Titoktartást vásárolna a Mészáros-bank saját károsult ügyfeleitől, de nem hajlandó kártérítést fizetni nekik
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank a kibercsalások áldozatává vált ügyfelei egy részének a kár 70 százalékának megtérítését ígéri „méltányossági alapon”, cserébe titoktartást vár el 100 százalékos kártérítési kötelezettséggel. Nem ismeri el a felelősségét abban, hogy hónapokig biztonsági rést hagyott és nem tartotta be a Magyar Nemzeti Bank ajánlásait. A Válasz Online három hete hat ügyfél történetét mutatta be, most megnéztük, mi történt azóta a károsultakkal. Tettes nincs, van, aki a megmaradt pénzéhez sem jut hozzá, az egyik ügyfelet az elmaradt törlesztőrészlete miatt az otthona elvesztésével fenyegetik. Az MNB azóta sem hozta nyilvánosságra a vizsgálat eredményét, az ügyfelek egyedül küzdenek a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező Mészáros-bankkal szemben, pedig több mint 750-en tettek június elejéig feljelentést. FRISSÍTÉS: cikkünket a megjelenés napján a bank közleményével frissítettük, mely az írás végén olvasható.
1. Judit esete: Hopp, eltűnt közel hárommillió forint
A történet röviden: Az egykori takarékszövetkezeti ügyfél idén március 31-én nem vette észre, hogy az mbhbank.hu cím helyett az mbhbank.nu-ra kattint. A banki hivatalos oldallal hajszálra megegyező kamuportálon keresztül a csalók megtudták a felhasználónevét és a jelszavát. A volt takarékbanki ügyfélnél anélkül tudtak ezek birtokában applikációt telepíteni, hogy a kétlépcsős azonosítás megtörtént volna. A bank engedte, hogy egy idegen telefonról leürítsék a számláját. Annak ellenére történt így, hogy március közepétől tömegesen követtek el a pénzintézet ügyfelei ellen ugyanilyen csalásokat.
Az okozott kár: 2 millió 890 ezer Ft.
Mi történt azóta? Judit békéltető testülethez fordult, és az általunk ismert körben ő az egyetlen ügyfél, akinél a bank elismerte, hogy „jóvá nem hagyott fizetési művelettel keletkezett kár” érte. A bank az ellopott pénz 70 százalékára egyezséget ajánlott az ügyfelének. A bank levele azt tartalmazza, hogy teljes titoktartást várnak el, vagyis azt, hogy a „tudomására jutott minden információt és adatot bizalmasan kezel és megőriz, ezeket a Pénzügyi Szolgáltató előzetes, írásos hozzájárulása hiányában nem hozza nyilvánosságra”. A bank csak akkor fizet, ha a károsult ügyfele aláírja: „ennek megszegése teljes körű kártérítési felelősséget von maga után”.
Vagyis a bank 70 százalékot ajánl, de 100 százalékot vár el kárt szenvedett ügyfelétől.

Pruszki Csaba, Judit férje lapunknak azt mondta, az ajánlatot nem fogadják el.
2. A pecások története: „Tudod, hogy a pénz a számládon a miénk?”
A történet röviden: Reiter Tibort, egy Pest megyei horgászegyesület elnökét egy idegen férfi – István – hívta fel idén március 23-án vasárnap reggel. István azt kérdezte tőle, miért utalt át neki másfél millió forintot. Így derült ki, hogy az egyesületet ugyanazzal a módszerrel károsították meg, mint Juditot. Az elnök rákattintott egy adathalász oldalra, bűnözők megszerezték a banki adatait, majd ezek birtokában a saját telefonjukra alkalmazást telepítettek, és innentől szabadon rendelkeztek a horgászegyesület pénze felett. Reiter Tibor állítja, hogy nem használta fel az app telepítésére küldött kódot, a csalók mégis létrehoztak egy alkalmazást. Az MBH-nak nem tűnt fel, hogy Tibor, aki addig sosem utalt a mobiljáról, most egy idegen telefonról 7 perc alatt 13 utalással szétszórt mindenféle számlákra 4 és fél millió forintot. Így került másfél millió Istvánhoz, az ő lélekjelenlétén múlt, hogy legalább ez az összeg megmarad, mert azonnal kapcsolt és zároltatta az Unicredit banknál levő számláját. Így azt a csalók nem tudták köztesszámlaként – ugródeszkaként – használni a saját bankjuk felé. Később oroszul beszélő bűnözők hívták fel telefonon és azt kérdezték tőle: „Tudod, hogy pénz a számládon a miénk?”
Az okozott kár: Négymillió-ötszázhetvenezer, amiből talán másfél millió megtérül.
Mi történt azóta? Reitert Tibort fogadta az MBH Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese, Puskás András, aki Rogán Antal helyettese volt utóbbi ötödik kerületi polgármestersége idején. A bank 70 százalékot ajánlott az egyesületnek, emellett szóbeli utalást tettek arra, hogy a maradék 30 százalékot szponzori juttatás formájában juttatnák el a horgászokhoz. Továbbra sem ismerik el a felelősségüket a csalássorozatban, a kártérítést méltányossági adománynak tekintik. A törvény szerint ez akkor lehetséges, ha szerintük az ügyfél kötelezettségszegő, „csalárd módon eljárva okozta” a kárt. A bank szerint, mivel ez nem kártérítés, 15 százalékos személyi jövedelemadó is terheli a kifizetést. (Valójában az ügyfelek saját pénze térül meg, ami a kártérítés klasszikus esete, és adómentes.)
Reiter Tibor nem fogadja el a felajánlott összeget, és a vele együtt elvárt titoktartási kötelezettséget sem. Az ő esetében ez azért fontos, mert Tibor az egyik adminisztrátora az MBH Bank károsultjait tömörítő Facebook-csoportnak. A több ezer tagot számláló közösség a csendességi fogadalommal elveszítené az egyik vezéralakját.
3. Noémi története: „Nyugalom, megvan a pénze. Ja bocs, mégsem”
Mi történt? Noémi 26 nappal a pecások története, 18 nappal Judit balszerencséje után kattintott rá a .nu végű kamuoldalra. Abban a hitben, hogy a webbankjába lép be megadta a felhasználónevét és a jelszavát, ezzel a csalók egy második mobil applikációt telepítettek egy idegen készülékre. (Noéminek ugyanis volt már applikációja a telefonján.) A bank azután zárolta a számláját, amikor erről az új appról kiürítették. A nő észlelte, hogy nem tud fizetni a bankkártyájával, és telefonon érdeklődött a banki ügyfélszolgálatnál, ahol a kikért felvétel alapján azt mondták neki: „A számlacsomag egyben van, ne aggódjanak, megvan. Az egyenleg 1millió 762 ezer 367 forint a számlán”. Majd ezt aznap este egy másik banki ügyintéző is megerősítette ezt. Pedig addigra a csalók mindössze ötezer forintot hagytak a számláján.
Mekkora a kár? 1 millió 757 ezer forint
Mi történt azóta? Élettársa tájékoztatása szerint Noémi nem kapott 70 százalékos ajánlatot. Viszont jelezte a banknak, hogy az őt ért kár miatt nem tudja fizetni a lakáshitelüket és négyhavi moratóriumot kért. Azt a választ kapták, hogy „kérésüket sajnálatosan nem áll módjában Bankunknak elfogadni”. Tudatták azt is, hogy a kérelem elbírálása alatt „megnyílt” a bank „azonnali hatályú felmondási joga”. Ami a legrosszabb forgatókönyv egy adós számára. Közölték azt is, hogy a felmondás előtti utolsó felszólítás megküldését követően „már nem lesz mód a felmondás elkerülésére”, „ami azt eredményezheti, hogy a tulajdonában levő álló valamennyi ingatlana végrehajtás alá lesz vonható”.
Magyarán, ha nem fizet azonnal, akkor a pénze után az otthonát is elveszíti.


4. Tamás és Adrienn története: Jesszusom, ott tűnik el egymillió!!!
Mi történt? Kovács Tamás, egy fővárosban dolgozó ózdi férfi telefonja jelezte, hogy egy Adrienn nevű ismeretlen nőtől 999 661 forint érkezett a számlájára. Majd az Ózdon levő bankkártyájával Budapesten a Veres Pálné utcai MBH bankautomatából felvették a teljes összeget. Egyszerre két bankszámlát történtek ugyanis fel, az egyikről – Adriennéről – lelopták a pénzt, Tamáséra pedig „rálopták”, majd a digitalizált bankkártyájával leürítették. A két érintett az MBH károsultak FB-csoportban ismert rá egymásra. Tamás feltöltötte a telefonon kapott értesítéseket, Adrienn pedig követhette, hogyan tűnt el a pénze.
Mekkora a kár? Egymillió forint és a pénzműveletek költsége.
Mi történt azóta? Adrienn máshol nyitott számlát, az MBH-sat csak a hitele törlesztésére tartja fenn. A bank a kár 70 százalékának megtérítésére tett méltányossági ajánlatot, a nő a jövő héten tervezi ezt elfogadni, így a későbbiekben már nem tudósíthatunk a vele történtekről. A tettes nála sincs meg.
5. Kézfogás a bankvezér helyettesével
Mi történt? Egy munkatársa lépett be Kulcsár Bálint cége online bankszámlájába, pontosabban annak kamu másolatába. A tévedést 5,2 millió forintjuk bánta. Kulcsár Bálintot annyira felbosszantotta az MBH eljárása, hogy a saját történetét szórólapokra írta és a bankfiók előtt osztogatta. Kulcsár volt az első, akinek a bank konkrét ajánlatot tett: Puskás András, az MBH vezérigazgató-helyettese a kár 70 százalékának megtérítését ajánlotta neki egy személyes találkozás során. A károsult elfogadta a szóbeli ajánlatot, egymás kezébe csaptak.
Mekkora a 5,2 millió forint
Mi történt azóta? A férfi arról tájékoztatta lapunkat, hogy sem pénzt, sem erről szóló írásos ajánlatot nem kapott, és még a megmaradt pénzéhez sem jut hozzá, mert a bűncselekmény után zárolták a számláját. A múlt héten több sikertelen online és telefonos egyeztetés után személyesen ment be a bankfiókba. Az MBH fővárosi Árkád bevásárlóközpontban levő fiókjában éppen óriási kavarodás volt. Akkor derült ki ugyanis, hogy a hétvégén duplán vonták le egyes bankkártyás vásárlások összegét, és emiatt annyi ügyfél gyűlt fel a fiókban, hogy végül Kulcsár dolgavégezetlenül távozott.
A maradék pénze azóta is zárolva van.
×××
Cikkünk megjelenése után a következő kiegészítés érkezett az MBH Banktól. Hívei vagyunk a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságának, ezért állításaink fenntartása mellett közöljük a bank sorait, remélve, hogy ezzel is hozzájárulunk ügyfeleik minél gyorsabb kártalanításához.
Tisztelt Szerkesztőség!
Titoktartást vásárolna a Mészáros-bank saját károsult ügyfeleitől, de nem hajlandó kártérítést fizetni nekik – Válasz Online című cikkükhöz az alábbi, fontos ténybeli kiegészítéssel élünk:
Sajnálatos módon az utóbbi időben rendkívüli módon megszaporodtak a nagy ügyfélbázissal rendelkező cégek és marketplace típusú oldalak ügyfelei elleni adathalász támadások. Az cikkben szereplő ún. Google csalási ügy megítéléshez fontos szempont, hogy az adathalász támadások középpontjában nem a banki rendszerek vagy azok sérülékenysége állt, hanem az ügyfelek figyelmetlenségét, óvatlanságát használták ki a csalók, és az ügyfelek által gondatlanul kiadott személyes és banki adatok felhasználásával követték el a visszaéléseket. Emiatt a banknak nem áll fenn ezzel kapcsolatban kártérítési kötelezettsége.
Az MBH Bank ennek ellenére döntött úgy, hogy méltányossági alapon, adott feltételrendszer alapján megtéríti a 2025. március 15. és május 31. közötti Google-csalás típusú adathalász támadás áldozatául esett és panaszt tett ügyfelek kárának 70%-át. A bank méltányosság után keletkező 15%-os szja fizetési kötelezettséget is átvállalja a károsultaktól. Az MBH Bank együttérez a károsultakkal, és megállapodásra törekszik a Google típusú csalások áldozataival. Az ügyfelek megkeresése egy kidolgozott méltányossági folyamat alapján történik, de minden érintett ügyfelet megkeresünk, addig szíves türelmüket kérjük.
Az MBH Bank továbbra is elkötelezett ügyfelei pénzügyi biztonsága mellett, rendszerei a legmagasabb szintű védelemmel működnek, és ügyfelei fokozott biztonsága érdekében folyamatosan fejleszti is azokat.
Kérjük, hogy olvasóik pontos tájékoztatása érdekében szíveskedjenek a fentiekkel kiegészíteni már megjelent cikküket.
Nyitókép: az MBH bank fiókja Kőbányán a Kőrösi Csoma sétányon 2023. november 12-én (fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>