Állóháború: felfoghatatlanul sok pénzt zártak el a magyar kormánytól Brüsszelben
Mai állás szerint 30 milliárd euró uniós pénzhez, több mint tízezer milliárd forinthoz nem férhet hozzá az egyébként is hiánnyal küszködő magyar költségvetés. A keret ötödének megnyitására számít Budapest, de a várakozásai ellenére ősz előtt erre nincs esély, és később sincs rá garancia. Az illiberális modell és a háborúban mutatott oroszbarát politika együtt már sok volt: az EU most tényleg kemény kézzel bánik az Orbán-kormánnyal.
„Nézze meg, hogy Lengyelország mekkora szerepet vállal az ukránok támogatásában, és ehhez képest hogyan viselkedik a magyar kormány. És egyelőre a lengyelek sem férhetnek hozzá az EU-s támogatásokhoz. Nagyon furcsának tartanám, ha Budapest előbb jutna forrásokhoz, mint Varsó” – mondta a Válasz Online-nak egy diplomata, akinek jó rálátása van az EU Tanácsában zajló vitákra. Míg az őszi lengyelországi választások után jó esély van rá, hogy a Varsónak járó támogatások ügyében megoldás szülessen, addig nem látszik Brüsszelben olyan forgatókönyv, amely alapján Budapest gyorsan hozzáférhetne a befagyasztott pénzéhez.
S hogy mit kapott eddig a magyar kormány? Nos, a 2021-27-es EU-s költségvetés fejlesztési támogatásaiból (MFF), és az RRF-nek nevezett, a járvány okozta károk kompenzációjára létrehozott európai alapból: semmit. Egyetlen centet sem.
Jelenleg csak a mezőgazdasági támogatások és az előző, 2020 végén zárult pénzügyi ciklusból elmaradt pénzek érkeznek. A friss támogatások pedig egyre inkább hiányoznak a magyar gazdaságból. Az elmúlt tíz évben nagyjából a magyar GDP 3-4 százalékát tették ki az EU-s transzferek, az RRF-fel idén ez ennél is magasabb lehetne. Ráadásul a forint árfolyama nagyban függ attól, hogy milyen hírek jönnek a támogatásokról: optimista bejelentésekkor erősödik, pesszimista hírek érkeztekor gyengül. A 2021 nyara óta jelentősen megdrágult energiaimport miatt a forint gyengülése különösen sokat árt a magyar gazdaságnak.
Nem véletlen, hogy a magyar kormány igyekszik néhány hetente sikerként beállítani, hogy egy újabb tárgyalási forduló után közelebb került a befagyasztott pénz lehívásához – csakhogy közben egyre távolabb tolják ennek várható idejét. Navracsics Tibor, az EU-s tárgyalásokban főszereplő miniszter például tavaly decemberben azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy „akár már tavasszal érkezhetnek” a felfüggesztett uniós pénzek. A tavasz utolsó hetének első napján Bóka János, a miniszterelnök EU-ügyi államtitkára a Bloomberg hírügynökségnek már azt vezette fel jó hírként, hogy „nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz”, úgyhogy akár már a harmadik negyedévben jöhet a pénz. Gulyás Gergely május 11-én jelentette be, hogy a magyar kormány teljesítette az EU-s intézmények felé tett vállalásainak jelentős részét, így júniusban már kiküldik az első számlákat Brüsszelbe, amelyeket a jelenleg befagyasztott forrásokból kellene fedezni. „Reményeink szerint ki is fogják fizetni” – mondta akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Johannes Hahn költségvetési biztos, az Európai Parlament illetékes szakbizottságának május 24-i meghallgatásán viszont azt mondta, hogy a kifizetések megkezdése 2024-re is átcsúszhat, annyira lassan halad a magyar kormány az előírások teljesítésével.
Számos ügyben ért el rendkívüli eredményeket az Európai Unió az utóbbi évtizedekben, de ha valamiben stabilan kiválóan teljesít, akkor az a dolgok halogatása. Ha nincs erős szándék Brüsszelben a magyar pénzek kifizetésére, akkor megtalálják a módját annak elodázására. Márpedig az általunk megkérdezett diplomaták és szakértők többsége szerint nincs meg ez a szándék sem a tagállamok kormányaiban, de még az EU-s intézmények vezető testületeiben sem. Még akkor is fontos állítás ez, ha néhányan hozzátették: az idei év utolsó napjaiban egy kevés pénzhez, a Magyarországnak járó teljes keret töredékéhez talán hozzájuthat a kormány.
Ami egyáltalán felvetődhet most: az MFF kevesebb mint fele
Elképesztő összegekről van szó. A 2021-27-es MFF-ből 21,7 milliárd euró támogatás jár Magyarországnak. Ebből 8,4 milliárd agrártámogatás, ezt nem érintik a különböző jogcímen érvényben lévő befagyasztások. A maradék 13,3 milliárd euró egyelőre hozzáférhetetlen. Az RRF-ből pedig 5,9 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 9,6 milliárd euró hitel járna – utóbbi kamatai jóval kedvezőbbek, mint amit a kormány piaci alapon tudna szerezni magának. Ez a két keret szintén el van zárva a magyar kormány elől. Ha tehát minden befagyasztott keretet összeadunk, akkor azt látjuk, hogy közel 30 milliárd euró elől zárták el Magyarországot az EU intézményei. Ebből nem egészen 6 milliárd euró az a rész, amelynek terhére a magyar kormány júniusban Gulyás Gergely ígérete szerint elkezd számlákat küldeni Brüsszelbe. A többi, azaz 24 milliárd euró, egyelőre még a magyar kormány igen optimista várakozása szerint sem lesz mozdítható a közeljövőben. A fenti tételek közül az 5,9 milliárd eurós RFF-támogatást lenne a legsürgősebb megszerezni, mert azt 2026 végéig el is kellene költeni az EU-s szabályok szerint. A 13,3 milliárdos fejlesztési pénzek (ezekből 6 milliárd a magyar kormány szerint már járna is) 2030-ig lehívhatók maradnak.
Összehasonlításul: a 3-as metró öt és fél évig tartó felújítása 600 millió euróba került (kétharmadát EU-s támogatás fedezte); a Paks II. projektet 12 milliárd euróból tervezték megépíteni. Mészáros Lőrinc összes érdekeltsége a Forbes becslése szerint 1,1 milliárd euró lehet. Ezekhez képest jól látszik, milyen hallatlan összeg a zárolt 30 milliárd.
Horizontális, jogállamisági, mérföldköves
Tekintsük most át gyorsan, hogyan és miért zárolták az egyes tételeket! Az MMF-ből fejlesztésre járó 13,3 milliárd euró 55 százalékát az EU-s tagállamok tavaly decemberben fagyasztották be, mert meglátásuk szerint a közös pénz veszélyben van Magyarországon a demokratikus normák leépítése miatt. Itt 17 reformot kell a magyar kormánynak bevezetnie, hogy a befagyasztást feloldják. Az RRF-pénz elköltésére vonatkozó magyar tervet másfél év egyeztetés után, a tagállamok közül utolsóként ugyan elfogadta a Tanács tavaly decemberben, de a keret tényleges megnyitását 27 reform (EU-s nyelven szupermérföldkő) eléréséhez kötötte a Bizottság. A 27-ből 17 ugyanaz, amit az MMF-befagyasztás esetén már megállapítottak. Mivel a magyar kormány még sem a 17, és így értelemszerűen a 27 feltételt sem teljesítette, ezért az MMF 55 százaléka és a teljes RRF hozzáférhetetlen.
De mi van az MMF 45 százalékával, azzal a bizonyos 6 milliárd euróval, amely a magyar kormány szerint most már járna?
Nos, jelenleg ez a keret is be van fagyasztva. Miért? Mert a fenti befagyasztásokon kívül az Európai Bizottság azt is megállapította, hogy a magyar igazságszolgáltatási rendszer nem felel meg a „horizontális feljogosító feltételeknek”, és emiatt sem az MMF fejlesztési támogatásaiból, sem pedig az RRF-pénzből nem lehet egy centet sem elutalni a magyar kormánynak.
„Horizontális feljogosító feltételek”? Elég nyakatekerten hangzik, miközben valójában ezek olyanok, mint a kártyajátékban az adu: a Bizottság mindent üt vele, és függetlenül a mindenféle egyéb eljárástól befagyaszthat velük minden kifizetést.
Erre egy 2021 nyári EU-s rendelet ad lehetőséget, amely előírja, hogy a támogatásokra csak az EU értékei szerint működő államok, illetve az ezeknek megfelelő programok jogosultak. Márpedig a Bizottság értékelése szerint a magyar igazságügyi rendszert négy fő ponton kell kijavítani, hogy a horizontális feljogosító feltételnek megfeleljen az ország. Ez a négy pont egyébként megfelel 4 szupermérföldkőnek, amit az RRF lehívásának feltételéül szabtak.
A magyar kormány meg is ígérte, hogy idén március végéig ezt a négy igazságügyi reformot végrehajtja. Végül csak május 3-án fogadta el a parlament ezeket (például a bírák érdekvédelmi szervezetének megerősítése szerepelt itt, de voltak az Alkotmánybíróságra és a Kúriára vonatkozó törvények is a csomagban). A kormány azt állítja tehát, hogy elintéztük, amit kellett, hatályosak az új törvények, a horizontális feljogosító feltétel ki van pipálva, így az MMF 45 százalékához hozzá kellene férnünk. Az Európai Bizottság viszont egyelőre még vizsgálja, hogy az új magyar törvények valóban működnek-e. A tavaszi egyeztetéseken a Bizottság ugyan rábólintott a törvények szövegére, de hivatalosan még nem tekintik megoldottnak a dolgot.
Többek között a magyar jogállamiság helyzetéről vitatkoztak zárt ajtók mögött a tagállamok EU-ügyi miniszterei Brüsszelben május 30-án. Információink szerint az ott megjelent biztosok (hárman is részt vettek a tanácskozáson: Šefčovič, Jourová és Reynders) elmondták, hogy konkrétan mire várnak még a magyar igazságügyi reformok esetében. Azt vetették a magyar kormányt képviselő Varga Judit szemére, hogy hiányoznak az új törvények mellé a végrehajtási rendeletek, illetve az új intézkedések végrehajtásához nem biztosítottak forrásokat. Vagyis a törvények rendben vannak, de a gyakorlati működésükre még nincs garancia, és amíg ez nem oldódik meg, addig nem tekintik lezártnak az ügyet.
Brüsszeli forrásaink szerint kizárt, hogy szeptember vége előtt a Bizottság elkészüljön a négy igazságügyi reformot értékelő jelentésével, főleg, hogy még bizonyos rendeletek kiadására várnak, így azok fordítása és elemzése el sem kezdődhetett. Ez alapján a negyedik negyedévig biztosan nem fizetik ki a magyar kormány által kiküldött számlákat. Utána is csak akkor szabadul fel az említett 6 milliárd euró, ha az értékelés pozitív lesz.
Ráadásul a 6 milliárd eurós keret, amely így hozzáférhető lenne, valójában jóval kevesebb. A feljogosító feltételekből ugyanis nemcsak horizontálisak vannak – amelyek minden pénzt befagyasztanak – hanem amolyan simák is. Amelyek, ha nem teljesülnek, az egyes támogatási programok fejezeteit (adott esetben pályázati kiírások tucatjait) blokkolják. Ilyen aknából pedig rengeteg van. Nemcsak a gyermekvédelminek nevezett, a homoszexualitás ábrázolását korlátozó törvény ilyen, hanem egy csomó szakmai elemzés hiánya is, amelyeket már rég le kellett volna adni a Bizottságnak – például a közoktatás vagy éppen a vasút fejlesztésének irányairól. Ezek elmaradására hivatkozva sokszorosan tíz- és százmillió eurók maradnak befagyasztva, ha a mindent blokkoló feljogosító feltételt teljesítettnek találná is az Európai Bizottság.
Szövevényes akadálypálya
Az EU intézményei szövevényes akadálypályát építettek tehát a magyar kormány számára: eljárások fonódnak egymásba, és előfordul, hogy egy egyszer már megoldottnak tűnő ügy máshol kerül elő újra. 2021 májusában például azzal utasította el a magyar RRF-tervet a Bizottság, hogy nincsenek benne megoldások az országspecifikus ajánlásokban megfogalmazott problémákra (az ajánlásokat évenként kapják a kormányok). 2022 decemberére sikerült egy alaposan átdolgozott tervet elfogadtatni, amiben teljesítette az igényeket a kormány. Erre idén május 30-án, a már említett tanácsülésen, Varga Judit ismét megkapta a Bizottságtól, hogy a magyar kormány nem teljesíti az országspecifikus ajánlásokat. Csakhogy ezúttal nem az RRF-tervhez kapcsolódva vetődött fel a téma, hanem az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás alapján, amely már 2018 ősze óta megy az Európai Parlament kezdeményezésére a Tanácsban. Ebben az eljárásban nagyjából félévente szembesítik egy-egy ülésen a magyar minisztert a jogállamisági problémákkal. Elvben ez a vizsgálat addig tart, amíg a tagállamok el nem tudják dönteni, hogy megoldódtak a gondok, és lezárják az eljárást; vagy úgy vélik, hogy reménytelen a helyzet, és kezdeményezik a problémás tagállam szavazati jogának a megvonását.
A tagállamok viszont lassan öt éve nem akarják meghozni ezt a döntést: túlnyomó többségük szerint a magyar demokrácia állapota inkább romlik, mint javul; viszont az EU szabályai szerint a lehető legsúlyosabb büntetés kiszabását több ország is túlzásnak érzi. Ráadásul a szavazat megvonásához teljes egyhangúság kellene, és a lengyel kormány előre megmondta, hogy vétózni fog a magyarok védelmében. Éppen ezért hoztak létre újabb és újabb eljárásrendeket az EU-ban, hogy a szavazatmegvonásnál enyhébb, de mégis kemény szankciókat lehessen kivetni. A 2020-as évekig ilyen lehetőség nem volt. Így született meg a „feltételességi mechanizmus”, amely alapján az MFF-pénzek 55 százalékát zárolták – ezt eddig csak Magyarország ellen vetették be. Így kötötték szupermérföldkövekhez az RRF-pénzek lehívhatóságát, és így kerültek előtérbe a horizontális felhatalmazási feltételek is.
Jog vagy politika?
A magyar kormányra nehezedő nyomást az Európai Bizottság hivatalnokai jogi vitának, míg a képviselők és a kormányzati emberek inkább politikai ügynek tekintik. A kettő együtt igaz, vagyis a Bizottság rendkívül alaposan kéri számon a jogi problémákat, részint politikai nyomásra. Olyasmi a helyzet, mint amikor egy vállalkozásra egyszerre száll rá a NAV, a tűzvédelmi- és egyenlő bánásmód hatóság is. Mindent alaposan átnéznek és számonkérnek – és egyébként a kipécézett cég tényleg megsért egy csomó szabályt.
A magyar kormány lényegében azt állítja, hogy azért büntetik az EU-s intézmények, mert az európai politikai fősodortól távol álló politikát visz, elsősorban nemi orientációt és a migrációt érintő ügyekben. Kommunikációjuk szerint az illiberális modell meghirdetéséért büntetik őket. Csakhogy ez önmagában nem igaz. Tény, hogy a nevezett ügyekkel összefüggő viták, kötelezettségszegési eljárások és bírósági perek régóta mennek a magyar kormánnyal szemben, de igazán komoly szankciók ezek miatt sosem érték az országot. Még azt is simán elnézték Orbán Viktornak, hogy egyetlen menekültet sem fogadott be az ország a 2015-ös kvótadöntés alapján.
Brüsszelben közben egyre többen látják úgy, hogy a gender- és migránstémát a magyar kormány direkt azért élezi ki, hogy otthon ezekre kenhesse az uniós eljárásokat. Katarina Barley egykori német igazságügyi miniszter, az EP egyik szocialista alelnöke például a „gyermekvédelmi törvény” magyarországi elfogadásakor arra figyelmeztette (sikertelenül) a kollégáit egy megbeszélésen, hogy ne üljenek fel a provokációnak: „Orbán pont azt akarja, hogy ezzel foglalkozzunk egész évben, és közben tovább lophasson.”
Az igazán komoly, jelentős pénzvesztést okozó EU-s fellépések azután jöttek, hogy a magyar kormány az ukrajnai háború kitörése óta látványos gesztusokat tett az oroszoknak. Erre utalt az az EU-s diplomata is, akinek gondolatait a cikk elején idéztük. Ahogy egy nyugat-európai, az EU egyik alapító államából való másik diplomata fogalmazott lapunknak:
„Nyugati részről évek óta erősek az ellenérzések a magyar kormány illiberális politikájával, a jogállamiság rombolásával szemben. De a keletiek és a déliek közül eddig többen vonakodtak érdemi büntetés kiszabására, mert attól tartottak, hogy egy ilyen precedens nyomán a nyugati erős országok zsarolhatják majd a gyengébbeket. Csakhogy a háború ezeket az aggodalmakat felülírta. Most először azt mondták: csináljuk!”
A diplomata itt a tavaly decemberi tanácsi határozatra célzott, amikor csak a lengyel kormány szavazott a magyar MFF keret 55 százalékának befagyasztása ellen. Ha az előzetes háttéregyeztetésekkor nem látszott volna, hogy ehhez meglesz a minősített többség, akkor feltehetően Párizsból és Berlinből, a két legbefolyásosabb tagállam kormányából nem sürgették volna az Európai Bizottságot, hogy legyen a lehető legszigorúbb a magyar intézkedések elbírálásakor. (Ez tavaly novemberben történt, amikor a Bizottság elégtelennek minősítette a magyar vállalások végrehajtását, és úgy döntött, hogy hiába lett Integritás Hatóság, meg erősödött a közbeszerzések ellenőrzése, fenntartotta és a Tanács elé vitte szavazásra a befagyasztásról szóló szeptemberi javaslatát.)
A lengyel ügy másmilyen
Ezen a ponton szokás ellenérvként felhozni, hogy „de hát a lengyelek is büntetésben vannak”, pedig ha van tagállam, amely teljes erejével támogatja az ukránokat, akkor az a varsói. A lengyel kormány szintén egy horizontális feljogosító feltétel miatt nem kaphat sem az MFF-ből, sem pedig az RRF-ből. E megközelítés alapján nem lehet köze a magyar kormány oroszos orientációjának az EU-s szankciókhoz. Csakhogy a magyar és a lengyel pénzbefagyasztások között van két fontos különbség. Az egyik, hogy a lengyel kormány ellen nincs feltételességi mechanizmusból fakadó pénzmegvonás, azaz esetükben a Tanács nem szavazott, ellenük nincs olyan szankció, amit a többi tagállam vetett volna ki. Ez politikai szempontból óriási különbség.
Gyakorlati szempontból pedig az a nagy különbség, hogy a lengyelek azért vannak büntetésben, mert egy konkrét, az EU Bírósága által hozott ítéletet nem hajlandók végrehajtani – a bírók fegyelmi ügyeit intéző testület politikai irányítását kellene megszüntetni. Ezt sokkal könnyebb lenne megoldani technikailag, mint azokat a jóval összetettebb feladatokat, amelyeket a magyar kormány kapott. Hogy a lengyel kormány nem képes a feladatát megoldani, abban benne van, hogy az őszi választások előtt a koalíciós pártok között túl sok a konfliktus, és az államfő is a megoldás útjában áll. Ám a lengyelek az egész helyzetet napok alatt elintézhetnék, ha nagyon akarnák, és sokan vélekednek úgy Brüsszelben, hogy a választás után az év végére meg is fogják oldani. A magyar pénzek viszont csak apránként, újabb és újabb feltételek teljesülése nyomán nyílhatnának meg.
Bonyolultan, lassan
Erre az apránkénti nyitásra leginkább Bizottságban van hajlandóság az EU-s intézmények közül. A Bizottság ugyanis jogszabályok mentén gondolkodik, és az a logikája, hogy ha az előírások teljesülnek, akkor utalni kell a pénzt. Ebbe a logikába pedig nehezen fér bele, hogy ha a magyar kormány jónéhány ügyben teljesít – például májusban elfogadták az előírt igazságügyi reformokat –, akkor annak egy idő után ne legyen eredménye. Valamit kell adni, ha magyarok is adnak, különben az egész jogi folyamat kiüresedik.
Ennek ismeretében válik fontossá az Európai Parlament aktivizálódása. Az EP ugyanis óriási nyomást helyez a Bizottságra, hogy ne engedje ki a magyar kormányt a szorításból. 2021 őszén a Parlament például beperelte a Bizottságot, mert késlekedett elindítani a feltételességi mechanizmus szerinti eljárást a magyar kormány ellen – ezt végül csak a 2022-es magyarországi választás másnapján ígérte meg Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Az EP rendszeresen fenyegeti a Bizottságot azzal is, hogy leváltják az egész testületet, ha puha lesz Orbánékkal szemben. Az EP nyomásgyakorlásának legutóbbi fejleménye, hogy a képviselők nagy többséggel elfogadtak egy jelentést, amelyben felszólítják a Tanácsot, ne engedjék meg magyar kormánynak, hogy 2024 második félévében ellássa elnöki feladatait. (Az elnökséget félévente rotálják a tagállamok között, a magyar kormány eddig egyszer, 2011 első felében töltötte be a tisztséget.) Példátlan lenne megfosztani a következő elnökségétől a magyar kormányt, de a szélsőjobb csoportjain kívül az összes nagy európai frakció támogatta a javaslatot. Az EP nem szólhat bele formálisan az elnökségi vetésforgóba, de a nyilatkozat megszavazása fontos jele annak, hogy a magyar kormánnyal szemben rendkívül kritikus az európai pártok óriási többsége. Ez hatással lehet a Bizottság mindenkori szigorára is, amikor a magyar pénzek ügyét vizsgálja.
Lesz akkor pénz?
Olyan ütemben és olyan mennyiségben belátható időn belül nem érkezik Magyarországra EU-s támogatás, ahogy az jöhetne, ha a magyar kormány nem üresítette volna ki a demokratikus intézményeket, és nem erőltetné az orosz propagandát. A kettő együtt vezetett ahhoz, hogy egymásba fonódó eljárások és vizsgálatok sorozatával folyamatos nyomás alatt tartják a támogatások elvonásával. A magyar kormány tehát lépéskényszerben van. Ha fogcsikorgatva is, de igyekszik valamennyit teljesíteni az elvárások közül: 2022 ősze óta rendszeresen kerülnek a parlament elé olyan törvényjavaslatok, amelyek a Bizottság előírásai nyomán készültek.
A költségvetésnek ugyanis nagyon kell a pénz. Éppen a múlt héten vetettek ki új adót a megtakarításokra, hogy állampapírok vásárlására szorítsák a lakosságot és a bankokat. Kiderült, hogy a jövőre kivezetni ígért rendkívüli ágazati adók nagy része marad 2024-ben is. A tanárok béremélését, de az új akkumulátorgyárakat kiszolgálni hivatott új gázerőműveket is EU-s pénzből fizetné ki a kormány, miközben ezres nagyságrendben állítanak le tervezett beruházásokat. Az EU-s támogatások már most hiányoznak a magyar gazdaságnak, amikor pedig év végén kifutnak a 2020-as ciklusból maradt pályázatok, a hiányuk még fájóbb lesz.
A félszívű teljesítés és a brüsszeli követelmények szorítása még évekig meghatározhatja a magyar–EU-viszonyt. Nagy áttörés aligha várható:
az EU-s intézmények több mint tíz év parttalan vita után elszánták magukat a kemény szankciók kivetésére, de a kicsikart magyarországi intézkedések aligha változtatják meg alapjaiban az autokratikus jegyeket mutató rendszert. Óvatos hazai kiigazítások és a pénzek folyamatos brüsszeli elvonása tehát a legvalószínűbb forgatókönyv a következő évekre. Ebben nagy változást csak egy magyarországi kormányváltás vagy egy olyan európai fordulat hozhatna, amikor a tagállamok többségében oroszbarát, illiberális erők jutnak hatalomra.
Egyik sem látszik az alagút végén.
Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök az EU Keleti Partnerség-csúcstalálkozóra érkezik az Európai Tanács brüsszeli épületébe 2021. december 15-én (fotó: AFP/POOL/Johanna Geron)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
