Szentek és álszentek – Michelangelo Dávidjának amerikai botrányáról
Egy floridai iskola vezetősége lemondásra szólította fel az intézmény igazgatóját, aki ellen szülői panasz érkezett. Az ok: egy tanórán bemutatta diákjainak Michelangelo Dávidját, ráadásul a pornográfnak talált műtárgy ismertetéséről nem tájékoztatta előre a szülőket. A hír a nemzetközi és a hazai sajtóban is megfordult a botrány különböző előjelű interpretációival. De tényleg így történt-e az eset? És ha igen, milyen kérdéseket vet fel a művészettel és befogadásával kapcsolatban? Körösvölgyi Zoltán művészettörténész írását A Szív jezsuita magazin bocsátotta a Válasz Online rendelkezésére.
A floridai Tallahassee Classical School vezetősége az idén március 23-án megjelent hír szerint szülői panasz miatt lemondásra szólította fel az iskola igazgatóját, Hope Carrasquillát. A panasz tárgya az volt, hogy a reneszánsz művészetet tárgyaló egyik órán a tanár bemutatta Michelangelo Buonarroti 1504-ben befejezett Dávid című szobrát. A műalkotást az egyik szülő pornográfnak és emiatt gyermeke számára bemutatásra alkalmatlannak találta, ráadásul tanórai szerepeltetéséről az iskola nem egyeztetett előre a szülőkkel. Carrasquilla azt nyilatkozta, az iskola vezetőtestületének elnöke ultimátumot adott: vagy lemond, vagy az iskola megszünteti munkaszerződését. Azt is elmondta, úgy véli, az említett tanóra miatt felmerült panasz miatt került ebbe a nehéz helyzetbe, és az iskola vezetői inkább néhány szülő véleményét fogadták el, mint az ő huszonöt éves oktatási tapasztalatát.
Politikai felhangok a hír mögött
Az esetet március végén a sajtó is felkapta. Az interpretációk többsége a botránynak azt az aspektusát emelte ki, miként fordulhat elő, hogy a nyugati művészet egyik legismertebb, több mint fél évezredes, ikonikusnak tekintett műalkotását pornográfnak mondja valaki, micsoda prüdéria és álszentség kell ehhez, és mennyire hűen szemlélteti mindez az amerikai evangelikál kereszténység és a politikai alt-right szemellenzős ultrakonzervativizmusát. A hír további politikai színezetet kapott azzal, hogy Florida republikánus párti kormányzója, Ron DeSantis reakciójában a szexualitással és a társadalmi nemekkel kapcsolatos identitás iskolai tárgyalását korlátozó törvény teljes körű kiterjesztésének szükségességéről nyilatkozott, az eset miatt elbocsátott iskolaigazgatót pedig a szobor eredeti példányát őrző Firenze demokrata párti polgármestere, Dario Nardella két nappal a hír megjelenése után meghívta az olasz városba.
A királynő fügefalevele
A csupasz szobor egyébként nem először kelt felháborodást. Antoinette Radford a BBC felületén megjelent írásában felidézi, hogy Viktória királynő 1857-ben az akkor South Kensington (ma Victoria & Albert néven ismert) Múzeumnak ajándékozta a szobor tökéletes gipszöntvény másolatát, ám annak első megtekintésekor Dávid mezítelensége annyira sokkolta a királynőt, hogy a szoborral arányos méretű gipsz fügefalevelet rendelt Dávid genitáliájának elfedésére. A későbbiekben ezt „stratégiai pontokon elhelyezett kampók” segítségével aggatták fel a szoborra a királynői látogatások alkalmával.
Mindössze munkaügyi kérdés?
Az amerikai történet teljességének értelmezéséhez segít hozzá a floridai iskola honlapján olvasható, március 31- én kelt jogi szövegezésű nyilatkozat, amely szerint a reneszánsz kultúra oktatása Michelangelo Dávidjával együtt továbbra is az iskolai tanmenet része marad, és az intézmény soha nem tekintette pornográfnak e műalkotást. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy megfelelő előzetes tájékoztatást nyújtsanak a tanított tárgyakról és tartalmukról, hogy a szülők szabadon eldönthessék, gyermekük részt vegyen-e az adott tárgy tanóráin. A deklaráltan keresztény szellemiségű, a szabad művészetek és tudományok klasszikus oktatása iránt elkötelezett iskola vezetőtestülete leszögezte: az igazgató lemondatásához több korábbi munkaügyi probléma vezetett.
A történetet akár le is zárhatnánk ezzel: a munkaügyi kérdés kívül esik kompetenciánkon, Michelangelo Dávidja és a reklamáló szülő által megnevezett további alkotások, így a Sixtus-kápolna mennyezetfreskói, köztük az Ádám teremtése (1509–10), valamint Sandro Botticelli festménye, a Vénusz születése (1485 k.) továbbra is a művészeti oktatás részei maradnak. Mégis érdemes alaposabban tanulmányozni azt a jelenséget, amelyre ez az eset és a vele kapcsolatos reakciók rámutatnak.
Botrányosan szép biblikus ábrázolás
Michelangelo Dávidja már létrejöttekor bátor alkotásnak számított. Az itáliai reneszánsz jól ismert, a bibliai történet (1Sám 17,26–54) hősét megjelenítő korábbi szobrai, így Donatello a Mediciek számára kútfigurának készült 1440-es vagy Andrea del Verrocchio ugyancsak a Mediciek megrendelésére, 1473 és 1475 között készült Dávidja embernagyságnál kisebb méretű bronzszobrok, amelyek Góliát legyőzése után, a filiszteus levágott fejével mutatják az ifjú pásztort. Donatellónak ismeretes még egy márványból faragott, az előzőeknél nagyobb méretű, korai munkássága részeként készült Márvány Dávidja (1408–09/1416) is, amely ugyancsak Góliát levágott fejével mutatja a hőst, ám lényegesen szöveghűbb, a harci ruházatot mellőző öltözékben; talán csak merengő, kissé üres tekintete különös a történet ismeretében.
Michelangelo Dávidja egészen más léptékű alkotás: hatalmas, 516 centiméter magas, 5660 kilogramm tömegű, egyetlen márványtömbből faragott figura, amely az eredeti művészi megközelítés szerint nem a győzedelmes, hanem az ütközet előtti, nyugodt, figyelő, összpontosító, gondolkodó Dávidot mutatja, a bibliai szövegnek megfelelően oldalán egyetlen fegyverként látható parittyával.
A mű reprezentációja már ekkor fejtörést okozott: bemutatásakor a megbízó sekrestyetanács és az akkori firenzei gonfaloniere, Piero di Tommaso Soderini arra jutottak, a mű túl tökéletes ahhoz, hogy az eredeti megbízás szerinti helyszínen, a dómban helyezzék el,
így egy mintegy harmincfős bizottságot hoztak létre, tagjai között Leonardo da Vincivel és Sandro Botticellivel, hogy meghatározzák a szobor megfelelő helyét. Dávidot a végül kijelölt Piazza della Signorián, a Palazzo Vecchio előtt fejezte be Michelangelo, onnan helyezték át 1873-ban állagmegóvási céllal a Galleria dell’Accademia épületébe, ahol most is látható.
A popkultúra is felöltöztette Dávidot
Michelangelo Dávidja azóta nem csupán a nyugati szépművészet ikonikus alkotásává, hanem a populáris kultúra részévé is vált. A Levi’s farmermárka 1971-es print reklámján a kortalan öltözéket ígérő farmert viseli, a Ferrero Rocher 2008-as hirdetésén orcája a hirdetett édességtől dudorodik, a Neviot ásványvíz szintén 2008-as reklámfilmjében „természetesen lehull a lepel” Dávid mezítelenségről, míg az Armalite AR-50A1 mesterlövész-kézifegyver sokak által vitatott 2014-es sajtóhirdetésén a fősorral („A Work of Art”) együtt kölcsönöz a hirdetett fegyvernek „műalkotás” jelleget.
Szemérem vagy pusztítás?
A szobor mezítelensége valóban akut problémát jelent, ám nem maga a mezítelenség, hanem amiatt, mit is kezdünk vele. Dávidnak nem a viktoriánus korban takarták el először a szemérmét: a hatóságok már a mű bemutatásakor huszonnyolc rézlevélből készült füzért helyeztek a dereka köré, és az legalább a XVI. század közepéig a szobron maradt. Hasonló példaként említhetjük a korábbi reneszánsz mester, Masaccio Kiűzetés a Paradicsomból című, a firenzei Brancacci-kápolnában látható freskójának mezítelen Ádám és Éva alakjait, amelyekre a mű elkészülte után három évszázaddal festetett az alakok genitáliáit elfedő fügefaleveleket III. Cosimo Medici. Az utólagos ráfestést a freskók 1980-as évekbeli restaurálásakor eltávolították, az eredeti állapotot helyreállítva. Aktuális restaurálási példa Artemisia Gentileschi itáliai barokk festőnő 1615–17-re datált, A hajlam allegóriája (Allegoria dell’inclinazione) című festménye, amelynek – önábrázolásnak tekintett – női alakja mezítelen testét mintegy hetven évvel később ráfestett drapéria takarja. Ezt a felülfestést az olajfestmény 2022-ben megkezdett restaurálása során eltávolíthatatlannak ítélték, így csupán digitálisan törekednek létrehozni a kép eredeti kinézetét.
A közösségi médiából kitiltva
A jelenség visszatérő jellegét az e cikk megszületését kiváltó híren túl hűen illusztrálja egyrészt egy olyan friss közvélemény-kutatás eredménye, amely szerint az amerikaiak 14 százaléka problémásnak látja klasszikus műalkotásokon a mezítelenség megjelenítését, 28 százalékuk pedig annak bemutatását gyerekek körében. Hasonló továbbá a talán e szemlélethez is igazodó mezítelenségcenzúra jelensége a közösségi médiafelületeken, amelynek következményeként például a bécsi múzeumok az explicit tartalmak, sőt akár prostitúció és pornográfia szabad megjelenítését is lehetővé tévő OnlyFans közösségi oldalon hirdetik műalkotásaikat „Vienna’s 18+ content” felhasználói néven. Ennek előzménye, hogy 2018-ban a Facebook a Willendorfi Vénusz képét, 2019-ben az Instagram egy Rubens-festményt távolított el, 2021-ben pedig az Albertina TikTok-felhasználóját és a Leopold Múzeum rövid videóját törölték a Facebookról és az Instagramról potenciális pornográf tartalomra hivatkozva. A jelenség életszerűtlenségét kifigurázva a VisitFlanders turizmusszervezet ügynökei egy akció keretében 2018-ban az antwerpeni Rubens-ház látogatóit kérdezték arról, van-e felhasználói felületük a közösségi médiában, és ha válaszuk igen volt, „a saját védelmük érdekében” udvariasan, ám határozottan elterelték őket a múzeumban látható, mezítelenséget megjelenítő festményektől.
Botrány vagy provokáció?
Az említett műalkotások alakjainak mezítelensége valójában távol áll a pornográfiától és a művészet valódi botrányától. Tótfalusi István Magyar etimológiai szótárának meghatározása szerint a „botrány ‘általános megütközést keltő eset’; aki megbotránkoztat, az megütközést, felháborodást vált ki valakiből”. Ezzel pedig elérkezhetünk a művészet talán leginkább lényegi pontjához, a hatás kiváltásához, a befogadó érintetlennek maradása ellehetetlenítéséhez. Krisztován Márton lelkész-teológus közelmúltbeli szakdolgozata felhívja a figyelmet a botrány és a provokáció megkülönböztetésére, arra, hogy „a provokáció öncélú”, és „a szeretet dönti el, mikor mire van szükség: kizökkenteni, és a szabadság botrányára felhívni a figyelmet, vagy pedig a szabadságról való lemondást választani”.
Hinnünk kell a jelentéshez
Nem véletlen, hogy a botlatókő, a megütközés kövének bibliai említése Krisztust jelenti ki akként (Róm 9,30–33; 1Pét 2,6–8), a hit alapjaként. A vallásos hit és a művészetbe vetett hit között pedig van kapcsolat. Már Dosztojevszkij Miskin hercege úgy reagál Hans Holbein A halott Krisztus teste a sírban (1520–22) című, a radikális reformáció szemléletét hordozó és ortodox hívőként felfoghatatlan festményére, hogy „ennek a képnek a láttára némelyik ember még a hitét is elveszítheti”. Daniel A. Siedell amerikai művészettörténész pedig kifejezetten rámutat, hogy „mind a vallás, mind a művészet működéséhez hitre van szükség”. Példaként úgy folytatja, hogy „ahogyan az Eucharisztia hatásosságához a befogadónak hinnie kell (azaz hittel kell rendelkeznie), hogy a bor és az ostya Krisztus vére és teste, ugyanúgy egy műalkotás szemlélőjének is hinnie kell, hogy a vászon felületére kent olajfesték jelent valamit”. Visky András még ennél is tovább megy, amikor a második parancsolatról szóló értekezésében úgy fogalmaz, a „valódi műalkotás nem egy bálvány alkotására tör, hanem ellenkezőleg, rámutat a bálványra, mindarra, ami megfoszt saját életünk valóságától, és a maga szelíd eszközeivel leleplezi azt.
A valódi műalkotás önmagára is mint lehetséges bálványra mutat rá: nemcsak a világ, az emberi viszonyok, a társadalmi berendezkedés álságosságáról rántja le a leplet, hanem önmagáról is.
A valódi műalkotásban mindig fölismerhető az önmaga megszűnésének és megszüntetésének az akarata: elküld magától, és az élet etikai kihívásai felé fordítja a tekintetünket. Gyönyörködtet, de fel is ébreszt, és kiküld a városterekre észrevenni az otthontalanokat, a kitaszítottakat és megnyomorítottakat. Nem én vagyok a cél, mondja a műalkotás, én csak egy önismereti, önfelismerési esemény vagyok.”
Michelangelo Dávidja egy félezer éves mezítelen márvány szobortest „megbotránkoztató” látványánál lényegesen komolyabb és ténylegesen botrányos találkozást kínál: találkozást önmagunk kicsiny hitével, az előttünk tornyosuló, társaink által leküzdhetetlennek ítélt feladattal, a mindezek ellenére erőt adó hit ajándékával.
A megszépítés veszélyei
A hondurasi és afrokubai származású, New Yorkban élő Andres Serrano Bemerítés (Immersion) című (és Húgykrisztus [Piss Christ] alcímű) 1987-es fotográfiája, amely első látásra aranyló fényben lebegő feszületet mutat, az alcím és a mű keletkezésének ismeretében (tudniillik a művész a feszületet egy saját vizeletével megtöltött tartályban fotografálta le) egészen más jelentésrétegeket mozgat meg – és Michelangelo Dávidjánál jóval nagyobb eséllyel válthat(ott) ki felháborodást. A deklaráltan hívő katolikus alkotó szándéka a nyilatkozata szerint nem a provokáció volt, hanem a megütközés keltése: a fröccsöntött műanyag divattárgyként tekintett feszületek botrányát állította szembe a kereszthalál és annak testi következménye fájdalmas valóságával. A mű és alkotója két évvel a fotográfia első nyilvános bemutatását követően politikai viták kereszttüzébe került, a művész halálos fenyegetéseket és gyűlöletleveleket kapott, a művet pedig több alkalommal is megrongálták kiállítási környezetben. Az alkotás támogatója, a Sister Wendy néven közismert néhai brit Wendy Beckett karmelita nővér és művészettörténész úgy érvelt, a fotográfiát nem tekinti blaszfémnek, szerinte sokkal inkább azt mondja ki, mit is teszünk Krisztussal.
A valódi botrányt jelentő megszépítés és elkendőzés veszélyét a Serrano művére reagáló versében Andrew Hudgins fogalmazta meg találóan, elgondolkodtató útravalót kínálva korunk hozzáállásáról a művészethez és a világlátáshoz: „Hozzászoktunk a szépséghez, a szörnyűség nélkülihez. / A hasztalan szépséghez hozzászoktunk.”
Az írás eredetileg A SZÍV jezsuita magazin 2023. májusi számában jelent meg.
Nyitókép: Michelangelo Dávid szobrának másolata a régi városháza, a Palazzo Vecchio bejáratánál 1900-ban (fotó: Fortepan)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
