Boruljon a bili! – fiatal orvosok a kiskirályok egészségügyéről
Milyen érzés Semmelweis országában a „nincs szappan” világába megérkezniük a frissen végzett orvosoknak? „Máshogy szoktuk” – hallják gyakran, amikor a legfrissebb tudományos eredményeket szeretnék alkalmazni. Az egészségügyi rendszert jórészt a hálapénz alakította ki, és noha a paraszolvencia eltűnt, a szemlélet és a kiskirályok megmaradtak – a Válasz Extra ezúttal ezeket a kérdéseket fiatal orvosokkal járja körül. Vendégeink: Kincse Csongor, a doktorrá avatási beszédével országos visszhangot kiváltó orvos és Agócs Levente budapesti háziorvos. Ő olyat tett, amire még senki sem volt képes: hallássérültként szerzett orvosi és szakorvosi diplomát. Az adás a Magyar Orvosi Kamarával partnerségben készült.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak! Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található. A podcast Youtube-on is fent van!
Részletek az adásból:
Kincse doktor politikusi pályával kacérkodik? Kulja András meghívására nemrégiben Brüsszelben járt.
Kincse Csongor: Nem gondolkozom pályamódosításon, de igen, magam is Tisza-sziget alapító vagyok.
Agócs Levente hihetetlen teljesítményt mondhat magáénak. Rengeteg sorstársának lehet példaképe, hiszen soha senkinek nem sikerült úgy elvégezni az orvosi egyetemet és szakvizsgáznia, hogy hallássérülten kezdte meg a tanulmányait.
Agócs Levente: Az teszi ezt lehetővé, hogy egy igen drága, nagyon precíz elektronikát építettek be a koponyám hártyája alá. Meg kellett tanulnom hallani, mert a hagyományos halláshoz képest itt egy elektromos jel adja a hangot. A covid ideje alatt izgalmas időszakot éltünk meg, mert meghibásodás miatt ki kellett volna cserélni az eszközt, de akkor tervezett műtéteket nem végeztek.
Ön is megszenvedte tehát, hogy leállt az egészségügy.
Agócs Levente: Főként attól tartottunk, hogy a betegvizsgálat hogyan zajlik majd, de szerencsére olyan fejlett elektronikájú fonendoszkóppal rendelkezem, hogy ez nem okozott problémát. Tizenhat éves korom óta orvos szeretnék lenni, és úgy érzem, megtaláltam a pályámat.
A béremelés hatására jobban keresnek a fiatal orvosok, mint valaha. Az idősebbek részben vagy egészben otthagyták az állami egészségügyet, és sokan külföldre mentek vagy legalább félállásban a magánegészségügyben is jelen vannak. Ez teret nyit az állami egészségügyben a fiataloknak? Eljött volna a sosem látott lehetőségek időszaka?
Kincse Csongor: Az orvosok középső nemzedéke olyan hiányos, ami már a szakorvosképzésre is negatívan hat. Pedig egy fiatal orvosnak nagyon fontos a tapasztalatok átadása, hogy legyen, aki tanítsa.
Agócs Levente: A béremelés nem volt elég arra, hogy ezt a korosztályt visszacsábítsa. A szakorvos oktatókat sem hozta vissza a pályára. A klinikai központokban emiatt gyakran azt tanácsolják, a jelentkező először csináljon négy évig egy PhD-t, majd utána megkezdheti a szakvizsgáját.
Vagyis a súlyos orvoshiány közepette azt javasolják, ne gyógyítson, hanem menjen kutatónak?
Agócs Levente: A klinikai központokban azért fordul ez elő, mert hiány van oktatókból. Sokan szeretnének a központokban maradni, és nem vállalják, hogy a megyei kórházakba menjenek, ahol viszont rögtön megkezdhetnék a rezidensképzésüket.
Kincse Csongor: A végzett orvosok felé a PhD fokozat megszerzése szinte már alapelvárás, de ez a nyomás vidéken talán kisebb. Egy kisebb kórház előnye, hogy ott családiasabb a hangulat, és egészen más minőségű orvos-beteg kapcsolat is ki tud alakulni.
Agócs doktort kihoztam a sodrából, amikor felkértem a beszélgetésre: azt mondtam, hogy soha nem volt ilyen jó dolguk a fiatal orvosoknak.
Agócs Levente: Még mindig annak a hatása alatt álltam, amikor a háziorvosi ügyeletben ismeretlen páciensekkel kellett foglalkoznom.
Ismeretlenekkel?
Agócs Levente: Az EESZT, az egészségügyi felhő hosszú ideig nem volt elérhető, és nem fértünk hozzá a betegek korábbi leleteihez, nem tudtuk, milyen allergiában szenvednek, és azt sem, milyen gyógyszereket szednek. Óriási felelősséget helyeztek ránk ezzel, és szíven ütött, amikor Takács Péter államtitkár úr csak a betegektől és gyógyszerészektől kért elnézést. A frontvonalban dolgozó orvosoktól, nővérektől, mentősöktől nem. Mindez azt jelzi, hogy az intézmények vezetői és az egészségpolitikusok között nagyon csúnyán megszűnt a kommunikáció. Sajnos ez ott csapódik le, amikor az orvos találkozik a beteggel, vagy a beteg a nővérrel, az ápolóval, vagy éppen a takarítóval, mert tőle kér segítséget. Mindenki érzi ennek a feszültségét, aki a frontvonalban van. Ezt a frusztrációt nem lehet pénzzel megoldani, itt rendszerszintű átalakításra van szükség.
Kincse Csongor: Sokan mondták rám az elmúlt hetekben, hogy naiv vagyok, idealista, de inkább az a baj, hogy a rendszer olyan, ami az idealizmust kiöli belőlünk. Olyan egészségügyi rendszert kellene megalkotnunk, ahol önmagunk tudunk maradni, lelkesek, motiváltak hosszú távon is. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy így dolgozzunk.
Agócs Levente: Majd megunom, majd kikopok belőle – ezt hallom sokaktól. A rendszer óriási nyomást helyez ránk, különösen a kórházi orvosokra, hogy égjünk ki, utáljuk meg az embereket. Ezt én nagyon nem szeretném.
Miért ilyen magas a kiégettek aránya, és főként azok között, akitől a szakmát meg kellene tanulniuk?
Agócs Levente: Kiborítom a bilit: a kiskirályi berendezkedés miatt. Gyakran nem az egészségügyi szakma érdeke a szempont, hanem valami más. A kórházigazgatókat politikai alapon nevezik ki, ez mérgezett légkört okoz, ami kiöli a hivatástudatot. Vannak jó szakmai műhelyek is, de sok helyen a hálapénzen szocializálódott emberek a főnökeink, és tönkretesznek minket. Ezért nem akartam kórházban dolgozni.
Kincse Csongor: Az egészségügyben, az oktatásban kellene egy nemzeti konszenzus, ami a politikai oldalak felett áll. Sokat beszélünk arról, hogy hozzunk létre egy partneri egészségügyet, és ez nemcsak az orvos-beteg kapcsolatra igaz, hanem a kollégák közöttire is. Sokszor hallom a fiatal kollégáktól, hogy a javaslataikat lesöprik az asztalról azzal, hogy „mi így szoktuk csinálni”, „itt ez a szokás”. A hálapénz kivezetődött, de ha az emberek 20-30 évig egyfajta szemléletben szocializálódnak, azt nagyon nehéz megváltozni.
A hálapénzt kivezették, de a rendszer itt maradt?
Agócs Levente: Mi vagyunk az a korosztály, akik elfogadják és vállalják, hogy a változás velünk fog kezdődni, de a hatása már az utánunk jövőknek szól.
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
