Gilisztának nézett befőttes gumik – így halnak éhen a gólyáink
Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás nemcsak a gólyák utódlását lehetetleníti el, de ínséget is hoz, a szeméttelepekre kényszerítve ezeket az alighanem mindenki számára kedves madarakat. Az erős idegzetűeknek most bemutatjuk, mi minden kerül elő egy gólyagyomorból, emellett igyekszünk rendet vágni az egymásnak feszülő érvek közt. Merthogy a laikus webkamera-figyelők csak annyit érzékelnek, hogy a nemzeti parkok ellehetetlenítik a civilek mentőakcióit. Háttér.
Most aztán nem szólhatnak semmit a klímaszorongók: esett is, hűvös is volt a május, jutott víz rendesen az élőlényeknek – gondolhatják sokan. Ám a dolog sajnos nem ilyen egyszerű. Már a tavalyi aszályos nyár után, amikor felkerestük Márton Vlad Andrást, aki feleségével együtt viszi a Dunakanyar madármentő központja, a BirdMania Madárpark minden terhét, megfogadtuk, hogy a gólyák sorsára tavasszal még visszatérünk. Akkori terveinket most váratlan időjárási változások tették szomorúan aktuálissá: a rendkívül hűvös tavasz igencsak megnehezítette a madarak vándorlását. A hazánkban is tapasztalt szokatlan lehűlést a sarkvidéki és a mediterrán ciklonzónák határainak kvázi kicserélődése okozta.
Míg a hideg, északi légáramlatok átlépték a mediterrán ciklonzóna határát, mi több, elértek annak déli határaihoz is, addig a déli, meleg levegő egészen Skandináviáig felnyomult. Ennek köszönhetően Svédországban májusban 25 fok volt, Törökországban viszont mínusz 9 fokot mértek. A gólyák – és velük együtt más vándormaradak – vándorlása mindennek következtében szétesett: a korán érkező gólyák április elején sűrű hóesésben ültek a fészkeikben Szlovákiában és Magyarországon is, a következő turnussal érkezők pedig megrekedtek félúton és százszámra tébláboltak a sűrű bulgáriai havazásban.
– A gólyák ilyenkor túlélésre mennek, a hideg elleni küzdelem felemészti a vonulásra fordítandó energiatartalékaikat. Ráadásul bármilyen szép is, amikor egy mezőn leszáll több száz példány, ennyi madárnak esélye sincs megfelelő mennyiségű táplálékhoz jutni ilyen szűk helyen. Azok, amelyek átvészelték a viszontagságokat, bizony nagyon legyengülten érkeztek meg végül hazánkba – magyarázza a civil madármentő Márton Vlad András. Rámutat:
az időjárási viszontagságok miatti kéthetes csúszás újabb problémákat generál a szaporulatban.
Nem csak azért, mert a relatív hosszú várakozás alatt szétestek a párok és mire befutott a tojó, gyakran már másik ült a helyén a fészekben, de azért is, mert a madarak így kifutottak a párzási időből.
A tojók ugyanis a peteérést elindító hormonok hatására kelnek útra Afrikából és mindössze három hetük van arra, hogy felérjenek a fészkelőhelyig. Ezután a testükben lévő tojások záródni kezdenek, a meszes héjon pedig már nem képes áthatolni az örökítő anyag. Amikor bejön egy ilyen kéthetes időjárási akadály, a gólya nem tudja leállítani a tojások növekedését. – Sok tojó elpotyogtatta őket útközben, vagy túlhordott tojásokkal ért ide. Ezután már hiába párzott a hímmel, hiába rakott két nap múlva tojást, abban nem volt fióka – mondja András, aki attól tart: ha egy hűvösebb, esősebb nyár jön, a kései fészekrakás miatt sok fióka „a nyakunkon marad” majd. Ha azonban augusztusban banánérlelő meleg lesz és az kitart szeptemberben is, behozhatják a kéthetes lemaradást a fiókák, szerencsésen kirepülhetnek és a hűvösebb idő beköszöntével lesz erejük útra kelni.
Hiába volt kissé csapadékosabb a tavasz, más szempontból sem hozott megkönnyebbülést a madárvilágnak. A hó hiánya miatt a föld – a felső, átnedvesedett rétegek alatt – továbbra is száraz, ropog. Míg régen egy harminc centis hótakaró egy hét alatt olvadt el, lassan szivárogva egyre lejjebb és lejjebb a talajba, addig a mostani, monszunszerű esők nagy villámárakat okozva robognak át, elcsatornázva az egyre inkább kiszáradt mélyrétegektől. Ennek következtében nagyon kevés a giliszta, a béka, az ebihal, amelyek elsődleges táplálékai lennének a fészekben tátogó gólyacsőrök tulajdonosainak.
– Békaínség van – mondja a BirdMania Madárpark vezetője, majd arról beszél: a békák egy évben egyszer raknak petét és attól még, hogy akkor esetleg nincsenek megfelelő feltételek az ebihalak kifejlődéséhez, nem párzanak újra csak azért, mert megjöttek az esőzések. Így a vizes élőhelyeken keresgélő gólyák elsődleges táplálékaiktól esnek el. Kicsinyeikről nem is beszélve, amelyek csak egészen apró zsákmányállatokat képesek elfogyasztani a kezdeti időben.
A BirdMania Madárpark udvarán álló gólyafészekbe idén – szerencséjére – hamar megérkezett Szofi, a tojó, amely sokadik éve tér vissza az itt élő, egy sörétes puska által tartósan röpképtelenné tett Maca mellé. Az ő tojásaik időben ki is keltek, ám akármennyit keresgélt az anya, nem jutott elég táplálék mind a négy fiókának.
– Kilenc év óta először fordult elő, hogy muszáj volt ráetetnünk a fiókákra, sőt, ki is kellett vennünk egyiküket, mert éhen halt volna
– mondja Márton Vlad András, akitől többen kérdezték a fészekre állított kamera közönségének soraiból, miért eszi vissza a kiöklendezett ételt a szülő, ha a fiókák még nem laktak jól. – Mert neki is kopog a szeme az éhségtől – magyarázza az ornitológus.
Bár a gólyák sorsát több ilyen, az emberi tevékenységre visszavezethető probléma is nehezíti, a természetvédelemmel foglalkozó hatóságok és a civil állatmentők között nincs mindig egyetértés, hogyan kell segíteni a madarak túlélését. Nem egyszer előfordult, hogy András mentési akcióit megakadályozták a nemzeti parkok, ami visszatetszést váltott ki azokból a jóérzésű emberekből, akik igyekeznek felhívni a figyelmet a fészkekre állított webkamerákon keresztül észlelt, általuk problémásnak ítélt szituációkra. Márton Vlad András úgy véli, igen rossz az optikája annak, ha a természet védelmére hivatott állami szervek arra hivatkozva akadályozzák a mentést, hogy nem szabad beleavatkozni a természet rendjébe.
– Én erre azt mondom, oké, de akkor zárjuk be a nemzeti parkokat is. A klímaváltozás, ami az ember okozta károkból ered, oda vezet majd, hogy azok az állatok, amelyek tudnak alkalmazkodni az egyre szélsőségesebb időjáráshoz, túlélik, amelyek pedig nem, azok sorra kipusztulnak. Aztán, ha majd kihal az emberiség, néhány százezer év múlva szépen újra kialakul a fajgazdagság – mondja.
A civil madármentő szerint Európának ez a része olyan szinten urbanizált, hogy itt már nincsenek érintetlen természeti területek. Az a pár négyzetkilométer, ami még ilyen, gyakorlatilag biodíszlet.
– Ráadásul
amikor már a tajgán is mikroműanyagokat találnak a talajban meg a vízben és amikor már az albatroszok is műanyagot hánynak, lassan értelmezhetetlen, mi számít a természet rendjébe való beavatkozásnak
– magyarázza. A természet rendjébe annyiféle módon avatkozik bele az ember, káros hatást gyakorolva az állatvilágra a drótokkal, az épületekkel, a rágcsálók mérgezésével, a magasfeszültségű vezetékekkel, a különböző vegyszerekkel a tisztítószerektől a rovarirtókon át a műtrágyákig, hogy – ha módjában áll – kompenzációs alapon erkölcsi kötelessége kimenteni és feltáplálni az olyan éhező madárfiókákat, amelyekről látja, hogy bajban vannak, állítja Márton Vlad András.
Tény, hogy a fészkekre állított kamerákat figyelők idegeit gyakran borzolják olyan jelenetek, amikor a gólyák például beépítenek egy bálakötegelő zsineget a fészekbe – ez könnyen a fióka lábának amputálásához vezethet. Vagy amikor egy fiókának rákerül a csőrére egy műanyag karika, amitől csak fél nap küzdelem után tud megszabadulni és ezalatt képtelen táplálkozni. A webkamerák nézői ilyenkor kétségbeesetten riasztják az állami és civil szervezeteket.
Így történt ez múlt héten is, amikor észrevették, hogy egy fertőhomoki fészekben a négyből két fióka nem jut táplálékhoz a nagy testvérei mellett. Márton Vlad András meg is szervezte a mentést, szerzett emelőkocsit és már indult volna a helyszínre, amikor a polgármester telefonált: a Fertő-Hanság Nemzeti Park illetékese jelezte, csak az adott mentésre vonatkozó hatósági engedéllyel lehet a fészekhez nyúlni. Az aggódó laikusok értetlenül álltak azelőtt, hogy a civil madármentő miért nem menthette meg saját szakállára a fészekben lévő fiókákat. A Fertő-Hanság Nemzeti Park osztályvezetője azonban úgy nyilatkozott: a szakemberek egyöntetű véleménye, hogy a szóban forgó fészekben a fiókák méretkülönbsége egyáltalán nem extrém nagy és a legkisebb fióka viselkedése is megfelel a normálisnak. Hogy valóban ki kellett volna menteni a fiókákat vagy sem, az idő eldönti. E cikk megjelenésekor még valóban mind életben vannak.
A természet rendje szerint egy fészekaljból átlagosan 2-3 fiókának kellene életben maradnia, a később kikelt, a testvéreiknél kisebb fiókák tulajdonképpen csak „tartalékok”, amelyeknek normál esetben is csupán ételbőség esetén van esélyük. Ugyanakkor a természet rendje szerinti születésszabályozásra jócskán rásegít az ember, hiszen, ahogy az általunk megkérdezett nemzeti parki szakember mondja,
a fiókák körülbelül negyede még azelőtt áramütés következtében pusztul el a középfeszültségű vezetékek oszlopain,
mielőtt megkezdhetné élete első vonulását a telelőhelyre, Afrikába. 100 gólyából átlagosan mindössze 8 ivarérett példány tér vissza a fészkelőhelyre, ez pedig ma már nem fedezi az összes veszteséget. Jelenleg évente körülbelül száz fiókát mentenek meg civil madármentők.
– Meg lehet várni, amíg a gólyák is felkerülnek a veszélyeztetett fajok listájára és az állami szervek ezen a címen pályázhatnak uniós forrásokra a megmentésükért, de jobb lenne a folyamatot addig visszafordítani, amíg még rendelkezésünkre áll egy erős populáció – mondja a civil madármentő. A Fertő-Hanság Nemzeti Park osztályvezetője szerint ugyanakkor több nemzeti park, a Kormányhivatal Természetvédelmi Osztálya és a Magyar Madártani Egyesület szakemberei is egyetértenek abban, hogy indokolatlan a laikus internetezők által erőltetett beavatkozás, s a problémára nem a kiemelés a megoldás. Többek között azért, mert véleményük szerint az emberi kéz által felnevelt gólya nem tanul meg „gólyául”, azaz kizárjuk őt abból a tanulási folyamatból, amelynek a hosszú életű madaraknál óriási szerepe van az öröklött viselkedésekkel szemben.
– A gólyák a fiókák röpképessé válása után együtt maradnak és ezek a családok egyre nagyobb csapatokba szerveződnek, amelyek a vonulás alatt együtt mozognak. Ez a több hónapos tanulási folyamat adja az alapot rá, hogy szerencsés esetben akár 20 évig vagy tovább életben tudjanak maradni – fogalmaz a Fertő-Hanság Nemzeti Park osztályvezetője, Pellinger Attila. Mint mondja, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság által fenntartott menhely szakemberei épp most összesítik a kezükön átment gólyák sorsát. Eszerint – az értékelés jelenlegi szakaszában – az általuk felnevelt és szabadon engedett példányok között nincs vagy minimális számú olyan madár ismert, amely túlélte volna a vonulást, sikeresen párt szerzett és költésbe kezdett volna.
A nemzeti park munkatársa tehát azt állítja, hogy azok a sérült madarak, amelyek nem fiókaként kerülnek be, kevés kivétellel soha nem tanulnak meg alkalmazkodni a normális élőhelyeiktől eltérő körülményekhez, csak sínylődnek az állatmenhelyeken, amelyek börtönné válnak számukra.
– Ismerünk olyan eseteket, amikor az emberhez szokott példányok bizalommal (általában eleség reményében) gyanútlan emberekhez közeledtek, akik aztán ijedtükben vagy más okokból agyonverték őket – mondja Pellinger Attila. Legitimnek tartja a laikusok jóindulatú kezdeményezéseit, de úgy véli,
a mentés ezekben az esetekben inkább az emberek lelkiismeretének megnyugtatását szolgálja, semmint az állat érdekét.
Márton Vlad András vitatkozik ezzel az állásponttal. Neki legalábbis, állítása szerint, sikerült sok év alatt kidolgoznia, hogyan lehet erős, egészséges gólya ifjoncokat nevelni, ráadásul azáltal, hogy felnőtt gólyák között neveli őket, van esélyük eltanulni a helyes viselkedést. Így az, hogy odaérnek-e Afrikába, csak attól függ, találkoznak-e villanydróttal, orvvadásszal, mérgezett pocokkal, vagy esznek-e szemetet az úton. Arról, hogy a mentett madarak nem élnének túl a természetben, szerinte csak akkor győződhetnénk meg, ha tömegesen jeladóznák a gólyákat. Példaként egy több mint egy évtizede halottnak hitt, mentett gólya közelmúltbeli felbukkanását említi. A gyűrűszámát 11 év után most először olvasták le, amikor berepült egy bekamerázott fészekbe.
A ma Magyarországon hatályos jogszabályok szerint aki sérült, beteg, vagy egyéb ok miatt gondozásra szoruló védett állatot talál, annak haladéktalanul értesítenie kell a területileg illetékes természetvédelmi hatóságot vagy az illetékes nemzeti park igazgatóságát. Utóbbiakról ugyanakkor valóban nagy terhet venne le, ha erre felkészült és szakszerűen működő mentőhelyek hálózata fogadná és látná el jogszabályi keretek között a sérült madarakat, amelyekhez azonban erre való felhatalmazás nélkül nem szabad akárkinek hozzányúlnia. A nemzeti parki szakember arra azért nyitottnak mutatkozik, hogy a BirdMania Madárpark a hozzájuk eljuttatott állatok elszállításával, ápolásával és tartásával tehermentesítse munkatársait.
hirdetés
Szerinte ha az állatvédők a gólyák érdekében tényleg tenni szeretnének, támogathatnák, hogy
a veszélyes oszlopsorok szigetelése, madárbarát átalakítása mielőbb megtörténhessen.
Nem kevesebb, mint 17 év telt el azóta, hogy az akkor még létező természetvédelemért felelős tárca, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint az érintett hálózati engedéllyel rendelkezők 2008-ban aláírták az Akadálymentes Égbolt elnevezésű megállapodást, amelyhez a későbbiekben több szakmai szervezet és cég is csatlakozott. Ebben azt vállalták, hogy 2020. január 31-ig madárbaráttá alakítják a veszélyes szabadvezetékeket. Mivel a határidőre a vállalás 20 százaléka sem valósult meg, 2030-ig meghosszabbították a tervet.
A monitoring és a veszélyes vezetékszakaszok madárbaráttá alakítása még ma is zajlik, és a Magyarországon található közel 700 000 középfeszültségű villanyoszlop közül az MME önkéntesei és természetvédelmi őrök sok ezer kilométernyi vezetéksort bejártak az elmúlt években, felkutatva a kritikus helyeket. Állami nyomás hiányában azonban az elektromos szolgáltatók a jelek szerint nem törik össze magukat azért, hogy eleget tegyenek a megállapodásban foglaltaknak.
Az áramütések mellett a hazai és a telelőterületeken tapasztalható élőhelyromlás, tehát
a táplálékhiány jelenti a legfőbb veszélyt a magyarországi gólyaállományra.
Mint említettük, ennek ellensúlyozására a hivatalos természetvédelemben dolgozó szakemberek nem tartják jó döntésnek a fiókák kiemelését, csupán az olyan esetek esnek más megítélés alá, amikor például a szülők által a fészekanyagba beépített műanyag zsinór tekeredik rá a fiókára és amiatt kell beavatkozni. A közvetett emberi tevékenység okozta éhezés nem.
Pedig az ínség évről évre valóban egyre nagyobb. Nem véletlen, hogy fészkelésnövekmény Magyarországon csak a nagy felszíni szeméttelepek környékén van. Bizony nem azért fészkel Bodrogkeresztúron annyi gólya, mert az őstermészet odavonzza őket, hanem mert a domb túloldalán ott van Borsod-Abaúj Zemplén megye az egész régió hulladékát összegyűjtő szemétlerakója. Ugyanezt látjuk Budapest környékén: a Pest megyében található 180 fészek közül több mint 50 a gyáli, másik 50 az érdi hulladéklerakó vonzáskörzetében található.
Ezeken a helyeken nemcsak a kidobott ételmaradékok, de rengeteg apró rágcsáló, egerek, patkányok is várják a gólyákat, amelyeket azonban komoly veszélyek is fenyegetnek itt.
– Mikor dobja ki a háziasszony a csirkemellett? Ha megromlott vagy ha leejtette a jénaival együtt. Az üvegcserepek, veszélyes hulladékok mellett a fertőzések is fenyegetik a szeméttelepen keresgélő madarakat. Ezeken keresztül adtuk át például nekik a clamydiát az elmúlt években – mondja Márton Vlad András, majd hozzáteszi: hiába dobjuk gondosan a szemétbe a háztartásunkban heti szinten felhalmozódó 10-15 befőttes gumit, a gólyák boldogan piszkálják ki ezeket a hulladék közül. És lenyelik, mivel gilisztának nézik őket.
Egyre gyakoribb jelenség, hogy az éhen veszett, elhullott példányok gyomrában hatalmas gombolyaggá összeállt gumicsomót találnak a szakemberek.
Ezt a gólya se visszaöklendezni, se megemészteni, se kitojni nem tudja. Telítettség érzése lesz tőle, feszül a gyomra, ha enni próbál rá, kihányja és innentől kezdve menthetetlenül éhhalál vár rá.
A BirdMania központnak köszönhetően meg tudjuk mutatni fotón és videón is, mi rejtőzik egy elhullott gólya gyomrában:
Ráadásul, mivel volt az a pénz, amiért a szegény afrikai országok bérbe adták terméketlen földjeiket, és ennek köszönhetően Franciaország évtizedeken át úgy oldotta meg a hulladékelszállítását, hogy átvitte és kiborította a szemetét Marokkóban, sajnos a meleg kontinensen áttelelő madarakat már ott sem az anyatermészet ölelése várja. Az ottani madárvédők közösségi médiás bejegyzéseiből tudjuk, hogy a gólyák Afrikában is ezres csapatokban tanyáznak a szeméttelepeken, ahol életre szóló fizikai sérüléseket is szerezhetnek.
Pálcát törni nem fogunk sem a hazai természetvédelem hivatalos szerveinél dolgozó szakemberek, sem a civil madármentők fölött, azt viszont nagyon gyorsan észre kell vennünk, hogy nem maradt időnk a hezitálásra. A cél közös: megmenteni a gólyákat, mindattól, amit miattunk, emberek miatt kénytelenek elszenvedni.
×××
Ökológiai témákról, fajok veszélyeztetettségéről, eltűnéséről vagy épp inváziójáról új nyomtatott kiadványunkban, a Válasz Offline negyedik számában is szólunk. Hogyan változik a Kárpát-medence klímája, növény- és állatvilága? Milyen állapotban van fő folyónk, a Duna? Tényleg megél már az olajfa is Magyarországon? Hogyan segítenek a természetes vízrendszerek helyreállításában a hódok? Többek között ezekre a kérdésekre is keressük a választ. A Válasz Offline előrendelhető itt >>>
Nyitókép: Fehér gólya napkeltekor Hortobágyon 2020. május 13-án (fotó MTI/Czeglédi Zsolt)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
