„Önöknél az ellenzék sem hitte el, hogy győzhet. Itt tényleg van miért izgulni” – a lengyel választás óriási tétje
Vasárnap kiderül, hogy harmadszorra is a Jarosław Kaczyński vezette PiS, vagy pedig egy színes, centrista koalíció alakíthat-e kormányt Lengyelországban. Reális esély van patthelyzetre is, amikor a szélsőjobboldali, a szociális ellátások leépítésével kampányoló Konföderáció lehet a mérleg nyelve.
Sorsdöntő, a nemzet helyzetét évtizedekre meghatározó választás lesz vasárnap Lengyelországban – ezt sulykolja mindkét kormányra készülő oldal. Nemzethalált jósolnak, ha ellenfelük győz.
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) politikusai azzal fenyegetik Lengyelországot, hogy ha a magát demokratikus ellenzéknek nevező oldal győz vasárnap, akkor kiárusítják a nemzet javait és a lelkét is Németországnak és az Európai Uniónak. A nemzeti vagyont külföldieknek adják el, az ország szuverenitását aláásó törvényeket fogadnak el, afrikai és közel-keleti menekülteket telepítenek be tömegével.
Az ellenzék eközben azzal fenyegeti Lengyelországot, hogy ha ismét a PiS alakíthat kormányt, immár harmadszorra egymás után, akkor már semmi sem menti meg a lengyel demokráciát a pusztulástól, és az ország örökre letér a nyugati fejlődési pályáról. Akkor olyan szinten átalakítják az országot a saját képükre, hogy többé esélye sem lesz a nyugatos politizálásnak, a szabadságjogok érvényesítésének, és jön a teljes autokrácia. Ahogy a múlt hétvégi sokszázezres (a szervezők szerint egymilliós, a kormány szerint hatvanezres) varsói ellenzéki tüntetés néhány transzparense hirdette: olyan lenne Lengyelország, mint Magyarország – az elrettentő példa, ahol a kormány már leválthatatlan.
Augusztus végén egészen részletesen bemutattuk, hogy mely pártok milyen ígéretekkel küzdenek ebben a kampányban, illetve azt is, hogy mennyire hatott a 2022-es magyar választás a lengyel politikára.
Az akkor felvázolt népszerűségi verseny alig változott azóta: a közvélemény-kutatások szerint továbbra is vezet a kormányzó PiS, de nem feltétlenül számíthat annyi szavazatra, hogy kormányt tudjon alakítani koalíciós partner nélkül.
A három, külön induló, de koalícióra készülő ellenzéki blokk pedig hiába tűnik összesítve erősebbnek a PiS-nél, ők is épp a határán vannak, hogy megszerezzék a képviselői helyek többségét. Sőt, ha a Harmadik Út nevű jobbközép blokk nem ugraná meg a pártszövetségek elé állított 8 százalékos küszöböt, akkor az ellenzéknek elvi esélye sem lenne kormányalakításra. A blokkot az utolsó mérések szerint ugyan 10 százalékra mérik, ám a hibahatár az ilyen kutatások esetén 3 százalékpont, azaz nagyon magabiztosak nem lehetnek a bejutásban.
A legtöbb mérés alapján könnyen patthelyzet alakulhat ki, és egyik nagy oldal sem lesz képes többséget szerezni a parlamentben – ahogy ez egyébként történt a legutóbb Spanyolországban is.
A patthelyzetet akkor lehetne feloldani a mostani mérések alapján, ha valamelyik oldal meg tudna egyezni a szélsőjobboldali Konföderáció nevű párttal, az egyetlen olyan bejutásra képes erővel, amely sem a PiS-t és a vele egy listán induló szövetségeseit, sem pedig az ellenzék közös kormányzásra készülő három nagy csoportját nem támogatja. Erre azonban megintcsak kicsi az esély.
Az ellenzék túl balos hozzájuk képest, velük aligha léphetnek kormányra, csakhogy a PiS sem látszik vonzónak számukra, hiszen az a lengyel politikai tapasztalat, hogy politikai öngyilkosság melléjük bemenni kisebbik koalíciós partnernek. Eddig legalábbis egyetlen párt sem élte túl ezt a helyzetet: a képviselőik vagy felkerültek a PiS következő listájára, vagy eltűntek a politikából. Persze így is nagyobb esély van arra, hogy a Konföderáció akár külső támogatóként hatalmon tartsa Kaczyńskiékat, mint arra, hogy Donald Tuskot és igen vegyes támogatói körét segítsék hatalomra.
Két kisebb, a mérési hibahatáron belüli változás történt előző cikkünk óta: a Konföderáció kicsit vesztett a népszűréségéből, és immár nem 12, hanem csak 9 százalékra mérik; míg a legerősebb ellenzéki pártszövetséget, a Donald Tusk vezette Polgári Koalíciót 29 helyett inkább 30 százalékra. A kormányzó PiS továbbra is 36 százalékra számíthat, míg az ellenzék másik két pártszövetsége, a Harmadik Út és a Baloldal, egyaránt 10-10 százalékon áll, mint a nyár végén is.
Csak idegenek ne jöjjenek?
A lengyel kampányban nagyon fontos téma, hogy ne jöjjenek migránsok, menekültek, ne legyen betelepítés. A kormánypárt a választással egy napra szervezett népszavazáson külön rákérdez a belarusz határon épült kerítés fenntartására, és arra is, hogy az EU nyomására se engedjenek be migránsokat a Közel-Keletről és Afrikából. A PiS szerint Donald Tusk tömegével engedne be menekülteket, csak hogy megfeleljen brüsszeli és berlini gazdáinak. Tuskék viszont azzal támadják a kormányt, hogy kiderült: több lengyel nagykövetségen is pénzért lehetett venni munkavállalási vízumot, és így az ellenzék szerint a korrupt kormány telepít be kontroll nélkül embereket a harmadik világból. „A lengyeleknek vissza kell szerezniük az ellenőrzést az országuk és a határaik felett” – mondja Tusk egyik legutóbbi kampányfilmjében.
Miközben ezzel a vitával van tele a lengyel sajtó, addig van egy fontos adat, ami alig kap figyelmet: az elmúlt évtizedben minden évben Lengyelország adta ki a legtöbb tartózkodási engedélyt nem EU-s országok állampolgárainak egész Európában. Többet, mint Németország vagy Franciaország. Nem lakosságarányosan, hanem számszerűen többet.
hirdetés
Az érkezők túlnyomó többsége Ukrajnából jött: már a háború kitörése előtt közel egymillió ukrán vendégmunkás dolgozott a negyvenmilliós Lengyelországban. A menekültekkel a számuk 2022 tavasza óta megduplázódott, és több százezer belarusz is érkezett az elmúlt években. Állampolgárságuk ugyan nincs, de azt állítani, hogy Lengyelország nem „bevándorlóország”, finoman szólva is hazugság. Igaz, hogy alapvetően fehér emberek érkeznek a szomszédból, de mégiscsak rendkívüli nagy számban fogadott be az elmúlt években Lengyelország idegeneket. Maciej Duszczyk, a varsói egyetem Migrációkutató Intézetének vezetője szerint ennek a hatalmas tömegnek az integrációja lesz Lengyelország legfontosabb társadalmi kérdése a következő évtizedben, és ahogy ebben az angol nyelvű podcastban elemezte a helyzetet, kulcsfontosságú kérdés, hogy ezek az emberek megkapják-e az állampolgárságot, azaz szavazhatnak-e majd.
Egyrészt úgy tűnik, hogy jelenleg a menekültkérdés annyira nem izgatja a lengyel társadalmat, mint amennyire hangsúlyos a kormánypártok kampánya most a nem európai menekültekkel szemben. Amikor például 12 problémát kellett az embereknek sorrendbe állítaniuk egy augusztusi közvélemény-kutatás alkalmával, akkor az utolsó helyre szorult a népszavazáson is erőltetett EU-s áttelepítési kvóta, azaz a menekültek kötelező elosztási mechanizmusa, amit a 2016-os magyar népszavazás mintájára vett most elő a PiS.
Az első három helyen az egészségügyi ellátás gyengesége, az infláció és a háborús fenyegetés szerepeltek, amikor a legaggasztóbb problémáikat választották ki az emberek.
A menekültüggyel azonban mégis jól lehet hisztérizálni a közéletet: ezt mutatja a 74 éves filmrendezőnő, Agnieszka Holland (Európa, Európa; Teljes napfogyatkozás; Három szín: kék) esete. A világhírű filmes egy fekete-fehér játékfilmet készített Zöldhatár címmel egy szír családról, akik a belarusz határon át Lengyelországba próbálnak bejutni. A film a menekültek szenvedéseit és a lengyel határőrök kegyetlenségét mutatja be. Holland alkotása a Velencei Filmfesztiválon különdíjat kapott, és szeptember 22-én mutatták be a lengyel mozikban. A kormányoldal teljesen kikészült: az igazságügyi miniszter kijelentette, hogy az alkotás náci propaganda; a köztársasági elnök azt mondta, hogy „csak disznók ülnek be a moziba megnézni”, a belügyminiszter pedig felszólította a mozikat, hogy a film előtt mutassanak be egy kisfilmet, ami a határőrök hősiességét mutatja be, és figyelmezteti a nézőket, hogy ami utána jön, az rágalom. Ugyanakkor a film nézettségi csúcsot döntött ebben az évben, az első hétvégén több mint 130 ezren váltottak rá jegyet. A kultúrharc Lengyelországban kegyetlenebb, mint nálunk.
Amikor Hollandot arról kérdezték, hogy a választási kampány mennyire határozhatta meg a filmje körüli politikai hisztériát, így válaszolt: „A választások ráerősítettek. Egy kettészakadt országban a menekültektől való félelmet és az egyenruhások támogatását is eszközként használják az ellenzékkel szemben.”
Ahogy egy magyar és lengyel újságírókkal egymást követő héten találkozó EU-s hivatalnok fogalmazott lapunknak: „A mostani választás előtt sokkal idegesebbek a lengyelek, mint a magyaroknál ezt valaha is tapasztaltam. Budapesten van valami kedélyes beletörődés, ahogy a saját problémáikról beszélnek, de Varsóban úgy éreztem, mintha a végítéletet várnák.” Beszéltünk olyan elemzővel is, aki azt emelte ki, hogy a lengyel ellenzék összehasonlíthatatlanul erősebb a magyarnál, és szerinte attól ilyen feszült a hangulat, hogy valóban van tétje az október 15-i szavazásnak. „Valljuk be, Magyarországon az ellenzéki jelöltek sem hitték el 2022-ben, hogy megnyerik, a lengyeleknek viszont van miért izgulniuk, mindkét oldalon”.
Kikezdte a kampány a feltétlen ukrán-barátságot
Arról, hogy egy hivatalosan teljesen bevándorlás-ellenes kormány tömegével engedi be a szomszédból érkező menekülteket, a Konföderáción kívül mindegyik párt szemérmesen hallgat. A Konföderáció az egyetlen komolyabb erő, amely a háború kezdete óta azt mondja, hogy az ukránok túl sok segítséget kapnak a lengyel államtól.
Közvélemény-kutatások szerint a lengyel társadalom nagy többsége nem osztja ezt a véleményt. Az emberek kétharmada szerint fenn kell tartani az ukrán menekültek mostani támogatási szintjét. Mégis, a kampány utolsó heteiben a PiS váratlanul élesen kritizálni kezdte az ukránokat.
A lengyel kormány a magyarral és a szlovákkal együtt, szembemenve az EU-s szabályokkal, fenntartotta szeptember 15-e után is az ukrán mezőgazdasági termékek bojkottját. Amikor az ukránok jelezték, hogy a WTO-nál (Kereskedelmi Világszervezet) beperlik ezeket az államokat, a lengyel vezetés messze a legélesebben reagált a három kormány közül: bejelentették, hogy nem küldenek több fegyvert Ukrajnának. Ez bejárta a teljes világsajtót, hiszen egészen addig a lengyel kormány volt Európában a legelkötelezettebb támogatója Ukrajna felfegyverzésének. (Utóbb persze kiderült, hogy a fenyegetés azt jelenti, hogy egyelőre új fegyverek átadásáról nem döntenek, de az eddig ígérteket leszállítják, és a más országokból küldött felszerelések továbbításában is közreműködnek.) Az elmúlt hetekben több kormánypárti lengyel politikus is kritizálta az ukrán vezetést, korruptnak és hálátlannak nevezve az ország elitjét.
Jacek Kucharczyk lengyel szociológus, az IPA nevű varsói politikatudományi kutatóintézet vezetője egy hétfői online konferencián arról beszélt, hogy ezekkel a gesztusokkal a PiS elsősorban a Konföderáció szavazóit akarja magához csábítani. A kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy a Konföderáció a kormányoldaltól vitt el szavazókat, és elsősorban ezért kellett a kampány végén a PiS politikusainak ukránozniuk. Ugyanakkor szerinte ez nem okozott nehézséget számukra, hiszen a háborúig egyáltalán nem volt megértő az ukránokkal a lengyel vezetés, és az ukrán vendégmunkások jogaira, problémáira sem voltak érzékenyek. „Megmutathatták végre az igazi, xenofób arcukat” – vélekedett.
A fiatalok valami egész mást akarnak
A kampányban végzett közvélemény-kutatások szerint minél fiatalabb egy lengyel választó, annál valószínűbb, hogy egy olyan pártra készül szavazni, amelyik még sohasem kormányzott. 2005-től mostanáig vagy a Jarosław Kaczyński fémjelezte PiS vagy a Donald Tusk által vezetett Polgári Platform volt a lengyel kormányok meghatározó ereje. A fiatalok abban nőttek fel, hogy ők vetélkednek a hatalomért, egyre durvább szavakkal támadva egymást, és egyikük sem túl népszerű a köreikben.
A felmérések szerint a 25 alatti korosztály két kedvence a Konföderáció és a Baloldal, a két egyébként egymástól igen távol álló párt. A Konföderáció a vidéki fiatal férfiak között kimagaslóan népszerű, míg a Baloldal nevű szövetség a városi fiatal nők körében vezet magabiztosan. Ugyan
országos szinten mindkét párt csak 10-10 százalékra számíthat, de az ifjúsági kutatások jelzik, hogy a következő években merre mehet a lengyel politika.
A Konföderáció erősen nacionalista, EU-ellenes és támogatja az abortusz teljes tiltását, viszont gazdasági kérdésekben libertariánus. Élesen támadja a kormányt, hogy túl sokat költ a nyugdíjasokra és a segélyekre. Azt ígérik, hogy jelentősen csökkentik a vállalkozók adóterheit, és azt hirdetik, hogy mindenki élvezze azt, amit el tud érni a saját erejéből. A Baloldal pedig az egyetlen politikai erő, amelyik a magzat 12 hetes koráig egyáltalán nem korlátozná az abortuszhoz való jogot és támogatja a melegek házasságát. Amióta Lengyelországban lényegében betiltották az abortuszt, nőjogi szervezetek szerint évente mintegy 30 ezren kényszerülnek arra, hogy külföldön vagy illegális, kockázatos beavatkozásokkal a saját otthonukban szakítsák meg terhességüket. Ügyüket messze leghangosabban a Baloldal képviseli.
A jogorvoslatokra is nagyon kell figyelni
Ahogy a lengyel kampányt bemutató korábbi cikkünkben írtuk, sok a hasonlóság a magyar és a lengyel politikai helyzet között: a kormány ott is szabadságharcot csinált abból, hogy jogállamisági problémák miatt befagyasztották az összes EU-s támogatást; ott is megy a hazaárulózás; és a kormányoldal ott is erősebb a kisebb településeken, míg az ellenzék a nagyvárosokban számíthat komolyabb támogatásra.
Az ellenzék Lengyelországban is úgy látja, hogy a kormánypárt a maga képére szabta a választási rendszert, pedig az átalakítások jóval szerényebbek, mint ahogy a Fidesz 2011-ben hozzányúlt a magyar választási törvényhez. A lengyel ellenzék egyik panasza, hogy a kistelepüléseken új szavazókörzeteket hoztak létre, hogy kényelmesebb legyen elmenni választani, de a nagyvárosokban ezt nem tették meg, ott maradt a korábbi, ritkásabb beosztás.
Ennél is jobban aggaszt sokakat, hogy a választást felügyelő szervek, illetve az esetleges visszaélések esetén eljáró bíróságok az ellenzék szerint politikai kinevezettekkel van feltöltve. Ahogy a már idézett Jacek Kucharczyk szociológus fogalmazott: „Arra érdemes figyelni, ami urnazárás után történik, hogy kik támadják meg az eredményeket, és annak mi lesz a következménye” – szerinte ugyanis reális a veszélye, hogy a kormányoldal nem nyugszik bele a vereségébe, ha nagyon szoros lesz az eredmény.
Egész Európa figyel
A lengyel választás nemcsak a régiót tartja izgalomban, hanem egész Európában fokozott figyelemmel követik az eseményeket. Lengyelország ugyanis az EU nagy tagállamának számít, súlya a szavazásokkor Spanyolországéval ér fel. Gazdaságilag folyamatosan, katonailag pedig nagyon gyorsan erősödik, és az ukrán háború kitörése óta Nagy-Britannia után az Egyesült Államok második legfontosabb európai szövetségesévé lépett elő. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy az EU-s intézményekkel és a német kormánnyal rossz viszonyban lévő vezetés marad-e hatalmon Varsóban, vagy a 2015 előtti, nyugatos orientáció tér-e vissza.
Egy dolog viszont biztos: akárki győz is vasárnap, kizárt, hogy oroszbarát fordulat jöjjön Lengyelországban.
Nyitókép: PiS-támogatók nézik a miniszterelnök-jelölti vitát a TVP lengyel állami televízió varsói székházában 2023. október 9-én (fotó: NurPhoto/Jaap Arriens)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
