„Józan középutat kell járnunk” – a „felvidéki Indiana Jones” értékmentésről és Ficóról
„Nincs nagyobb hiánycikk a száz éve viharvert szlovákiai magyarság életében a közösen megélt sikerélménynél” – mondja Orosz Örs, aki az elmúlt időszakban egyesületével számos szenzációs kulturális értéket mentett meg a felvidéki és az egyetemes magyar művelődésnek. Egyesülete a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, ahol idén nyáron az egyik koncert alatt felhangzott a „mocskos Fidesz!”, illetve vendég volt Tarr Zoltán tiszás európai parlamenti képviselő. Ennek apropóján megkérdeztük a szlovákiai magyar párt, a Szövetség korábbi alelnökétől, tényleg liberális fészek-e Gombaszög. Arra is kíváncsiak voltunk: mit szól ahhoz, hogy a rivális tábor egykori szervezője, Gubík László a Szövetség elnöke, a magyar kormány pedig Robert Ficóval barátkozik – aki ellen ő korábban tüntetett. Nemzetpolitikai nagyinterjú.
Verőfényes koraőszi napsütésben állunk a gombaszögi pálos monostor romjai előtt Orosz Örssel, a szlovákiai Sine Metu Polgári Társulás (itthoni fogalmaink szerint: egyesület) elnökével. A felújításon dolgozók éppen ebédelnek, de a munka hamarosan folytatódik, hiszen nemsokára mindennel készen kell lenni. Október 24-én és 25-én véget ér az egyesület által 2017-ben elkezdett feltárás és rekonstrukció, ekkor adják át a monostort. A Sine Metu latinul azt jelenti, félelem nélkül: s ahogy hallgatjuk Orosz Örsöt a több méteres földhányás alól kiszabadított romokról, a hulladékkal és földdel megtöltött 1100 konténerről, arra gondolunk, ehhez a munkához bizony kellett a félelemnélküliség. Igaz, más is doppingolta az értékmentő csapatot, hiszen figyelő tekintetekből nem volt hiány. A monostor közvetlen környezetében rendezi meg ugyanis évről évre a Sine Metu a Gombaszögi Nyári Tábort, a szlovákiai magyar fiatalok lassan egy évszázados múltra visszatekintő fesztiválját és szabadegyetemét. A nyári dzsembori a két háború közötti időszakban, a szocializmusban, majd a rendszerváltás után vándortábor formában létezett, 2016-tól tért vissza ismét Gombaszögre.
Orosz Örs, a közössége múltját a föld alól előkaparó felvidéki Indana Jones úgy vigyáz a gombaszögi környezetre, mintha sajátja lenne. Beszélgetésünk közben lehajol és szó nélkül szemétbe dobja a fűben lapuló üdítősdobozt. Magyar állami támogatásból is részesülő egyesülete a gondoskodást és értékmentést egész Felvidékre kiterjeszti. Nemrég vásárolták meg Pécsújfalun, a régi Sáros vármegyében a Péchy család pusztuló, ötszáz éves reneszánsz várkastélyát. Restaurálták a kommunista diktatúra által elpusztított nagysárosi Rákóczi-kastély regénybe illő körülmények között fennmaradt emléktábláját is, amelyet II. Rákóczi Ferenc 1701-as helyi elfogattatásának kétszáz éves évfordulójára állítottak. A Sine Metu vásárolta meg azt a különleges középkori kódexet is, amely a szepesolaszi plébániáról kallódott el.
*
– Pécsújfalusi kastély, szepesolaszi kódex, a sárosi vár Rákóczi-emléktáblája, gombaszögi pálos monostor: melyikre a legbüszkébb a csapatával megmentett értékek közül?
– Pécsújfalu biztosan az egyik kedvenc, igazi szerelemgyerek. Azért vágtunk bele a Péchy család régóta pusztuló, reneszánsz kastélyának felújításába távoli helyszínen, szlovák közegben, mert a felvidéki magyar közösség múltja, identitása szempontjából ez roppant fontos épület. Külön öröm, hogy helyben találtunk olyan lelkes szlovák partnereket, akik a restaurálás után majd működtetni is fogják az épületet. Az érdeklődés már most nagy: első nyílt napunkon háromszázan nézték meg a régóta bezárt kastélyt. Eddigi legnagyobb, Kárpát-medencei jelentőségű felfedezésünk pedig az Eperjestől harminc kilométerre északkeletre található roskoványi honvédemlékmű. Ez a történelmi Magyarország legrégebbi 1848-as emlékjele, 1851-ben állították fel titokban, amikor még szinte ki sem hűltek az aradi vértanúk tetemei. A Bach-korszakban sem merték lerombolni. Az idő, a rosszindulat, a nacionalizmus azonban majdnem tönkretette. Valamikor a csehszlovák időkben hatósági parancsra ledöntötték, de gondos helyiek a darabjait elásták. Így találtuk meg és hoztuk a felszínre 2020 őszén, majd újbóli felállítására restaurálás után, 2024. június 20-án, a roskoványi csata 175. évfordulóján került sor.
– Azt hittük, a szepesolaszi kódexkincs hatodik kötetét említi, amelyet eddig a szakemberek sem ismertek, s amely nemrég bukkant elő egy csallóközi garázsból…
– A szlovákiai régiségpiacon időről-időre felbukkannak kódexek, de azok külföldről kerülnek be. A miénknek az a különlegessége, hogy a kézzel írt könyv a Felvidéken készült, valószínűleg a 14. és a 15. század fordulóján. Nem tudjuk pontosan, hogy miként került egy nemesócsai garázsba, ahonnan az egyesületünk megvásárolta. Annyi bizonyos, a szepesolaszi plébániáról öt kódex is fennmaradt. Három Gyulafehérváron található a Batthyányeumban, egy az ELTE könyvtárában Budapesten, egy pedig maradt Szepesolasziban. A miénk a hatodik. Már túl van a restauráláson, úgyhogy ez a csodálatos, kézzel írt középkori könyv biztos nem fog elkallódni vagy megsemmisülni, mint olyan sok más fontos történelmi-kulturális emlékünk.
– Egyesületével virtuális Szlovákiai Magyar Nemzeti Múzeumot épít? Vagy más a motiváció?
– Gyerekkoromtól vonzott ez a fajta felfedezés. Kamaszként barátaimmal biciklitúrákon jártuk be a Felvidéket, amelyek lényege a romok felfedezése, dzsungelekbe való behatolás volt. Már ekkoriban felfedeztem a gyönyörű pécsújfalusi Péchy-kastélyt, lefotóztam és tudtam, hogy lesz még lesz vele tennivalóm. Ma is együtt dolgozom azokkal, akikkel huszonöt évvel ezelőtt együtt kezdtük ezt a honismereti felfedezősdit. Egyszerű a magyarázata annak, hogy elsősorban kövekkel foglalkozunk. Azok megérték a 21. századot – az egykori felvidéki magyar polgárság, nemesség értékes könyvei, festményei, bútorai mára jórészt szétszóródtak, elkallódtak vagy megsemmisítették őket. Többtonnás obeliszkeket, emlékműveket, épületeket jóval nehezebb eltüntetni.
A régi világ műremekeinek túlélése gyakran a szerencsén vagy egy-egy megszállott emberen múlott.
A második világháború után például Zmeták Ernő festőművész, Aba-Novák Vilmos egykori tanítványa számos páratlanul értékes műalkotást, így Bernini-szobrot, Munkácsy-, Szinyei-képeket gyűjtött össze a Csehszlovákiából elüldözött magyar, német famíliák, meggyilkolt zsidó családok kincseiből. Megőrizte azokat, s még életében, a nyolcvanas években az államnak ajándékozta a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt. Érsekújvárott egy alig ismert fantasztikus kiállítótér mutatja be ezeket a remekeket a nagyközönségnek. Fenntartója a Nyitra megyei önkormányzat, amelynek közgyűlésében a kulturális bizottságát vezetem. Zmeták Ernő egyedül egy fejszobrot tartott meg, amit özvegye a festő 2004-ben bekövetkezett halála után mindössze 27 ezer euróért adott el. A vásárlónak a szlovák állam megadta a kiviteli engedélyt. Londonban aztán a Los Angeles-i Getty Múzeum 32 millió euróért vette meg az alkotást, amelyről kiderült: eredeti Bernini. A szobor Moritz Csáky osztrák történész nagyapja, Csáky Vidor görgői kastélyában állt. Mint cseppben a tenger, mutatja ez a történet, micsoda kótyavetyélés folyt még a legutóbbi időkben is. Zmeták példakép, mert a közre hagyta a tulajdonában álló értékeket. Mások jóval kevésbé voltak lelkiismeretesek…
– A pécsújfalusi kastély felújításáról szóló posztja alatt egy szlovákiai magyar kommentelő azt írta: „Nagyon szép, de óvodáink, iskoláink rendben vannak?” Tényleg a régi kövek a legfontosabbak?
– Az „ettől nem lesz olcsóbb a kenyér”-hozzáállás minden közösségi ügyet érint. Az ember azt gondolná, mivel mi, szlovákiai magyarok, egymásra vagyunk utalva, együtt is mozgunk – függetlenül a liberális vagy konzervatív világnézettől. Ez azonban nincs így, az egység csupán illúzió, a magyarországihoz hasonló törésvonalak léteznek a felvidéki magyarságban is. Soha nem lehet mindenkinek megfelelni. Ráadásul nálunk komoly hagyománya van a mindenféle közéleti civakodásnak. Erdélyben más a módi, ott nem csinálnak teljesen hülyét magukból a magyarok a többségi társadalom előtt a szenvedélyes vita kedvéért.
– Miben különbözik az erdélyi és a felvidéki magyarság?
– Erdély ezeréves történet, mindig is különálló terület volt, sajátos tudattal, egymáshoz régóta és szervesen kapcsolódó területekkel. A mi históriánk azonban csak száz évre nyúlik vissza, 1918 előtt a bodrogközi magyarnak az ég világon semmi köze nem volt a csallóközi magyarhoz. Sokatmondó, hogy máig hiányzik a kelet–nyugati infrastruktúra Dél-Szlovákiában. További különbség a befogadó közeg: a magyarhoz legközelebb álló nemzet a szlovák. Nyelvi szakadék ugyan létezik, de civilizációs, kulturális, vallási különbség nincs. Erdélyben viszont a magyar és a román máig két, egymástól sokban különböző világ. Elég megnézni az emberek alap gondolkodását, a még a szekularizáció idején is meghatározó vallási alapok különbözőségét, a keleti és nyugati kereszténység hatását Romániában. Nálunk ez a távolság jóval kisebb, ezért az asszimiláció sem akkora határátlépés. A pécsújfalusi kastély kapcsán említett negatív komment különben ismerős. Amikor a 2010-es évek elején a kétnyelvűségért küzdöttünk, sokan mondták, ettől nem lesz olcsóbb a kenyér. Mire mi azt mondtuk: „Ez igaz, de drágább sem. Hadd foglalkozzanak ezzel azok, akiknek fontos az ügy!” Hasonlóan látom a felvidéki magyar értékmentést. Nem más területtől veszünk el forrást, ráadásul száz évig hiányzott a mostanihoz hasonló masszív értékmentő mozgalom. Mivel ideológiai szempontból megosztottak vagyunk, törekszünk közös szimbólumaink, épületeink, emlékeink kapcsán egyetértést kialakítani. Nincs nagyobb hiánycikk a száz éve viharvert szlovákiai magyarság életében a közösen megélt sikerélménynél. Ezért szeretjük annyira a például a dunaszerdahelyi DAC focicsapatát.
– Nemcsak a szlovákiai magyarság van kiéhezve a közös sikerre, hanem ön is. Egy fiatal aktivistákból álló csoporttal 2016-ban beszállt a politikába, felkerült a konzervatív Magyar Közösség Pártja listájára. Később részese volt a szinte minden csoportot felölelő magyar összefogásnak, a Szövetségnek. Ám nem sikerült a parlamentbe jutás sem 2016-ban, sem 2020-ban, sem 2023-ban. Ezt követően távozott a Szövetség alelnöki pozíciójából.
– Mai fejemmel úgy gondolom, kicsit korán szálltunk be a politikába. Mostani munkám azonban semmiképpen nem a politikát követő munkaterápia, hiszen Pécsújfalu 25 éve része az életemnek, Gombaszögön 14 éves koromban készült az első közös képem Stubendek Attilával, akivel aztán újraindítottuk a nyári táborok hagyományát. Kétségtelen, hogy az értékmentő munka sokkal több sikerélményt ad a politikánál, ráadásul olyan eredményt, amely túl fog minket élni. A politikát nem engedtem el teljesen, képviselő vagyok a városomban, a megyei közgyűlésben. Szlovákiában a megyék a magyarországinál jóval szélesebb jogosítványokkal bírnak, nyílik tehát tér a cselekvésre. A politikát gyakran uraló felesleges mellébeszélést, a figyelemelterelésre szolgáló gumicsont témák tárgyalását viszont fárasztónak, elvesztegetett időnek élem meg.
– Nem fáj a szíve, hogy a szlovákiai magyar érdekképviseletet az önnel egyidős Gubík László vezeti? Egykor táborszervező riválisa volt, hiszen míg ön a „liberálisnak” elkönyvelt gombaszögi nyári alkalmakat fejlesztette Gömörben, ő létrehozta a „konzervatív” Martfesztet a Csallóközben.
– Laci és köre tizenöt évig saját közéleti szereplését részben ellenünk fogalmazta meg, mondván, „itt vannak ezek a libsi gombaszögi gyerekek, mi majd jól megmutatjuk nekik.” Mi ezt a tőlük kapott „kedvességet” sosem viszonoztuk. Azt szoktam mondani, mi nagyobb magyarok vagyunk annál, hogy a megmaradásunk kulcsát jelentő egységesítő törekvést támadjuk. Márpedig Gubík László elnökségében most azokat az egységesítő célkitűzéseket látom manifesztálódni, amikért magam is küzdöttem. A Gubík Lászlóhoz közel álló Piros7-es honlapot pedig – amely rengeteg hazugságot, sértő dolgot írt le rólam és néha a családomról is – egyszerűen bepereltem becsületsértésért. Ezt szükségesnek éreztem a továbblépéshez, hiszen az élet más területein is az igazságtalanság ellen küzdök. Egy dolgot viszont nem lehet elvitatni Gubík Lászlótól. Tizenöt éve erre a szerepre, a szlovákiai magyar érdekképviselet elnökének készül. Látszik rajta a felkészültség, mert munkáját nem csinálja rosszul. Üdítő megtapasztalni, hogy a Szövetséget végre egy olvasott, szlovákul felsőfokon beszélő, médiában a többségi nemzet képviselőivel vitázni képes politikus vezeti. Tudja, honnan jöttünk, és van víziója arról, hogy a felvidéki magyarságnak hova kellene eljutnia. Lászlóval pedig már azt is feltártuk, vajon kik és miért dolgoztak azért, hogy bennünket – két, a közösségért tenni akaró fiatal kortársat – 10-15 évvel ezelőtt szembeállítsanak egymással. Úgyhogy bátran állíthatom: a magunk területén mindketten tettünk a továbblépésért.
– Mire lesz elég a békepipa elszívása? Az MKP már 2010 óta nincs a pozsonyi Parlamentben, 2020-ben a szlovák–magyar vegyespárt, a Híd-Most is kiesett. Azóta nincs intézményes magyar vagy legalább részben magyar képviselet.
– Magánvéleményem, hogy a következő parlamenti választásra találnunk kell egy szlovák pártot, amellyel technikai partnerséget kialakítva képesek leszünk bejutni. A Híd-Most sikere megmutatta a felvidéki magyarság együttműködési szándékát, de a vegyespárt ideológiája a megmaradás ellen hat. Nekünk magyarul kell megélnünk a közéletiséget. Meggyőződésem: amennyiben egy technikai együttműködéssel visszajutunk a Nemzeti Tanácsba, onnantól már nem lesz a gond az önálló újbóli bejutás, illetve bentmaradás.
Jelenleg ugyanis a szlovákiai magyarok jelentős része azt gondolja, felesleges a Szövetségre szavaznia, mert az úgysem jut be.
Ez az érv megszűnik a bejutás után. Területi beágyazottságunk most is adott. Jelenleg 54 megyei tanácsosa van a Szövetségnek, ezzel mi vagyunk a területileg legerősebb szlovákiai párt, még a kormányzó Smert is megelőzzük. Több száz polgármesterünk dolgozik a terepen. Egy átlagpolgárnak sok baja lehet a pártunkkal, de hiszem, hogy még a tökéletlen érdekképviselet is jobb, mint a nem létező.
– Az összefogás valószínűleg megbukna az emlegetett ideológiai különbségeken. Egy progresszív szlovák erővel való köteléket a konzervatív, egy jobboldalival való motorozást meg a szabadelvű magyarok utasítanának el.
– Éppen ezért gondolom, hogy a szlovákiai politikai megosztottság fő szimbólumain és gerjesztőin, a kormányzó Smeren és a legerősebb ellenzéki Progresszív Szlovákián (PS) kívüli partnert kell keresnünk. Olyan szlovák pártban gondolkodnék, amely maga is rászorul a mankóra a parlamentbe jutáshoz.
– Ezt próbálták meg 2023-ban a magyar összefogásból kiváló hidasok az egykori kormányfő, Mikuláš Dzurinda kis jobboldali pártjával. Az eredmény: 0,2 százalék.
– Két döglött lóból nem lesz szilaj ménes. A Szövetség politikai potenciálja azonban továbbra is létezik. Ugyan a magyar párt alatta maradt a parlamenti küszöbnek 2023-ban, de választásról választásra sikerült növelnie szavazatai abszolút számát: 2016-ban 105 ezer, 2020-ban 112 ezer, 2023-ban pedig 130 ezer szavazatot kapott, a magyar népesség csökkenése ellenére.
– Azért a belső megosztottság még mindig keresztbe tehet. Például nyáron egy gombaszögi koncerten felharsant a „mocskos Fidesz!”, amiért ön kapta is a nemzetárulóknak kijáró kartácstüzet.
– Megszoktuk. Gombaszögön rendszeresen feltűnik valami apróság, amit aztán az uborkaszezonban minden politikai oldal megpróbál a saját céljaira kihasználni. Meg kell nézni a videót: egy ember kameráz, ketten óbégatnak. Számomra ez kevéssé meggyőző „bizonyíték” a tábor hangulatáról. A fesztivál elkötelezett a józan hangvételű viták mellett, ahol minden fél szót kap.
– Tavaly nyáron a társszervező Új Szó napilap meg akarta hívni Gombaszögre Magyar Pétert, ám a tábor szervezői vétóztak. A magyar kormányzati kapcsolatokat vagy a finanszírozást féltették?
– Az Új Szó szegte meg az általa különben korábban elfogadott szervezési alapelveket. Úgy vélem, az egyik szerkesztőjük a saját politikai frusztrációját vetítette bele a történetbe. Egyetlen napilapunk politikai aktivistává degradálta magát az uborkaszezonban, ami nagyon nem helyes. Ezért a völgyért nem az Új Szó, hanem a Sine Metu egyesület aktivistái meg az előttük járó nemzedékek dolgoztak meg. Indokolatlan volt az újságban megjelent kioktató hang, mert még az alapvető sajtóetikai szabályokat sem tartották be, amikor a nyilatkozatunkat kivonatolva tálalták.
– Igaz, idén már Tarr Zoltán tiszás európai parlamenti képviselő is szerepelt önöknél. Ilyen a Gombaszögön járt kállai kettős: egyet ide, egyet oda?
– Ez a tábort félreismerő rosszindulatú sugalmazás. Gombaszögön mindig volt és lesz is helye a különféle véleményeknek. Ez egy százéves rendezvény, minden szabadegyetem ősatyja, a legrégebbi a maga nemében. Engedtessék meg neki, hogy olyan hely legyen, ahol minden felvidéki magyar otthon érezheti magát. Olyan hely, ahol mellszobra áll a szlovákiai magyar jogvédő, a rendszerváltás után a liberális Magyar Polgári Pártot alapító Tóth Károlynak; jövőre meg a polgári, konzervatív atomfizikus-politikus Duka-Zólyomi Árpád emlékművét avatjuk fel. Komáromi irodámban is kettejük képét akaszottam ki, mert példaképként tekintek rájuk.
– Gombaszög akkor nem a felvidéki Tusványos, azaz az egyértelműen párthoz köthető nyári dzsembori?
– A diáktábort a nyári szabadegyetemmel kombináló zsánert a Kárpát-medencében ezen a szent helyen találták ki 97 évvel ezelőtt. Németh Zsolt fideszes politikus, amikor a nyolcvanas években idejárt – azaz az akkori jogelődünket jelentő Őrsújfalusi Táborba – és megismerte felvidéki feleségét, mondta azt, hogy ezt a műfajt terjeszteni kellene. Így jött létre az 1989-es romániai forradalom után az első bálványosi szabadegyetem Erdélyben. Tágabb értelemben a gombaszögi völgy az egyetlen, magyar kézben lévő szlovákiai UNESCO világörökségi helyszín, a cseppkőbarlang köré épült ki egy egészen sajátos mikrovilág. Hétszáz éve telepedtek meg itt a pálosok, azóta ebben a völgyben mindig folyt valami értékteremtő tevékenység, legyen szó szerzetesi kultúráról, a 18. századtól vasgyártásról, ami később az Andrássyaké lett. De említhetjük a nemesi család értékes kúriáját, amit szintén a mi csapatunk mentett meg a teljes enyészettől. Később pedig a szlovákiai magyar fiatalok rendszeres táborozása adott különleges jelentőséget a helynek. 1928-ban itt indultak el a nyári diáktáborok, amelyek elkerültek ugyan innen, de Gombaszög mindig szimbólum maradt. Később, a szocializmusban a csehszlovákiai magyar kulturális szervezet, a Csemadok egyik fontos rendezvényhelyszíne volt. A nyolcvanas években tízezrek jöttek ide a szabadságot jelentő LGT- meg Omega-koncertekre, aminek megszervezése az akkori szocialista diktatúrában bravúrnak számított. Úgy hozta a sors, hogy most a Sine Metu viszi tovább a fáklyát. Reformátusként nem hiszek ezoterikus dolgokban, de ennek a völgynek egészen különleges a kisugárzása.
A helynek tényleg szelleme van.
– Nálunk, ha az állam neki nem tetsző politikai jelenséget tapasztal egy rendezvényen vagy egy előadónál, forrásmegvonással és meghíváslemondással büntet. A javarészt magyar közpénzekből élő gombaszögi fesztivál és az értékmentés kapcsán tapasztalt ilyesmit?
– A határontúli magyarokkal szemben tanúsított kormányzati álláspont, hogy a kisebbségi közösségek tudják legjobban, mi a jó nekik, s Budapestnek ezt kell támogatnia. Az elmúlt tizenöt évben soha nem tapasztaltam, hogy bárki meg akarta volna szabni, mivel foglalkozhatunk, mivel nem. Ha jött is kritika, az inkább az integritásunkat maximálisan tiszteletben tartó magánbeszélgetésként fogható fel. Túlteljesítés, öncenzúra előfordulhat persze magánszorgalmú lihegőknél, akik fantáziátlanságukat és a teljesítmény hiányát próbálják helyettesíteni a lojalitás kimutatásával. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy nekünk mindig józan középutat kell járnunk a saját dolgainkban, és a mai magyar kormány ebben eddig partner volt. Helytelen dolog mocskos fideszezni, de ugyanilyen helytelen lenne más pártot vagy népcsoportot szidalmazni egy fesztiválon. Ez nálam jóízlés meg emberi minőség kérdése.
– Említette, a magyar kormány azt támogatja, amit a felvidéki magyar közösség szeretne. A nacionalista Robert Ficóval való szövetségkötést és uniós közös fellépést is önök kérték? Még tüntetett is a szlovák miniszterelnök ellen 2014-ben, a Nyitrán magyar beszéde megvert Malina Hedvig ügye miatt.
– A globális politika belföldi tematizálása aligha az én asztalom. A középtávú közösségi célok megvalósítása, az ígéretek betartása viszont annál inkább. Soha nem fogok Robert Ficónak kampányolni, ahogy a PS-nek sem. Az a kérdés, hogy mi a mindenkori megválasztott kormánnyal való együttműködés alternatívája. A Nyitra megyei közgyűlésben azt tapasztalatom, ha a kormánypárti képviselőkkel megállapodunk a magyar közösség számára fontos ügyekben, mindig betartják a szavukat. Politikailag fenntartható konstrukció ez, más pártokkal jóval nehezebb az együttműködés. Úgy gondolom, valahogy így mehet a politika magasabb szintjein is. Azzal kell dolgozni, aki – nyilván saját jól felfogott érdekből – pragmatikusan hajlandó hozzáállni a magyarok programjához és el tudja fogadni a 12 pontban összefoglalt célkitűzéseinket.
– Mi lesz, ha Robert Fico ugyanilyen pragmatikusan áll a koalíciós partner, a kisebbségellenes Szlovák Nemzeti Párt igényeihez? Tavaly ősszel például a nemzetiek vezette kultusztárca előkészítette a nyelvtörvény szigorítását…
– Persze, hogy tartunk ilyen helyzettől, ezért mondom: soha nem fogok Robert Ficónak kampányolni. A nemzetiek között néhány ember elszabadult, s a nyelvtörvény mellett a Szlovákiai Magyar Múzeum jogalanyiságának elvétele is minket céloz. Aggasztó, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap új igazgatójának első dolga volt figyelmeztetni a szlovákiai nemzetiségeket, hogy rendezvényeiket ne felejtsék államnyelven meghirdetni. Leállították a krasznahorkai vár felújítását is, ami szintén a közösségünk és a régiónk elleni vétek. Mindezek a lépések visszavezethetők a laposföldhívő, nemzeti párti Lukáš Machalára, a kulturális tárca egyik vezetőjére. Szlovákiai magyarként nekünk a hozzá hasonló politikusok miatt mindig résen kell lennünk.
Nyitókép: Gerőcs Péter
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
