Idén pont lehetne normálisnak lenni. Csak épp nem lehet – 2023-as évindító

Stumpf András
| 2023.01.02. | vélemény

Az év folyamán egyre több gond jön majd szembe, amelyekért a kormány természetesen nem lehet felelős. Kellenek majd új felelősök. A külföldről finanszírozott, hazaáruló „dollárbaloldal” mellé felsorakoztathatják például a külföldről finanszírozott „dollármédiát”. Hiszen „az amerikaiak” írtak ki pályázatot a magyar független média számára a minap. Sokan nyilván pályáznak is majd. Nem fogunk rájuk követ vetni, mi a Válasz Online-nál mégis úgy döntöttünk, hogy ezután sem élünk ilyen lehetőségekkel. Tartjuk magunkat több mint négy éve tett ígéretünkhöz: semmilyen párt, semmilyen gazdasági kör, semmilyen nagy donor nem lesz a hátterünkben. Idén is kizárólag olvasóinkon múlik tehát, hogy megmaradunk-e. Ha érdemesnek tartanak rá és támogatnak, akkor létezni fogunk 2023-ban is. Évindító.

hirdetes

Felvirradt ez a nap is: az új év első munkanapja. Úgy illik hát, hogy valami előremutatót megfogalmazzunk mi is az év elé, amely az ország politikai életében nem sok újdonsággal szolgál majd elvileg. 2023-ban nem lesz sem parlamenti, sem önkormányzati választás. Meg uniós se. Éppen az efféle évek azok, amikor különösebb kockázat nélkül lehetne: normálisnak lenni.

És mind tudjuk mégis, már most: nem leszünk normálisak.

Itt, a Válasz Online-nál persze igyekezni fogunk, hogy továbbra se veszítsük el a józan eszünket, s a magyar árból még ki-kikandikáló kisebb-nagyobb szigetek lakói is kísérletet tesznek majd erre a maguk módján. Ám azért a víz az úr. Ami közéletünket illeti, össznemzetileg tehát: hiába adott látszólag minden feltétel, mégsem lesz ez szűkösségében is nyugodt békeév.

Nem, nem a szomszédban dúló háború miatt nem lesz az. Nem is az (egyébként éppen mérséklődő) nemzetközi energiaválság miatt. Hanem azért, mert csak látszólag kezdődött valami új azzal, hogy a naptár mostantól más számot mutat. Hagyomány, megszokás csupán az időnek ez a fajta tagolása (ezért hagyomány diktálta illendőség az is, hogy épp ilyentájt írjunk az elmúlt tizenkét hónapról, most meg az előttünk állóról). A politikára nem érvényes. Ott az alapegység nem az év, már régen nem is a választási ciklus, hogy nagyobb távlatokat végképp ne is említsünk.

A politika alapegysége jó ideje: a pillanat. Azt kell uralni – december 30-án éppen úgy, ahogy ma, január 2-án, vagy majd márciusban.

Éppen december 30-án találta meg a belügyminiszter-helyettes a tanárbérek elmaradásának felelősét a mindjárt 13 éve ellenzékben lévő „baloldalban”, amely a hazát árulja Brüsszelben, meg hazudozik Magyarországról. Ezért nem jön onnan a pénz és ezért nem sikerül még inflációkövető emelést sem adni a jó ideje alulfizetett pedagógusoknak. (Az adónkból telne rá mondjuk, merthogy azt fizetjük továbbra is, de abból nyilván fontosabb százmilliárdokkal kitömni a holdudvart. Ahogy az EU-pénzekre is ilyen sors várt eddig mindig.) A nyugdíjemelés azért megvolt tegnap – onnan jön a legtöbb szavazat –, de sajnos az is jócskán infláció alattira sikerült.  S hogy azért ki a hibás? El sem fogják hinni: nyilván az (egyébként nem létező) magyar baloldal. És egészen biztosan Brüsszel – lásd még: „szankciós infláció”.

Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előrevetítsük: az év folyamán egyre több gond jön majd szembe, amelyekért a kormány természetesen nem lesz, nem lehet felelős. Szóval kellenek majd új felelősök. Vagy régi-újak. Bár nem akarunk ötleteket adni, de a külföldről finanszírozott, hazaáruló „dollárbaloldal” mellé idén felsorakoztathatják például a külföldről finanszírozott „dollármédiát”. Akár valami törvényt is hozhatnak ellene – s

Góliát tetszeleghet tovább Dávid szerepében. Nemzetiszín jelmezbe öltözve vívhatja tovább látszat-szabadságharcát az általa egyébként totálisan uralt ország virtuális harcmezőin.

Lesz is persze mire mutogatnia: hát hiszen „az amerikaiak” írtak ki pályázatot a magyar független média számára a minap, onnan lehet idén pénzhez jutni. Sokan nyilván pályáznak is majd, s mi nem fogunk rájuk követ vetni: egy a megszűnés határáig torzított piacon, ahol adófizetői milliárdok mennek sajtónak látszó pártpropagandára, ahol törvényekkel segítik a kormányt feltétel nélkül kiszolgáló médiumokat, és korlátozzák a valóban sajtószerűen működő orgánumokat, akadnak érvek ilyen források bevonása mellett. Mi a Válasz Online-nál mégis inkább úgy döntöttünk: ahogy eddig sem, ezután sem élünk ilyen lehetőségekkel.

Nem mintha ez megakadályozná a hatalmasokat abban, hogy ha pillanaturalási szándékaik épp úgy diktálják, lehazaárulózzanak minket is. Nem vagyunk naivak. Tudjuk, hogy a valóság nem akadály. Hogy ha épp úgy van (és általában úgy van), akkor annál rosszabb a tényeknek. Meg aztán: ha valami, hát a hazaárulózás tényleg nemzeti sport mifelénk: nem az Orbán-korszak találmánya, az csak átvette, egyszerűen azért, mert mindig működik. Száz éve is működött már, százhetven éve is. Ha a pillanatnyi politikai érdek úgy diktálta, akár olyanokra is gond nélkül rásütötték ezt a bélyeget, akik nem sokkal később egészen konkrétan a vérüket, életüket áldozták a hazáért – például a most 200 éves ünnepeltre, Petőfi Sándorra. A magyar nemzetet megálmodó, ezáltal azt létrehozó költőre ugye azt sütötték rá, hogy tót, ezért a tótok kezére akarja játszani az országot, ezenkívül „muszka spion”, egyúttal kommunista hazaáruló. Nem is nyert a választáson március világító fáklyája, akinek fénye pedig máig hat. S elhomályosítja például, hogy idén lesz 140 éve Babits Mihály születésének. Igen, bizony, ő is megkapta a billogot – 104 évvel ezelőtt válaszfricskaként tervbe is vette, hogy megalapítja a „Magyar Hazaárulók Szövetségét”. Már akkor is jó társaság gyűlt volna össze. Különféle társaságok pedig (mint a Petőfiről elnevezett) meg már akkor is azt kezdték vizslatni, hogy tagságuk eléggé nemzeti-e. Akárcsak ma, amikor egyetemek vezetését kergetik el, arra hivatkozva, hogy nem eléggé azok, amikor az irodalomról megint ilyen alapon megy a vita: tiltás most nincs ugyan, de a támogatáshoz helyes világnézet, igaz magyar tudat kell. Legalábbis erről szólnak a főilletékesi nyilatkozatok.

Nem kell tehát rettegni attól, ha odaföntről lehazaárulózzák az embert – az olykor még hízelgő is lehet. Döntéseinket itt, a Válasz Online-nál viszont nem ilyen-olyan látszatok vagy azok elkerülése érdekében, különösen nem a várható hatalmi reakciókra tekintettel hozzuk: nincs rájuk hatásunk, tehát nem számítanak.

Ami számít: hogy továbbra is olyan helyzetben maradjunk, amikor kizárólag egyetlen szempontunk van saját legjobb meggyőződésünk mellett.

Az olvasó.

Egyszerűen tartjuk tehát magunkat immár több mint négy éve tett ígéretünkhöz: semmilyen párt, semmilyen gazdasági kör, semmilyen nagy donor nem lesz a hátterünkben. Ahogy eddig, úgy idén is kizárólag olvasóinkon múlik majd, hogy megmaradunk-e: ha érdemesnek találnak rá és támogatnak, akkor létezni fogunk 2023-ban is.

Na de mégis miért? Minek? Minap kilencfősre bővült szerkesztőségünk tagjai persze jobban örülnek, ha van lapjuk, mint ha nincs, de ez rajtunk kívül nem kellene, hogy érdekeljen bárkit is. A létezés önmagában nem érdem. Hogy azzá váljon, ahhoz kell neki önmagán túlmutató cél és az annak megvalósulása érdekében jól elvégzett munka is.

S míg a hiány az ország költségvetésében egyre nagyobb lesz idén, efféle célokban 2023-ban sem fogunk szűkölködni. A gyakori félreértések elkerülése végett azért gyorsan tisztázzuk: kormányváltások hirtelen előmozdítása nincs ezek között. Nem csupán azért, mert erre semmi lehetőség nincs. Persze, hogy nincs: már a tavalyi választás után megírtuk, hogy a rendszer kiépült, Orbán Viktort már csak Orbán Viktor buktathatja meg.

Ám ez az ellenzéki pártok problémája (már amelyik számára ez probléma és nem rendkívül kényelmes helyzet). Aki gyorsan kormányt akar váltani, az mindenesetre menjen politikusnak. A sajtó szerepe más még akkor is, ha 2023 Magyarországán ez a szerep kétségkívül telítődik sajátos, máshol nem szükségszerű elemekkel. Hiszen a politikába fejest ugrani egy úgy-ahogy jól működő demokráciában, ráadásul választásmentes évben nem lenne különösebben kockázatos – ma azonban itthon minden közügyek iránt érdeklődő polgár tudja, hogy hiába hajtaná a tettvágy, eszköztelenül kellene állnia karaktergyilkosok (egyébként az ő pénzéből) állig felfegyverzett hadseregével szemben. Ez a polgárság ettől még létezik. S ha pillanatnyilag közhatalmi szinten meg nem valósíthatja is, továbbra is álmodik egy, a mainál különb Magyarországról.

Országról, amelyben a tudás, a teljesítmény és az elvégzett munka hozza a megbecsültséget. Amely lakóinak nem a gondolatait akarja uralni minden pillanatban, hanem polgárainak testi-lelki egészségét, biztonságát szeretné garantálni, amennyire lehetséges. Amely nem hatalmi szóval akarja bent tartani a tanárokat és az orvosokat az általa lezüllesztett és leépített állami rendszertelenségben – ez ugyanis a fő baj a pillanat uralásával. Hogy ha sikeres, feleslegessé teszi a közösség, a nemzet valódi sorskérdéseinek megoldását, vagy legalább az arra (és minőségre) való törekvést.

Olyan országról továbbá, amely nem azokat jutalmazza, akik legfőbb feladatuknak a vezető üzeneteinek visszhangozását tekintik, de kulturális teljesítményük közhelyekben, Netflix-sorozatok kínos, nemzetieskedő paródiáiban vagy csodaszarvas-imitációkban mérhető.

Ezügyben a Válasz Online-nak kitüntetett felelőssége és feladata van. Fentiek magukat büszkén jobboldalinak, olykor konzervatívnak nevezik ugyanis. Miközben például a központéval addig is látványosan együtt növekvő Putyin-barátságuk nemhogy megszűnt volna tavaly februárban, de Ukrajna lerohanása óta még lelkesebb hívei lettek a tömeggyilkos rezsimnek – a sunyi támogatótól a Tulipán Presszó idült alkoholistáinak szintjén előadott Amerika-ellenes hörgésig terjedő skálán. És ünneplik majd az anno hazug módon leoroszkémezett Petőfit egész évben – az általuk oly’ szívesen látott, itthon hemzsegő orosz kémek gyűrűjében. Persze: a pesti srácok nevét bitorolva is képesek voltak a mai kijevi srácokat ekézni, szóval ez már rutinmunka arrafelé. Ahogy egy konzervatív egyetemi ember – jellemzően: név nélkül – megfogalmazta a minap: ma minőség, impulzivitás és fanatizmus tekintetében a magyar „jobboldali” mainstream valahol a Qanon-szekta és az észak-koreai dzsucse vallás között helyezkedik el. Nehéz ezzel vitatkozni. Annál fontosabb felmutatni, hogy bár ez lett a főcsapás, mégis létezik a jobb- és a baloldalinak mondott szélsőséges agyrémeket és utópiákat, valamint a totalitárius vágyakat egyaránt határozottan elutasító, országát a nyugati szövetségi rendszerben értelmező, értékőrző (azaz konzervatív) nemzeti szabadelvű gondolat 2023 Magyarországán is.

De vajon közelebb jutunk-e idén ahhoz, hogy ez a gondolat országszerte szárba is szökkenjen?

Erős tippünk szerint: nem.

Mi azért mégsem mulasztjuk el, hogy tovább álmodjunk erről az országról. Gondolattal, szóval és cselekedettel tenni is fogunk érte: meg fogjuk mutatni azt, ami van: bűnt, hazugságot, gonoszságot és lopást csakúgy, mint szépséget – bárhonnan jöjjön is egyik vagy másik. A körülmények dacára is megpróbálunk jó, tartalmas életet élni és ahhoz erőnkhöz mérten hozzásegíteni másokat: például közösséget szervezni továbbra is. Nem csupán az online térben, de a valós életben, klubestjeinken is találkozási pontja lenni értékes embereknek.

Vigyázni tehát arra, amink van és amit nem vehet el senki, ha mi el nem veszítjük, önként oda nem adjuk: a becsületünkre és az álmainkra.

Szép, de teljesíthető feladat ez 2023-ban is.


Nyitókép: szilveszter a budapesti Hősök terén 2022. december 31-én (fotó: Anadolu Agency/Kurucz Árpád)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#sajtó#újév