Orosz Alaszka él, de már orosz lélek nélkül – exkluzív riport
Alaszkai Szent Olga napja van. Nem biztos, hogy október 27-én ez jut először eszünkbe, de ez könnyen megváltozhat Vigóczki Máté György ismeretterjesztő riportja után. A washingtoni The Institute of World Politics Oroszország-szakértő vendégkutatója személyes indíttatásból indult útnak moldáv és amerikai társával, hogy felfedezze, mi maradt a távoli amerikai állam orosz gyarmati örökségéből. A Samovar Cafén és a Tovarish utcán kívül. Egy biztos: abból, amit az orosz elnök belelát, már semmi. Exkluzív beszámoló az eddigi utolsó Trump–Putyin-csúcs helyszínéről.
Tyihonov atya halkan és ismeretlen nyelven beszél paptársával, miközben sietősen élőkészül a fényképhez. A mindentől távol eső település repteréről már a sokadik kétszemélyes repülőgép száll el a templom felett, ami tovább nehezíti, hogy bármi érthetőt el tudjak kapni a párbeszédből. Az atya hamar beöltözik, megszületik a fénykép is. Kilépünk az osztályteremnél is kisebb Szent Mennybemenetel-templomból. Elbúcsúzunk. A közeli erdőből érkező hűvös szellő már szeptemberben korai telet ígér. A fenyő- és sárgálló nyírfák keverékéből álló erdő látványa Kárpátaljától Vlagyivosztokig ismerős lehet. A helyszín azonban nem Szibéria, és még csak nem is Oroszország, hanem az alaszkai Kenai városa. Tyihonov, egész pontosan Andrew Thomas Tikhonov atya pedig jupik eszkimó nyelven, az anyanyelvén beszélt társával, Vasily-jel. Az ő történetük orosz Alaszkával indult és a Trump–Putyin-találkozó kapcsán került ismét előtérbe. Testközelből viszont egészen más megvilágításba kerül mindaz, amit az egykori orosz gyarmatosításról és mai örökségéről gondolhatunk.
Putyin Alaszkában
Augusztus 15-én az egész világ az alaszkai Anchorage-ra figyelt, ahol Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozott. Sokan remélték ettől az Ukrajna elleni agresszió leállítását. Még a helyszín kiválasztása is optimizmusra adhatott okot, mivel kifejezi az orosz és amerikai történelem közös elemeit, magában hordozva a megegyezést lehetőségét. Egyúttal baljóslatú is, mert annak a szimbóluma, hogy a két ország épp Alaszka esetében már egyszer átrajzolta a nemzetközi határokat. A végül eredménytelen találkozót követő sajtótájékoztatón az orosz elnök meglehetősen visszafogottan nyilatkozott, kiemelve, hogy Alaszka a két ország közös öröksége. Nyoma sem volt az orosz politikai közbeszédben nagy ritkán felbukkanó „Alaszka nasa”, azaz „Alaszka a miénk” retorikai elemnek. A kérdés viszont velünk maradt: létezik-e az az orosz örökség, amelyre az orosz elnök hivatkozhatott?
Az örökség, amely az eszkimókban él tovább
Alaszka nem csak ma számít távoli területnek. Főleg az volt a 18-19. századi orosz gyarmatosítás idején. Leginkább ennek köszönhető, hogy az Orosz Birodalom sajátos politikát folytatott itteni terjeszkedésekor. Szembetűnő, hogy a messzi Szentpétervár mennyire kevés erőforrást fordított arra, hogy hatalmát biztosítsa. Alig épült ki kormányzati infrastruktúra, a gyarmatosítók maximális száma pedig alig haladta meg a 800-at. Az 1,7 millió négyzetkilométeren, a több tízezres alaszkai törzsekkel szemben egy magyar falunyi emberrel az erőszakos fellépés eleve korlátozott sikerrel kecsegtetett. Éppen ezért
az 1800-as évektől kezdve jelentős elmozdulás történt a békés együttélés irányába. Nagyobb szerep jutott az ortodox misszionáriusoknak, akik a korhoz képest meglepő nyitottsággal álltak a helyi kulturális tradíciókhoz és a kisebbségekhez.
A térítésnek kerülnie kellett mindenfajta erőszak alkalmazását. Elősegítették az írásbeliség megjelenését azzal, hogy a helyi nyelveket cirill ábécével jegyezték le, és széles körben támogatták a helyi szokások megőrzését. Lelki szemeink előtt felderenghetnek a jezsuiták dél-amerikai tevékenységéről szóló, 1986-os Misszió című film képsorai is. Sorra köttettek a vegyes házasságok, a helyiek az orosz családnévvel állampolgárságot is kaptak. Egyre több ortodox templom emelkedett ki a tájból. Amikor az Orosz–amerikai Társaság 1867-ben eladta Alaszkát az Egyesült Államoknak, szinte minden orosz távozott, de az őslakos hívők és a templomok száma tovább nőtt. Ennek a kornak az örökségét főleg az ortodox egyház jelenléte és a máig lépten-nyomon megtalálható orosz tájnevek hordozzák.
Az étteremben négyen üljük körbe az asztalt. A társaság viszont olyan vegyes, hogy egy erőltetett vicc felütésére emlékeztet: „Egy amerikai protestáns, egy moldovai zsidó, egy alaszkai őslakos ortodox és egy magyar katolikus beszélgetnek”. Előbbi kettő Roger Pearson, a fairbanksi University of Alaska egykori földrajzprofesszora és Grigory Weisenberg történész. Ők ketten évtizedek óta szinte egyedüliként kutatják az alaszkai orosz tájneveket. Pearson a földrajz-, Weisenberg a történelmi és a nyelvtudást biztosítja. Az idők során nemcsak kollégákká, jó barátokká is váltak. Az asztaltársaság ortodoxa pedig ismerősük, Tikhonov nyugalmazott atya, akinek az arcáról olyan életöröm sugárzik, hogy magától értetődően ragad át az emberre. Amikor meghallja, hogy görögkatolikus templomba jártam, még szélesebb mosolyra húzza a száját és szinte nevetve, felém hajolva és jobbkeze mutató- és hüvelykujját összeérintve mondja: „Ilyen közel vagy az igaz hithez! Gondold meg! Csak egy ilyen apró lépést kell megtenned. Tudod hogy mondják: ha csak egyetlen lelket is megmentesz…” Aztán hangosan, őszintén elneveti magát a megilletődésemen és a saját tréfáján. A többiekre mutatva megjegyzi: „Ez rátok is vonatkozik ám!” A komolynak ígért beszélgetésünket még legalább kétszer szakítja meg ezzel, harmadszor már csak rám mutat és biccent, jelezve, hogy ki se kell mondania, amit gondol.
Pearson és Weisenberg kutatásának egyik célja az volt, hogy megállapítsák az egykori Orosz-Alaszka valódi határait. Ezek ugyanis nem estek egybe a jogi értelemben vett kiterjedéssel. „Orosz-Alaszka határait az mutatja meg, ahol ortodox templomokat építettek, ameddig a prémvadászok eljutottak és elnevezték, amiket láttak: hegyeket, vulkánokat, öblöket” – mondja Pearson. Épp a rendelkezésre álló korlátozott erőforrások és a prémvadászat sajátosságai miatt
meglepően korlátozott volt az oroszok uralta terület: a tengerpart háromnegyedére, a szárazföldnek viszont legfeljebb negyedére terjedt ki.
A máig élő, akár azóta angolra lefordított egykori orosz tájnevek világosan segítenek a határkijelölésben. Emellett még napjainkban is egyértelműen azokon a területeken magasabb az ortodox lakosság aránya, ahol egykor az oroszok megfordultak. Mivel orosz gyarmatként gazdasági alapjait szinte kizárólag a prémvadászat adta, ezért végső soron Alaszka mai toponímiáját és vallási térképét a tengeri vidrák, fókák, hódok, medvék egykori elterjedése is befolyásolta.
Az atya részben egy kis eszkimó nép, a jupikok szemszögéből tudja bemutatni az oroszok hatását. Azért is érdemes figyelni Tikhonov atya szavaira, mert őslakosként beszél, miközben a saját történetüket főleg nem-őslakos történészek kutatták és mesélték el. „Az ortodoxia azért volt vonzó sokunk számára, mert megtarthattuk a szokásainkat. Az ősi hitvilágban sok mindent hasonlóan hittünk. Például azt, hogy a körülöttünk látható világot Isten teremtette. Vagy, hogy van egy lélek, ami összeköt minket a természetfelettivel, ami a kereszténységben a Szentlélekkel azonosítható. Ezért ősi hitünk beteljesedését láttuk abban, amit a misszionáriusok tanítottak” – összegzi a legfontosabbakat. Pearson professzor még hozzáteszi, hogy az őslakos népek számára is legalább annyira fontos volt a közösség összetartó ereje, mint az ortodox hagyományban. Ehhez képest az amerikai individualizmusban gyökerező térítő kisegyházak ebben radiálisan különböztek. Mindezeknek köszönhető, hogy Alaszka eladása óta nemhogy csökkent volna az ortodoxok száma, de Amerika tagállamai közül épp itt élnek a legnagyobb arányban. Sőt, Tikhonov atya elmondása szerint 2017 óta folyamatosan nő a hívők jelenleg 25-30 ezres száma: „Pontosan nem tudjuk, mi állhat a folyamatok mögött. Van, hogy teljes kisegyházak térnek be, a lelkészükkel együtt. Feltűnő viszont, hogy főleg férfiakról van szó. Lassan nem fogunk elférni a kis templomokban.”
Annak ellenére, hogy ortodox pap, ez egyáltalán nem jelenti, hogy bármilyen közvetlen hatása lenne az életére Moszkva. Az Amerikai Ortodox Egyház ugyanis, amelynek az alaszkai őslakosok is a tagjai, 1970-ben autokefalitást, azaz önállóságot kapott az Orosz Ortodox Egyháztól.
2022-ben hivatalosan ki is jelentették, hogy nem támogatnak semmilyen háborút, elítélik az erőszakot, Ukrajnát áldozatnak, Putyint pedig a háború elindítójának tekintik.
Éles ellentétben áll ez a moszkvai Kirill pátriárka kijelentéseivel, miszerint a háború a „bűn és a nyugati dekadencia” ellen zajlik, amelyben az életüket vesztő orosz katonák bűnbocsánatot nyernek.
Az alaszkai ortodox templomok mellett a temetők is arról árulkodnak, hogy az ortodoxia és a helyi szokások milyen mélyen egybefonódtak. Nemcsak az erdő képe, de a fehérre festett fakeresztek, az egyszerű sírok is Ukrajna vagy Oroszország vidéki temetőit idézik fel. Különösen, hogy itt is szokás apróbb ajándékokat vinni az elhunytaknak. Az esőtől és naptól megfakult színű plüssállat, régi kedvenc baseballsapka, felbontatlan doboz sör itt is megszokott látvány. Még a sírok egyszerűsége, sőt elhagyatottsága is mintha orosz és ukrán mintákat követne. Veteránok sírjainak egész sora mutatja, hogy az ortodox katonák ugyanúgy kivették részüket hazájuk szolgálatából, mint bárki más. Az Anchorage-től északra található Eklutna temetője viszont igazi kuriózum. Danaina nyelvű tábla üdvözli a látogatókat. A sírok ortodox keresztjei mellé itt apró faházakat emeltek. Ezek első ránézésre ugyancsak elhanyagoltnak tűnnek, de ez nagyon is fontos része az ősi hagyománynak. A danaina nép ugyanis hiszi, hogy az elhunyt lelke akkor szabadul meg az evilágtól, ha a házikó magától elpusztul. Az elengedés és a gyász feldolgozása ilyen módon mit sem változott az ortodox hit felvételével.
Az óhitűek Alaszkája
Weisenberg vezetés közben folyamatosan mesél. Örül, hogy afelől érdeklődöm, ami évtizedek óta lázban tartja: az Alaszkában ma is fellelhető orosz helységnevekről. „Nézd csak, ott van például a Mount Redoubt. Ezt az oroszok nevezték el, mert olyan a formája, mint egy sánccal körülzárt kis erődnek, a redutnak” – mutat a Kenairól kiválóan látható sztratovulkánra.
Utunk Nikolaevskbe lassabb, mintha én vezetnék, mert gyakori megállókat iktat be. Ilyenkor mindig egy-egy orosz utcanevet mutat, de az az érzésem, hogy inkább magának szeretné fotózni. Hiába van képe mindegyikről, újakra van szüksége az olyan utcanévtáblákról, mint Dubova, Ryabina, Baronov, Kalifornsky vagy épp Tovarish. A félszigeten ezek az apróságok mind közvetlenül az orosz időszak tanúi. Nikolaevsk, ahová megyünk, kivétel, mert csak 1968-ban alapították. Nem úgy Ninilchik. Ezt a kisvárost még a gyarmatosítók alapították, de főleg az alaszkai és az orosz vegyes családok lakták. A 2010-es évek elején még éltek olyan öregek, akik annak az orosz nyelvnek a helyi dialektusát használták, amit két évszázada beszéltek itt. Mára ez tájnyelv elhallgatott.
Nikolaevsk viszont fiatal település. Különlegességét az adja, hogy ortodox óhitűek alapították – egész pontosan Kondraty Sozontovich Fefelov atya. Az ő sorsuk meglehetősen hányattatott. A moldovai történészből úgy ömlik a beszéd, hogy érezni, nem fog a végére érni, mire elérjük a végállomásunkat. Az Orosz Ortodox Egyházból közel négyszáz évvel ezelőtt kivált óhitűek kis csoportja 1917-ben hagyta el Oroszországot. Először Kínában, majd Brazíliában, aztán az Egyesült Államok Oregon államában éltek, végül 1968-ban itt találtak otthonra. Ma a 300 fős település kétharmada tartozik ehhez a közösséghez. Szigorú előírásaik, a modernizáció és belső ellentétek mind morzsolják őket. 1985-ben például egy heves hitvitát követően (amit egy gyanús körülmények közt leégett templom esete is kísért) egy csoport kivált, és a félsziget másik oldalán megalapították Voznesenska falut. „Voltak »reformista óhitűek«, ami megosztotta a közösséget” – jegyzi meg Weisenberg, majd halkan felnevet az oximoronon, amit akaratlanul is megteremtett.
Megérkezésünkkor azonban csalódás fogad. Az üres Nikolaevsk elmúlást áraszt magából, és mintha senki nem maradt volna, aki a történetük mondatait befejezné.
Weisenberg és Pearson is megdöbbenve állapították meg, hogy évekkel korábban mennyivel élőbb volt. A napközben bezárt templom ajtaján hivatalos felszólítás fogad, ami mindenfajta együttműködést megtilt a híveknek más egyházakkal. A Samovar kávézó üresen áll, ablakkeretein egerek nyüzsögnek.
Pedig kalauzaim szerint a tulajdonosa, Nyina, valóságos legenda. Csak a posta épületében találkozunk helyivel. Ő a falut 1968-ban megalapító atya egyik lánya. Hosszasan beszél szép, szinte tankönyvi orosz nyelven. Hitelességét erősíti, hogy közben napraforgómagot csattogtat. Mesél apjáról és a történetükről. Elismeri, hogy a falu és a hívek jövője bizonytalan. A legjobb példát ő maga szolgáltatja: annak ellenére, hogy a falualapító, nagy tiszteletben álló pap lánya, már egy baptista gyülekezet tagja. Mindeközben adományokból új templom is épül. Mire elbúcsúzunk, a maghéjakból emelt domb tekintélyes méretet ölt.
Alaszkai szentjei
Jól szemlélteti, milyen mély elköteleződés fűzte az őslakos alaszkaiakat az új valláshoz, hogy szentjeikkel gazdagítva formálták a ortodoxiát. A Kodiak-szigeten született Aleut Szent Péter 1815-ben az akkor spanyol fennhatóság alatt lévő Kaliforniában vadászott társaival. Spanyol katonák elfogták őket és hitük megtagadására kényszerítették. A mai San Francisco környékén szenvedett mártírhalála miatt avatták szentté.
Szent Nyecvetov Jákob orosz apa és aleut anya gyermekeként látta meg a napvilágot egy apró csendes-óceániai szigeten. A szeminárium elvégzése után az első őslakos papként kezdte meg a munkáját. Aleut öröksége sokat segített térítő munkájában. Támogatta nemcsak iskolák építését, de az anyanyelvük mellett az orosz nyelvű oktatást is. Elősegítette más írásbeliség nélküli törzs ábécéjének megszületését is. Sőt, egymást hagyományosan ellenségnek tekintő őslakos népeket békített össze.
Alaszkai Szent Olga példája több szempontból figyelemre méltó. Ő az első női eszkimó szent, tanúbizonysága pedig annyira modern, hogy 1979-es halálát követően 2025 nyarán kanonizálták.
Az őt ábrázoló ikonon az ortodoxiában egyedüliként az isteni jelenlétet és kegyelmet nem fénysugár, hanem északi fény jelképezi.
Alaszkai Szent Olga a mind a mai napig elszigetelt Kwethlukban született. Annyira mélyen az alaszkai vadonban található ez a falu, hogy egyetlen irányba sem vezet ki belőle út, ezért csak repülővel és kisebb hajókkal lehet megközelíteni. Pap feleségeként nemcsak az egyházi életben volt fontos szerepe, de a kis jupik nép bábájaként és tradicionális gyógyítójaként is dolgozott, valamint a bántalmazott nők védelmezője, szószólója és ápolója lett. Merthogy az abúzus jóval az amerikai átlag felett érinti az őslakos nőket. Pontosan ezt felmérni sem lehet, főleg a Kwethlukhoz hasonló, elérhetetlen területeken. Ahol az elszigeteltség nemcsak földrajzi távolságot, hanem azt a némaságot is jelenti, amelyben saját sebeikkel kell együtt élniük.
A jelentett csodák szerint Egyesül Államok-szerte több, bántalmazást átélt nő álmában megjelent. Ilyenkor Szent Olga mint csöndes, megértő alak tűnik fel. Nem azért, hogy a fájdalmukat elnémítsa, hanem hogy átformálja, azt üzenve: „Isten még a teljes pusztulásból is nagyszerű szépséget képes teremteni.”
Alaszkai Szent Olga a Kwethluktól sok ezer kilométerre lévő, háborútól pusztuló Ukrajna számára is reményt üzenhet. Ünnepnapja október 27.
Utószó
De mi az az orosz örökség, amit Putyin Anchorage-ben említett? A képesség a kisebbségekkel való békés együttélésre? Helyi kultúra és nyelv támogatása? Vagy éppen készség elfoglalt területekről való lemondásra? A kérdés nyilván költői. Alaszkából nézve
ez az örökség élő, de mégis távoli egzotikum. Hiába szeretné Putyin, már szinte semmi köze nincs a mai Oroszországhoz.
*
Annak kiderítéséhez, hogy ezeket az alaszkai szenteket tisztelik-e Ukrajnában, Seremet Sándor Ukrajna-szakértő segítségét kértem. Az ő közvetítésével most a munkácsi püspök és az Ungvári Nemzeti Egyetem egyik pravoszláv egyházjogtörténésze elé került a meglehetősen bonyolult, de fontos egyházjogi kérdés.
Nyitókép: gyászoló Anchorage ortodox temetőjében 2025. szeptember 30-án (fotó: Vigóczki Máté György)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
