Vigyázó szemüket Erdélyre vessék! Egyházi válasz kell az önkénytörvényre!
Helyzet van. A Válasz Online szerkesztősége kötelességének érzi, hogy mindenütt hatni próbáljon, ahol – esetleg – még hathat. Legutóbb három miniszternek írtunk levelet, most a történelmi egyházak vezetőinek, papjainak jobbik énjét próbáljuk megszólítani. Úgy véljük, a magyarországi keresztény felekezeteknek azonnal meg kell szólalniuk – rájuk még talán odafigyel a hatalom. Példát vehetnének az erdélyi magyar püspökökről, akik a „keresztény politika” és saját híveik érdekének ütközésekor habozás nélkül a nép pártjára álltak. Az Országgyűlés elé terjesztett, a független sajtót és a civileket fenyegető törvényjavaslat meggyőződésünk szerint nem pusztán uniósjog- és alkotmányellenes. Azzal a „békét szolgáló kommunikációval” is szembemegy, amelyről XIV. Leó pápa beszélt egyik első nyilatkozatában. Vélemény.
A magyar egyházak a sarkukra álltak és a talán legfontosabb belpolitikai kérdésben egyértelmű iránymutatással szolgáltak nemcsak híveik, hanem az egész közélet számára. Ráadásul álláspontjuk tökéletesen ellentétes volt a „keresztény politika” önjelölt bajnokának nyilatkozatával.
Mielőtt még olvasóink elkezdenék feltúrni az internetet az elmulasztott esemény nyomán, gyorsan lelőjük a poént: az eset nem idehaza, hanem Romániában történt. Miután ugyanis az Orbán Viktor által is támogatott George Simion nagy fölénnyel nyerte az elnökválasztás május 4-i első fordulóját, az erdélyi magyar egyházaknak választaniuk kellett az őket hosszú évek óta jelentős anyagi forrásokkal támogató budapesti kormány és saját híveik között. A magyar miniszterelnök május 9-én a tihanyi bencés apátságban „mély egyetértéséről” biztosította a politikai karrierjét az úzvölgyi katonatemetőkben magyar sírokon balhézva elindító George Simiont.
Ezen az úton a magyar kormánytól kapott támogatások ellenére az erdélyi magyar történelmi egyházak (katolikus, református, unitárius, evangélikus) már nem tudták és nem akarták követni. Az egyházak püspökei igen ritka közös levélben félreérthetetlenül szólítottak fel a választást végül magabiztosan megnyerő Nicușor Dan bukaresti főpolgármester támogatására. „Egyházaink híveit arra kérjük, hogy 2025. május 18-án hiánytalanul vegyenek részt a második választási fordulóban, és szavazatukkal támogassák azt az államelnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár – így a mi közösségünk – jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez. Azt, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására” – szögezték le a püspökök. Álláspontjuk mellett kitartottak, sőt rá is erősítettek: az unitáriusok nem sokkal később például újabb körlevelet adtak ki, amelyben híveiket név szerint Nicușor Dan támogatására szólították fel.
Pedig addigra végképp egyértelművé vált, hogy Budapest a másik csapattal focizik, George Simion ugyanis Orbán Viktor beszédének feliratos videójával kampányolt.
Majd a magyar miniszterelnök fotójával illusztrált magyar nyelvű kampányújsággal próbálta elnyerni a kisebbségi polgárok támogatását.
Mindhiába. A vasárnapi második fordulóban Nicușor Dan a legnagyobb, 90 százalék fölötti arányban a legmagyarabb megyében, Hargitában nyert. A gyakorlatilag színmagyar Székelyudvarhelyen például a plurális demokráciában szinte elképzelhetetlen 95-5 százalékos arányban diadalmaskodott. De a bukaresti főpolgármester lényegében minden magyarlakta területen elsöprő sikert aratott. Az erdélyi magyar egyházi vezetőknek a budapesti kormányzati érdek és a népük között kellett választani. Nem is volt kérdés számukra, hova állnak.
Kedves magyarországi püspök urak, papok, lelkészek, kérjük, most vigyázó szemüket Erdélyre vessék!
A bennünk élő kommentelő már készíti is a röhögős emojit: ugyan mi értelme kérlelni, javasolni, megszólalásra bírni a hatalommal régóta így-úgy összefonódott egyházak vezetőit? Úgysem lesz az egésznek semmi eredménye, mi pedig nevetségessé tesszük magunkat az értelemre hatni próbáló szövegünkkel. Múlt pénteki, három miniszternek szóló nyílt levelünkkel és ezzel a mostanival is jelezzük, hogy másként gondoljuk. A Válasz Online már alapításakor leszögezte, nem gumicsontok csócsálására, közéleti hisztériák habosítására, hörgő szekértábor-mentalitásra szerződünk olvasóinkkal. Hiszünk a józan észben, a polgári demokráciához szükséges nyílt, akár éles vitákban. De mindenekelőtt abban, hogy lelkiismereti kötelességünk megszólalni határhelyzetekben. Szerepünk hasonlatos a bányába levitt kanáriéhoz, amely jelzi a metángázt. Ha mi hangosan kiabálunk, higgyék el, tényleg nagy a baj. Hatni akarunk, mert a hitünk szerint minden személyben és intézményben is meglévő jobbik ént csak így lehet cselekvésre késztetni. Ha pedig így sem, mi legalább megpróbáltuk.
A romániai fejleményt azért idéztük hosszabban, mert meggyőződésünk szerint rímel a jelenlegi magyarországi helyzetre, amikor is a kormányzat az önkénytörvény beterjesztésével szembe került saját népe jelentős részével. Az Országgyűlés szakbizottsága által most rohamtempóban „megtárgyalt” javaslat nem pusztán a magyar Alaptörvénnyel és az Európai Unió jogával megy szembe, amikor lényegében ellehetetleníti a jogszerű külföldi támogatásban is részesülő sajtó, illetve civilszervezetek működését. A javaslat alapján jogorvoslat nélkül, önkényes döntésekkel szinte bárkit jegyzékbe vehetnek, szankcionálhatnak, finanszírozásától eltilthatnak. Azaz lényegében megszüntethetnek sajtótermékeket vagy polgári szerveződéseket. Márpedig ez az önkényuralom maga, amelynek természetéről olyan fájdalmas emlékekkel rendelkeznek a magyarországi keresztény felekezetek is.
Liberális visongás? Borostás-kócos újságírók túlérzékenysége? Politikai műbalhé? Ha ez igaz lenne, a társadalom békéje miatt, az állampolgári és emberi méltóságot minden körülmények között szem előtt tartó egyházaknak még akkor is meg kellene szólalni. De a helyzet ennél sokkal súlyosabb, a törvénytervezet ismételten társadalmi csoportokat helyez célkeresztbe politikai véleményük miatt. Amint jeleztük: a szabályozás alapján egy kolozsvári vagy székelyudvarhelyi olvasó háromezer forintos támogatása is külföldi finanszírozásnak számít. A törvény ráadásul a külföldi természetes személyeket, beleértve a kettős állampolgársággal rendelkező magyarokat is külföldinek minősíti, ami George Simion támogatásához hasonló arcon rúgása a határontúli magyaroknak.
Túl sokat kérünk a megszólalással, szint alatti az egész ügy? Hadd utaljunk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) minapi, a Párbeszéd nevű párt ízléstelen és egyházellenes köztéri plakátkampányával kapcsolatos közleményére. „Súlyosan dehonesztáló, stílusában és hangnemében újkori történelmünk legsötétebb időszakát és egyházüldöző diktatúráit idéző kampányáról” – fogalmazott az MKPK, amelynek minden jelzője megállhatna a mostani önkénytörvényre is. Bizony, még akár az egyházüldöző is, hiszen a katolikus egyház társadalmi tanításának kompendiuma is kifejezetten bátorítja a polgári önszerveződéseket és a minél nagyobb civil aktivitást, amellyel a jelenlegi törvénytervezet tökéletesen ellentétes: „Az ilyen szerveződések kifejezik egyúttal azt a természetes törekvést, amely társulásra, olyan célok elérésére indítja az embereket, amelyek túlmutatnak egyéni teljesítőképességükön. Fejleszti a személyes adottságokat, különösen a kezdeményezés készségét és a felelősségérzetet. Hozzájárul továbbá a személy jogainak érvényesítéséhez.”
A magyarországi keresztény felekezetek megszólalása már csak azért is fontos lenne, mert az elmúlt évek keserű tapasztalatai alapján a kormánypártot szándékai megvalósításától soha nem tántorítja el mégoly nagyszámú polgár tiltakozása. Sőt. Hozzászoktunk ahhoz a valójában természetellenes állapothoz, hogy az elvben a közjót szolgáló politikának kifejezetten célja a tőle eltérően vélekedő, szavazó, gondolkodó polgárok megalázása, sértegetése, verbális, illetve most már jogi szankcionálása. Kizárólag a hozzá bevallottan közel álló keresztény felekezetek vezetőinek tiltakozása érhetne el valamilyen hatást – amiképpen a Párbeszéd egyházellenes kampányát sem a jobbról, hanem a „házon belülről” érkező kritika késztette védekezésre és, reméljük, átgondolásra. Soproni Tamás terézvárosi momentumos polgármester kérte ki magának a plakátkiállítást, amely szerinte túlmegy a kritika szabadságán és egy „közösség hitét tette gúny tárgyává.”
Ha a katolikus püspök urak érveinket nem érzik elég erősnek, hadd ajánljunk figyelmükbe egy számukra is fontos tekintélyt.
XIV. Leó pápa egyik első nyilvános megszólalásán, a konklávéról tudósító újságírók előtt mondott beszédében a békét szolgáló kommunikációt szorgalmazott, „olyat, amely nem a mindenáron való elismerést vadássza, nem támad, és a versengés helyett az igazságot keresi.” Szavai mintha a mai Magyarországról szólnának, ahol az állam a „béke” jegyében, közpénzből, harci retorikával („hadosztály”, digitális honvédség”, „front”, „Harcosok Klubja”) visel verbális háborút saját polgárai ellen. Szít soha nem látott ellenségeskedést nemzedékek – nagyszülők, gyerekek és unokák – között. Az önkénytörvény pedig már valóban szintlépés a sajnos túlságosan is megszokott harci retorikához képest, mert szankcionálja a másként gondolkodást és a kritikát. „A béke velünk egyenként kezdődik, azzal a gesztussal, ahogyan a másikra tekintünk, ahogyan a másikat hallgatjuk” – szögezte le végül XIV. Leó. Meggyőződésünk, hogy határhelyzetben vagyunk: keresztény egyházaink a kormánynak címzett, békét kérő felszólítással,
az önkénytörvény visszavonásának szorgalmazásával lennének hűek a napi politikai iszapbirkózáson túlmutató küldetésükhöz.
Magyarországon a kormányzat rendszeresen hivatkozik a keresztény civilizáció képviseletére. E civilizációnak bizony része a katolikus és protestáns gondolkodásból kisarjadt, a felvilágosodás által emberi joggá emelt sajtó- és gyülekezési szabadság is. Ahogy a huszadik század egyik legjelentősebb magyar politikai gondolkodója, a református Bibó István fogalmazott Az európai társadalomfejlődés értelme című tanulmányában: „A szabadságjogok kialakult, polgárinak bélyegzett, de valójában egyetemes nyugati technikája: a parlamentarizmus, többpártrendszer, sajtószabadság, bírói jogvédelem, független bíróság, a közigazgatással szemben való bírói jogvédelem együttes rendszere az egész nyugati kultúrkör egyik legnagyobb, legmaradandóbb és legsikeresebb társadalomszervezési teljesítménye, és egyben a maga távoli keresztény gyökereivel tulajdonképpen az egyetlen reális és tartósan eredményes társadalomszervezési lecsapódása a keresztény erőszakmentesség programjának.”
Ma is érvényes gondolatok. Méltóak arra, hogy ne csak egy jogász szakkollégium számára szolgáljanak zsinórmértékül, de végre megszólalásra sarkallják a keresztény erőszakmentesség programját képviselő egyházakat is.
Nyitókép: Orbán Viktor a tihanyi apátságban, ahol George Simion szélsőséges román elnökjelölt melletti beszédét elmondta (fotó: Orbán Viktor Facebook oldala)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
