Nem politikai termék: sorskérdés! – uniós jövőnk most a tét
„Magyarország jövője múlik Európa-politikánkon, azon, hogy visszatérünk-e a demokratikus jogállam és a szociális piacgazdaság alapszabályai által meghatározott pályára, vagy végleg átigazolunk abba a nyugatellenes »nagytotálba«, ahol a világpolitika diktátorai és autokratái menetelnek a jövő felé, s valahol a hátsó sorban ott lépked a magyar külügyminiszter is” – írja lapunknak küldött elemzésében Bába Iván, aki 2010 és 2014 között a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. A szakértő Gulácsi Gábor közgazdász vitairatából kiindulva veszi sorra Magyarország uniós jövőjének lehetséges forgatókönyveit és aggasztó következtetésre jut: az Orbán Viktor által favorizált jövőképek (à la carte Európa, illetve „szuverenista” hatalomátvétel Brüsszelben) hazánknak azonnali és forintosítható károkat okoznának.
A politikai termék egy gondolat, egy képzet, egy aktus, amelyet egy társadalmi erő, párt, mozgalom azért hoz létre, hogy szándékát, akaratát mások számára elfogadhatóvá tegye, vagyis azok azt „megvegyék” és azáltal az adott társadalmi képződményt támogassák.
A politikai termék szükségszerűen egyszerűsítés, többnyire bonyolult és a széles közvélemény számára nehezen átlátható társadalmi-politikai jelenségek könnyen megérthető képletté egyszerűsítése. Célja nem a tájékoztatás, a jelenségek belső összefüggéseinek feltárása, hanem a politikai szándék érvényesítésének előkészítése. A mai „kommunikációs” világban sok rövid életű politikai termék készül, amelyek hamar kihullanak az idő rostáján. Vannak azonban időtálló, tartós politikai termékek, amelyek bekerülnek a köztudatba, az emberek vitáiba, világképébe. A társadalmi valóság részévé válnak. És ahogy az egyéni emberi tudat része az emberi létnek, úgy a közösségi tudat is része a közösségi valóságnak.
A magyar kormány és a Fidesz–KDNP pártkoalíció egyik ilyen időtálló, 15 éve a kommunikációs pulton található politikai terméke az „Európai Unió és Magyarország küzdelme”.
A termék az évek során egyre kidolgozottabb lett, sok kiegészítő elemmel gazdagodott, miközben tartalma nem változott. Eme üzenet lényege, hogy a magyar kormány a nemzeti érdek védelmében folyamatos küzdelemre kényszerül „Brüsszellel”, az ottani bürokráciával, az unió „balliberális” fősodrával, lényegében az egész „globalista-eurokrata politikai összeesküvéssel”. A kormány ellenáll a magyar politikába irányuló brüsszeli beavatkozási kísérleteknek, védi az ország szuverenitását – még az elszigetelődés és a büntető szankciók árán is. A politikai termék egyik fontos összetevője a magyar jövő és az EU-hoz való viszonyulás folyamatos emlegetése, nyitott létkérdésként történő értelmezése (pl. „az unión kívül is van élet”).
Annak taglalása, hogy hol van Magyarország helye és milyen lehet a jövője az Európai Unióban azonban nem maradhat „lebutított” politikai termék. Helyünk és jövőnk az Európai Unióban – az egyre zavarosabb, bizonytalanabb és veszélyesebb nemzetközi világrendben – valóban nemzeti létkérdés. Elkerülhetetlen tehát a differenciált gondolkodás és az érdemi vita erről.
Számos politikai és gazdasági elemző írás jelent meg a témában, külön figyelmet érdemel azonban Gulácsi Gábor közelmúltban publikált vitairata (Sodródás egy szakadék felé? A magyar gazdaság jövőképei az Európai Unióban. Vitairat. KOPINT-TÁRKI, Műhelytanulmányok. 58. sz. – itt elérhető). Mielőtt kiemelnénk a fenti tanulmány legfontosabb megállapításait, szükségesnek látszik néhány, a köztudatban forgó téves állítás helyesbítése. Gyakran felvetődő állítás, hogy „ha Ukrajnát felveszik az Európai Unióba, akkor annak mi, magyarok fizetjük majd az árát, de ha nettó befizetők leszünk, akkor már nem is érdemes tagnak lenni”.
A 2004 és 2023 közötti időszakban Magyarország nettó kedvezményezettként közel 68 milliárd euróval (ez kb. 27 000 milliárd Ft) szerepelt az EU költségvetéseiben, jelenlegi gazdasági teljesítménye pedig – sajnos – messze van a nettó befizető tagállamok (Németország, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Svédország, Dánia, Ausztria, Finnország) teljesítményétől. Az EU következő költségvetés-tervezetében (2028-2034) nincs nyoma Ukrajna és Moldova teljes jogú taggá válásának, legföljebb az előcsatlakozási források bővülése következhet be. Magyarország számára viszont a tervezetben 37,7 milliárd euró (átszámítva kb. 15 000 milliárd Ft) szerepel. Ez az összeg – hogy valamihez viszonyítsuk – a magyarországi állami nyugdíjpénztár kb. kétévnyi költségvetése!
A fentiek fényében érdemes elgondolkodni azon a hatféle lehetséges gazdasági és politikai pályán, amelyeket Gulácsi Gábor vázol fel dolgozatában.
A legegyszerűbb pályakép: fagyott konfliktus
E szerint „az EU és a magyar tagállam közötti feszültség továbbra is a jelenlegi kiélezett szinten marad, az uniós támogatások jogállamisági felfüggesztése a 2023 végi állapot szerint befagy. A magyar tagállam nem hoz érdemi újabb intézkedéseket az uniós támogatások jogállamisági feltételeinek teljesítésére és rendszeresen megvétózza a tanácsi határozattervezeteket, az unió nem szabadítja fel a felfüggesztett támogatásokat. […] A 2028-2034-es ciklusban kezdettől fogva felfüggesztik a kohéziós támogatások 55 százalékát.” Ez évente kb. 0,7 százalék GDP-veszteséggel jár.
A második pályakép: növekvő szembenállás
E szerint az EU és Magyarország között a feszültség tovább növekszik. A miniszterelnök közelmúltban elhangzott megnyilatkozásai nem mutattak semmiféle megegyezési hajlandóságot, tehát „ezzel a jövőképpel több indok miatt is számolni kell. Egyfelől azért, mert az EU kiinduló 2028-2034-es költségvetési javaslata tartalmazza a kondicionalitás kiterjesztését az agrártámogatásokra is, tehát a költségvetés végrehajtási folyamatában 2028-tól már minden támogatás felfüggesztésre kerülhet. Másodszor azért, mert a magyar miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy ezt a költségvetési javaslatot sosem fogja megszavazni, és ez a vétó csak a szavazati jog felfüggesztésével kerülhető meg. Harmadszor azért, mert – egyedüliként az uniós tagállamok közül – Magyarország ellen ma is folyamatban van az EU szerződés ún. nukleáris opciója, a 7. cikk szerinti eljárás.” Az eljárás a Magyarországgal szembeni szankciók alkalmazásával zárulhat, amelyek – a szerző feltételezése szerint – „a jelenlegi jogállamisági támogatás-felfüggesztéseknél szélesebb körűek lesznek és a kohéziós támogatások teljes összegét és ezen felül a KAP (értsd: agrár) támogatásokat is érintik.” Ez számítása szerint évente kb. 1,2–2,0 százalék GDP-veszteséggel jár.
A harmadik pályakép: kilépés
Az unióból történő kilépés (huxit) elindítása 2028-tól. Tekintettel arra, hogy mind a miniszterelnök, mind a gazdasági miniszter, mind a kormányzathoz közeli elemzők „végső soron lehetséges megoldásként” tárgyalják az unióból történő kilépést, ezt a változatot valódi alternatívaként kell végiggondolnunk. Kiindulásként érdemes emlékeztetni magunkat arra a tényre, hogy az Egyesült Királyságot a szavazásra jogosultak szavazatainak 38 százalékával léptették ki az unióból. Ha Magyarországon a kb. 8 millió szavazásra jogosult állampolgár 70 százaléka vesz részt egy kilépésről szóló népszavazáson (kb. 5,6 millió), akkor egy kicsit több mint 2,8 millió szavazattal Magyarország jogszerűen kiléptethető. Tévedés tehát azt hinni, hogy ha az emberek többsége nem akarja, akkor nem lehet megtenni!
Gulácsi Gábor kizárja az ún. soft huxit lehetőségét, „amikor a kilépő tagállam kiválogathatja, hogy milyen uniós intézményekben marad mégis benne. Ha a huxit esetleg mégis elindul, az csak hard huxit lehet. Emellett szól, hogy az EU a lényegesen erősebb tárgyalási pozíciókkal rendelkező Egyesült Királyság számára is csak hard brexitet engedett, amely minden uniós integrációs rendszer egyidejű elhagyásával járt.” A hard huxit velejárójának tekinti a szerző az egységes belső piac mellett a schengeni övezet elhagyását is, „amit az unió és a magyar tagállam fokozódó biztonságpolitikai szembenállásán túl az is megerősít, hogy a magyar kormányfő az egyik legfontosabb 10 éven belüli feladatnak jelölte ki, hogy a nyugati határokat is ugyanúgy meg kell védeni a migrációtól, mint a délieket.” Huxit esetén a szerző évi 10,5 százalék GDP-veszteséget prognosztizál.
A negyedik pályakép: á la carte unió
„Brüsszel elfoglalása” és a jelenlegi Európai Unió lebontása. Orbán Viktor kötcsei beszédében kifejtette, hogy „az Európai Unió a szétfeslés, széttagolódás állapotába lépett…az eurozóna fel fog bomlani…ennek elkerülésére a körkörös Európa lehet a megoldás.” Ez az elképzelés lényegében egy „á la carte” együttműködési formát mutat, amelyben a tagok eldönthetik, hogy a katonai-biztonsági együttműködés, a közös piac, a monetáris unió vagy a szoros politikai unió körén akarnak-e elhelyezkedni. Ebben az elképzelésben az alapkérdés, hogy az unió szuverenista visszabontása megállhat-e félúton, az integrációt az egységes belső piaci együttműködésre korlátozva, miközben a tagállamok visszaveszik a hatásköröket az uniós szupranacionális szervektől.
Lehetséges-e egy, az egységes belső piacánál lényegesen lazább gazdasági integrációs fokra, a régi közös piacra való visszalépés? Gulácsi Gábor válasza egyértelmű: nem lehetséges. „Nem lehetséges, hogy az unió szuverenista visszabontása megálljon félúton és megtartsa az egységes belső piacot. Mivel a szuverenisták még a tagállamok által átengedett és közösen gyakorolt hatáskörök tekintetében is elutasítják az uniós jog és az uniós bíróság elsőbbségét a nemzeti joggal és a nemzeti joghatósággal szemben, továbbá elutasítják a Bizottság erős végrehajtási felhatalmazását, szétszedik az egységes piac építményének támaszait. Ha a tagállamok által átengedett és közösen gyakorolt hatáskörökben nem lesznek többé minden tagállamra kiterjedő hatáskörű uniós szabályozó hatóságok, egységes uniós szintű szabályozások, az egységes szabályozást kikényszerítő kötelezettségszegési eljárások és a kötelezettségszegési eljárásokban hozott, kötelező erejű uniós bírósági ítéletek, akkor gyorsan vége lesz a legfontosabb uniós integrációnak, az egységes belső piacnak.”
Miért okozna minden más dezintegrációs lépésnél súlyosabb gazdasági sokkot az egységes belső piac szétverése/szétesése? A következő veszteségekkel mindenképpen számolni kell: 450 millió fogyasztó és 23 millió vállalkozás egységes piaca szétesne 31 kisebb-nagyobb nemzeti piacra (27 EU tagállam, illetve a részvételi lehetőségért hozzájárulást fizető három EGT-tag és Svájc). A harmonizált ágazatokra és számos termékre uniós harmonizált szabályok vonatkoznak, amelyek védik a fogyasztókat, a közegészséget és a környezetet. A biztonság-szabványok-megfelelőségértékelés-akkreditáció-piacfelügyelet-CE-jelölés egységes uniós rendszere szétesne. Felélednének a nem-vámjellegű kereskedelmi akadályok (nemzeti szabványok, nemzeti engedélyek, nemzeti engedélyező, akkreditáló és felügyeleti hatóságok). Elkezdődne az uniós termelési és logisztikai értékláncok szétesése, az uniós vállalatok versenyképességének zuhanása, a verseny intenzitásának és a fogyasztói választéknak a csökkenése, a tőke kimenekítése.
Az Orbán Viktor által emlegetett közös piac már harminc éve nem létezik és nem hozható vissza.
Az akkor a vámunióra, a kontingensek eltörlésére, az állampolgárok és a munkavállalók szabad mozgására, bizonyos adóharmonizációra korlátozódott. Nem volt szabad a tőkeáramlás és a vállalatalapítás, és nem működtek a piaci fejlődés egyenlőtlenségét mérsékelő kohéziós politikák. Erre az integrációs visszalépésre aligha lehetne tagállami partnereket találni.
A szerző becslése szerint az agrártámogatások, a közösségi infrastruktúrafejlesztés és térségi kiegyenlítés terén a 2028-2034-es ciklusban évi ötmilliárd euró jövedelempótlás és beruházás kiesése következne Magyarország számára. A kieső támogatások miatt jelentős külső finanszírozási és költségvetési többlettől esnénk el, és az unió szétesése alapvető fenyegetést jelentene a magyar gazdaság külső finanszírozására és pénzügyi stabilitására. Az éves GDP veszteség elérné a 16,6 százalékot.
Ez a gazdasági teljesítménycsökkenés kb. a három-négyszerese a 2020-as koronavírus-járvány alatti teljes lezárás hatásának (-4,3 százalék) de már a koronavírus-járvány utáni visszapattanás legkisebb reménye nélkül, két és félszerese a 2009-es gazdasági válságnak (-6,7 százalék), és megközelítené a szocialista rendszer felbomlásakor bekövetkezett transzformációs válság romboló hatását (-20 százalék). Mindhárom korábbi esetben súlyosan nőtt a költségvetési deficit és az államadósság.
A gazdasági következmények mellett hamar megjelennének a szétesés politikai következményei is. Amint arra Pecze Zoltán közelmúltban a Válasz Online-on megjelent elemzésében részletesen kitért, az Európai Unió korai elődjét, a Szén- és Acélközösséget azért hozták létre, hogy az európai országok többé ne háborúzhassanak egymással. Az integráció több mint hatvan éves története során jelentősen megerősödött az európai társadalmak egymás iránti bizalma, szolidaritása, kialakult az egymásrautaltság tudata. Az orosz–ukrán háború ezt a tudatot tovább erősítette. Az Európai Unió szétesése magával hozná a nagyhatalmi politika újjáéledését kontinensünkön. A belső nagyhatalmak, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Olaszország mellett a kontinens külső hatalmak, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország politikai törekvéseinek, „játszmáinak” terepévé válhatna.
A különböző nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezetek adatai szerint az Európai Unió – minden nehézsége ellenére – 2025-ben globális összevetésben az Egyesült Államok után – Kínával versengve – a 2-3. legnagyobb gazdaság (kb. 20 százalék részesedéssel), Németország pedig az államok GDP sorrendjében a 3. helyen szerepel, az Egyesült Államok és Kína mögött. Vagyis szétfeslésről, széttagolódásról, szétesésről, teljes hanyatlásról beszélni erős túlzás.
Az ötödik pályakép: normalizáció
Gulácsi Gábor vitairatában ez az egyszerű normalitást írja le. Ez nem egyéb, mint az uniós jogállamisági feltételek teljesítése és csatlakozás az Európai Ügyészséghez. „A magyar gazdaság visszatér a 2004-2022 között követett uniós pályájára, visszanyerve annak GDP-t emelő hatásait és külső finanszírozási előnyeit. A jelenlegi, az EU-ból már részben kiszakadt pályához képest viszont minden évben a jogállamisági feltételek teljesítésének eredményeképpen 2 Mrd EUR többlet közösségi infrastrukturális beruházási és területi kiegyenlítési forrást lehetne felhasználni, és 0,8 százalékos GDP-többlet keletkezne.”
A hatodik pályakép: euróbevezetés
E szerint Magyarország mélyebben integrálódik az Európai Unióba, vagyis belép a monetáris unióba. Az euró lehetséges bevezetése körül az utóbbi évtizedben jelentős szakmai vita bontakozott ki. Gulácsi Gábor érvelésében egyetlen előnyt emel ki hangsúlyosan, mégpedig az államadósság finanszírozási terhének csökkenését. „Általánosan elfogadott megállapítás, hogy ha folytatjuk a szuverén monetáris és költségvetési politikát (az eddigi eredményességgel), akkor csak az államadósság törlesztése olyan sokba kerül, hogy kódolva van Magyarország lemaradása. Az IMF legfrissebb országjelentésének prognózisa szerint a következő fél évtizedben a magyar államadósság GDP arányos kamatköltsége lényegesen magasabb (4-5 százalékos) lesz, mint a volt szocialista EU tagállamoké, 2 százalékponttal meghaladva még a hasonló eladósodottsági szintet elérő Romániáét és Szlovákiáét is.”
Sikeres beilleszkedés esetén érvényesül az EU-tól euróban kapott nettó transzferek külső finanszírozási stabilitást erősítő hatása, a monetáris unióba jól beilleszkedve gyakorlatilag megszűnik az ország külső pénzügyi sebezhetősége, csökken az infláció és csökkennek a kamatok. A megtakarítható körülbelül egy százalékos kamatszolgálati összeg már önmagában GDP-t növelő hatású lehet.
Az Európai Unió integrációja folyamatosan mélyül. A közös pénz és az integrált monetáris politika ennek az egyik legfontosabb eszköze, az erős kohézióval rendelkező Európai Unió egyik legfontosabb pillére. A monetáris unióba történő belépést követően előforduló kezdeti nehézségeket minden tagállam leküzdötte és azóta élvezi a tagság előnyeit. Nem tudunk olyan tagállamról, amely a kilépést fontolgatná.
Magyarország és az Európai Unió viszonya a széles közvéleményben nem maradhat leegyszerűsített, „lebutított” politikai termék.
Az alternatívákat és a döntések következményeit a lehető legvilágosabban le kell írni, meg kell fogalmazni. Magyarország, a magyar nemzet jövője múlik Európa-politikánkon, azon, hogy visszatérünk-e a demokratikus jogállam és a szociális piacgazdaság alapértékei és alapszabályai által meghatározott politikai és gazdasági pályára, vagy végleg átigazolunk abba a nyugatellenes „nagytotálba”, ahol a világpolitika diktátorai és autokratái menetelnek a jövő felé, s valahol a hátsó sorban ott lépked a magyar külügyminiszter is.
Nyitókép: AFP/Kisbenedek Attila
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
