„Az életet jelentik” – így képzik Ukrajnában az orosz támadások mentőkutyáit
Tűzoltók, tűzszerészek, mentők. Utánuk pedig a kutyás katasztrófavédők. Ahová az emberi képesség kevés egy orosz rakétatámadás után, őket oda küldik. Több mint 1200 napja. Lapunk ellátogatott az ukrán szakszolgálat Szumi megyei kiképzőbázisára, ahol évtizedes rutint felhalmozó trénerek képzik a halott- és a túlélőkereső kutyákat. A központban fegyelem van és jókedv. Meg kivételes elhivatottság. Riport.
Nincs mindenki a bázison. Azok közül sem, akiket egyébként most ide osztottak be. Munka van. A 100 kilométerre fekvő Szumi városát orosz tüzérségi tűzcsapás érte. A nyílt utcát megint. Négy halott, huszonnyolc sérült, köztük gyerekek. Amióta véget ért Ukrajna véres kalandja az Oroszországi Föderáció Kurszki területén, az oroszoké lett a kezdeményezés. Kurszk „túloldalán”, Szumi megyében is ők törtek be ukrán területre. Van, ahol már 10 kilométer mélyen. Ami az északi járások számára napi tapasztalat, az mostanra a 250 ezres megyeszékhelyen is halálos fenyegetés: a határtól alig 45 kilométerre fekvő város már az orosz rakéta-sorozatvetők számára is könnyedén belőhető. Június 3-án is ezek okoztak tragédiát: a 40 kilométeres hatótávú Grad-rakéták.
Aznap délelőtti érkezésünkkor azonban csak annyit tudunk: riasztották a kollégákat. Kijevtől 3 órányi autóútra, Ukrajna Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSzNSz) kutyakiképző bázisáról, a Szumi megyei Romniból.
⁕
Nehéz volna ellenpróbázni, de az az érzésünk, hogy a DSzNSz 2007-ben alapított Interregionális Gyorsreagálású Központjánál (MCSR) kevés átgondoltabb létesítmény működik most Ukrajnában. Az ország legnagyobb mentőkutya-kiképző bázisára hosszas levelezés után jutunk be, a Szolgálat kollégái már Romni-külsőn, az országos átlagnál jóval szigorúbb ellenőrzőpontnál várnak minket. A szigor persze érthető: ostrom alatt a megye. Ezzel szemben
a központ, ahová az orosz támadások után szolgálatba helyezett kutyák kiképzését jöttünk dokumentálni, a béke szigete. Oázis a körülötte tomboló tébolyban. Nagyjából három tucat mentőkutya és kiképzőik tökéletes harmóniája.
Halottak az Ikarusban
A délelőtti tréningek már tartanak, a hatalmas létesítmény egyik szegletét aknakereső ebeknek parcellázták fel. A munka természete miatt a kisebb testű kutyák reszortja ez. Az olyanoké, mint Ukrajna valószínűleg leghíresebb kutyájáé, a polgárvédelemtől visszavonult Patroné, aki 2022 májusában Volodimir Zelenszkijtől kapott elnöki kitüntetést. A Jack Russell terrier több mint 200 robbanószerkezetet szagolt ki az akkor frissen felszabadított területeken; ezzel – Ukrposta-bélyegsorozatot is ihlető – nemzeti szimbólummá vált. Mi azonban a halott- és a túlélőkeresők kiképzését jöttük megnézni. Merthogy e kettőhöz eltérő készségek kellenek. És itt derül ki, mennyire végiggondolt a bázis, ahol vagyunk.
Lada Szamara, Zsiguli, kibelezett „kiránduló” Ikarus, a 255-ös szériából, meg egy leselejtezett Ukrzaliznicja-vasúti kocsi egy rakáson. Közlekedésibaleset-szimuláció. A vagonban halottakat imitáló szalmabábuk különböző testhelyzetekben. Az Ikarusban szintén. A halottkereső malinois, Mrija kiképzője, Aljona az egyik bábú alá helyezi el a keresendő tárgyat: egy véres ruhadarabot. Tényleg azt. A mesterséges minták drágák és nem elég jók.
Szagutánpótlást pedig sajnos van honnan szerezni, a támadásokban elhunytak rokonainak hozzájárulásával.
A próbakeresés előtt a kiképző kutyája tudtára hozza, nála van a jutalom: Mrija kedvenc játéka, egy narancssárga labda. Mert bármilyen tragikus halottakat keresni, az ebek számára ez is játék – amiért elismerés jár. Aljona tehát az Ikarus vezetőülésénél mutatja fel a labdát, mire Mrija vezényszóra eszeveszett tempóban és révülettől hajtott lihegéssel lát neki a keresésnek. Néhány másodperc és stabil ülőhelyzetben jelzi: megtalálta, melyik a véres darabot takaró bábu. A jutalom azonnal érkezik. A fotó kedvéért megismétli a mutatványt, de ekkor már nem keres semmit: egyből a jó helyre ül. A párosról cikkünk írásakor kapunk fotót: éles helyzetben dolgoznak egy június 18-i kijevi támadás helyszínén.
Sötétszoba és körhinta
A baleset-installációtól nem messze szétbombázott épület. Illetve a mása. „Ez csak rom. Ezt már romnak építették” – jut eszünkbe Boka megfejtése a füvészkerti vörösinges-kémkedésből. A sok konténernyi sittel töltött kétszintes betonszerkezet kiapadhatatlan forrás a tréningekhez. Halott, élő – bármi kereshető benne. Utóbbi történik: Nagyija Sokota hadnagy az ugyancsak belga juhász Coocky-n demonstrálja a mentőkutya-skilleket. A kedvünkért a veterán tréner, Makszim Patyoha főhadnagy bújik el egy kidőlt ajtó alá ásott föld alatti járatba. Lényegében ugyanaz történik, ami Mrijánál: a labda beígérése után a kutya vezényszóra, bármiféle félelemérzet nélkül ront be a romdzsungelbe, kisvártatva pedig éktelen ugatással jelzi: megtalálta, amiért beküldték.
„Elvileg megtanítható a halottkereső kutya élők mentésére, és fordítva. A gyakorlatban viszont kerüljük, mert
nem lehet tudni, hogyan priorizál a kutya. Márpedig az élő ember a legfontosabb; egy darabokra szakadt holttestet pedig lehet, hogy előbb talál meg. És itt másodperceken is múlhat az élet”
– avat be Patyoha főhadnagy a szelekcióba. Azt mondja, kölyökkoruktól figyelik a hozzájuk kerülő kutyákat – nagy részük már itt született, a többieket jellemzően humanitárius szervezetektől kapják –, és elég korán eldől, melyikük mire alkalmas. Amelyik aktívabb, hangosabban ugat, azt az élők keresésére képzik ki, a csendesebbeket meg nem arra. Nem sűrűn, de előfordul, hogy egy egyed túl agresszív – tőlük kénytelenek megválni. Ellenben jó eséllyel kitenyészthetők olyan ebek, amelyek a kívánt készségekkel rendelkeznek. Ezek a képességek ugyanis, állítják a trénerek, örökletesek. A szaporodást itt tehát nem a természet, hanem a speciális szükségletek diktálják. Nem csoda: még ha egy kutya tanítható is ilyesmire, a teljes kiképzése négy évet vesz igénybe, terepre legkorábban másfél év után küldhető. Az aktív éveik száma pedig elég korlátos: nyolc év felett már csak külön akkreditációval foglalkoztathatók. Képezni pedig minden nap kell őket: erre úszómedence és futópados edzőterem is rendelkezésre áll. Már akkor, ha a bázison vannak. A DSzNSz-munkatársak egyhónapos váltásokban dolgoznak itt, Romniban, vagy a Szolgálat valamelyik bázisán: Harkivban, Dnyipróban, Zaporizzsjában. Itt volt a legnagyobb szükség rájuk az elmúlt 1200 napban…
Romból nem csak egy van. A második helyszín sokkal bonyolultabb. Minden szobájában mások a fényviszonyok – van egy teljesen sötét helyiség –, nyílások tucatjai szabdalják. Szimulálható benne robbanás, olyankor mindent füst borít be, máskor szirénázó autók állják körül. A lényeg, hogy minél jobban hasonlítson egy orosz támadás helyszínére. Még akkor is, ha a trénerek is tudják:
„Gyakorolhatsz, amennyit csak akarsz, de ha megérkezel egy helyszínre, az mindig más. Újabb és újabb helyzetek adódnak.”
Az itt is a föld alá rejtőzött Patyoha főhadnagyot ezúttal egy német juhász, Tuszja keresi meg – „Ne üljetek le, mert akkor titeket néz sérültnek” – javasolja –, míg a harmadik belga juhász, Targan, az egyik leglátványosabb eszköznél demonstrál. A „körhinta” lényege, hogy a tizenpár csápjára szerelt dobozból a kutyának ki kell szagolnia, melyik az az egy, amelyikbe a keresett tárgyat rejtették. Úgy, hogy ezt a kiképzője sem tudja.
Kényszerű rutin
Érzik a kutyák, ha éles bevetés következik? – kérdezzük Makszim Patyohát és Nagyija Sokotát. A válasz egyértelmű: legkésőbb akkor világos lesz számukra, amikor a terepjáróba ugranak, és útnak indulnak. Némelyik kutyának külön rituáléja van a terepen: feszesen ülve összepontosít a közelgő feladatra. A DSzNSz ugyanis akkor kerül a képbe egy-egy mentésnél, amikor már mindenki – tűzoltók, tűzszerészek, mentők, műszakiak – levonult, de még maradt olyan szeglete a találatot kapott épületnek, amelyikhez ember nem tud hozzáférni: „Ilyenkor jön a mi segítségünk, hiszen
előfordul, hogy 2-3 méter mélyen vannak emberek a romok alatt. Őket csak a kutyák tudják megtalálni – vagy felgyorsítani a mentést azzal, hogy leszűkítik a keresési területet.”
„Mire kiérünk, a munka 90 százalékát már elvégezték a mentők” – kerülik ki a trénerek arra vonatkozó kérdésünket, nem idegőrlő-e a mentésirányító utasítására várni egy füstölgő romnál. Az arány ugyanakkor reálisnak tűnik: a csapat kutyái májusban öt halottat és egy túlélőt találtak. Akár sikeres egy keresés, akár nem, a végén a trénerek eljátszanak egy nekünk is bemutatott próbakeresést. Muszáj ugyanis, hogy a kutyák sikerélménnyel – a narancssárga labda örömével – térjenek vissza Romniba: „Mindig pozitívan kell, hogy végződjön egy küldetés. Így nem vész el a motiváció.”
Csakúgy, ahogy az ukrán hadsereg ma Európa legtapasztaltabbja, Aljona, Nagyija és Makszim saját területükön emelkednek a nemzetközi élvonalba. Nehéz elképzelni, hogy bárki másnak ennyire szerteágazó tapasztalata legyen a terepről. 1200 nap nagyléptékű háború alatt láttak már mindent, mentőkutyáikkal megszerezett tudásuk felbecsülhetetlen. Erre a rutinra persze nem önszántukból tettek szert. A háború őket is a végletekig próbára teszi, még akkor is, ha, például a rendőrséggel vagy a határőrséggel szemben, a DSzNSz-től nem mozgósítanak a hadseregbe. A Szolgálatnál inkább a létszámhiány a probléma, hiszen aki az ország védelmére jelentkezik, az katonának áll, nem katasztrófavédőnek. Ez azonban korántsem valami könnyített pálya: „2022. február 24. mindent megváltozatott. Nincs család, nincs magánprogram. Az én feleségem is kutyakiképző, Nagyija férje a hadseregben szolgál” – mondja Patyoha főhadnagy.
A Romni-oázis azonban, hiába Szumi megye ostroma, még így sem a front. A futószalagon látott szétlőtt házak és halottak ellenére sem. Ennek pedig az itt folyó munka az oka. Ahogy Nagyija fogalmaz a központ munkatársainak „békeidőben” szerzett nemzetközi trófeái mellett: „Hogy mit jelent nekem a kutya? Az életet. Az életemet. Itt élek, a kutyáim sikerei tesznek boldoggá. Ez ad némi örömöt. Fő, hogy ők egészségesek legyenek! Magunknak pedig azt kívánom: szeretnénk újra csak tréningezni velük!”
⁕
Nyitókép: Aljona Szilenko tréner és kutyája, Mrija az Interregionális Gyorsreagálású Központban a Szumi megyei Romniban 2025. június 3-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Cikkünk elkészítéséhez köszönjük Jójárt Krisztián és Rácz András segítségét!
Ezt a riportot nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
hirdetés
