Digitális Szomália – világunk politikai és technológiai hadurak kezében
Mi a közös a reneszánsz kényúr Cesare Borgiában és Mohamed bin Szalmán szaúdi koronahercegben? Az olasz–svájci Giuliano da Empoli esszéista Ragadozók kora című könyvéből kiderül: jóval több, mint elsőre gondolnánk. Napjaink egyik legdivatosabb gondolkodója egy zoológus érdeklődésével vizsgálja a globális világunkat meghatározó politikai és technológiai nagyvadakat. Végkövetkeztetése szerint a kizárólag nyers erőt alkalmazó hatalmasságok réges-régi hatalmi logikát érvényesítenek döbbenetes hatékonysággal, ami a mesterséges intelligenciával kombinálva társadalmaink számára áttekinthetetlen világot eredményez. Recenzió.
Komoly hatást gyakorol az emberre, ha óriások vállán áll. A bölcsesség bizonyosan igaz az olasz–svájci Giuliano da Empoli esszéistára, egyetemi tanárra, akinek legújabb, magyarul a Ragadozók kora. Találkozások a világot leigázó autokratákkal és techhercegekkel című könyve nemrég jelent meg a Park Kiadónál. Da Empoli a 2009 és 2014 között firenzei polgármester (majd 2014 és 2017 között miniszterelnök) Matteo Renzi kulturális ügyekért felelős helyetteseként dolgozott a toszkán nagyváros polgármesteri hivatalában. Abban az épületben, a Palazzo Vecchióban, amelynek lépcsőit egykor Niccolò Machiavelli, minden politikai realista és cinikus ősapja koptatta, amikor 1498-tól 14 éven a Firenzei Köztársaság befolyásos tisztviselőjeként szolgált. Híres-hírhedt A fejedelem című munkája az elmúlt fél évezred minden közéleti önigazolásának alapja. Hiszen már a nagy Niccolò is megmondta, a fejedelemnek, azaz a mindenkori politikai vezetőnek egyetlen célja bármi áron megszerezni és megtartani a hatalmat. Nincs dolga az erkölccsel, legfeljebb annyiban, hogy a nyilvánosságban etikusnak mutassa magát – valójában hízelgéssel, fenyegetéssel, erőszakkal szerzi meg a hatalmat, s e fegyverek segítségével tartja meg.
Az 1973-ban született da Empoli gyerekként megtapasztalta a politikai erőszak pusztító erejét. Édesapja, az OECD közgazdásza 1983-ban megsebesült egy szélsőbaloldali terrorcsoport római merényletében. Konyhapszichologizálás nélkül is megállapítható, hogy mind a gyerekkori trauma, mind a könyvében rendszeresen hivatkozott Machiavelli miatt da Empolit leginkább a hatalom természete, a hatalommal bíró emberek foglalkoztatják. Már a 2019-ben megjelent, A káosz mérnökei című esszéjét tizenkét nyelvre lefordították: a Trumpot az elnöki székbe emelő, Nagy-Britanniát pedig az EU-n kívülre vezető populista hullám mögött álló spindoctorokról, digitális kampányokról és dezinformációkról szóló kötet magyarázatot adott az addigi nyugati rend megreccsenésére. Világhírt a magyarra A Kreml mágusa címmel lefordított regénye hozott neki. Egy fiktív, de beazonosíthatóan Vlagyimir Putyin (mára a hatalom belső köreiből kiszorult) kommunikációs tanácsadójáról és stratégájáról, Vlagyiszlav Szurkovról mintázott figura életén keresztül magyarázza el a revanstól fűtött, posztmodern kommunikációs technikákat virtuózan alkalmazó orosz politikát. Könyve 2022 áprilisában, mindössze két hónappal az Ukrajna elleni nyílt invázió megindítása előtt jelent meg.
Segített megérteni azt, aminek minden józan számítás szerint nem lett volna szabad bekövetkeznie.
Szerzőnk a Fáber Ágoston fordításában megjelent Ragadozók korában is folytatja a hatalommal bíró nagyvadak zoológusi megfigyelését. Nem csak a politikusok érdeklik: szerinte a technológiai gigavállalatok vezetői jóval nagyobb hatással vannak az életünkre, mint elnökök és miniszterelnökök – velük ellentétben például nincsenek kitéve a szavazók szeszélyének. Da Empoli ebben a könyvében ötvözi a Matteo Renzi kormányfő tanácsadójaként a politika kíméletlen világáról szerzett tapasztalatait az értelmiségi örök kívülállásával. New York-i, berlini, chicagói, rijádi, római miniesszékkel rajzolja körbe a hatalmasokat és korukat. Fő mondanivalója, hogy Donald Trump amerikai elnök, a vaskezű salvadori államfő, Nayib Bukele, Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai koronaherceg és miniszterelnök, vagy Sam Altman OpenAI-vezérigazgató csak a sápítozó sajtó szemében képvisel valami radikálisan újat. Az érdekérvényesítést sokáig szabályokkal, egyeztetésekkel, kompromisszumokkal és intézményekkel palástoló-ellensúlyozó világrend helyett komplexusok nélkül a nyers erőre támaszkodó politikai-gazdasági ragadozók valójában nagyon is régi sémákban gondolkodnak.
Történt, hogy Mohamed bin Szalmán a rijádi Ritz-Carltonba rendelte királysága 350 leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletemberét és döntéshozóját. Majd biztonsági emberei meggyőzték őket a vagyonukról, pozíciójukról való lemondás szükségességéről (volt, aki belehalt a meggyőzésbe) – a szaúdi koronaherceg pontosan úgy járt el, mint annak idején Cesare Borgia bíboros, hadvezér és politikus. Róla beszéli el da Empoli földije, Niccolò Machiavelli, hogy előzékenyen vacsorára hívta Senigalliába 1502. december 31-ére az ellene összeesküvő egykori szövetségeseit. A mulatozással a kibékülést ünnepelték, amit hangsúlyozott Cesare Borgia vendégeket üdvözlő békecsókja is. A vacsora végeztével azonban mulatozásban megfáradt vendégeket a hadvezér emberei lemészárolták – egyetlen fejedelem sem hagyhatja büntetlenül hatalmának veszélyeztetését.
Da Empoli szórakoztatóan ír, szövegét történelmi párhuzamokkal és popkulturális utalásokkal tűzdeli. Hozzánk hasonlóan olvasta Tacitust és Suetoniust, de tőlünk eltérően emlékszik is mondanivalójukra. Olvasója szégyenkezését azonban ügyesen ellensúlyozza adomákkal, közismert sorozatokra, filmekre való hivatkozással. Néha azonban mintha elmosódnának a politikai esszé, a tényfeltáró riport és a szépirodalom közötti határok. Nem vagyunk teljesen bizonyosak abban, hogy a mesterséges intelligenciáról szóló zártkörű konferencia vagy egy habókos olasz államfővel való párbeszéd pontosan ott és úgy történt, ahogy azt da Empoli elmeséli nekünk. Túlságosan poentírozott például Francesco Cossiga olasz köztársasági elnök portréja, akit az akkor még huszonéves esszéista a kilencvenes években rendszeresen látogatott. A politikus legfőbb szórakozása állítólag az éjszaka sugárzott TV Shopok nézése volt. Majd miután kedvet kapott a vásárlásra, személyesen hívta az ügyfélszolgálatokat mondjuk egy késkészlet beszerzéséért. A meglepett cégek általában ingyen, ajándékként küldték el neki portékáikat. Ha netán nem is mindig a valót adja elő, megbocsátjuk a szerzőnek. Da Empoli esetleges túlzásait, az alkalmanként gyanúsan simára csiszolt történeteket a legendás olasz szépérzék számlájára írjuk.
Igaz, a témában semmi szép nincs. Szerinte világunkat kétféle ragadozó uralja: a Donald Trumphoz vagy Mohamed bin Szalmánhoz hasonló politikai prédátorok és a technológiai nagyurak, amilyen Elon Musk, Jeff Bezos, Mark Zuckerberg vagy a már említett Sam Altman. Utóbbiak hozták létre azt a digitális ökoszisztémát, amelyben előbbiek valósággal lubickolnak, hiszen csak támadniuk, fenyegetniük, gyalázkodniuk kell, s ezt közösségi hálózatok az ezerszerezése nagyítják fel. Így érik el rombolással és folyamatos támadással politikai céljaikat. A digitális dzsungelben a techkonkvisztádorok is pompásan érzik magukat, hiszen a politikusokhoz hasonlóan a régi intézmények, szabályok, ellensúlyok lerombolásával akarják növelni profitjukat és hatalmukat. Míg előbbiek a sajtó, a hagyományos pártok, az igazságszolgáltatás, az értelmiség ellen vezényelnek rohamokat, a digitális guruk a törvényi korlátok lebontásáért, vagy számukra kedvező megváltoztatásukért lobbiznak – szinte korlátlan anyagi erőforrásaik révén egyre gyakrabban sikeresen.
Ezt a folyamatot így foglalja össze Giuliano da Empoli: „Addig, amíg a politikai versengés a való világban, a nyilvános terekben és a hagyományos médiában zajlott, minden országban korlátot jelentettek a sajátos szokások és szabályok. Amikor azonban átkerül a virtuális térbe, ez a versengés könyörtelen harccá változik, ahol mindent szabad és kizárólag a platformok által meghatározott szabályok léteznek. Demokráciáink sorsa egyre inkább egyfajta digitális Szomáliában dől el, egy bukott globális államban, ahol a digitális háború hadurai és seregei hozzák a szabályokat. Ma nem egyszerűen kommunikációs technikákról van szó, hanem olyan csatakiáltásokról, tartalmakról és programokról, amelyek akadálytalanul áramlanak a budapesti Duna Intézet (Danube Institute) és a Miamitól Buenos Airesig évente megrendezett NatCon (nemzeti Konzervatív) konferenciák között.” Az idézetben a maga természetességével szerepel egy budapesti agytröszt, amely állami pénzből terjeszti a hazai kormányzati ideológiát. Da Empoli számára nem is kérdés, hogy a magyar miniszterelnök az ország mérete által indokoltnál jóval nagyobb szerepet játszik a politikai ragadozók globális ligájában.
Ezek a politikusok egyszerű, azonnali megoldásokat ajánlanak választóiknak, s önmagukat mindig a „régi” elittel és világgal szemben fogalmazzák meg.
Szavazóiknak azt mondják, lehetséges másként politizálni, mint a hagyományos pártok, ehhez azonban a politikai alakulatok mellett a régi világ szabályait és intézményeit is le kell győzni. Azaz csodát ígérnek, de végső soron csak a jogállamot számolják fel. Bár da Empoli roppant kritikus a Donald Trump és Vidéke ÁFÉSZ-szel, ez nem azt jelenti, hogy az ancien régime pártján áll. Gúnyosan csak az „ügyvédek pártjának” nevezi azokat a régi vágású politikusokat és technokratákat, akik mindent a tiszta jogi formalizmus felől néztek és saját szabályaikkal kötötték gúzsba magukat. Mindig volt egy jó kifogásuk arra, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, a nekik nem tetsző véleményeket pedig előszeretettel zárták a nem megfelelő nézetek skatulyájába – ezáltal teljesen elszigetelték magukat választóik jelentős részétől és megágyaztak saját világuk bukásának.
Gondolatmenete alátámasztására könyve egyik legmulatságosabb részében da Empoli egy 2017-es chicagói vacsorát elevenít föl. Szerzőnk ezen Matteo Renzi társaságában vett részt a progresszív-liberális világ ikonja, Barack Obama meghívására. Washingtonban már Donald Trump székelt, elődje pedig alapítványát kívánta népszerűsíteni a globális jet-set előtt. Miután az olasz vendégek elpilledtek a Michelle Obama fehér házi biokertészetét dicsérő séf beszédén, illetve az „átgondolt nagyvállalati csokoládéfogyasztás úttörőjének” szónoklatán, s nekiláttak volna a főszakács által termesztett brokkoliknak, asztaluknál felállt bizonyos Heather, a beszélgetés „facilitátora”. Hogy megtörjön a jég, elmesélte, milyen volt eddig az élete transznemű métisként (európai és indián felmenőkkel rendelkező kanadai kisebbség), akit egy chicagói család fogadott örökbe. A történtektől szinte sokkot kapott az asztalnál szintén helyet foglaló olasz biztonsági tiszt. Heather „Ki szeretnél lenni?” kérdésére ugyanis elővigyázatlanul azt merte válaszolni, hogy „önmaga”, mire a facilitátor meg a többi asztalvendég jól leszidta és egocentrikusnak nevezte. „Nem tudtam megállni a gondolatot: ha Rocca százados amerikai szavazópolgár volna, akkor Obama alapítványának díszvacsorájáról Trump-szavazóként távozik” – foglalja össze da Empoli, hogyan is készítette elő a régi politikai világ a terepet valami radikálisan másnak.
Da Empoli esszékötetének a globális politikai világ brutalizációja mellett a második fontos mondanivalója, hogy a „technológiai ragadózók” diadalittas mesterségesintelligencia-projektjei sokkal veszélyesebbek a mégoly korlátok nélküli politikusnál. Szerzőnk a lényegében süket, félig vak, járásképtelen, majd’ százéves Henry Kissingert idézi. A volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó egy konferencián igen frappánsan így foglalta össze az előttünk álló időszak legfontosabb dilemmáját: „Mi lesz az emberi tudattal, ha saját magyarázó képességét meghaladja a mesterséges intelligencia, a társadalmak pedig már nem képesek értelmezni azt a világot, amelyben élnek, olyan formában, hogy az érthető legyen számukra?” Da Empoli szerint, ha döntéshozóink nem lesznek észnél, Kafka A per című könyvének világa vár ránk, amelyben senki sem érti, hogy mi történik, sem a vádlott, sem pedig a bírák, akik a főhős ügyével foglalkoznak. Kafka másik nagy regényében, A kastélyban K., a főhős pedig a sorsát meghatározó hatalmi központtal küzd, anélkül, hogy oda bejutna vagy bármit is megtudna róla.
Ez már nem is a jövő, hanem a jelen. A beszédes nevű francia kisváros, Lieusaint (Szenthely) tehetetlenül szembesült azzal, hogy a Waze applikáció útvonaljavaslatai miatt az addig csendes településre elviselhetetlen forgalom zúdult, felborítva a közösség életét. Az agilis polgármester elhívta a Waze franciaországi vezetőségét, akik a tárgyaláson bólogattak, jegyzeteltek, mindent megígértek – és aztán semmit sem tettek. Merthogy „ők is csak fogaskerekek az algoritmus gépezetében.” Lieusaint polgármestere azonban nem adja fel, a folytatja a harcot.
Da Empoli könyvét letéve nem is merünk arra gondolni, milyen eredménnyel.
Nyitókép: Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója, a Meta vezérigazgatója és Donald Trump amerikai elnök az amerikai technológiai cégek vezetőinek rendezett vacsorán a washingtoni Fehér Házban 2025. szeptember 4-én (fotó: AFP/Saul Loeb)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
