„Sok gyerek nem tudja, fiú-e vagy lány, amiben van szerepe a divatnak is” – 30 éves a magyar gyerekpszichiátria fellegvára – Válasz Online
 

„Sok gyerek nem tudja, fiú-e vagy lány, amiben van szerepe a divatnak is” – 30 éves a magyar gyerekpszichiátria fellegvára

Sashegyi Zsófia
| 2023.08.03. | riport

Az utóbbi időben sokat beszélünk a hazai oktatás körüli gondokról, elhibázott alaptantervről, túlterhelt diákokról és a generációról, amely a kialakult krízishelyzetben félő, hogy tanárok híján nem kapja meg az őt megillető tudást a magyar iskolákban. Arról azonban, hogy mindemellett mi mindennel küzd még ez a korosztály, kevés szó esik. A hazai gyermekpszichiátria fellegvára, a Vadaskert épp idén ünnepli harmincadik születésnapját. Története már önmagában is izgalmas korkép a rendszerváltás utáni Magyarországról.

hirdetes

Van a magyar orvosi ellátás térképén egy különleges zárvány. Kifejezetten hazai képződmény, amelynek már a létrejötte is olyan karakteresen kelet-közép-európai, hogy máshol meg sem születhetett volna ebben a formában. Egy ember rögeszméjéből jött létre, de már a kapunyitáskor is égető hiányra válaszolt – mára pedig nélkülözhetetlenné vált a hazai egészségügyben. 

Az elmúlt harminc évben a 24 ággyal és 30-40 munkatárssal induló Vadaskertben több mint hatvanezer gyerek és családja kapott segítséget, munkatársainak száma mára 80 körülire duzzadt. Az itt dolgozó stáb, amellett, hogy számos gyermekpszichiátriai zavar és problémakör biológiai és pszichoterápiás kezelésével próbálkozott, részt vett kutatásokban és speciális terápiás programok kidolgozásában, de a szakemberképzésből is kivette a részét. 

Ennek a munkának tükrében ma már szinte elképzelhetetlen, hogy az intézményt a nyolcvanas években még az Újpesti Kórház szűkké és kényelmetlenné váló gyermekosztályán dolgozó Gádoros Júlia elhivatottsága hozta létre a család, a beteg gyerekek szülei, a barátok és mindazok segítségével, akik – sokszor szó szerint – szembe jöttek vele abban az időben. 

– 1986-87 körül fogalmaztam meg először, hogy mi volna a korszerű, az igényeknek megfelelő struktúra, amelyben elképzelhető a hatékony gyermekpszichiátriai munka, és amerre jártam, mindenhol erről beszéltem akkoriban – kezdi a történetet Júlia. 

A Lipótmezei útra, az egykori OPNI területére építész édesapja és statikus nővére tervezte meg a házat, amely a különböző viselkedészavarokkal, pszichés betegségekkel küzdő gyerekek és családjaik mentsvára lett. Az, hogy éppen ott épülhetne fel az ország első és egyetlen önálló gyermekpszichiátriája, egy baráti összejövetelen körvonalazódott, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet igazgatója, Veér András ötlete nyomán.

Gádoros Júlia ígéretet kapott a fővárostól és a minisztériumtól is, hogy hozzájárulnak az új épület felhúzásához, amelybe így kiköltözhetett volna az Újpesti Kórház második-harmadik emeletéről a gyermekpszichiátriai ellátás. Ám az ígéret, ahogy az lenni szokott, nemigen akart valódi támogatássá válni.

Így döntött a kapitalizmus küszöbén alapítvány létrehozása mellett, amelyet egy ismerős ügyvéd – első hozzájárulásként – ingyen jegyzett be. Az alaptőkét az OPNI és az Újpesti Kórház igazgatója 50-50 ezer forinttal támogatta, Gádoros Júlia százezret tett hozzá saját zsebből. Bár az egészségügyi tárca adott némi támogatást az építkezés megkezdéséhez, Surján László miniszter kikötötte: nem ad több pénzt, amíg nem látja, hogy lesz elég a tervek végigviteléhez. A fedezet másik felét a fővárostól várták volna az alapítványba, a Fővárosi Közgyűlés viszont forráshiányra hivatkozva éppen lesöpörni készült a terveket az asztalról, amikor Júlia – aki már-már rögeszmésen, egyfolytában a tervekről beszélt barátoknak, idegeneknek, metrón, vonaton, épp amerre járt – kikísérte egy betege hozzátartozóját és az Újpesti Kórház lépcsőházában azzal szembesült, hogy az illető történetesen a főváros költségvetési osztályának munkatársa. Beinvitálta az ügyeleti szobába, ahol mindig ki voltak teregetve a tervrajzok és valószínűleg jól érvelhetett, mert hogy, hogy nem, a tanácsülésen végül mégis találtak fedezetet a támogatásra.

Gádoros Júlia: „Amerre jártam, mindenhol erről beszéltem akkoriban”

Végre elindulhatott hát az építkezés, amely természetesen nem ment zökkenőmentesen. A rendszerváltás körüli Magyarország sajátos miliőjében időnként elakadtak a pénzek, menet közben csődbe mentek kivitelezők, a munkaterületről elemelték markoló, a betegek szüleinek autóin költöztetették át a kórházi osztályt…

Arról, hogy a korban milyen jelentőséggel bírt a Vadaskert létrejötte, talán sokat elmond, hogy a kommunizmusban jó ideig „nem létező” pszichés betegségeket felismerve

az állam a nyolcvanas évek elején országszerte négy helyen hozott létre a serdülő korosztály pszichiátriai problémáival foglalkozó kórházi osztályokat, amelyek elsősorban a kábítószer-fogyasztás megelőzését és kezelését állították célkeresztbe. Ezek közül egyedül az újpesti részleg maradt fenn, amely – tíz év elteltével – a Vadaskert formájában végül szintet is lépett. 

Az intézmény sok más szempontból is egyedülálló volt. Alapítványi fenntartásban maradt, az állam pályázatokon és az egészségbiztosítón keresztül járult hozzá a működtetéséhez. Az indulással párhuzamosan pedig egy iskola is létesült az egyik szárnyban, ahol a közösségbe a terápia ellenére is nehezen integrálható gyerekek folytathatták tanulmányaikat.

Vadaskert, bejárat

– Az ápolási idő gyakran elhúzódott, akár másfél-két hónap is lehetett, azt pedig nem akartuk, hogy ezalatt teljesen lemaradjanak a gyerekek az iskolában. Így jött az ötlet, még az Újpesti Kórházban, hogy kell egy olyan speciális iskola, amely befogadja azokat a gyerekeket, akik nem értelmi fogyatékosak, normál intellektusúak, viszont nagyon furcsák; hiperaktívak, vagy viselkedészavarosak – mondja Gádoros Júlia, aki hozzáteszi, az iskola idővel kinőtte a Vadaskert kereteit, de a mai napig is működik a 11. kerületben.

Kezdetben csak 10 és 18 éves kor közötti gyerekeket vettek fel, később azonban a kicsik problémái is egyre jobban körvonalazódtak, így a páciensek köre kitágult: ma már 3 éves kortól fogadnak betegeket. 

A gyermekpszichiátriában életkor szerint változnak a betegségek. Kamaszok esetében a leggyakoribb a szorongás és a depresszió, a kisebbek esetében pedig az autizmus és az ADHD. 

– Nagyon sok olyan gyerek érkezik hozzánk, akinek a szülei elváltak. A válás fontos „stresszes” életesemény, de tévhit, hogy a pszichiátriai betegségeket a környezet vagy a szülők rossz nevelési stílusa okozná – mondja Baji Ildikó, a Vadaskert jelenlegi igazgatója, aki szerint a környezet nyilván hozzájárul a betegségek kialakulásához, de azoknak minden esetben van biológiai alapja. Ha a gyerek érzékeny ezekre, akkor bizonyos környezeti tényezők kiváltják a betegséget, míg más gyerekek, akiknél nincs meg ez az érzékenység, átvészelnek egy hasonló helyzetet anélkül, hogy gyermekpszichiátriára kerülnének. A válás kifejezetten középpontban van például a hangulatzavarok kialakulása szempontjából, és hozzájárulhat akár a gyerekkori depresszió kialakulásához is. 

Kifejezetten kortünetnek számít az iskolai bántalmazás, a bullying mellett a számítógép, a számítógépes játékok, a social media különböző formáinak használata is. 

– Vannak olyan gyerekek, akik a nap nagy részét számítógépes játékokkal töltik és ezen keresztül tartanak kapcsolatot a barátaikkal is, lényegében virtuális barátságokat ápolnak – mondja az igazgató, kitérve arra is, hogy a Vadaskertbe érkező gyerekek nem hozhatnak magukkal telefont és az ebből fakadó feszültségeket bizony szintén kezelni kell. Ugyanakkor azóta, hogy ezt a döntést meghozták, egy csomó, a telefonhasználatból eredő probléma is megoldódott.

Baji Ildikó: „Tévhit, hogy a pszichiátriai betegségeket a környezet vagy a szülők rossz nevelési stílusa okozná”

Arra a kérdésre, szerepel-e a Vadaskertbe érkező fiatalok problémái közt a nemi identitás kontúrjainak bizonytalanná válása, egyértelmű igenlő választ kapunk.

– Sok gyerek jön hozzánk azzal, hogy nem tudja pontosan, fiú-e vagy lány, illetve, hogy úgy érzi, hogy lány testben fiúnak, vagy fiú testben lánynak született. Ez most gyakori probléma, amiben biztos, hogy van szerepe a divatnak is.

A gyerekeket nyilván befolyásolja a közbeszéd. Azokra a gyerekekre, akik érzelmileg egyébként is labilisabbak, vagy nehezebben alkalmazkodnak, mindez természetesen hatással lehet, az a bizonytalan környezet, ami áthatja a mindennapjaikat, hozzájárulhat ahhoz, hogy elbizonytalanodjanak saját magukban.

Ez azonban még nem feltétlenül végleges elbizonytalanodás. Ne felejtsük el, hogy itt kamasz gyerekekről van szó – figyelmeztet Baji Ildikó, akivel arról is beszélgetünk: nincs kizárva, hogy valóban nőtt az autista gyerekek száma, de az is lehet, hogy csupán amiatt érzékeljük így, mert ma már sokkal precízebben tudják diagnosztizálni ezt a betegséget.

Gádoros Júlia szerint az ifjúság harminc évvel ezelőtti problémái nem sokban különböztek a maiaktól.

– Akkor is volt önsértő viselkedés, falcolás, öngyilkossági kísérlet. A drogkérdés jórészt kimerült a szipuzásban, de volt anorexia és előfordultak más táplálkozási és viselkedészavarok is – meséli. Az autista gyerekekkel akkor még inkább a ’89-ben induló Autizmus Alapítvány foglalkozott, az ADHD, azaz a hiperaktivitás problémájára már a Vadaskert szakembergárdája is kereste a megoldásokat. 

– Nagyon korán, már az újpesti kórházban próbálkoztunk a stimuláns kezeléssel, amit aztán a kilencvenes évek elején be is vezettünk. A kényszerbetegségekkel is ott kezdtünk foglalkozni, a Vadaskertben aztán annak is komoly profilja lett, ahogy a Tic-tourette-nek is. Az ellátás szervesen alakult. Részben, ahogy a problémák jöttek, részben, ahogy a kollégák hozták az ötleteket. Ez mindig nagyon kreatív műhely volt – mondja Gádoros Júlia, aki többször is nekifutott annak, hogy az intézményben felgyűlt szakmai tapasztalatokra támaszkodva hozzájáruljon az ellátás országos megszervezéséhez, illetve hogy „gazdát” találjon a Vadaskertnek. Az állam azonban ezekben a kezdeményezésekben nem volt partner.

„Ez mindig nagyon kreatív műhely volt”

Júlia 2001-ben összehívta a Vadaskertbe a Pest megyében dolgozó gyermekpszichiátereket, hogy áttekintést kapjon a tevékenységükről. Az értekezlet nyomán kirajzolódó kép több problémát is felszínre hozott. Bár a területi ellátásban dolgozó gyermekpszichiáterek a nevelési tanácsadókban, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatoknál, a gyermekvédelemben, a korai fejlesztő központban, kisegítő iskolákban, sőt, magánrendeléseken és alapítványi formákban is kapcsolatba kerültek a betegekkel, valójában nem volt átlátható út az ellátásig az olyan gyerekek számára, akiknél pszichiátriai jelentőségű tünetek jelentkeznek. Lényegi változás a területi ellátás tekintetében ma sincs, és habár Gádoros Júlia az éves beszámolói végén minden évben konkrét javaslatokat tett a szervezésre vonatkozóan, ezek egytől egyig visszhang nélkül maradtak.

Annak ellenére kerültek a fiók mélyére a hazai gyermekpszichiátria egyik legfőbb szervező egyéniségének javaslatai, hogy amúgy a 4-17 éves korú gyerekek között a mentális kórállapotok átlagos előfordulási gyakorisága az ÁSZ szerint nemzetközi és hazai epidemiológiai vizsgálatok alapján már 2010-ben 15,8 százalék volt. Tehát elérte a népbetegség szintjét. 

Bár Gádoros Júlia szerint az egyre szélesebb körű ellátás, az életkorokra és problémakörökre nézve is egyre bővülő terápiás paletta önmagában is nagyobb igényeket gerjeszt, a covid világszerte hatalmas plusz terhet rakott a gyerekek mentális egészségével foglalkozó szakemberekre.

– Azért is jöttem vissza most dolgozni, mert iszonyú hosszú várólista van. A gyerek nem ér rá várni egy-másfél évet, már fél év múlva sem ugyanaz, aki korábban volt, így a mi szakmánkban különösen kényes kérdés az idő. A borzasztó várólisták, amelyek országszerte minden gyermekpszichiátriai intézményben léteznek, ugyanakkor, mint mondja, részben a szervezetlenségből is adódnak. Bár többféle koncepcióm volt a betegutak szervezésére, ezek közül végül semmi sem valósult meg. Nagyon sok problémával szembesülünk, amelyek nem szakorvosi kérdések. Bizonyos viselkedészavarokat például régebben családon belül is meg tudtak oldani.

Ma viszont nem csak az internet kínálta gyors és sűrű ingerek okozta nehézségekkel kell megküzdeniük a gyerekeknek. Gyakran a családi támogatás hiányával is – fogalmaz Júlia,

aki belgyógyászként indult el a pályán, aztán kezdett előbb felnőtt-, majd gyermekpszichiátriával foglalkozni. A hivatásában annak idején Bálint Mihály Az orvos, a beteg és a betegsége című könyve erősítette meg, amely feltárta előtte a gyógyítás szépségeit. 

– A Vadaskert gyönyörű környezete már maga a fél gyógyulás. Ezen túl mi mindig hangsúlyt fektettünk arra, hogy szeretettel fogadjuk a szülőket, a betegeket, hogy mosolyogjon a recepciós, meg a takarító néni. Hogy az intézmény atmoszférája is gyógyító legyen – mondja Júlia, aki tíz évvel ezelőttig, míg át nem adta a vezetést, személyesen felelt mindezért. Ám ma is jelen van a kórház mindennapjaiban.

Az egész életén átívelő gondoskodási ösztön, úgy látszik, mindhalálig kitart.


Fotók: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt

hirdetés

#ADHD#anorexia#autizmus#depresszió#Gádoros Júlia#gyermekpszichiátria#kamaszok#OPNI#szorongás#vadaskert