Elég volt! – évfordulók árnyékában Gázáról és egyebekről
A Válasz Online decemberben páros vitainterjút közölt a közel-keleti fegyveres konfliktusról. Az értelmes vitában továbbra is hiszünk, ezért most helyt adunk Iványi Márton Pál reakciójának. A kommunikációkutató-nyelvész-író az elmúlt hetek történései láttán fontosnak érzi, hogy néhány szemponttal kiegészítse a megjelenteket. Sorai értelemszerűen nem feltétlenül és nem mindenben tükrözik szerkesztőségünk álláspontját, s ha minőségi válasz születik rá, azt is közölni fogjuk. Vélemény.
Czesław Miłosz írja Fejezet, amelyben a szerző bevallja, hogy emberek oldalán áll, jobb híján esszéjében a Szülőhazám, Európa című kötetben, hogy a nyugati ember egyik választási lehetősége a jelenkorban belekapaszkodni „a pusztulás, a katasztrófa, az apokalipszis vízióiba”, „gyönyörködve” azokban.
Harminc éve köttetett a daytoni békemegállapodás. Faruk Sehić kortárs bosnyák író emlékezik meg úgy ennek előzményeiről, hogy a franciák „nem tudták, hogy mi már hozzászoktunk a halottakhoz, meg az ezzel járó szertartásokhoz. Annyi temetésen voltam, hogy idővel teljesen mechanikusan jártam temetni. Még az is előfordult, hogy a temetésen elbújtunk a bokorba, és a hasunkat fogtuk a tébolyult nevetéstől, noha a halott bajtársunkat hantolták épp.”
Miłosz fenti okfejtéséhez nyomban hozzátehetjük, hogy épeszű ember a világ egyetlen fertályán sem nem lelheti örömét előbbiben akkor, ha tényleges és valósághű a tét, illetve arra rávetítjük a közel-keleti háború rémképét. Vagy felelevenítjük a Nobel-díjas szerző azon észrevételét máshonnan, A rabul (és nem arabul) ejtett értelem című esszéfüzéréből, hogy „…aki már látott porba döntött milliós várost, több kilométernyi utcát, amelyen nemhogy ember, de még egy macska, még egy kóbor kutya sem található – az gúnyos mosollyal gondol a nagyváros […] pokláról írt verseire. Az igazi »átokföldje« sokkalta iszonyatosabb az elképzeltnél. Aki nem élte át a háború és a terror iszonyatát, az nem tudja, milyen erős tiltakozás él a szemtanúban és résztvevőben önmaga ellen – a mulasztásai és önzése ellen.” E sorok mögött értelemszerűen feltárulkozik a 2025-be lépve immár nyolcvan éve véget ért második világháború pusztítása, a fronton és a hátországban, a szőnyegbombázások, egyes, éppen januárban felszámolt haláltáborok és egyéb rémtettek.
45 581. A hivatalos gázai egészségügyi minisztérium január 3-i adatai szerint legalább ennyien vesztették életüket az övezetben. E szám meghaladja Dunakeszi lakosságát és megközelíti Egerét. A tendencia már régóta lidérces, és az Aprószentek december végi áthallásaival még inkább szívfacsaró volt.
E két évforduló és az új esztendő egyaránt arra ösztönöz, hogy az ember szembenézzen azzal, hogy ami sok(k), az sok(k). Izrael unilateralizmusa, illetve katonai maximalizmusa, szuverén országok és a genfi konvenciók sorozatos megsértése (kórházak, mecsetek és általában a civil infrastruktúra úgyszólván állandósult bombázása), újságírók, multilaterális szervezeti, közegészségügyi, humanitárius alkalmazottak „járulékos veszteségei”, mindez a világ legkorszerűbb amerikai fegyverzetével, a Gázai övezet egyes részeinek voltaképpeni földdel egyenlővé tétele (Netanjahuék neokolonializmusa Netzarim-korridor néven?, netán etnikai tisztogatásai?) együttesen roppant nyomasztó. Ahogyan a ciszjordániai eszkaláció is az az elmúlt hetekben – végül a világ javarészének asszisztálása mindehhez nemkülönben.
Már rég nem ad magyarázatot az elmúlt időszak történéseinek tomboló állami terrorjára, végképp nem azok mértékére az egyébként elvitathatatlan „önvédelmi jog”, sem a túszok érdekében történő nyomásgyakorlás, sem pedig az október 7-i pokoli vérengzés elkövetőinek (amely a Hamász, nem pedig az övezet lakossága és végképp nem a palesztin nép kollektíven) harci kapacitása.
Evidencia, hogy több szempontból is „poszttraumás” országról van szó Izrael esetében. Jelen sorok írója 2006-ban a hírekbe is bekerült, amint a védelmébe vette október 23-án a Dohány utcai zsinagóga plakettjét, amit vagy a rendszer provokátorai vagy spontán szélsőségesek épp támadni készültek. Szíriában, avagy egy nemzetközi jogilag vele „krónikusan” hadban lévő országban a borbélynál a szó legszorosabb értelmében állt ki, úgymond, „késsel a nyakán”, Izrael Állam létjogosultsága mellett néhány évvel később. De mindettől lényegesebb most, hogy a zsidó állam lépései értelemszerűen nem légüres térben keletkeznek. Röviden: Ari Shavit izraeli író nem véletlenül gondolta úgy egyik itthon is népszerű könyvében, hogy hazája kettős lényegét egyszerre adják a megszállás mellett a fenyegetettség tapasztalatai is, amelyek kétségbevonhatatlanok.
Ismert, hogy a fenti számadatot vitatja az egyébként is operatív nehézségekkel küzdő izraeli fél csakúgy mint az, hogy a szembenállás részes feleinek mindegyike használ „élő pajzsot”. Miként az is köztudomású, hogy bizonyára közöttük gonosztevő terroristák is szerepelnek, például túszejtők vagy az elektronikus fesztivál és más civil célpontok támadói.
Azt is tudjuk, hogy kívülről, Európából nehéz (már) ezeket a nemzetközi konfliktusokat megítélni (v.ö. Miłosz második idézete fentebb), ahogyan mindezt a szintén térségi Kundera Halhatatlanságának egyes karakterei és párbeszédei (például Paulé Medvével) is látni engedik; elvégre több évtizede béke honol földrészünkön (térségi árnyalatokkal természetesen).
Végül az is nyilvánvaló, hogy a Közel-Keleten hosszú, több évszázados hagyományai vannak a békét megelőző erőkivetítésnek Jichak Rabintól Szaladinon át Omár ibn al-Khattábig. Az sem zárható ki teljesen, hogy idővel ráébredünk, hogy közvetetten, egy hatalmas geopolitikai átrendeződés útját is kovácsolhatta, például a General Dynamics Ordnance and Tactical Systems cég is, irdatlan erejű bombáival.
Csakhogy a fenti szám döbbenetes, főleg, ha Egerre gondolunk, ráadásul amellett ott a legalább határozószó. De találunk itt mást is: 108 438 sebesültet, és eközben ki tudja, hogy nem érinti-e a több mint kétmilliós lakosság teljes egészét az, hogy a konfliktus kezdete óta elhagyni készült az otthonát legalább egy ízben.
Egyes évfordulók árnyékában a tágabb értelemben vett térségünk fentebb idézett nívós alkotói és gondolatkörei különös erővel köteleznek kimondatni valamit. Ugyanazt, amit maga a lelkiismeret is tollba mondat az európai írástudóval, kiváltképp, ha nem gyönyörködik a katasztrófában (márpedig nagyon nem!), miközben azért egyre távolabbról bár, de még a fülébe cseng 2 Móz 20:13 és Mt 5:21 – elég volt!
Nyitókép: gázai lakosok túlélők után kutatnak egy izraeli légitámadás után az övezetbeli Bureidzs menekülttáborban 2025. január 8-án (fotó: AFP/Eyad Baba)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
