a víz megtartása is agrárérdek. Az átjárható vápák biztosítják, hogy a lehető legkisebb területet veszítsük el a növénytermesztés kárára. Emellett a belvíz valójában az adott évi víztartalékunkat bővítené, már ha a talajunk képes lenne azt befogadni.
– Miért nem képes befogadni?
– Hagyományos művelés esetén a tábla több mint 80 százalékát tapossuk meg egy termesztési ciklusban. Ezt drasztikusan, munkaszélességtől függően 17-38 százalékra lehetne csökkenteni a fent említett talajvédő művelési rendszerekkel és a kontrollált művelőnyomos gazdálkodás alkalmazásával.
| A KITE-t (eredeti nevén: Kukorica és Iparinövény Termesztési Együttműködés) kilenc termelőszövetkezet alapította 1972-ben azzal a céllal, hogy hatékonyabb és jövedelmezőbb termelést valósíthasson meg, elsősorban tudományos és a technikai fejlesztések bevonásával. A rendszerváltás és a piacra lépés után a KITE vált a legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátorrá, vagyis olyan vállalkozássá, mely nemcsak gépeket, eszközöket, vetőmagot, műtrágyát és növényvédő szereket értékesít, de részt vesz a gazdálkodók tevékenységének koordinálásában, szervezésében. A KITE ma nagyjából 30 ezer termelővel áll kapcsolatban, akik mintegy két és félmillió hektáron gazdálkodnak. A mezőgazdasági zrt. tulajdonosa Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. |
– Víz- és környezetmérnökök között szorgalmazott cél speciálisan az alföldi mélyfekvésű területek, például néhai folyómedrek rehabilitációja, vagyis visszaalakítása vizes élőhellyé. Ez megint olyasmi, ami gazdálkodói érdekeket sérthet, hiszen ezeket a területeket is hasznosítják.
– Amennyiben a vizet nem vagyunk képesek a néhai folyómedrekbe vezetni, hiszen a csatornarendszer vízellátása sem maradéktalanul megoldott, a nagyobb területek elárasztása nem fenyeget minket. A kisvizes élőhelyekkel kapcsolatban pedig azt gondoljuk, hogy a jogszabályi elvárások már most sem engedik a rendre vizenyős területek felszámolását. Ezek ráadásul a víz tartalékolásával, a száraz időszakokban pedig a talajvíz pótlásával hasznosak a szántóföldi gazdálkodás során. Ma már képesek vagyunk arra, hogy a tábla eltérő részeit külön kezeljük, ismerve a domborzati, a termőképességi és a talajviszonyokat. A precíziós gazdálkodás eszközrendszerének köszönhetően ezeken a műtrágya vagy növényvédőszer kijuttatása sem történik meg, így pozitív hatással lehetünk a biodiverzitásra.
– A mezőgazdasági támogatáspolitika olyan területeken is konzerválja a szántóföldi termelést, amelyek erre kevéssé alkalmasak. Ezek tipikusan visszavadítható, árasztható területek lennének. Történtek szabálymódosítások, területalapú támogatás például már vízborított földre is igényelhető. Ez jó irány?
– Igen, mert a területalapú támogatások elnyerése érdekében korábban ezeket a területeket be kellett vonni a termelésbe, holott akkor sem lehetett rajtuk gazdaságosan termelni. A Közös Agrárpolitika (KAP) új iránya ezért mind a termelő, mind a környezetvédelem ügyét szolgálja. Természetesen ezen túl is sok a tennivaló, hiszen még a komolyabb elvárásokat megfogalmazó támogatási formák, mint az Agrár-környezetgazdálkodási Kifizetések (AKG) sem különböztetik meg a precíziósan gazdálkodó, differenciált kijuttatást végző, tehát az inputanyagok – vetőmag, műtrágya, talajjavító anyag – veszteségének minimalizálására törekvő termelőket. Holott ez ma már mindannyiunk érdeke lenne.
– Többször említette a precíziós gazdálkodást, mely a kutatási területe, a doktoriját is ebben a témában írta. Mit jelent ez?
– A precíziós növénytermesztés egyszerre jelenti az alkalmazkodást a termőhelyi adottságokhoz, valamint a legújabb műszaki, agro- és információs technológiai ismeretek alkalmazását a gazdálkodásban. Magyarországon több mint tíz éve terjednek a precíziós gyakorlatok, de még ma is elsősorban a navigáció és az adatgyűjtés dominál, a differenciálás – mely jelenti a változtatható tőszámú vetést, a változatható dózisú műtrágyázást és a változtatható mélységű vagy intenzitású talajművelést is – sajnos kisebb területet érint.
– Segítheti-e a precíziós gazdálkodás az agrárium ökológiai szemléletű fejlődését?
– Ennél erősebben fogalmaznék: nem képzelhető el a hatékony talajvédelem navigáció és differenciált inputanyag-kijuttatás nélkül. A talajerózió elleni védekezés esetében ez könnyebben belátható, hiszen a domborzati viszonyok ismerete és az előre meghatározott nyomvonalakon történő közlekedés nélkül nem vagyunk képesek a lejtőirányra merőlegesen dolgozni, lassítva ezzel a víz útját. De azt sem gondolhatjuk, hogy az olyan talajdegradációs problémák, mint a másodlagos szikesedés vagy a talajsavanyodás, az egyben művelt földterület minden pontján egységesen jelentkeznek. A mi tapasztalatunk az, hogy egyetlen táblán belül is előfordulhat többféle talajdegradációs probléma, és ezeket differenciáltan kell kezelnünk. Ami a tábla egyik részén javítóanyag, más részén akár kárt okozhat. A légkört és a felszín alatti vizeket fenyegető túltrágyázás sem kerülhető el precíz és mély termőhelyismeret nélkül. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a gazdasági érdek és az ökológiai szemlélet ma egy irányba mutat: ez a precíziós gazdálkodás.
×××
No-till és strip-till
Az interjúban tárgyalt talajvédő művelési technikákat már sok újító szemléletű gazdálkodó használja szerte az országban, a laikus közönség előtt mégis alig ismertek. Ezért elkértük a KITE által használt ismeretterjesztő anyagokat, hogy azok segítségével részletezzük a sokak szerint a jövőt jelentő módszereket.
🔴 No till
A no-till-t, vagyis a művelés nélküli direktvetést azért szorgalmazzák ökológusok is, mert a talaj a betakarítástól a vetésig bolygatatlan, és vetéskor a felszínének legfeljebb 10 százalékát bolygatják. Ezáltal a talajélet javul, biológiai aktivitása kedvezőbb. A KITE összefoglalója a pozitív oldalon sorolja fel a talajszerkezet-kímélést és a minimális munka- és üzemanyagköltséget, utóbbi következményeként a minimális CO2-kibocsátást. A mérleg másik serpenyőjében a speciális gépigényt és a magasabb szakértelmet látjuk. No-tillnél a gyakorlatban
a vetést keskeny magágyba vagy hasítékba végzik kiegészítő elemekkel ellátott vetőgéppel, vagy erre kialakított direktvető géppel.
🔴 Strip till
A sávos művelés, vagyis a strip-till során a betakarítás után a szecskázott tarlón talajművelést csak sávokban végeznek, a sávok közti szármaradványt pedig fennhagyják talajtakarás céljából.
Műveléskor a talaj felszínének legfeljebb 30 százalékát bolygatják.
A KITE tapasztalatai szerint a strip-tillben művelt földeken jó a talajnedvesség-megőrzés, a „sorközben” kiváló az eróziógátlás, javul a talajélet és a biológiai sokféleség. A munka- és üzemanyagköltség itt is alacsonyabb, ugyanakkor a strip-till precíz tápanyag-utánpótlást igényel, és a no-tillhez hasonlóan speciális gépigénye van.
Nyitókép: Szabó Levente vezérigazgató (forrás: KITE)
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
