Irán bombázása kikezdte a Trump mögötti egységet, de az igazi törésvonal a bevándorlás
Donald Trump tábora sokáig meglepő egységet mutatott, fél év után azonban komolyabb repedések jelentek meg a MAGA-táborban: előbb az államleépítés körüli harc végződött Elon Musk és Trump viharos szakításában, majd Irán bombázása okozott feszültséget. Trump első pillantásra mindkettőből győztesen jött ki, de szélesebb táborában megindult egyfajta erózió. És ez pont azon a területen lehet veszélyes, ahol eddig Trump a legerősebbnek tűnt: a bevándorlás területén. Kiderült, hogy nem minden átlagember akarja deportáltatni a szomszédját és a kollégáját, még ha Trumpra szavazott is. Háttér az amerikai jobboldal főbb törésvonalairól fél év Trump-elnökség után – Amerika nemzeti ünnepén.
A Donald Trump személye köré szerveződő „Make America Great Again” (MAGA) tábor az elmúlt években meglehetős egységet mutatott. Belső ideológiai ellentétek mindig is voltak, de háttérbe szorultak a közös ellenség – a demokraták, a mélyállam, a fősodratú média, a woke – elleni harc jegyében. A politikus személye körül kialakult, már-már vallásos kultusz pedig olyan erős, hogy mindig képes volt kisimítani a felszínre törő ellentéteket. Ennek ellenére a MAGA-tábor sosem volt monolit, és ez nemcsak a szavazótáborra mondható el, hanem arra a politikusi-tanácsadói körre is, amely befolyásolja az adminisztráció irányvonalát.
Niall Ferguson brit történész például februárban hat nagy csoportot azonosított ezen a körön belül. Az első az eredeti MAGA-tábor, akik számára a bevándorlás a legfontosabb. Főnökük Stephen Miller kabinetfőnök-helyettes, a bevándorlók elleni razziák és tömeges deportálások kulcsfigurája. A második az Elon Musk nevével fémjelzett „tech bro” csapat, amely a „woke elmevírus” elleni küzdelem mellett az állam leépítését tartja küldetésnek, és Javier Milei minarchista argentin elnököt példaképnek. Jelük a láncfűrész.
A harmadik csoportot a Wall Street-i figurák jelentik Scott Bessent pénzügyminiszter, Soros György egykori jobbkeze vezetésével, akik a piacokat csatornázzák be a Fehér Házba, és Ronald Reagant tekintik példaképnek. Velük szemben áll Pete Navarro, Trump iparpolitikai tanácsadója, annak a vámháborúnak a főkolomposa, amit a Bessent-féle szárny szelídített meg, hogy az Egyesült Államok és a világ gazdasága elkerüljön egy gyors lefolyású krízist.
Aztán vannak a külpolitikai héják, akik Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea sakkban tartását tartják szem előtt, és feltétlenül támogatják Izraelt. Ide sorolható Marco Rubio külügyminiszter, korábban Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó, aki azóta kipörgött a Fehér Házból, mivel felvett egy újságírót egy katonai csapást tervező csetcsoportba. Velük szemben állnak a radikális izolacionisták, akik szemléletét Tucker Carlson extévés influencer formálja. Ők a héjákat tartják a fő ellenségnek, „békepártiak”, vagyis szeretik Vlagyimir Putyint, és nem állnak tőlük távol az antiszemita toposzok. A Ferguson által realistának nevezett kör, élén JD Vance alelnökkel, e két csoport között egyensúlyozgat, és inkább opportunista, mint ideologikus.
Az államlefaragók felemelkedése és bukása
Az, hogy a MAGA-tábor korántsem olyan egységes tömb, mint ahogy azt a baloldalon sokan vélik, már a 2024-es elnökválasztás utáni mézeshetekben kiderült – még a politikus beiktatása előtt kapott hajba néhány régi vágású Trump-lojalista a tech brókkal a H-1B vízumprogram miatt, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai munkáltatók képzett külföldi szakembereket alkalmazzanak, ha nem találnak helyi jelölteket. Ez Steve Bannon podcaster, Trump korábbi főtanácsadója és más MAGA-hangadók szerint szembe megy az America First ethosszal, míg Muskék úgy vélték, hogy ez az amerikai versenyképesség egyik záloga.
Az első komoly feszültségforrás azonban nem a bevándorlás volt, hanem az állam ideális nagyságának kérdése. Itt nem Ludwig von Mises éjjeliőrállam-elméletéről szóló értelmiségi esszéváltásoka kell gondolni, hanem a Musk által vezetett DOGE-iroda tevékenységére. A DOGE több tízezer szövetségi közalkalmazottat bocsátott el, és korántsem csak sokszínűségi, egyenlőségi és befogadási (DEI) tanácsadókat, akik távozását az amerikai jobboldal egységesen üdvözölte, hanem például nemzetipark-őröket is. A közösségi médiában jobbra szavazó közalkalmazottak sokasága kifogásolta saját vagy családtagjai leépítését, és egymás után érkeztek a felvételek a republikánus képviselők feszült lakossági fórumairól, amelyek közül az egyiken a dél-afrikai Musk deportálását követelték a dühös polgárok.
Musknak a Trump-kabinet tagjaival is meggyűlt a baja, akik egyre kevésbé nézték jó szemmel a tisztogatásait saját felségterületükön – sajtóhírek szerint Musk a külügyi, a közlekedési és a pénzügyi tárca vezetőjével is éles szóváltásba keveredett. Végül pedig magával Trumppal is hajba kapott: miután lejárt kormányzati megbízása a DOGE élén, Musk nem rejtette véka alá undorát az elnök „One Big Beautiful Bill” nevű salátatörvényével szemben, amely 2-3 billió dollárral növelné meg az amerikai államadósságot.
Az üzletember később megbánt néhány posztot, amit volt főnöke fejéhez vágott – talán arra gondolt, hogy az Epstein-akták emlegetésével burkoltan gyerekmolesztálással vádolta meg az elnököt pár nappal azután, hogy együtt pózoltak az Ovális Irodában. Ezen a héten újra nekiment a törvénynek, miután Vance alelnök döntő szavazatával a Szenátus is elfogadta azt, sőt egy harmadik utas párt megalapítását helyezte kilátásba – mire Trump megfenyegette volt „Első Haverját”, hogy ráereszti a DOGE-ot a SpaceX és Tesla állami támogatásaira.
Amikor gigászok harcolnak, néha a háttérbe szorul a lényeg – például az, hogy az amerikai szövetségi büdzsé igazán nagy tételeinek lefaragása sokkal mélyebb sebeket szakítana fel, mint amikről a felszínen szó volt. Amint a Financial Times márciusi, louisianai riportjából kiderül: azok a térségek, ahol a legjobban támogatják Trumpot, a leginkább függnek az állami újraelosztástól. A 70 százalékban Trumpra szavazó Bogalusa nevű városka kórháza például nem tudna működni a Medicaid nevű szövetségi egészségbiztosítási program nélkül, amely az alacsony jövedelmű amerikaiak ötödét látja el – itt a szülések 60 százalékát finanszírozza.
Míg 2000-ben az amerikai megyék tizedében adta a jövedelmek negyedét valamilyen állami transzfer (nyugdíj, egészségbiztosítás, munkanélküli segélyek), 2022-re ez az arány 53 százalékra nőtt – főként a vidéki, idősödő, szegény és konzervatív közösségekben.
Belháború Izrael és Irán miatt
Néhány héttel a Musk-csörte után jött egy még nagyobb megpróbáltatás az izraeli–iráni konfliktushoz való viszonyulás, majd az Éjféli Kalapács-művelet megítélése kapcsán. A leglátványosabb összecsapás Tucker Carlson és Ted Cruz texasi republikánus szenátor között zajlott: az izolacionista Carlson megalázó módon mutatott rá arra, hogy a beavatkozást támogató politikus látványosan nincs tisztában az iráni nukleáris program alapvető részleteivel, és magáról az országról sem sokat tud.
Candace Owens szélsőjobboldali influenszer, aki még sohasem találkozott olyan összeesküvés-elmélettel, amit ne propagált volna, kijelentette: már szégyelli, hogy támogatta Trumpot, mivel az ugyanarra az útra tért rá, mint neokon elődei. Ez a kör napokig riogatott azzal a gondolattal, hogy a konfliktus eszkalálódni fog, és többezer amerikai halottal járó háborúba torkollik majd, mind Afganisztán és Irak.
A kritikusok egyik fő érve, hogy a beavatkozás Izrael érdekeit szolgálja, nem az Egyesült Államokét, és ezzel sérti az America First elvet. Trump ezt kikérte magának: mivel ő hozta be a politikába a jelmondatot, ő döntheti el, hogy mit jelent. Carlson és Owens egyébként nemcsak a zsidó lobbit és az Izrael-barát neokon külpolitikát bírálják kitartóan, hanem teret adnak a második világháborút átértelmező és a holokausztot relativizáló, revizionista interjúalanyoknak és nézeteknek is.
Valójában még mélyebb gyökerekkel bír ez a gondolatmenet az amerikai politikatörténetben: a két háború közötti radikális izolacionista mozgalom – például prominens képviselője, Charles Lindbergh – is pengetett antiszemita húrokat.
Ezzel a táborral szemben az Izrael melletti intervenciónak olyan pártolói voltak, mint Ben Shapiro, a tradicionális-konzervatív Daily Wire ortodox zsidó és markánsan Izrael-párti alapítója, törvényhozói oldalon Ted Cruz mellett Lindsey Graham szenátor. Az amerikai vallásos jobboldal keresztény cionistái szintén hagyományosan elkötelezettek Izrael támogatása mellett.
Meglepetésre hozzájuk csatlakozott Laura Loomer, egy fekete öves, konteó-rajongó MAGA-hangadó, aki Trump harcikutyája szerepét öltötte magára. Rendre utasított mindenkit a táboron belül, aki bírálta az elnök Irán-politikáját, sőt, egy feljelentő dossziét is összeállított a kritikus posztokat megörökítő képernyőképekből. Nem akárkiről van szó: az influencer befolyásáról árulkodik, hogy az Egyesült Államok elnöke áprilisban hat magas rangú hírszerzőt rúgott ki, miután Loomer 30 percig tömte a fejét.
Az Irán körüli jobboldali kötélhúzás végül nem sokáig tartott, mert Trump gyorsan a bombázás mellett döntött, és bár annak eredményéssége kérdéses, egy tűzszünetet elért, és az elnök pont az ilyen gyors sikerekre vágyik. (Bármennyire is „békepárti”, a limitált, de határozott katonai fellépés nem áll távol tőle: elég a húszik elleni légicsapásokra gondolni, vagy akár arra, hogy első elnöksége alatt cirkálórakéta-támadást rendelt el Bassár el-Aszad egyik légibázisa, illetve megsemmisítő légicsapást egy szíriai Wagner-tábor ellen.)
A tűzszünet után a kritikus hangok elhallgattak. Laura Loomer örömittas posztban üzent a kritikusoknak. „A vélemények olyanok, mint a segglyukak. Mindenkinek van – van, akinek tisztább, másoknak kevésbé, de ha túl közel kerülsz hozzá, szaros lesz arcod” – analizálta a helyzetet a politikai gondolkodó. A kutatások is arról számoltak be, hogy a republikánus szavazók, főleg a magukat „MAGA-hívőként” meghatározók, nagy arányban támogatták Trump döntését. Voltak olyan hangok is, akik kezdetben kritikusak voltak, de aztán végül elismerően csettintettek a „12 napos háború” – eddigi – kimenetele láttán.
Szkeptikus podcasterek
Trump tehát – egyelőre – jól jött ki az Irán körüli belső harcból, ám a New Yorker június végén egy érdekes cikkben mutatott rá, hogy egyfajta erózió azért elkezdődött. Nem is elsősorban a republikánus politikusok vagy befolyásos MAGA-megmondóemberek körében, hanem azoknál az új támogatóknál, akik csak az utóbbi években csatlakoztak Trump táborához. Különösen az internetes influenszerek, podcasterek közönsége körében jelent meg bizonytalanság: olyan, elsősorban fiatal férfi szavazóknál, akik korábban apolitikusak voltak, de Trump establishment-ellenes attitűdje miatt kezdtek érdeklődni a politika iránt.
Ebbe a körbe tartozik például Theo Von, egy népszerű komikus-podcaster, akinek tavaly nyári Trump-interjúja sokak szerint fontos szerepet játszott abban, hogy a politikus teret nyert a Z-generációs férfiak körében.
Most Von már arról beszél, hogy senkit sem ismer, aki támogatta volna az iráni bombázást. „Nem akarom, hogy a barátaim vagy a barátaim gyerekei meghaljanak valami közel-keleti háborúban, amit nem értünk” – mondta. Hasonló médiaszemélyiség Dave Smith libertariánus humorista, aki bocsánatot kért azért, hogy korábban támogatta Trumpot, és az elnök felelősségre vonását sürgette.
Ennek a szférának a koronázatlan királya Joe Rogan, a világ egyik leghallgatottabb podcastere, aki nem fogalmazott ennyire élesen, de ő is szkeptikusan reagált az Iránnal fejleményekre. Jóval élesebb véleménye van viszont egy másik ügyben: a bevándorlás kapcsán. „Ha valaki idejött, beilleszkedett, dolgozik, és nem sérti meg a törvényt, akkor nem biztos, hogy ki kell toloncolni. Az ilyen embereknek utat kellene nyitni az állampolgárság felé” – mondta műsorának egyik júniusi adásában.
Migrációs mérleghinta
A bevándorláspolitika más típusú törésvonal, mint az iráni konfliktus. Míg utóbbi távoli, absztrakt kérdés a szavazók többsége számára, addig a Bevándorlási és Vámhatóság (ICE) razziái és deportálásai a társadalom mélyére hatolnak, és a hétköznapokat érintik – a szomszédokat, a kollégákat, a helyi étterem pincérnőjét.
Június elején Missouri államban országos figyelmet kapott Ming Li Hui – helyi nevén „Carol” – letartóztatása, aki húsz éve él az Egyesült Államokban, három gyermek édesanyja, és egy kisvárosi reggelizőhely legendás felszolgálója volt.
Hiába volt évek óta érvényben ellene kitoloncolási parancs, a közösség magáénak tekintette őt – aztán április végén a hatóságok elvitték egy razzia során. A város, amely 2024-ben nagy többséggel szavazott Trumpra, példátlan módon mozdult meg Carolért, aláírásgyűjtés, közösségi kampány indult érdekében. Végül a hongkongi származású bevándorlók számára biztosított ideiglenes védelemnek hála szabadon engedték – de jogi helyzete továbbra sem rendezett. Nagy vihart kavart az elmúlt hónapokban az El Salvador-i Kilmar Abrego Garcia, valamint egy homoszexuális venezuelai sminkes, Andry José Hernández Romero kitoloncolása is – mindkét esetben azzal a homályos gyanúval, hogy bandatagok, de törvényes eljárás nélkül (előbbi időközben visszatérhetett az Egyesült Államokba).
A határbiztonságot továbbra is támogatja a többség, senki sem sírja vissza a mexikói határkrízist, amely rányomta a bélyegét Joe Biden elnökségére (itt Trump beiktatása óta a tizedére esett vissza az illegális határátlépések száma). Ám egyre több választónál verik ki a biztosítékot a munkahelyeken végzett razziák, a diákvízumok visszavonása, az adminisztratív hibák miatti téves kitoloncolások, az amerikai állampolgárságot már megszerző bevándorlók fogva tartása, vagy olyan emberek deportálása, akik ugyan illegálisan érkeztek valamikor, de régóta az országban élnek, dolgoznak, adóznak.
A néphangulat is fordulni látszik: Trump népszerűsége ezen a területen – ami sokáig a legerősebb üzenete volt – is elkezdett megroppanni. A Quinnipiac szerint már csak 40 százalék támogatja a deportálási gyakorlatát, 56 százalék ellenzi. Trump bevándorláspolitikájának megítélése is átfordult negatívba, pedig a gazdasági témákkal szemben ezen a téren az elnök sokáig pozitívban tudott maradni. Floridában, ahol Trump hagyományosan erős támogatottságot élvez, Ileana Garcia állami szenátor – a „Latinas for Trump” mozgalom társalapítója – embertelennek nevezte a hatóságok fellépését, ami „nem az, amire szavaztunk”.
Az üzleti szféra is feszült: a vendéglátás, a mezőgazdaság és az építőipar szereplői egyre hangosabban panaszkodnak a munkaerőhiányra, amit a razziák súlyosbítanak.
Trump maga is elismerte, hogy a szállodaipar „nagyon hosszú ideje ott dolgozó, jó embereket veszít el”, és egy időre fel is függesztette a rajtaütéseket az agrár- és hotelszektorban. Glenn „GT” Thompson, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának republikánus elnöke „egyszerűen rossznak” nevezte a farmokon végrehajtott razziákat – csakhogy a politikai kommunikációban szereplő cél (1 millió kitoloncolás) másként nehezen érhető el.
Azért is veszélyes a téma Trumpnak, mert vámkalandjai miatt az amerikai gazdaság eleve lelassult. Bár a kereskedelmi háború deeszkalációjának köszönhetően az inflációs várakozások és recessziós félelmek alábbhagytak, a munkaerő-kínálat megnyirbálása olyan sokkot okozhat, ami nem tesz jót a növekedési kilátásoknak. Márpedig a gazdaság helyzete mindig az egyik legalapvetőbb politikai kockázat egy amerikai elnök számára.
Nyitókép: Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tart a washingtoni Fehér Házban 2025. június 22-én, bejelentve, hogy az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, és az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak. Trump mögött (b-j) J.D. Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter (fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Carlos Barria)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
