Orbán Viktor és az Ablak-Zsiráf – száguldás a behozhatatlan AI-lemaradás korába
Félő, hogy behozhatatlanul a vesztesek között találja magát Magyarország mesterségesintelligencia-fronton, hiszen nálunk „a 7-10 éves gyerekek tudásvágyának kielégítésére 2025-ben ugyanúgy az Ablak-Zsiráf szolgál, mint a vezetékes telefon bevezetése előtt” – írja lapunknak küldött elemzésében Huszár Ferenc. A Cambridge-i Egyetem docense, az egyik legidézettebb magyar AI-kutató egy májusi szimpóziumon elhangzottakkal vitatkozva fejti ki, hol tartunk most, de lehetséges kitörési pontot is mutat. Ahhoz persze többek között az kellene, hogy a világ vezető kutatóinak ne az autokrata Orbán Viktor jusson először eszébe Magyarország nevének hallatán.
„Arról, hogy hogy kell nyerni a mesterséges intelligenciában, a tankönyvet még csak most írják. Néhány ország már a huszonhatodik fejezetet írja, mások még csak a második oldalnál járnak” – mondta beszédében egy Magyarország mesterségesintelligencia-stratégiájáért felelős vezető egy májusban megrendezett AI-szimpóziumon. Az nem hangzott el a beszédben, hogy Magyarország hol tart ebben a tankönyvben, de a bevezető előadások alapvetően optimista hangnemet ütöttek meg.
Bár az elhangzott beszédek legalábbis címszavak szintjén fején találták a szöget a technológia transzformatív jellegét illetően, kevésbé voltak meggyőzőek számomra a Magyarország ütőképességét, felkészültségét, és a magyarországi kutatóhálózat ebben játszott szerepét hirdető részek.
A szimpózium egyik kitűzött célja volt, hogy nemzetközi szinten karriert építő kutatókat csábítson a most ismét frissen modellt váltó HUN-REN hálózat berkeibe. Nem sokan állunk sorba. Elég, ha ránézünk Európa akadémiai szabadság-index (AFI) szerint színkódolt térképére, hogy kiderüljön, miért. Magyarország a tudományos élet függetlenségét mérő 0-tól 1-ig terjedő skálán 0,3-as értékelést kapott, egy ligába jutva Ukrajnával, Fehéroroszországgal, Oroszországgal és Törökországgal. Az EU-ban nemhogy sereghajtó Magyarország, de minden egyes EU-s ország, beleértve a balkáni országokat és Romániát is, legalább kétszer akkora, 0,6 feletti pontszámot kapott. Lehet természetesen vitatni, hogy a berlini intézet módszertana elfogult-e, objektív-e, a valóságot tükrözi-e. Szerencsére le lehet tölteni az adatokat, reprodukálni a módszertant, és lehet ezt az esetleges elfogultságot kutatni. Egy Magyarországon ma ezt tanulmányozó kutató vajon mivel tesz jobbat a karrierjének: ha kutatása közelebb visz az igazsághoz, vagy ha a konklúziója erősíti az elvárt narratívát? Vagy esetleg, ha inkább csak olyan kérdéseket tesz fel, amivel radar alatt marad? Ez a fajta öncenzúra-kényszer teljesen lehetetlenné teszi a például az AI társadalmi hatásainak objektív kutatását is.
A szimpóziumon Sulyok Tamás államfő kijelentette: meggyőződése szerint „a magyarok képesek lesznek jól kihasználni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket”. Az optimizmust tovább fokozta egy későbbi előadásban a „ki korán kel, aranyat lel”-mondás, azt a benyomást keltve, hogy az ország nemhogy lemaradva nincs, hanem kifejezetten hamar kapott észbe AI-stratégia megvalósítását illetően.
Közben a valóság:
a világ szélsebesen száguld egy új realitás felé, amelyben Magyarország lemaradása behozhatatlan.
Kutatóként is kihívás lépést tartani a heti szinten megjelenő új AI-modellekkel. Néhány fős startupok rekordidő alatt érnek el korábban alig látott árbevételt, vagy a teljes budapesti értéktőzsde összértékét meghaladó piaci értéket. Ebben az új világban betöltött szerepünk még az eddigieknél is elenyészőbb lehet. És ezt nem azért mondom, mert nem szurkolok a magyaroknak, ezt a kritikát megkapta tőlem is és másoktól is az egész Európai Unió, sőt, megkaphatja például Oroszország is – utóbbinak mondjuk tényleg nem szurkolok.
A mesterséges intelligencia térnyerését ma olyan globális folyamatokkal említik egy szinten, mint a klímaváltozás, a demográfiai válság, vagy a szabályalapú világrend átalakulása.
Ha az ember kitekint a magyar hírfolyamon kívülre, akkor az látható, hogy olyan folyamatok indultak el, amelyek mellett a teljes magyar gazdaság eltörpül. Egy nemrég bejelentett Abu Dhabiban épülő AI szuperszámítógép-klaszter áramfogyasztása 5GW lesz – ez több mint amit Paks I. és Paks II. együttes elméleti kapacitása. Alapterületre nagyobb, mint Erzsébetváros, építési költsége az éves magyar GDP több mint fele. Még nem teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen megaprojekteken alapuló stratégia megkerülhetetlen lesz-e a mesterségesintelligencia-versenyben. Annyi viszont egészen nyilvánvaló, hogy ha igen, akkor Magyarország nemcsak hogy nem versenyképes, de kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet. Hiába vagyunk homokszem a gépezetben, a gépezetet a homoksivatagban ez nem fogja érdekelni.
Hogy pontosan hogyan néz ki a jövő, és milyen gyorsan érkezik, arról megoszlanak a vélemények. A legradikálisabb – de a valóságtól mégsem teljesen elrugaszkodó – előrejelzés szerint már 2027-ben eljöhet az a fordulópont. Sorsdöntő, hogy az emberiség egyáltalán kontroll alatt tudja-e tartani ezt a technológiát. Ennél kicsit józanabb, de nem kevésbé nyomasztó David Duvenaud Guardianben megjelent írása: „Mindenben jobbak: Hogyan teheti a mesterséges intelligencia feleslegessé az embert?” Ez az esszé az emberek fokozatos háttérbe szorulását, eljelentéktelenedését és hatalomvesztését írja le. Ennél persze jó lenne egy optimistább jövőkép, de míg az ehhez hasonló disztópikus állapotokról szóló predikciók egyre sokasodnak, nem nagyon vannak jól kidolgozott jóslatok arról, hogy milyen az a társadalom, amelyben a mesterséges intelligencia jól sül el.
Ezzel a globális kontextussal felvértezve térjünk vissza a jelenbe, Magyarországra és arra, hogy milyen szempontból nem megalapozott az AI szimpózium előadásain elhangzott magabiztosság.
hirdetés
Először is, kihívás a szakértelem és a szaktudás: nálunk sokkal fajsúlyosabb európai gazdaságoknak is nehéz az egyre inkább szilíciumvölgyi cégekben koncentrálódó AI-kutatókat meggyőzni arról, hogy ide jöjjenek. De amíg Magyarországon a kutatók nagy része által fontosnak tartott értékek és normák fokozatosan erodálódnak, amíg hitelesen és tartósan független akadémiai intézetek nem tudnak megmaradni,
amíg kollégáinknak világszerte előbb jut eszébe Magyarországról az, hogy Orbán Viktor és „autoriter ország”, mint az, hogy Erdős Pál és a matematikusok, addig nem hiszem, hogy tömegesen érkeznek majd a jelentkezők.
Az, hogy Donald Trump az Elon Musktól kapott láncfűrésszel nyírbálja az amerikai kutatás világhírű intézményeit, talán szuper lehetőséget adhat Európának világszínvonalú kutatók idecsábítására. Lett is rögtön erre elkülönített uniós keret. De az emiatt menekülő, vagy finanszírozásukat elvesztő kutatók aligha pont arra a Magyarországra jönnek, ahol például a CEU elüldözése inspirációt szolgáltatott az amerikai vezetőknek ahhoz ami most ott történik.
Másrészt kihívás az oktatás. A mesterséges intelligencia minden eddiginél gyorsabb technológiai, gazdasági és társadalmi változásokat hozhat, a következő generációknak sokkal nehezebb dolguk lesz egy gyorsan változó világban. Mivel az AI percenként változik, nem az a kérdés, hogy mit gyömöszölünk bele az AI-ról az érettségibe, hanem hogy milyen stratégiákat tanulnak a diákok: adaptivitás, a bizonytalansággal való együttélés, intellektuális alázat, a folyamatos fejlődés igénye, rendszerszintű gondolkodás? Nehéz elképzelni, hogy pont az az oktatási rendszer az ideális válasz erre kihívásra, ami pedagógiai módszertanában és értékrendjében szinte teljesen megegyezik a mi gyerekkorunkban megszokottal.
Ahol a 7-10 éves gyerekek tudásvágyának kielégítésére 2025-ben ugyanúgy az Ablak-Zsiráf szolgál, mint a vezetékes telefon bevezetése előtt.
Magyarország a PISA 2022-es kreatív gondolkodás felmérésén (ez nem ugyanaz, mint az éves matek és szövegértés) szignifikánsan az OECD-átlag alatt teljesített. Ezt a módszertant is meg lehet kérdőjelezni, de az adatok nem cáfolják meg a hipotézist, amit szülői tapasztalataim alapján állítottam fel.
És végül persze beszélhetünk a politikai prioritásokról. Az AI szempontjából felvetődik számos, már középtávon is érdekes kérdés. Mi veszélyezteti jobban az ország szuverenitását? Az, hogy a jelenleg legjobb megélhetést biztosító szellemi munkák nagy részét magyarok helyett egy külföldi cég AI-ágense végzi majd egy sivatagi szerverfarmon? Vagy egy, a magyarországi tudományos élet szabadságát nemzetközi pályázat keretein belül vizsgáló kutató? Ha előáll az a helyzet, amit többen vizionálnak, hogy Amerika és Kína a nagyhatalmi versenyben egymásra licitálva épít egyre veszélyesebb általános AI-t, kinek az esernyője alá fogunk bekéredzkedni? Ezeket a kérdéseket egy rövidtávú politikai belharcokkal elfoglalt, szakértőket leginkább ideológiai alapon megválogató, mindent feketén-fehéren látó társadalom nem képes megvitatni.
De váltsunk át negatívból pozitívba! Hogy lehet nyertese az AI-nak egy Magyarország méretű ország? Egyrészt: egyedül nehezen. Az AI szempontjából is megérné az Európai Unió konstruktív tagállamaként, nem pedig fekete bárányaként nekifutni a következő évtizednek. Bár a nemrég bejelentett AI Factories programból egyelőre kimaradtunk, vannak projektek, hogy a jövőben valahogy bekapcsolódjunk. Szerintem jóval nagyobb ambíciónk is lehet: ha az Európai Unióval partneri kapcsolatunk lenne, talán az sem lenne elképzelhetetlen, hogy Budapesten például egy AI-val és/vagy kiberbiztonsággal foglalkozó Joint Research Centre (JRC) kampusz nyíljon. Egy ilyen nemzetközi, független intézmény valószínűleg vonzó célpont lenne nemzetközi szakértőknek is (nekem például abszolút), és jelenléte nagyban növelhetné az ország befolyását. Az oktatás megreformálásának szükségességéről pedig már sokan, sok formában írtak. Pontosan azért, mert nem látjuk tisztán a jövőt, azt is nehéz megmondani, pontosan mit kell teljesítenie az oktatási rendszernek. Szerintem az AI megjelenése újabb érv a flexibilitás és a szakmai autonómia növelése mellett. Meg kell adni annak a lehetőségét, sőt igényét, hogy az iskolák innovatívak legyenek, alternatív modelleket fejleszthessenek, tanulhassanak saját és külföldi tapasztalatokból és tudjanak gyorsan reagálni a változó körülményekre. Végül pedig próbálhatunk még úttörők lenni abban, hogy milyen választ adunk az ágensalapú szolgáltatásokra, például az adózás szempontjából: ugyanis ahogy a munkahelyeken szerepet kapnak az autonóm – azaz önálló munkavégzésre képes – AI-ágensek, egyre több feladatot külföldi cégek által nyújtott szolgáltatások látnak majd el adót és járulékokat fizető állampolgárok helyett.
Szóval térjünk vissza a tankönyvhöz, aminek egyesek a huszonhatodik fejezeténél tartanak, míg mások csak a második oldalán. Hol tart Magyarország? Egyelőre az Ablak-Zsiráfot update-eli.
A cs betűnél jövőre talán benne lesz a ChatGPT.
Nyitókép (illusztráció): iskola 1962-ben (forrás: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
