Ez az igazi fekete péntek – a kormány totális frontot nyitott a tanárok ellen

Stumpf András
| 2022.12.02. | vélemény

Ha a Pride-ra meg lehet szervezni mindenféle cégek kamionjait és hangos kiállását, akkor egy jóval többeket érintő, valódi nemzeti sorskérdés rendezése érdekében is bizonyára megvalósítható valamilyen összefogás, támogatás. Hogy erre szükség van, ma már nem lehet kérdés. Vállalkozások, egyházak, klubok, egyesületek… Mindenki részvételével, aki érdekelt a magyar jövőben. A kormány a héten totális frontot nyitott a tanárok ellen. A Válasz Online szerkesztőségi álláspontja.

hirdetes

„Nem a politika csúcsa szól oda. Ez inkább a harmadik-negyedik vonal. Túlteljesítő emberek, akik féltik a munkájukat, ezért inkább kivágják a műsorból, vagy meg sem hívják azt, aki politikailag nem tetszik a főnöküknek…” Ez volt a megfejtés szerda délután a Music Hungary Konferencián, amikor arról beszélgettem művészekkel, van-e cenzúra, öncenzúra itthon a popzenészek körében, előfordul-e, hogy inkább befogják a szájukat közéleti ügyekben. (Amúgy igen, előfordul.)

A fenti megfejtés a tanárkirúgásokra is remekül alkalmazható volt éppen azokig a most szerdai pillanatokig. Szeptember végén, amikor a Kölcsey tiltakozó tanárait tették utcára, még úgy-ahogy hihető is lehetett, hogy a helyi tankerületi vezető buzgólkodta túl a dolgot. Még lehetett értelmes embernek tűnve a tanárok fizetésének sokszorosát hazahordó csinovnyik megfelelési kényszerét, nem pedig a hatalom brutalitását látni a kirúgások mögött – hiszen azokat nem követték újabbak, s még egy-két félszeg kormányzati nyilatkozat is elhangzott a tanárok követeléseinek jogosságáról.

Ennek most vége van. Szerdán lett vége, amikor utcára tettek újabb nyolc fővárosi tanárt, amiért munkabeszüntetéssel is tiltakoztak a közoktatásban fennálló állapotok ellen. Ezúttal a hatalom már nevére is vette a kirúgásokat. Pintér Sándor nevére: a belügyminiszter MTI-közleményt adott ki a kirúgásokról és arról, hogy pontosan ezt várja el tankerületi végrehajtóitól. A gyalázatban részük van persze utóbbiaknak is, de annak egészét rájuk ezentúl nem kenheti már a hatalommal szemben végletekig jóhiszemű polgár sem.

A helyzet egyértelmű: a kormány a héten totális frontot nyitott a tanárok ellen. Statuálja a példát.

A tanár akkor nyissa ki a száját, amikor a frissiben is elavult központi tantervben leírtakat recitálja az egyetlen tankönyvből, amelyet használhat (és amely használhatatlan). Minden egyéb esetben a tanár neve: kuss.

Mindez már csak azért is egyértelmű, mert a kormány egyébként minden eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy a munkabeszüntetéseknek véget vessen – anélkül, hogy a főrendőr gumibotreflexét kamatoztatná. Hiszen a követelések végre pontokba szedve kristályosodtak ki a tiltakozó akciók közben. Nézzük csak, miről is szólnak ezek? Korszerű nemzeti alaptantervről, szabad tankönyvválasztásról, önálló oktatási minisztériumról, érdekérvényesítő sztrájkjogról és normális bérekről.

hirdetés

Semmi, de tényleg semmi nincs ezekben a követelésekben, amit a kétharmados kormány feje néhány nap alatt ne lenne képes megoldani, ha éppen kedve szottyanna kormányozni is a szó eredeti értelmében (amely a közkeletű tévedés ellenére sem egyenlő a pillanat uralásával). Ha energetikai minisztériumot fel lehet állítani a semmiből pikpakk, nyilván fel lehetne oktatásit is. Ott aztán meg is kezdődhetne a tanárok által kívánt valós egyeztetés a használható tantervekről. Szabad tankönyvválasztás… Nos, Semjén Zsolt biztosan szívesen benyújtja egyéni indítványként vasárnap éjjel 11-kor. Jövő héten már törvény is lehetne belőle. A sztrájkjog visszaállítása ugyanennyi meló lenne a jó kereszténydemokrata segedelmével. A bérek… Azokat is meg lehet emelni gyorsan.

Az érv, hogy nincs pénz, mert Brüsszel nem ad, pont olyan, mint hogy éppen a svédek, finnek NATO-csatlakozását nincs ideje megszavazni a magyar parlamentnek.

Nem érv, nem is magyarázat, szimplán kaján hazugság. Kaján, hiszen a kormányfő úgy hazudik, hogy pontosan tudja: mindenki más is tisztában van azzal, hogy hazudik. És mégis. Élveteg provokáció, annak fényében különösen, hogy a kormányfő lányához és környezetéhez csak úgy özönlenek az állami tízmilliárdokból felpimpelt szállodák, falubelijéhez és cimboráihoz pedig extraprofit százmilliárdos nagyságrendben, néhol egyszerűen állami ajándékként.

Lehetőség és pénz tehát van a közoktatás helyzetének rendezésére – csupán akarat nincs. Ami simán lehet azért, mert megérkeztek a titkos mérések, és kiderült, hogy a magyar nép azon része, amely a kormánynak egyáltalán számít (röviden: Fidesz-szavazó), többségében még mindig jobban szereti az ő Doktor Miniszterelnök Urát, mint a saját gyerekét, unokáját. Akit konkrétan nem érint a közoktatás, bizonyára azok között is vannak, akik örülnek a vérengzésnek. „Mé’, ha én nem melóznék, nem rúgnának ki? Há’ dehogynem!” Persze a Fidesz-szavazók többsége sem ilyen, de az valószínűleg kiderült a Századvég-mérésből: annyira azért nem foglalkoztatja őket a téma, hogy emiatt elpártoljanak. És ez elég is. Politikailag, pillanaturalásilag bőven elég.  

Csakhogy ezek a felmérések szükségképpen pillanatfelvételek csupán. A hangulat változhat, ha az emberek megérzik, hogy a tét egyáltalán nem a tanárok sorsa, pénze. Amint Káldos János az érintettek érthető felindultságával, de nagyon pontosan megfogalmazta szerdán, amikor éppen a gyereke iskolájából rúgták ki a tanárokat: „Aki ezt a politikát támogatja, az egyszerűen hazaáruló, és konkrétan a gyermekem jövője ellen intéz támadást.” Persze van az a szintű elkötelezett rajongó, aki inkább a vezér mellé áll, és kiosztja akár tanárrá lett csemetéjét is: kellett neki hepciáskodni, polgári engedetlenkedni, meg is érdemelte, ha kirúgták. Remélhetőleg ők azért kevesen vannak.

Azok meg, akiket érint a közoktatás, rengetegen: nem csak tanárok és még nem is csak a háborgó szülők. Hanem mindenki, aki érdekelt magyar jövőben.

Például egyházak, klubok, egyesületek. És cégek is. Kicsik és nagyok, akiknek egyaránt nem lesz kivel dolgozniuk, ha a kirúgott tanerő helyett a tesitanártól kémiát hallgatottak kerülnek ki az iskolákból, önhibájukon kívül üresfejűen. Akik meg nem üresfejűek, azok lépnek is le Nyugatra rögtön.

Hogy pontosan mit lehetne és kellene tenniük: nem tudom. Annyit viszont igen, hogy ha a Pride-ra meg lehet szervezni mindenféle cégek kamionjait és hangos kiállását, akkor egy jóval többeket érintő, valóban nemzeti sorskérdés rendezése érdekében is bizonyára megvalósítható valamilyen összefogás, támogatás. Hogy erre szükség van, nem lehet kérdés. E hét szerdájától nem lehet. Néhány szülői lájk a tanárnő sokadik elkeseredett Facebook-bejegyzése alatt ide már nem lesz elég. Még akkor sem, ha a tanárok szervezettebbek és kreatívabbak az ellenállásban, mint eddig bármikor: több tucat tantestület válaszol a kormány provokációjára, a budai Arany János Gimnáziumban ma például néma órákat tartanak. Ez az igazi Black Friday, kérem szépen, nem valami vásárlós hülyeségnap. Fekete péntek ez, valódi nemzeti gyásznap. Ha ezek a tanárok nem érzik, hogy mögöttük is van erő, bukásra vannak ítélve. S függetlenül attól, milyen osztályzat virít a bizonyítványukban, bukásra vannak ítélve a tanulóik is.

Velük együtt pedig mi, mindannyian.


Nyitókép: tanártüntetés október 23-án (fotó: Kőhalmi Péter / AFP)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#oktatás#tanárok#tüntetés