Ezért támad Matolcsy egykori fegyverhordozója – Lentner Csaba bosszúhadjáratának háttere
Hónapok óta lövi a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) Lentner Csaba, átláthatóságot és minőséget kérve számon, miközben politikai elfogultsággal is vádolja a testületet. A közgazdász hadjárata rögtön azután indult, hogy elhasalt akadémiai doktori pályázatának első fázisában. A Válasz Online megszerezte a szükséges dokumentumokat, hogy rekonstruáljuk, mi történt pontosan. Beszéltünk Lentnerrel is, aki úgy félti a közpénzeket és a minőséget az MTA-n, hogy tavalyig a közpénz-százmilliárdok elégetésének gyanújába keveredett nemzeti banki alapítvány elnökhelyettese volt. Spoiler: nem érzi magát felelősnek. Exkluzív monstre háttér olyan sértődésekről, amelyeknek brutális következményei lehetnek a magyar tudományra nézve.
„Egyetértve Schmidt Mária történésszel, az utolsó sztálinista intézmény működését felül kell vizsgálni. A Magyar Tudományos Akadémia költségvetési támogatásainak folyósítását, legfőképpen az akadémikusi tiszteletdíjakét pedig azonnali hatállyal fel kell függeszteni.”
Május 5-én, az MTA alapításának 200. évfordulóján jelentek meg a fenti sorok Lentner Csaba tollából. A jól időzített csapásról azóta tudjuk: csupán az Auróra cirkáló első lövései voltak. A közgazdász azóta is folyamatosan ágyúzza az Akadémiát – július elején a Demokratának már egyenesen úgy fogalmazott, hogy „az akadémikusok egy idegen, ma már csak foszlányaiban létező egykori világmodell helyi kiválasztottjainak érzik magukat, a komprádor burzsoázia utolsó mohikánjai. Tiltakoznak minden ellen, ami magyar, ami nemzeti, ami előbbre vivő”.
A vádak tehát súlyosak – és alapvetően két irányuk van. Az olyan NER-ideológusok, mint Schmidt Mária és Lánczi András, valamint a támadásban legaktívabb Lentner egyrészt politikai elfogultsággal és aktivizmussal vádolják az intézményt, másrészt silány teljesítménnyel. E kép szerint a nemzet testén élősködő testület szakmailag gyenge, belterjes, óbaloldali, azaz egykoron kommunista, most meg liberális társaság, ahova haveri és ideológiai alapon lehet bekerülni, miközben dőzsölésüket a magyar adófizetők kénytelenek nyögni.
Nem babra megy tehát a játék – másfelől viszont mégiscsak arra. Már ha az összegeket nézzük. Az MTA éves költségvetése harmincmilliárd, ráadásul ennek harmada saját bevétel. Az összegnek valamivel több mint tizedét fordítja az intézmény a tudósok támogatására: a nagyobb pénz tudományos pályázatokra (8 milliárd) és az Elektronikus Informatikai Szolgáltatások biztosítására (7 milliárd) megy el. Közfeladatok ellátására tehát.
A jelenleg 364 rendes és levelező tag, a néhány tucat Kárpát-medencei külső tag és a mintegy 2500 MTA doktor tiszteletdíja évi uszkve négymilliárdból megvan.
(Utóbbiak nagyjából százezret kapnak havonta, a levelező tagok 354 ezret, a rendes tagok pedig 455 ezer forintot. Bruttó.) Nemzetgazdaságilag nem jelentős összeg, ráadásul nem is csak az MTA-ra jellemző, hogy tiszteletdíjat fizet konkrét elvárás nélkül: a Fidesz által köztestületté tett Magyar Művészeti Akadémia (MMA) is így jár el. „Az MMA nem kavar, nem basáskodik, nem szól bele az egyetemi tanári kinevezésekbe doktori eljárásokkal, ahogy az MTA teszi” – érvel a Válasz Online érdeklődésére Lentner Csaba amellett, hogy utóbbit miért kell mégis megregulázni, ha előbbit nem.
Az érv tetszetős, de az MTA ma is legfeljebb áttételesen tud beleszólni az egyetemi tanári kinevezésekbe: a Magyar Akkreditációs Bizottság ugyan elfogadja az akadémiai doktori szintet a tudományos teljesítmény igazolásaként – ám az akadémiai doktorság ma sem feltétele a tanári kinevezésnek. Lentner Csaba is egyetemi tanár például: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Károlin is tanít. Holott nincs neki akadémiai doktori fokozata.
És itt alighanem el is érkeztünk a történet kulcsmozzanatához.
Lentner ugyanis idén májusig nem adta nyilvános jelét, hogy vállalhatatlan, sztálinista társaságnak tartaná az Akadémiát. Ellenkezőleg: annak részévé, doktorává szeretett volna válni. Pályázatát aztán visszavonta – amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem bocsátható doktori eljárásra. Magát azóta „politikai leszámolás” és egy „szűk, meggyőző tudományos teljesítmények nélküli akadémikusi kör” áldozatának tekinti.
Ha igaza van, annak bizony fele se tréfa, a Válasz Online ezért úgy döntött: a magyar sajtóban eddig nem látott részletességgel, töviről hegyire átvizsgáljuk Lentner akadémiai doktori pályázatának útját.
Lentner Csaba saját elmondása szerint 2021. február 2-án nyújtotta be pályázatát a Magyar Tudományos Akadémiára, hivatalosan befogadott anyag ebből (némi előzetes vizsgálat után) augusztusra lett. Ahhoz, hogy valaki pályázzon, csatolnia kell pályaművet, valamint meg kell jelölnie a tudományterületét. Lentner, akinek végzettsége közgazdász, a nyilvánosságban pedig a közpénzügyek szakértőjeként szerepel, mégsem a közgazdaságtudományt jelölte meg, hanem a kevésbé közismert közigazgatás-tudományt. Pályamunkája, A magyar állampénzügyek fejlődéstörténete a dualizmus korától napjainkig címmel 2019-ben megjelent könyve volt, amely nem szigorúan vett közgazdaság-tudományi munka. S hogy pontosan mi is… Nos, itt kezdődtek a bajok.
Hogy a maga valójában lássuk a folyamatot, ahhoz sajnos kicsit el kell most vesznünk az MTA bürokratikus rengetegében. Először is: a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályán (IX. osztály) belül a közigazgatás-tudomány területe az Állam- és Jogtudományi Bizottsághoz tartozik. Lentner ide adta be pályázatát. Csakhogy a jogászok Lentner közgazdász voltára és pályaműve nem jogi témájára tekintettel felvetették, hogy talán mégsem egyedül kellene dönteniük az úgynevezett habitusvizsgálatban. S hogy az mégis mi? Röviden: ez az eljárás a pályamű tényleges bírálatát előzi meg. Célja annyi, hogy megállapítsa: messziről, hunyorítva legalább úgy néz-e ki a jelölt, mint egy akadémiai doktor, van-e önálló, nemzetközileg is értékelhető tudományos eredménye, megfelel-e az előírt mennyiségi és minőségi kritériumoknak.
Egy kérdésben mindenképpen igaza van Lentner Csabának: pályázatának elbírálása nem tarthatott volna négy évig, a habitusvizsgálat máskor fél év alatt is megvan.
Márpedig egy évvel pályázata beadása után, 2022 februárjában került csak sor az ülésre, amelyen megvitatták, hogy mégis ki vizsgálja Lentner alkalmasságát. A vitában elhangzott, hogy mivel a pályaműnek semmilyen értékelhető jogtudományi vonatkozása nincs, interdiszciplináris bizottságot kellene létrehozni: a közigazgatás-tudomány területét „birtokló” jogi bizottság hat tagján túl három közgazdász és (a pályamunka témája okán) három gazdaságtörténész is vegyen részt benne. A habitusvizsgáló bizottság összeállítása azonban még e döntés után sem volt egyszerű feladat: nem sikerült hat jogászt úgy kiválasztani, hogy legyen köztük közigazgatás-tudományi szaktekintély – ők egyszerűen nem vállalták. A bizottság elnökségéért sem kapkodtak és ment a kavarás az egyik előterjesztő személye körül is, amit még egy haláleset is súlyosbított… Az Akadémián úgy dobálták egymásnak Lentner doktori ügyét, mint a forró krumplit szokás. Mire összeállt a 12 fős csapat és képes is volt áttanulmányozni, majd megvitatni Lentner életművét, már bőven 2024-et írtunk.
A tavaly mikuláskor végre összeülő testület ülésén viszont a jegyzőkönyv tanúsága szerint valódi vita volt Lentner teljesítményéről, mégpedig egymásnak teljesen ellentmondó megközelítésekkel. A jogász előterjesztő a maximális 5 pontot adta a pályázatra, a pályaművet 90 százalékosra értékelte, a doktori eljárás folytatását javasolva, míg a gazdaságtörténészek és a közgazdászok lesújtó véleménnyel voltak a jelölt tudományos teljesítményéről. Azt persze ők is elismerték, hogy a mennyiségi követelményeknek Lentner mind publikációk, mind idézettség tekintetében eleget tesz. „589 tudományos publikációval, 3992 hivatkozással rendelkezem, a Hirsch-indexem 35-ös. 53 külföldön megjelent idegen nyelvű szakcikkemre 1067 hivatkozás érkezett” – sorolta saját teljesítményét Lentner májusi Index-cikkében is.
A gondok a közgazdászok és a gazdaságtörténészek szerint nem is ezzel, hanem a minőséggel vannak. Még a laikusnak is feltűnhet néhány furcsaság, ha rátéved a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) oldalára és beüti Lentner nevét. A listában például csak úgy sorjáznak azok a tételek, amelyek nem tudományos fórumon, hanem egyszerű sajtótermékben jelentek meg: mezei interjúk Lentner Csabával. (Az MTMT szakterületi táblázata szerint 384 tudományos publikációval és azokra 2586 hivatkozással rendelkezik – mennyiségileg ez is bőven elég egyébként.) Ami a valódi folyóiratcikkeket illeti, azokról viszont a bíráló azt állapította meg: kevés jelent meg a közgazdaságtudomány jelentős fórumain, miközben tanulmányainak számottevő hányada az általa szerkesztett Polgári Szemlében és a Pénzügyi Szemlében látott napvilágot. „Még inkább érvényes a szelektivitás a jelölt munkáinak visszhangjára. Idézéseinek feltűnően nagy aránya – több, mint félezer hivatkozás kötődik a fenti, általa szerkesztett két folyóirathoz. Az idézők között kis számban találhatók a közgazdaságtan élvonalába tartozó kutatók és neves kiadványok. A nemzetközi citációk között pedig szinte egyáltalán nincsenek ilyenek.”
Tovább nehezíti a szerző munkássága nemzetközi hatásának megítélését – folytatódik a szöveg –, hogy a külföldi folyóiratokban megjelent tanulmányai szinte minden esetben többszerzősek, és „számos alkalommal a norvég listán predátor folyóiratként megjelölt kiadványban szerepelnek (Banks and Bank Systems, Sustainability)”.
S hogy mégis mi az a bizonyos norvég lista? Azokat a folyóiratokat tartalmazza, amelyek kifogásolható gyakorlatot folytatnak – az MTA átveszi a norvégoktól és csupán aktualizálja ezt évről évre. A lista 7340 lapot számlál, s akár már ebből is sejthető: az efféle, „predátorgyanús” folyóiratok kiadása mára iparággá vált. Üzleti modelljük egyszerű. Gyors, általában 5 napon belüli bírálat, 10-15 nap után online megjelenés – persze magas díj ellenében. A Lentner által is preferált Sustainability című folyóiratban például úgy 20 ezer cikk jelenik meg évente – oda 2400 svájci frank ellenében lehet bekerülni. (Összehasonlításképpen: az Akadémia negyedévente megjelenő közgazdasági folyóirata, az Acta Oeconomica évi 45 cikket tud lehozni. Ezeket az írásokat érdemben lektorálják.)
A gyanús lapokat kiszűrve a bizottság közgazdász és gazdaságtörténész tagjai már cseppet sem voltak elájulva a teljesítménytől: még a Lentner által összeállított, szerinte legfontosabb publikációit soroló listában is csupán
három közleményt találtak, amelyek fenntartások nélkül elfogadhatók voltak.
„Ezen a területen a jelölt munkáinak semmiféle tudományos hatása nem mutatható ki. Az ilyen témájú újabb könyvének hivatkozásai jórészt az általa szerkesztett közgazdasági/pénzügyi folyóiratokban jelentek meg, gazdaságtörténész lényegében nem idézte őt” – fogalmazott a gazdaságtörténész előterjesztő. A közgazdász hozzászólók is árnyalták a képet: az irreleváns vagy problémás hátterű kiadóknál megjelentek leszámítása után „összesen 27 gazdaságtudományi szempontból értékelhető cikke maradt, melyek közül 4 db Q1-s (1-1 db elszámolható a gazdaságtörténet és a gazdaságtudomány szempontjából), D1-se nincs, és sok tanulmánya átláthatatlan működésű ukrán folyóiratokban lett közzé téve. (…) A 27 db értékelhető cikkére 278 független hivatkozást kapott a jelölt, és a fentiek alapján, mindent levonva, a H-indexe már csak 8.” (Ez az az idézettségi mutató, amelyet Lentner 35-ösnek adott meg.)
A vitában további gyanús körülményekre is fény derült: például a nemzetközi publikációk hirtelen megugrására 2018 után – az egyik bíráló gyanúja szerint ez éppen a doktori kampány részeként történhetett. (A megugrást bárki ellenőrizheti az MTMT-ben, Lentner adatlapjára kattintva.) Már csak azért is látszott kampányszerűnek, ami történt, mert 2018 és 2023 között Lentner Csaba 30 társszerzővel dolgozott együtt. Ennek tisztességes kivitelezését az egyik hozzászóló egyenesen lehetetlennek tartotta. A bizottságban ezek után arra jutottak: sem gazdaságtudományi, sem gazdaságtörténeti tudományterületen nincs érdemi önálló eredménye, sőt, az is „nagy kérdés, hogy egyáltalán melyik tudományterület szakembere”.
A bizottság december 7-től szavazott, Lentner 60 százalékot kapott, azaz elhasalt. Legalább 70 kell ugyanis a sikeres habitusvizsgálathoz: ahhoz, hogy a doktori eljárás folytatását kezdeményezze a bizottság. (20 százalékot egyébként egy agyhalott csimpánz is automatikusan kapna ebben a rendszerben, 1-től 5-ig lehet adni ugyanis, nulla pontos lehetőség nincs.)
Lentner még aznap felháborodott levelet írt Freund Tamás MTA-elnöknek, s összeférhetetlenségre hivatkozva követelte, hogy zárják ki az eljárásából a gazdaságtörténészeket és a közgazdászokat – azokat tehát, akik ellene szólaltak fel a vitában, s vélhetően számára kedvezőtlen módon szavaztak. Karácsonykor aztán hivatalosan is panaszt tett, azt írva, fentiek nem illetékesek az ő megítélésében, aki az államtudományok, a közigazgatás-tudomány területén tevékenykedik. De nem állt meg itt.
Olyan alapon is követelte konkrét bizottsági tagok kizárását, hogy azok, vele ellentétben, nem támogatják az Orbán-kormány politikáját.
Vagy hogy sérelmeket szenvedtek el az Orbán-kormánytól (CEU), ezért elfogultak. Továbbá, hogy Lentnertől függési viszonyban vannak, hiszen ő egyszerre tagja a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat tudományos tanácsának és 2024-ig elnökhelyettese volt a Magyar Nemzeti Bank PADME alapítványának is – s mindkét hely osztott pénzt tudományra. Akik nem kaptak, meg lehetnek sértve és ezért elfogultak vele – ez volt Lentner érvelésének lényege.
Az összeférhetetlenségi panaszt az ügyrendi bizottság tárgyalta, és februárra megállapította, hogy a pályázó kifogásai alaptalanok. Felhívták rá a figyelmet: ellehetetlenítené a doktori eljárásokat, ha kizárólag olyanok vizsgálhatnák a jelölteket, akik azokkal szakmailag, politikailag és ideológiailag is mindenben egyetértenek.
Ekkorra már túlvoltak egy januárban (eljárási hiba miatt) megismételt szavazáson is, ahol már csupán 58,88 százalékot kapott Lentner a habitusvizsgálaton. Tehát ismét elhasalt. Ezt a IX. osztály még felülírhatta volna, de nem tette. Sőt: április végi ülésükön elhangzott, hogy az összeférhetetlenségi beadvány ténybeli valótlanságokat is tartalmazott, ami „önmagában is tudományetikai problémát képez”. Az osztály titkos szavazást tartott április 25-ével bezárólag. Az eredmény 4 igen, 21 nem lett, tehát Lentner csupán 16 százalékot kapott, mert – ahogy az ülésről készült emlékeztetőben szerepel – „tudományos munkásságának színvonala nem felel meg az MTA doktora cím várományosával szemben támasztott követelményeknek”.
Lentner Csaba nem várta meg, míg ügye az MTA döntésre jogosult szerve, a Doktori Tanács elé kerül. Négy nappal később,
április 29-én Freund Tamásnak írt levelében visszavonta pályázatát – és csupán hat nappal később már ott is volt az Akadémia beszántását kezdeményező cikke az Index címlapján.
Úgy láttuk helyesnek, ha szembesítjük Lentnert a bizottság megállapításaival. „Kellett idő, amíg megtörtént az áttörés, és a tudományidézés sajátosságainak megfelelően viszont a hivatkozások ezután megsokszorozódtak, és azóta is tartanak” – magyarázza érdeklődésünkre idézettségének hirtelen megugrását, s nemzetközi ismertségének kezdetét 2010-re teszi. Bár elismeri, hogy fizetős lapokban is publikált, de egyrészt nem csak azokban, másrészt állítja, hogy a társszerzős cikkekben lényegi hozzájárulása volt, az ukrán tudományos kapcsolatokat pedig régóta ápolja. Szerinte ráadásul „éppen a neoliberális piacpárti világ tette fizetőssé a tudományt”. Kérdésünkre, mégis mennyit költött fizetős cikkekre, annyit árul el: „A Közszolgálati Egyetem, de a Magyar Nemzeti Bank pályázatai is óriási segítséget jelentettek. Több tízmillió forintról van szó, amelyet az elmúlt másfél évtizedben publikációs tevékenységre fordíthatott a kutatói közösségem.”
Minthogy a mára hírhedtté vált MNB-alapítványokban kurátori, majd elnökhelyettesi szerepet vitt Lentner, adódott a kérdés: nem érzi-e összeférhetetlennek, hogy például a könyve külföldi kiadására 23 milliót nyert a könyvkiadó a PADME alapítványtól az ő elnökhelyettessége alatt. A válasz nemleges. „A döntési folyamatban nem vettem részt.” Amúgy pedig jó döntés volt, megérte az alapítványnak is, hogy olvashatják külföldön az elmúlt kétszáz év magyar állampénzügyeit.
S hogy olvassák-e a francia és a kínai kiadványt? Nos, ennek nem sok nyoma van. Előbbit sehol sem idézik, utóbbit egy helyen – és az az idézet is magyar szerzőtől származik.
(Összehasonlításképpen: az MTA teljes, éves könyvtámogatási kerete 70 millió forint, minden tudományterületre, míg a PADME egy már létező Lentner-könyv francia és kínai megjelentetésére adott 23 milliót.) Lentner kapott pénzt továbbá az MNB-alapítványi kuratóriumokban betöltött tagsága után (hogy pontosan mennyit, azt nem árulta el lapunknak), valamint MNB-s ösztöndíjat is. Akadémikusok sokaságával ellentétben nemzetközi tudományos pályázaton nem nyert, s noha az MTA közpénzszórását állítaná meg, ő maga is jócskán részesült tehát közpénzből – igaz, hogy mi minősül annak, abban van némi bizonytalanság. Azaz: csak volt.
A közpénzügyi szakember Lentner például teli rüsszttel képviselte az MNB alapítványainak feltőkésítése idején, hogy azok bizony elvesztették közpénzjellegüket. Egy 2016-os interjúban, amelyben megpedzette, hogy egyszer majd szobrot kellene állítani Matolcsy Györgynek, még az alapítványi pénzek közpénzjellegét aláhúzó Lánczi Andrással és az Alkotmánybírósággal is bajszot akasztott: előbbi nem közgazdász – mondta –, az Alkotmánybíróság tagjai meg nem kellő alapossággal jártak el és „hátba döfték Matolcsy Györgyöt”. Rákérdeztünk hát Lentnernél, milyen felelősséget érez a most már az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint is közpénznek minősülő százmilliárdok MNB-alapítványokból való eltűnésében.
Nem tartja magát felelősnek.
Az ÁSZ módszertanán szerinte még dolgozni kellene (az MTA-val kapcsolatban viszont kompetensnek látja az ÁSZ-t, ott ő maga követel ilyen vizsgálatot), és azt állítja: „2023 őszén kedvezőtlen likviditási helyzetet fedeztem fel az alapítvány vagyonkezelő szervezeténél. (…) Mélyebb információkat kértem, a konszolidáció elindítását sürgettem. Az információkat nem kaptam meg, javaslataim pedig süket fülekre találtak. Ezt követően lemondtam az alapítványi tisztségemről.” Csakhogy a hivatalos dokumentumok szerint a PADME elnökhelyettesi tisztségét 2024 nyaráig viselte Lentner – akkor pedig már az ÁSZ bőven vizsgálódott az MNB alapítványánál. Lentner érdeklődésünkre azzal magyarázza a csúszást, hogy talán nem adták be a bíróságra időben a lemondását. Elvileg lehetne így is, de van egy apró bökkenő: 2024. december 25-én kelt összeférhetetlenségi panaszában ő maga fogalmaz így: „Én az MNB PADME alapítványának elnökhelyettese voltam 2024-ig”. Ott az évszám tehát saját bevallása szerint is 2024.
A másik bökkenő: a gyakran nyilatkozó, az MTA-t most sajtóössztűz alá vevő közgazdásznak egyetlen nyilvános megszólalása sem található 2023-ból, amelyben jelezte volna, hogy gondok vannak az alapítványnál. Arra kértük tehát, hogy ha tényleg jelzett ilyet az MNB-n belül, küldje át nekünk az erről szóló korabeli e-mailt, feljegyzést – bármit, ami bizonyítja, hogy szólt és hogy ezért távozott. Lentner ezt nem tette meg, kérdésünkre pedig, hogy tett-e feljelentést, előbb a „sem megerősíteni, sem cáfolni” formulával élt, majd ismét arról beszélt: nem kapta meg a mélyebb információkat.
Annak bizonyítékát tehát mi nem kaptuk meg Lentnertől, hogy észlelte és jelezte is a gondot az MNB-alapítványoknál, átküldött viszont egy listát a IX. osztályba tartozó akadémikusok teljesítményének mennyiségi mérőszámaival – bizonyítandó, hogy „kétharmaduk érdemi kutatómunkát nem végez”. „Ilyen gyenge teljesítményű, politikában okoskodó, velem ellentétes oldalon álló »tudósok« ne döntsenek rólam. Metriai adatok alapján talán egy sem éri el az én tudományos teljesítményemet, és ők szórakoztak velem 5 évig…” – fogalmazott.
Az összes tudós teljesítményértékelésének elvégzésére nincs kapacitásunk, szúrópróbaszerűen górcső alá vettük ezért a Lentner által említettek egyikét, a jogtudós Vékás Lajost, akinek teljesítménye, nemzetközi elismertsége Lentner szerint „alig valami”. Gyors keresés után is kiderül: noha vele ellentétben Vékás ritkán ír társszerzős cikket, ám amikor így tett, akkor például olyan társszerzővel dolgozott, mint Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök. Vékás emellett díszdoktor a hamburgi és a heidelbergi egyetemeken, volt az ELTE rektora és az MTA alelnöke is. Széchenyi-díjas, Prima-díjas, s bár már 86 éves, aktívan publikál és tanít külföldön: idén például a salzburgi nyári egyetemen. Az MTMT-ben ráadásul nem található meg minden adat: az akadémikusoknak azután, hogy tagok lettek, nincs túl nagy motivációjuk feltöltögetni a megjelenéseiket – ezért sokszor az összesített adataik csalókák. Vékást ráadásul megveszekedett antiorbánistának is nehéz lenne mondani: az Orbán Viktort segítő, a Kossuth- és Széchenyi-díjazottakra javaslatot tevő bizottságban még idén is szerepet vállalt például – a miniszterelnök felkérésére.
S ha már a politikai vádaknál tartunk, érdemes megjegyezni: Lentner Csaba ilyetén szerepvállalása sem annyira egyértelmű, amennyire mostani cikkeiben mutatja. Ezekben, valamint már említett összeférhetetlenségi panaszában magát
az Orbán-kormány feltétlen híveként állítja be, akit ezért nem fogad el a liberális akadémiai elit.
Utóbbi Lentner szerint ráadásul az ország versenyképességét is rombolja az orbáni, „jobboldali” gazdaságpolitikát kritizáló nyilatkozataival. (A MIÉP-es toposzokkal való hasonlóság vélhetőleg nem a véletlen műve: mielőtt a Fideszbe igazolt, Lentner Csurka István pártjának parlamenti képviselőjeként tevékenykedett az első Orbán-kormány alatt.)
Csakhogy ilyen, az Orbán-kormányt keményen kritizáló mondatokat magától Lentnertől is találunk bőségesen: akár lapunk hasábjain, Győrffy Dórával folytatott vitáiban, de a Della podcast múlt januári adásában is, ahol apokaliptikus képet festett az előttünk álló évről. (Előrejelzései egyébként elég jól bejöttek.) Lentner arról beszélt akkor, hogy a Nagy Márton-féle gazdaságpolitika hibás, és akár 10 százalékos inflációval, magas szinten beragadó költségvetési hiánnyal, elszálló államadóssággal fenyeget. Azt vetítette előre, hogy a növekedés sem éri majd el a kormányzat 3,6-4 százalékos terv szerinti ütemét, s „akár még egy államcsőd közeli helyzet sem elképzelhetetlen”. Úgy vélte, 2020 után valami félrecsúszott a gazdaságpolitikában, a válságok miatt előálló új helyzetre nem a megfelelő válaszok születtek.
Ha tehát a kormánykritika bűnös dolog, akkor ebbe a bűnbe bizony Lentner Csaba is beleesett – éppen azokban az időszakokban egyébként, amikor Matolcsy György nyilvánosan is látványos csatát vívott a kormányzat pénzügyi-gazdasági vezetésével.
Ha viszont a kritika önmagában nem bűnös dolog, akkor ez nyilván nem csak Lentner esetében van így. Annak a megközelítésnek, hogy politizálni szabad, sőt kell, ám csak annak, aki az állampárttal ért egyet, mindenki másnak viszont tilos – kétségkívül van némi sztálinista bukéja.
Az MTA-t vagy annak Gazdaság- és Jogtudományok Osztályát sztálinistázni, óbaloldalizni és liberálisozni sem túl megalapozott: ennek az osztálynak a tagja például az esztergom-budapesti érsek, Erdő Péter bíboros is, az osztály jelenlegi 29 akadémikus tagja közül 28-at pedig 1990 után választottak meg. De még akit korábban, az sem feltétlenül egyszerűen „sztálinista”. Itt volt tag haláláig Kornai János, aki bár 1949 után a Szabad Nép rovatvezetője volt, szembenézett a múltjával, 1956-ban elveszítette a munkahelyét, a szocialista gazdaság működésképtelenségét pedig elsőként ő mutatta be, s a magyar közgazdászok közül a legidézettebbek közé tartozik nemzetközileg is.
A minőséget érintő kritikák persze ettől még lehetnének megalapozottak más akadémikusok esetében, csak sajnos mint láttuk,
nehézkes ezeket néhány számmal megmutatni – különösen a társadalom- és humántudományok területén.
Lentner érdeklődésünkre az irodalom, a történelem és a jogi-közgazdasági osztályokat kritizálta, mint mélyen a nemzetközi átlag alatt teljesítőket, ám hogy a magyar irodalom valamely részterületének kutatóira nem kíváncsiak világszerte, az alighanem érthető – az Akadémia egyik küldetése ettől még immár kétszáz éve a magyar nyelv és kultúra művelése. Az MTMT ráadásul nem teljes adatbázis: a történész akadémikus, Romsics Ignác is megfogalmazta nemrég a Válasz Online podcastjában, hogy ő inkább könyveket ír néhány oldalas cikkek helyett, hogy azokkal gyarapítsa a publikációs listáját és vezetgesse őket az MTMT-be. Nem vezetgeti. Közgazdászok közül is beszéltünk ilyenekkel meg olyanokkal is, akik nem öt társszerzős cikkekre, ezáltal hatalmas publikációs listára hajtanak ezerféle témában, hanem egyedül írnak, csak a saját szakterületükön – azaz papíron, számszerűen kisebb a „teljesítmény”.
Noha a magyar tudománynak valóban volna hová fejlődnie, a támadásokat Romsics Ignác szerint is leginkább a bosszú motiválhatja. (Már esetleg az akadémiai ingatlanvagyonon túl.) Emlékezetes: egyes akadémikusok nem átallották kifejezni nemtetszésüket a miniszterelnöki poloskázás után (Freund Tamás MTA-elnöknek szóló belső levelüket a Válasz Online hozta nyilvánosságra), mások az alaptörvény szövegének tarthatatlanságára mutattak rá a férfi, a nő és az ember témakörében.
Lentner Csaba bosszúhadjárata önmagában nem is volna érdekes, ha nem ágyazódna ebbe a sokkal nagyobb folyamatba. Ha ugyanis az OTKA-pályázatok és a kutatóhálózat elvétele után az Akadémiáról az MTMT-t is leválasztják (pletykálnak erről is), valamint az akadémiai doktori címet is sikerül leértékelni, miközben már tiszteletdíjat sem kaphatnak a tagok – az végképp lerombolná a magyar tudományosság cseppet sem tökéletes, de valamelyest még autonóm, idén éppen kétszáz éves bástyáját.
S bár egyelőre csak pletykálják ezt is, több helyről is úgy hallottuk, hogy zajlanak az új akadémiai törvény előkészületei – mégpedig fentiek szellemében.
Nyitókép: Lentner Csaba interjút ad lapunknak a budapesti Café Astoriában 2022. július 22-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
