„A Székely Köztársaság létrejötte világkényszer” – úttörő kötet a Trianon előtti kérészállamokról

Ablonczy Bálint
| 2023.01.04. | Interjú

Az első világháború nem ért véget az 1918. november 11-én egy franciaországi vasúti kocsiban aláírt fegyverszünettel. Az erőszak még évekig tombolt Európa jelentős részén és a régi rend szétesését alkalmi államalakulatok születése kísérte. Különösen így volt ez a Magyar Királyságban, ahol Fiumétől a Kunságon és a Bánságon át a Székelyföldig terveztek és hoztak létre helyi elitek úgynevezett kérészállamokat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Közép-Európa Intézete és a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport gondozásában nemrég úttörő könyv jelent meg a témában. A kötet szerkesztőivel, Szeghy-Gayer Veronika és Zahorán Csaba történészekkel, illetve az NKE Közép-Európa Intézetét vezető Hatos Pállal történelmi oknyomozásra indulunk: Fiuméban államilag engedélyezik a szabad szerelmet és a kokainfogyasztást, majdnem kikiáltják az önálló Székelyföldet, a lendvai Elefánt Szállóban pedig egy csempészkedő kántortanítónak köszönhetően megszületik a világtörténelem első vend állama.

hirdetes

Először a tétnélküli történelmi érdekességeknek kijáró figyelemmel olvastuk át a kérészállamokról szóló kötetet. Aztán eszünkbe jutott, hogy donyecki és luhanszki „népköztársaságok” vagy Transznisztria révén a jelenség most is létezik, azaz munkájuk segít megérteni mai valóságunkat is. De mi köti össze a Kun Köztársaságot és a Lajtabánságot a 133 napig létező magyar tanácsköztársasággal, illetve az 1920 és 1924 között fennállt Fiumei Szabadállammal? 

Hatos Pál: A kérészállamok – a kifejezés Ablonczy Balázs leleménye – meghatározásánál először is az időbeli tényezőt kell figyelembe venni. Minket az az időszak érdekelt, amikor 1918 őszén, a háború utáni háborúk zavaros átmeneti évében az Osztrák–Magyar Monarchia romjain támadt káoszban megszülettek az utódállamok. Az általában igen rövid ideig létező vagy igazából meg sem született kérészállamok másik fontos jellemzője, hogy kísérletet tesznek valamifajta állami attribútumok birtoklására, kinyilvánítására. Végül a harmadik jellemző az önrendelkezés; Wilson amerikai elnök nyomán a kérészállamokat kiötlők maguk szerettek volna rendelkezni szűkebb pátriájuk sorsáról. 

Tehát a ma már kicsit viccesen hangzó köztársaságok és bánságok az államnélküli korszak államai?

Szeghy-Gayer Veronika: Pontosan. A helyi elitek szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A nemzetállami keretekből kicsúszva szerettek volna identitásukat megfogalmazva valamifajta állampótlékot létrehozni. 

Zahorán Csaba: Az akkori ország szinte minden területéről tudunk hasonló kísérletekről, nem is mindegyik került be a könyvbe. Kimaradt például Kós Károly Kalotaszegi Köztársasága vagy olyan elképzelések, mint a Zsil-völgyi államkezdemény meg az állítólag szintén felmerült palóc önrendelkezés. Különbséget tehetünk a megvalósulás szerint is: a Székely Köztársaság kezdeményezőit egy nappal a kikiáltás előtt tartóztatták le a megszálló román hatóságok, a Hucul Köztársaság hónapokig létezett a Kárpátok hegyei között, ahogy azt Fedinec Csilla és Szakál Imre bemutatják, míg a Fiumei Szabadállam – amelynek kialakulását Ordasi Ágnes elemzi – évekig fennállt.

Zahorán Csaba: „Az akkori ország szinte minden területéről tudunk hasonló kísérletekről” (fotó: Andrónyi Tamás)

Magyarként nehéz nem Trianon szemüvegén keresztül nézni ezeket a kezdeményezéseket. Vajon nem arról volt szó, hogy az elszakítással fenyegetett területek magyarjai pszeudoállamocskák létrehozásával próbálták elkerülni, hogy cseh, román vagy szerb uralom alá kerüljenek? 

Szeghy-Gayer: A helyzet ennél bonyolultabb. Nekünk könnyű, mert ismerjük, milyen irányt vettek az események később, amit a korabeli szereplők 1918-1919-ben értelemszerűen nem tudhattak. A szlovákoktól elvben különböző szlovjákok apostola, a rövid életű Tót Népköztársaság kassai kikiáltója, Dvorcsák Győző később elment Párizsba és ott a magyar revízió érdekében dolgozott. Róla biztosan tudjuk, hogy pozitívan viszonyult a magyar államhoz, annak keretein belül képzelte el a szlovják autonómiát, a mai Kelet-Szlovákiát. Viszont például a Szepesi Köztársaságot kezdeményező helyi szlovák–magyar–német elitek már jóval sokszínűbbek voltak, ők inkább saját regionális identitásukat akarták kifejezni.

Hatos: Esetenként még szemben is álltak a magyar állammal. A lendvai Elefánt Szállóban kikiáltott Vendvidéki vagy Murai Köztársaság például egyfajta vend (azaz szlovén) identitást igyekezett meglovagolni.

Kérdés, hogy milyen tömegtámogatás állt mögötte és mennyire a főszervező Tkálecz Vilmos csempészetben is érdekelt egykori kántortanító magánambícióiról szólt az egész. Az ő esetére is igaz, amit másutt is látunk: az addig radar alatt lévő társadalmi erők mozdultak meg.

Ezért úttörő ez a kötet: rávilágít, hogy a történelmet nemcsak a nemzet formálja, a nemzetet pedig nemcsak az államalkotó tények teszik. Azért akart 1918-ben és utána kis túlzással minden bokorban egy állam létesülni, mert az állam által valami maradandó jön létre. Ezáltal – gondolták a korban – ki lehet fejezni a szlovják, a szepességi, a ruszin vagy a mai Burgenland területén élő gazdapolgárság, a hiéncek identitását. Utóbbiak nem kértek Magyarországból, köztársaságukat még 1918 novemberében, a Károlyi-kormány idején 24 óra alatt leverték. Mozgalmuknak mégis tartós hatása volt, befolyásolta az 1921-es soproni népszavazást is. A magyar kormány azért kérte olyan szűk területre a referendumot, mert felmérte, hogy Burgenlandban kevesen voltak lojálisak a Magyar Királysághoz. Jól számoltak, mert így is elsősorban Sopron szavazott Magyarország mellett, a környező falvak Ausztriához csatlakoztak volna.

Zahorán: A Murber Ibolya és Révész Tamás által ismertetett Lajtabánság, a Bánsági vagy a Székely Köztársaság valóban a magyar államhoz való ragaszkodást fejezték ki. Ha meg az már lehetetlennek tűnt, valamilyen önrendelkezést szerettek volna elérni. Ezek közül a legkülönlegesebb talán a Bánsági Köztársaság, amely nem „mini nemzetállam” lett volna, mint a Székelyföld, hanem multietnikus vegyesállam, románok, németek, magyarok, szerbek, zsidók és mások együttélésével. Persze kissé homályos a történet, még arról is megoszlanak a vélemények, hogy végül kikiáltották-e Temesvár székhellyel a Bánsági Köztársaságot. Az, hogy a kötetbe három szerző is írt erről a régióról – Marchut Réka, Borsi-Kálmán Béla és Molnár Csongor –, mutatja, hogy később is sokakat izgatott a története.

A Ludovika Egyetemi Kiadó által 2022 szeptemberében megjelentetett Kérészállamok. Átmeneti államalakulatok a történelmi Magyarország területén (1918-1921) című kötet alapanyagát a Ludovikán 2020. február 25-én megtartott konferencia alkotja. A projekt (a konferencia megszervezése és a kötet megszerkesztése) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Közép-Európa Kutatóintézete és az ELKH BTK Történettudományi Intézetén belül működő Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport együttműködésének eredménye. A több mint 400 oldalas könyvet Szeghy-Gayer Veronika és Zahorán Csaba szerkesztette, három szakmai lektora volt, összesen 19 írást tartalmaz 20 szerzőtől.

Min múlott, hogy ma mondjuk Liechtenstein vagy Lettország létezik, Fiumei Szabadállam vagy Székely Köztársaság meg nem? 

Szeghy-Gayer: Mindig van szerencsefaktor, de alapvetően a nagyhatalmi viszonyulás a döntő. Ha nem állt mögötte nemzetközi érdek, a korban létrejött egyetlen állam sem maradhatott fent hosszútávon. 

Zahorán: Paál Árpád, Udvarhely vármegye helyettes alispánja érzékelte is ezt, amikor az általa kezdeményezett Székely Köztársaság kapcsán arról beszélt, hogy a miniállam létrejötte „világkényszer.” Semleges, nagyhatalmi befolyási övezetek között elhelyezkedő önálló területben gondolkodott, amely összeköti Nyugatot és Keletet, illetve általa Románia és Magyarország kompromisszumot köthet. Csakhogy 1918 előtt a magyar államban nem volt szó semmilyen székely önrendelkezésről, sőt a régiót pont a dualizmus idején integrálták a megyerendszerbe, 1918 végétől pedig a magát már nyeregben érző Romániának nem állt ez érdekében.

Hatos: Veronika a nemzetközi összefüggések kapcsán fontos dologra mutatott rá. Nézzük a történelmi párhuzamokat! A Genfi Köztársaság csak 1815-ben lett Svájc része, előtte évszázadokig független volt. Miért maradhatott fent ilyen sokáig önállóan Kálvin János választott városa? Három regionális nagyhatalom, a francia királyság, a savoyai hercegség és a svájci államszövetség ütközőzónájában feküdt. Egyiknek sem volt érdeke, hogy a másikhoz tartozzon. Éppen ezt látjuk a Baltikumban is. Az első világháború után a térséget hagyományosan meghatározó két nagyhatalom, (Szovjet) Oroszország és Németország meggyengült, ami lehetővé tette nyugati támogatással a balti államok megszületését és fennmaradását a két világháború között.

Bármennyire is nehéz ezt nekünk, magyaroknak tudomásul venni, ez a nagyhatalmi érdek a Kárpát-medence esetében nem létezett.

Ahogy Harold Nicolson fiatal brit diplomata a párizsi békekonferenciáról megírta, őket nem a régi foglalkoztatta, hanem az új. A délszlávok, a románok és a szerbek konfliktusainak rendezése jobban érdekelte a nagyhatalmakat, a mi kétségbeesett kísérleteink viszont nem tudtak elegendő nemzetközi figyelmet generálni. Szomorú tény: mire a magyar békeküldöttség kiérkezett Párizsba 1920 januárjában, a fontos dolgok már eldőltek.

Szeghy-Gayer Veronika: „Mindig van szerencsefaktor, de alapvetően a nagyhatalmi viszonyulás a döntő” (fotó: Andrónyi Tamás)

Szeghy-Gayer: Valójában a magyar államnak sem volt érdeke ezen államok függetlensége. A szlovják mozgalmat például felújították 1938 után, Dvorcsák Győző elég komoly pénzeket kapott saját újság és mozgalom létrehozására, de senki nem gondolta, hogy akárcsak autonómiát kellene adni a szlovjákoknak, amennyiben a terület visszakerülne Magyarországhoz. 

Zahorán: A történet nem ért véget Trianonban. A második világháború végén is felmerült az önálló Erdély lehetősége, a szovjetek így akarták manipulálni Magyarországot és Romániát. Még román kommunisták is javaslatot tettek arra, hogy egész Erdély egyfajta mindkét országtól független, szovjet bábállam legyen. 

Ezért parancsolták ki 1944 őszén a szovjetek a visszatérő román közigazgatást Észak-Erdélyből?

Zahorán: A román fegyverszüneti egyezmény úgy fogalmazott, hogy Románia az átállás esetén „Erdélyt, vagy annak nagyobb részét” visszakapja. A román bevonulást követő atrocitásokra hivatkozva 1944 őszén a szovjetek valóban kiparancsolták a románokat Észak-Erdélyből, ahol helyi magyar baloldaliak bevonásával egy ideiglenes kváziállamot működtettek 1944-45 fordulóján. Amikor azonban a román király beadta a derekát, és kinevezett egy kommunista dominanciájú kormányt, a szovjetek rögtön visszaadták a területet Romániának. Hasonló célt, Bukarest sakkban tartását is szolgálta a szovjet nyomásra létrejött Magyar Autonóm Tartomány, amely a Székelyföld számára bizonyos korlátozott önkormányzatot jelentett, mintegy kimondatlanul is építve Paál Árpádék Székely Köztársaságának hagyományára. Amennyiben az autonóm tartományt nem szünteti meg Nicolae Ceaușescu 1968-as közigazgatási reformja, legalább a keretei meglehettek volna egy 1989 utáni székely autonómiának. 

A kérészállamok kutatása a „mi lett volna, ha” agytorna része? Eddig úgy tudtuk, a történészek nem szeretik ezt a játékot.

Hatos: Reinhard Koselleck, a jeles német kultúrakutató beszélt az „elmúlt jövőkről”. A jelenből nézve nagy a kísértés arra, hogy úgy gondoljuk: a történelemnek úgy kellett alakulnia, ahogy alakult. Manapság kezdjük felfedezni, hogy a történelem rengeteg lehetőséget hordoz magában, az utókor bölcsessége rendkívül csalóka. A cári Oroszország összeomlása nyomán keletkezett Lettország akár lehetett volna kérészállam is. Ám ma ismét létezik, miközben 1944 és 1990 között úgy tűnt, véglegesen letörölték a térképről. Ahogy változtak a geopolitikai adottságok, felbomlott a Szovjetunió, a lettek államisága újjáéledhetett. A kontrafaktuális történelemnek ilyen értelemben van létjogosultsága. Emlékeztet minket, hogy a történelem nem faktum, hanem emberek és emberi közösségek alakítják, amelyek néha elbuknak, néha meglepő módon viszont sikeresek lesznek. Akik felül maradnak, azoknak ez a tény elegendő arra, hogy miért volt törvényszerű sikerük. 

Mai szlovák szemmel miről szól szlovják kísérlet?

Szeghy-Gayer: Ha egyáltalán szó esik róla, úgy a magyarok által manipulált, a szlovák nemzet megosztását célzó kísérletként beszélnek róla.  

Hatos: Szlovák szempontból ugyanez a helyzet a szlovák tanácsköztársasággal. Szerintük Kun Béla hiába próbálta internacionalista kísérletnek beállítani, valójában a „régi magyar soviniszta álmot”, azaz Szent István birodalmának fennmaradását próbálta elérni, vörös zászlók alatt. Itt megint visszatérünk a geopolitikai összefüggésekhez. Hiába tartotta nevetségesnek majd’ minden nyugati politikus és diplomata Ion I. C. Brătianu román miniszterelnököt a párizsi béketárgyalások idején, az akkori francia  – és részben a brit – nagyhatalmi gondolkodás szerint szükség volt a bolsevizálódó Oroszországgal szembeni védőbástyára. Ezért még a túlzó román nemzetállami követelésekhez is lehetett támogatást találni, így lett Romániáé nemcsak Erdély és a Partium, hanem Besszarábia, a mai Moldvai Köztársaság is. A vesztes Magyarországnak és a kisebb kísérleteknek nem volt ilyen globális hátországa.

Hatos Pál: „A történelem nem faktum, hanem emberek és emberi közösségek alakítják” (fotó: Andrónyi Tamás)

Zahorán: A román történetírás sem igazán vesz tudomást a kérészállamokról, a Székely Köztársaságról végképp nem. Mint ahogy általában bagatellizálják az erdélyi magyar önrendelkezési igények más megnyilvánulásait is, például az 1918 végi kolozsvári magyar gyűlést, és inkább a Romániával való egyesülést kimondó szászokkal vagy az új államhoz lojális egy-két magyar képviselővel foglalkoznak. Ami azért is sajnálatos, mert létezett erős erdélyi román regionalista mozgalom is, lenne mit vizsgálni a korabeli politikában.  

Száz évvel később azért mosolyghatunk a lendvai Elefánt Szállóból indult kérészállamon vagy a ki sem kiáltott Bánáti Köztársaságon? 

Szeghy-Gayer: A kategorizálás értékítélet lenne, attól pedig a történésznek jobb tartózkodnia. A kalandorság kétségkívül jelentős szerepet játszott egyes kísérletekben. Ugyanakkor a legtöbb kérészállam tényleg igyekezett az államiság attribútumaival felruházni magát. Még a szlovjákok is létrehoztak minisztériumokat, komolyan vették magukat.

Hatos: A legkalandorabb Gabriele D’Annunzio költő volt, aki 1919 szeptemberétől 1920 decemberéig mégiscsak fenntartotta saját államát Fiumében, ahol pedig a szabad szerelemtől a büntetlen kokainélvezeten át a futurista heppeningekig elég sok szokatlan dolgot bevezettek. Sőt, a Fiumei Szabadállam még ezt követően is létezett, mielőtt a területet Olaszország 1924-ben annektálta. Továbbmegyek: ki gondolta volt a közepes haditengerészeti karrierrel rendelkező Horthy Miklósról mondjuk 1915-ben, hogy nemsokára egy egész korszakot meghatározó államfője lesz Magyarországnak? Nehéz ezért megmondani, mi a komoly és a komolytalan. A szerencse és a véletlen továbbra is kísérője a történelemnek.

Zahorán: A történésznek valóban alapvetően nem az a feladata, hogy minősítse a történelmi eseményeket, próbálkozásokat. Ha összeveti az egyes kísérleteket, pontosan kirajzolódik, mennyire voltak előkészítve ezek a kezdeményezések, állt-e mögöttük tömegtámogatottság vagy történelmi előzmény. 

Létezik kérészállam-kikiáltó típus? Kik voltak ezek az emberek és miért léptek erre az útra?

Hatos: A háborús katasztrófa másnapján járunk, amikor az ismert rend felbomlik. A korábbi hatalmi elit diszkreditálódik, nemcsak Magyarországon, de Ausztriában, Németországban, Oroszországban is. Relatíve a középosztály szenved a legtöbbet, nemcsak társadalmi presztízse, de anyagi létalapja is összezsugorodik. Képviselőit általában megtaláljuk a kérészállamok kikiáltói között.

Szerepet kapnak a munka nélkül maradt katonatisztek is – a kalandorságra alkalmas idő így csinál az egykori huszárszázadosból, Prónay Pálból  Lajtabánt.

Prónay, Héjjas, Ostenburg, a későbbi „rongyosok” problematikája azonban elvezet ahhoz, hogy a korszakban azok voltak az igazán sikeres politikák, amelyek a nemzeti mellett szociális jelszavakkal operáltak. 1918. december elsején a gyulafehérvári gyűlésről jelentette Budapestnek egy magyar kém a nagyon jellemző jelenetet. Megy haza egy magyar vasutas és román földműves Kolozsvárra vonattal Gyulafehérvárról. Beszélgetnek a gyűlésről, a magyar vasutas megkérdezi, mi volt, mire a román úgy foglalja össze a lényeget: „Innentől kezdve nem lesznek urak.” A román parasztok úgy gondolták, mostantól a magyar uraság két deres lovát majd ők fogják a szekér elé. Maniuék, a román nemzeti mozgalom sikeresen kötötte össze a szociális és nemzeti törekvéseket. Erre megpróbáltak rájátszani Károlyiék is, amikor az erdélyi románságnak földet és demokráciát ígértek a „bojáruralom” helyett. Ám ezek a magyarnyelvű vagy románra rosszul fordított szövegek távol álltak a román parasztságtól.

Zahorán: Egy másik kormányzás alatt, a magyarországi tanácsköztársaság idején ugyanakkor sikerült a szociális alapú mozgósítás, igaz, csak a magyar társadalom bizonyos rétegeiben. Vörös Boldizsár pedig jól érzékelteti tanulmányában, hogy a tanácsköztársaság úgy volt kérészállam, ahogy nem tervezték. Azt gondolták, hogy a nagy kommunista világforradalom megteremti majd az államnélküliséget. Persze Kun Béláék kísérlete nem ezért bukott el, hanem mert a külső és belső erők egyszerre robbantották szét.

Barikád egy fiumei utcán 1919-ben (forrás: Fortepan/Schmal Alexandra)

A könyv csak a korabeli Magyarország kérészállamairól szól. Miként lehet beilleszteni a mi történetünket a nagy európai történetbe? 

Szeghy-Gayer: Az erőszak mindenképpen közös pont. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az első világháborút követő időszakban mennyire általánossá vált az erőszak az addig többé-kevésbé konszolidált polgári társadalmakban is. Márpedig ez sokkoló tapasztalat volt a civil lakosság számára. S ha valaki nem vált fosztogatók, megszálló idegen katonák vagy bűnözők áldozatává, akkor is megszenvedte a felfordulást, hiszen szinte percek alatt eltűnt minden viszonyítási pont, megszűnt az állam erőszakmonopóliuma. Polgár-, nemzet- és népőrségek alakultak, szedett-vedett egyenruhás alakulatok jelentek meg az addig békés utcákon, akiktől okkal tartottak az emberek. Az 1918 utáni erőszak történetének kutatása Európában mindenütt felfutóban van, ebbe a kontextusba beilleszthető a kérészállamok története. 

Zahorán: Közép- és Kelet-Európában másutt is születtek kérészállamok. Balti, orosz és ukrán területeken az első világháború vége felé német hercegek kóboroltak, és próbáltak államot szervezni. Egy lengyel katonatiszt, Lucjan Żeligowski még Wilnót/Vilniust is megszállta. Ahogy mi, magyarok sem akartuk átengedni Sopront az osztrákoknak, úgy a lengyelek sem engedték a várost, sikerült is megtartaniuk a második világháborúig. Moldova szintén hasonló történet. A cári birodalom dezintegrációjával párhuzamosan a román nacionalisták és a helyi, nem bolsevik erők – oroszok, ukránok, zsidók és gagauzok is – összefogva kiáltották ki a Moldovai Demokratikus Köztársaságot, amely 1917-ben először autonóm, 1917-18 fordulóján pedig nagyon rövid ideig önálló lett. Utána pont a bolsevik veszélyre hivatkozva kértek román segítséget. Bukarest megkapta az akkor Románia jelentős részét megszállás alatt tartó központi hatalmak, illetve az antant engedélyét, így vonulhattak be Kisinyovba, felszámolták ezt a kérészállamot, és egész Besszarábiát magukhoz csatolták.

A mai független Moldova államisága erre az átmeneti, ám kétségkívül létező történelmi előzményre is támaszkodhat. Akkor csak rövid ideig, de a Szovjetunió után tartósan úgy alakultak a nagyhatalmi erőviszonyok, hogy a térségben szükség volt egy független pufferállamra. 

Hatos: Nemzet, állam, önrendelkezés – ezek a fogalmak ritkán fedik maradéktalanul egymást. Egy állam függetlensége relatív, a „szuverenitás” édes mítosza elfedi, hogy az állam törékeny valóság, erősen függ a nemzetközi hatalmi egyensúlytól. Egyébként a korszakban Rigától Gdańskig rengeteg regionális pszeudoállami történet létezik a mieink mellett. Egyetértek azzal, amit Vera mondott az erőszakról: ideje belátni, hogy 1918. november 11-én, egy compiègne-i vasúti étkezőkocsiban aláírt fegyverszüneti egyezménnyel nem ért véget teljesen az első világháború. Sem nálunk, sem másutt a tágabb Közép-Európában. Ennek a háború utáni háborúnak voltak tünetei a kérészállamok.


Nyitókép: Andrónyi Tamás

Ez az interjú nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#kérészállamok#történelem#Trianon